Egy Olá Chádásá naplója II./4
…azaz orvoshoz járunk! A babával. Nem, mintha bármi bajunk lenne, neki meg főleg nincs… Sőt, még csak nem is ez a hobbink… Akkor miért is?
Az úgy kezdődött, hogy a védőnő szerint hathetes korban meg kell mutatni Kicsi Lány csípőizületeit egy dokinak. Rutinszűrés. Tiszta ügy, emlékszem, Kisembernél is pont így volt. Akkor hajrá, irány az orvos.
A helyi gyerekorvos, egy kedves, mosolygós (orosz) hölgy, túljutván abbéli döbbenetén, hogy héberül szeretnénk kommunikálni vele, hozzá is látott a babánk alapos szemrevételezésének. Rögtön elsőre nagyon szimpatikus volt, hogy nem csupán a beutaló kitöltésére szorítkozik, hanem vet néhány pillantást Kicsi Lányra is… azután teljes döbbenetemre egy helyett 5 (azaz öt) beutalóval tuszkolt ki az ajtón, miszerint az asszisztens majd odaadja az időpontkéréshez szükséges telefonszámokat… Neurológia, kardiológia meg ilyesmik…
Hát ilyen nagy lenne a baj???????
Mire a második helyre eljutottunk már rájöttem, hogy természetesen semmi. (ezt azért eddig is sejtettem), csupán némi túlbuzgósággal van dolgunk.
Már csak azt kellett kitalálni, mindez miért?
Ismerőseim körében végzett gyors közvélemény-kutatás eredményeképp a következő magyarázatok adódtak:
Egy: túlzott óvatosság
Kettő: műhibaperektől való félelem
Három: szadizmus
Négy: jó szándék, hogy szegény unatkozó kismamának legyen programja
A népi konferencia arra jutott, hogy az első kettő a legvalószínűbb… Esetleg az utolsóval kombinálva J
Elindultunk tehát meglátogatni a megjelölt szakorvosokat, ami egyébként tényleg nem volt rossz elfoglaltság.
Érdekes emberekkel találkoztam, nomeg az érdekes emberek még érdekesebb mutatványaival, melyeknek egyetlen céljuk volt: a kisbaba figyelmének lekötése, és szórakoztatása. Az EKG vizsgálat volt maga a csúcs. Mulatságos huzavona a Kicsi Lány és az orvos között a vizsgálathoz használatos öntapadó toppancsok birtoklásáért. Az utolsó percig kétesélyes volt a mérkőzés.
A vizsgálatok után jöttek a hosszas magyarázatok, amiből egy mezei olá chadasa természetesen mit sem ért, Az összefoglaló azonban már beszédes: „kol beszeder” azaz minden rendben.
Nos ez a lényeg! Minden, minden nagyon is rendben!
Persze azóta már a kis(és nagy)babás ismerősök is elővezettek hasonló mulatságos történeteket, amelyek részletes ismertetésétől most eltekintek. Pedig mesélhetnék… J
De a lényeg, hogy minden rendben, nálunk a családban – és a gyerekgyógyászatban is egyaránt, azt hiszem…
Kicsi Lány meg csak cseperedik, és élvezi a kalandokat, végül is mennyivel izgalmasabb jönni-menni, szív-vizsgálatoknál használatos tappancsot rágni, mint otthon a négy fal között holmi kommersz csörgő-rágókát… Nem igaz?
Forrás: http://olachadasa.myisrael.info/
















































Shalom, Ági, szerintem SáraBaba nyerte az első
Izraeli Mars expedició kapitányi rangját és most
esett át a kötelező orvosi vizsgálaton.
/EKG-és tappancsokkal jó játszani!, ezt én is szeretem/M.P.Shalom