miképpen kapok választ, jelentkezést ha nem jelenik meg az e-mail címem? na akkor most és csak itt: langkarolypeterne@freemail.hu
és itt a hirdetés újfent:
óvónő vagyok, 40 éves gyakorlattal.
keresek olyan magyar családot ahol egy vagy két gyerek mellé keresnek csak magyarul beszélő óvónénit.
igazi nagymama típusú, a magyar népmeséket, népdalokat ismerő, kézimunkákban is jártas szakember vagyok.
kérem e-mailban az értesítést. köszönöm.
kiegészítésként: férjemmel együtt keresünk valami munkát. ő az apró, ház körüli és a házban lévő javításokat, szereléseket végezné. esetleg gondnoki állás érdekli.
Kedveseim! Ez nem az a fórum rovat, ahol személyeskedéseknek adnak helyet, ezért szépen kérlek Benneteket, hogy fejezzétek be az itteni torzsalkodást, mert baromira nem érdekel, és nem is kívánom megérteni, sem pedig véleményt formálni a történtekről, ugyanis semmi közünk hozzátok e témakörben. Ezt egymásközt nyugodtan levelezhetitek, nem kell hozzá a nyilvános szennyes teregetés. Ha ez kevés, akkor jöhet a jogi út. Gondolom, hogy nem vagyok egyedül az ide látogatók közül ezen a véleményen.
Semmilyen formában nem vagyok érdekelt a felek vitájában, erre jártamban belebotlottam -gondolom mások is jártak így.
Azzal maximálisan egyet értek veled, hogy a téma nem erre a fórumra való, nem ezért indították, de!
De, lenne egy kérdésem: Te, aki kívülállónak mondod magad, milyen jogon fenyegeted a résztvevőket, vagy a résztvevők közül bármelyiket is “jogi út”-tal?
Nem gondolod, hogy ez egy kicsit furcsa és a ténylegesen kívülállóban azt a képzetet kelti, hogy valamiért az egyik v. másik fél szimpatikusabb számodra?
Üdv. mindenkinek!
Évekig éltem-dolgoztam Izraelben, mint házvezetőnő és metapelet.10 éve jöttem haza, és azóta is visszavágyom!
Az utóbbi években Édesanyámat gondoztam, de sajnos most elveszítettük. Frissnyugdíjasként még szeretném hasznosítani magam, ezért úgy gondoltam, ezen az oldalon próbálok METAPELET HELYETTESÍTÉST keresni július közepétől.Sajnos csak 1-2 hónapra tudok kimenni, mert pici unokáim vannak, ők is számítanak rám. Szeretek sütni-főzni, értek egy kicsit ivritül, 10 év gondozói tapasztalatom van.
Magamról még: FACEBOOK: Szűcs Edit néven,
Email: szucsedit@indamail.hu
Shalom
Bár megfogadtam nem írok többet,de egy ember sem köteles eltűrni ennyi mocskolódást.Bíró Györgynél 27 napot éltünk mint új olék az azöta meghalt férjemmel.Mikor elköltöztünk 1000 sekelt kért el hogy a közüzemi számlák ha megérkeznek elszámol.Ez 10 hónapja volt,eleinte azt mondta majd oda adja de ez azóta sem történt meg.Tehát szerintem ő vert át.Az adok kapokban kedves Lax Katalin nem emlékszem többekre kizárólag Bíró György mocskolódott.Majd felzárkóztál a sorba,bár én úgy tudom te nekem soha nem adtál pénzt hanem a fiad és az én fiam seftelt amira te elutaltál pénzt Magyar országra és nem nekem.Én 62 év alatt senkit nem csaptam be és nem is fogok.Valóban a lakás hirdetést az unokám nevén adtam fel de kizárólag azért mert végre nyugalmat akartam,Nem szivesen teszem de a következő rágalmazó mocskolódásnál kénytelen leszek jogi útra terelni ezt az ügyet,mert ez már sulyos becsület sértés.Kedves Bíró György te pedig szüntesd be a mocskolódó telefonés emailokat.Kérem mindenki élje a saját életét és ne a másét tegye tönkre. Üdvözlettel Oláh-Bódy Ágnes
Még annyit fúzök hozzá hogy én Magyar országon is 36 év becsületes munka után jöttem el.Ezuton kérem hogy ha bárki Bíró Györgyön kívül rólam bármi .rosszat tud akár Israelben akár Magyarm országon jelentkezzen. Tovább valóban nem akarom ezt folytatni ezért gondolja meg bárki mit ír le mert be fog kelleni bizonyítania jogi úton is.
Mirjam
Posted 2013. május 12. at 20:34 du.
Ági!
A mocskolódás erős kifejezés és én nem alkalmaznám arra, aki minden állítását bizonyítani tudja. Én tudom, többek között az általad skype-on nekem írtakkal. Te kitöröltél engem, de az én gépemen minden megvan.
Lax Katalin
Oláh-Bódy Ágnes
Posted 2013. május 13. at 5:33 de.
Kedves Katalin! Akkor az is meg van a gépeden hogy 10 db mobil telefont rendeltél Magyar országról aminek az árát elutaltad,nem az én számlámra és a telefonokat hiánytalanul megkaptad.Valamint mivel azt írtad többek panaszkodtak rám ezek névsora is.Szükséed lessz rá ,úgyhogy tárold mert a dolodnak jogi folytatása lessz.Változatlanul ki jelentem,nekem soha nem adtál pénzt ,az hogy a fiamtól vásárolt 10 telefon nem hozott annyi hasznot amit reméltél azt én nem fizethetem meg.
Mirjam
Posted 2013. május 13. at 11:10 de.
Ági!
Ha emlékeznél rá, hogy miket írtál nekem skype-on, akkor nem mernéd leírni, amiket itt írtál. Egyébként nyugodtan menj bíróságra, bár szerintem akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.
Kati
VIGYÁZAT! Ezen a néven,LÉNÁRT BODY ÁGNES próbálkozik valakit becserkészni.Nem becsületes,mert nem a saját nevét használja.Többeknek tartozik.Saját nevén,már nincs hitele,a Magyar nyelvüek közt.Kérem a moderátort,hogy hagyja meg ezt a választ,mert csak az áldozatok száma fog szaporodni.A facebook on is próbálkozik.
Salamon László
Posted 2013. május 9. at 18:52 du.
És te kivagy hogy nem mered a nevedet vállalni bár meg érdemelnéd hogy valóban ilyen szép neved legyen Kukesbóca Mózsi. Csak mocskolódsz rágalmazol, nem te vagy az első ezen az oldalon sajnos, Vagy mindegyik te vagy?. Jobb lenne ha el tűnnél innen és levetkőznéd ezt a “magyaros” sunyiskodó tempót! Ez az oldal nem erről szól!
Kérem a moderátort, hogy a mocskolódó stílusú, névvel vagy kamunévvel érkező írásokat azonnal törölje.
Salamon László
Mirjam
Posted 2013. május 11. at 12:00 du.
Kedves Laci!
A Tifany Táky (Bódy Ágnes unokájának a neve, megtekinthető Ágnes facebook adatlapján) jobb álnév, mint a Kukesbóca Mózsi? Ez nem probléma? Ő vajon miért nem használja a saját nevét?
Ami pedig a “mocskolódást” illeti, amiért Téged még nem vágott át, azért ha valaki leírja a tapasztalatait, az mocskolódás? Már volt ebben a rovatban egy letörölt “adok-kapok”, amikor panaszkodtak rá, akiket átvert. Továbbá a moderátor leplezte le, hogy a fia nevében is Ági írt a saját védelmében, ugyanarról az IP címről és e-mailról, amikor nem tartózkodott az országban a fia, tehát nem írhatta ő. Ezt az Ági kérésére törölte a moderátor. Ezek korrekt dolgok?
Mielőtt esetleg az a vád érhetne, nem én írta a fenti álnév alatt, nem én voltam, de amiket saját nevemmel írtam, azt bizonyítani tudom – kívánság esetén. Szerinted miért írnának ilyeneket az emberek erről az egy személyről? Unatkoznak?
Miután korrekt embernek ismertelek meg, nagyon csodálkozom azon, hogy egyoldalú tájékoztatás alapján ilyen határozottan foglalsz állást.
Lax Katalin
Bíró György
Posted 2013. május 11. at 12:42 du.
Kedves Salamon Úr! Én azért másképpen kezdem levelemet és ezúton üdvözöllek.Sajnos lemaradtál az előző levélváltásokról melyben és adtam a nevemet és a tel számomat,hogy ha valaki akar személyesen kérdezni,akkor állok elébe.Sok sok éve élek itt és én legalább olyan hazámnak tartom ezt a földet mint te.Engem anélkül rágalmaztál meg,hogy meggyőzödtél volna annak valóságtartalmáról.Nem kaptam még ilyen kemény sorokat senkitől,ellenben a lassan egy éve itt levő,fent nevezett nőszemély,aki volt hazájában nemigazán volt népszerű a becsületesség terén.Itt is megkezdte áldásos tevékenységét,ami bizonyítható.Jómagam,azért írtan ilyen fantázia nevet,mert ez a fenti nőszemély is ezt használta és,így vegye észre magát.De azt hiszem,hogy a fenti sorokat sem magadtól írtad,hanem elmondás alapján.Szeretnék veled személyesen,vagy telefonon eszmecserét folytatni és biztosan visszavonod azután,nem egészen hízelgő soraidat.Nem olyan régen én itt az oldalon,egyszer már kiadtam a nevemet és a tel számomat,az esetleges támadások elhárítása miatt.Van itt egy pár Magyarországról elszármazott egyén,akik a gazdasági sikertelenségük miatt megkeseredtek és ezt a mocskolódásra használják fel.Ha sűrűbben tévedtél volna erre az oldalra,akkor nem írtad volna nekem ezeket a kemény sorokat.Szerintem,ha beszélsz velem,utána vissza fogod vonni,a rólam alkotott kemény szavakat,amit el is várok.Ellenben,ha nem tudunk szót váltani,akkor megint csak,ennek a LÉNÁRT BODY TIFANY TÁKI ÁGNES nek ad valaki lehetőséget,hogy folytassa tisztességtelen üzelmeit.Meg is fogja tenni.Lehet,hogy te leszel a köv áldozat,de akkor már én sem fogok veled beszélgetni.Maradok tisztelettel:Bíró György Tel:054-9491382.Vasárnap estétől állandóan elérhető vagyok.Többet ezen az oldalon nem írok ilyen tartalmú leveleket.Üdv a szerkesztőknek is
Sálom!
Az érdekelne,tudja e valaki, hogy milyen papírokkal és milyen végzettséggel tudnék éttermet nyitni Izraelben? Ha valaki tud a dologról bármit, kérem szóljon! Előre is köszönöm a segítségeteket!
Vállalunk:Lakásfelujitást kisebb javitásokat hideg és meleg burkolást viz-gáz és fütés szerelést festést mázolást és tapétázást épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat elérhetőség itt az oldalon köszönjük.
Idos hazigondozas ,apolas szeretnek vegezni Izraelbe.59 eves pedans no vagyok.Magyarorszagon elek.Keresem azt a csaladot ,akinek segitsegere van szuksege.Elerhetosegem marti1654@freemail.hu
Valaki tudna abban segíteni, hogy Izraelben hol tudok részt venni olyan túrán ahol quaddal lehet menni? Nem nagyon találtam neten ilyet. Emlékszem Eilaton láttam ilyen programot, de most odáig nem mennék le fél napos quadozásért.
Segítséget előre is köszönöm! flygabi@gmail.com
Június 15-18-ig 2 fő részére reális áron szállást keresnék Tel Avivban.
Ha valakinek van ötlete, javaslata, szívesen fogadom!
Köszönettel:
Norbi mohacsi.norbert@gmail.com
Bódy (Lénárt) Ágnes részére
Kedves Ági!
Végtelenül sajnálom, de azáltal, hogy napok óta sem a skype-on, sem telefonon nem fogadod a hívásomat, nem válaszolsz a skype-on küldött üzenetemre, rákényszerítesz arra, hogy ezen a fórumon nyilvánosság előtt mondjam el az üzenetemet. Ez nem az én stílusom, de nem adtál nekem lehetőséget arra, hogy a magam módján, közvetlenül rendezzem le a dolgainkat.
Szíveskedjél eljuttatni hozzám azt a 475 Shekelt, amivel február eleje óta tartozol. Abban állapodtunk meg, hogy a következő hónapban adod meg. Március közepén érdeklődtem, akkor azt mondtad, hogy 28-án kapsz segélyt, abból adod meg. Én vártam március 31-ig, időt adva Neked arra, hogy Te jelentkezz – ahogy azt minden korrekt ember tenné a helyedben (31-én négyszer próbáltalak meg hívni skype-on). Ezt követően április 3-án próbáltalak meg felhívni skype-on és telefonon, egyik hívásomat sem fogadtad. Skype-on megírtam, hogy ha nem állsz velem szóba, akkor más módon vagyok kénytelen az üzenetemet eljuttatni számodra. Erre már reagáltál, gusztustalan néhány sorral, majd töröltél a skype-listádról, hogy ne tudjak válszolni. Ebben a néhány sorban Te vádolsz engem átveréssel, de ezt nem fogom most itt részletesen kitárgyalni, csak annyit, hogy akkor kellett volna megszakítanom Veled a kapcsolatot, amikor megérkezett a fiad által elküldött csomag és 1500.- Ft-ot számított fel egy Avon feliratos dobozért, mint csomagoló anyagért.
Még sok mindent tudnék írni, de nem teszem. A múltkori rosszízű itteni megnyilatkozásod után ennyi bőven elég lesz az itt élő magyar anyanyelvűeknek ahhoz, hogy messzire elkerüljenek. Ahhoz képest, hogy még egy éve sem vagy itt, már elég rossz híred van.
És most ismét jöhetnek a Te IP címedről és a Te e-mail címeddel “mások által küldött” hozzászóló levelek.
Lax Kati
Úgy látszik mi vagyunk azok akik segithetnek másokon .Nálam lakott egy Israeli és segitettem neki mindenben 2 évig elvitt 3,5 millió forinomat mos mikor nekem kéne segitség leszar,pedig nem a pénzt kérem hanem metapelet munkát.nem tudom elképzelni hogyha akarna nem találna valakit,
Ha te netán tudsz segitsél nincs most erre 5000dollárom és nem vagyok zsidóvallásu szerintem az a fontos hogy valaki EMBER vagy nem dolgoztam már Israelbem,2 évet alelkem ott maradt gyönyörű ország
Bocsánat a zavárásér Marcsi
Mirjam
Posted 2013. április 8. at 13:02 du.
nem értem, munkára van szüksége, vagy kivánja hogy hejetesitsék, vagy kölcsönt kér..
Mirjam
Posted 2013. április 9. at 8:05 de.
Kedves Marcsi!
Szívesen segítenék, de sajnos nem ismerek olyanokat, akiknek metapelletre lenne szükségük.
Erzsike
Posted 2013. április 11. at 18:44 du.
Van egy héber nyelvü oldal de leforditja magyarra. I Savta co,il. itt keresnek metapeleteket. Regisztrálni kell.
Sziasztok.Szeretnék egy kis segítséget kérni. Szívesen mennék ki Izraelbe dolgozni,gondozóként,vagy.házvezető nőként. Dolgoztam kint Amerikában Idősek Otthonában és zsidó családnál házvezető nőként.
Nagyon szeretnék egy társat,aki kijönne velem. Ha tudnátok valamilyen állást magyaroknál azt külön köszönném,v,tájékoztatást nyújtani,merre induljak.
Angolul,nem sokat beszélek,de eligazodom. A fényképem rajta van a gmail email címem is. emokezatonyi@gmail.com.
Ha valaki válaszolna azt nagyon köszönném.
Üdv! Munkát keresek Magyarországról. Apai ágon zsidó származásu vagyok, de a korom miatt 60 elmultam, de nagyon tudok dolgozni, Budapesten nincs segítség. Minden érdekelne, takarítás, idősgondozás, kereskedelem. Nyelvet gyorsan tanulok, érettségim, jogosítványom van. Előre is köszönöm.
Shalom,
Nem tudom hogy lehet itt az e-mail cimet megnezni, igy nem tudom hova kuldhetnek szemelyes levelet. Kerem keressen meg az agnesfrank11@gmail cimen.
Koszonom,
Agi
Sziasztok! Júniusban keresnék pár napra olcsó szállást két személy részére Izraelben,Tel-Aviv, Jeruzsálem, Holt – tenger környékén. Kikapcsolódni , szétnézni mennénk. atir@vipmail.hu emailcímre várom a lehetőségeket.
sziasztok! tel aviv,jerusalem, környékén keresnék munkát, 22 éves vagyok, mint gyógymasszőr szeretnék elhelyezkedni, magyarul, angolul beszélek.
Iskolámat most fogom elvégezni , szakmai gyakorlatom van már.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sziasztok ! Tel Aviv , Ptah-tikva kornyeken elo Magyar kozepkoru hazaspar munkat keres. Idosgondozas (ottlakassal is erdekel ) takaritas gyermek felugyelet. Ferjem betegapolokent az egri korhazban dolgozott.
Erdekelne meg hazfelujitas gipszkartonozas stb . Kerlek ha tudtok segiteni irjatok a kavics21@indamail.hu vagy a manuanyu69@hotmail.com Valaszotokat elore is koszonom !!!
Sziasztok! Gyongyi vagyok,39 éves Erdélyben élek és szeretnék Izraelben dolgozni , beteg gondozóként vagy házvezetőnőkén bentlakással!Magyar-román-allampolgar vagyok!! es sajnos nincs pénzem az itteni munkaközvetítőre,mert ha annyi penzem lenne mind amit ker az itteni kozvetito ceg akkor nem mennek ki!! vagy ha Magyarorszagon tudtok olyan kozvetito irodat aki toboroza ki az embert betegapolasra vagy hazvezetonoi allasra akkor legyetek szivesek es segitsetek ebben …..nagyon nagy nehezsegbe vagyok es azert lenne fontos nekem ez a munka!!!!koszonom elore is a segitsegeteket!!!!!!elerhetosegem….kertgyon@freemail.hu.
Biztos van Izraelbe olyan Erdélyi beteg ápoló aki tudd segíteni!
Csak ha vállalja az ápolásra szoruló /vagy családja/, hogy minden papirt elintéz akkor tudsz itt munkát kapni!
kertesz gyongyi
Posted 2013. február 23. at 22:00 du.
koszi szeppen a biztato szot….Slomo Kohen…ez is jo erzes!!!!!
Raananan éltünk néhány évet amikor a gyerekeink picik voltak, a kislányunk sajnos sérülten jött a világra Kfar-saban ezért születése után elhagytuk az országot, mert ezt a terhet nehezen tudtuk tovább család nélkül cipelni. A kicsi lány már felnőtt és szeretném neki megmutatni, hogy hol született, ebben szeretnék segítséget kérni, hogy hol tudnék találni normális áron szállást a kint tartózkodásunk idejére.előre is köszönöm a tippeket Anita
Magyarországon élek, a családom 92-ben aliázott. Én sajnos nem számítok zsidónak, de nagyon szívesen dolgoznék Izraelben.
Az Anyukám és a Hugom Eilaton él, az öcsém Karmielben.
Bármilyen munka érdekelne, lehetőleg ezeken a településeken vagy a közelükben. Magyarul és angolul beszélek, hébert tanultam, de gyakorlat híján már nem megy, viszont nagyon gyorsan tanulok.
Gyakorlatom van gyermek és idősgondozásban. Terhelhető vagyok, szorgalmas és kitartó. Amennyiben lát rá lehetőséget, hogy tud nekem segíteni-természetesen megfelelő díjazás ellenében, kérem jelezze részemre a csallokozine@freemail.hu e-mail címen Köszönettel: Vera
Állást keresek Izraelben, Eilat lenne az elsődleges, vagy Jeruzsálem. A terület amelyben jelenleg dolgozom, IP alapú hálózatok, s eszközök, voip, illetve elektronikai műszerész.
Nem vagyok Zsidó származású de szeretnék kint élni. 46 éves, középfokú végzettségű, elvált férfi vagyok.
mail: laszloczky@gmail.com
Tud-e valaki kertészetben, vagy egyéb mezőgazdasági területen munkát ? /agráemérnök vagyok, sok éves tapasztalattal, de kamionoztam is, B, C, E jogsim van. Május körül leszek kint véglegesen. Joszif
Sziasztok! Judit vagyok,37 éves Erdélyben élek és szeretnék Izraelben dolgozni gyerek mellett , beteg gondozóként vagy házvezetőnőkén bentlakással!Magyar,román nyelvet beszélek és egy kevés angolt is! Nincs pénzem munkaközvetítőre,ezért fordultam hozzátok! Kérem aki tud segítsen!
email címem jucus1975@gmail.com
Köszönöm előre is! Judit
Magyarországon szállodai körülmények közt – holtig tartó benntlakással- szervezünk elhelyezést olyan idős, beteg, fogyatékkal élő MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ izraeli lakhelyű személyeknek akik gyorsított eljárással kapnák meg a Magyar állampolgárságot. 24 órás felügyelet, teljes ellátás, és nincs egyszeri belépési díj. Kizárólag havi térítési díj, 3 havi kaució befizetését kérjük, aminek a fel nem használt összegét visszafizetjük. Jelenleg előzetes igény felmérést végzünk, érdeklődők, jelentkezők válaszát várjuk. Tisztelettel várom azok jelentkezését is, akik segíteni tudnak abban, hogy minnél több Izraelben élő Magyar rászorult Honfitársunkhoz jusson el ez az információ. Köszönettel veszem a kérésem terjesztését, esetleg ötleteket is várok e témában, konkrét e-mail címeket, személyeket, szervezeteket. Tavaszi indulással kezdenénk, ha lesz kellő számú érdeklődés.
Tisztelettel:
Benke Kálmán
Budapest benke.kalman@upcmail.hu
+36-20-9420310
Kedves Kálmán!
Úgy gondolom, az idős, beteg izraeliek nem igazán szeretnék más országokban tölteni utolsó hónapjaikat/éveiket, távol gyerekeiktől, rokonaiktól. Még akkor sem, ha itt sokkal olcsóbb. Én is voltam évekig idősgondozó Izraelben, ezért is gondolom, hogy a legkényelmesebb / és a legolcsóbb is/ saját környezetében a metapelet segítségét igénybe venni. Sokan szívesen vállalnánk is ilyen munkát, ahogy látom!
Persze lehet, hogy tévedek, majd kiderül, minden esetre sok sikert!
Üdv.: Edit
Ramat Gan-ba keresnek heberul vagy angolul beszelo metapeletet.
Preferaljak az europai szarmazasut, ha csak kicsit beszeli valamelyik nyelvet eleg.
Nagyon szep kornyek, egy szep lakopark a tel avivi nagy park mellett, bevasarlo kozponthoz kozel.
A munka nem nehez. A paciens egy 75 eves neni, akinek volt egy koponyaoperacioja.
Kedves, nem agressziv. Egesz nap csak ul. Setalni kell kivinni. Gyogyszert nem szed csak vitamint. Pelenkazni kell, reggel-este. Furdetni ket naponta. Fozni kb. hetente 3x, minimalisat. Vasalas nincs. A lakas konnyen tisztan tarthato szonyeg es csecsebecse mentes.
Nem vallasosak, modernek.
Van privat szoba, plusz abbol nyilik egy kisebb. Nagy szekreny. Van internet, lehet hasznalni a hazaiak szamitogepet.A metapelet kulon furdoszobat hasznal.
A hazaspar egyutt lakik. A ferfi nagyon aktiv, minimalisat tartozkodik otthon. Valoban nem kell utana csinalni semmit, csak hetente egyszer mosni, illetve a napi kaves cseszeket elmosogatni utana.
6 napot kell dolgozni. Ejszaka, este ki lehet menni. Delutan is ki lehet menni. Szabadnapot barmikor adnak.Valoban olyan szabadon tud kimenni az ember, mint otthon, abszolut nincs korlatozva, csak elore jelezni kell.
Miutan a kornyek egy elit lakopark, van sok takaritasi munka.
A csalad is rendes…ket hetente 1x jonnek latogatoba egy fel orara.
Nem kell emelgetni, nincs alzheimer stb.
Akit erdekel , legyen szives jelentkezni itt vagy e-mailen, telefonszam megadasaval es visszahivjuk:
Kezdes minel hamarabb.Kizarolag olyan szemelyt keresnek, aki az orszagban tartozkodik.
Fizetes feltehetoleg a torvenyben eloirt minimum, ellenben nagyon sok a masodlagos profit(szabadido, konnyu munka,nyugalom, ejszakara el lehet menni stb)
Miutan vasarnap-hetfon mar kezdeni kellene, akar olyan szemelyt is elfogadnak, aki kisegit addig, amig nem tallajak meg a megfelelot.
Napi par oraban , reggel, este, esetleg 8 oraban.
Johanna
Posted 2013. február 28. at 18:39 du.
Kedves Anita! Ne haragudj hogy zavarlak szeretnék én is hirdetni de nem tudom hogy kell kérlek segits. Munkát szeretnék vállani Izraelbe.
Jeruzsálem közvetlen közelében, vallásos zsidó családhoz (két személyes háztartás) keresek kerekes-székhez kötött barátnőm mellé bentlakó segítséget.
Olyan személy jelentkezését várom, aki:
- rendelkezik izraeli munkavállalási engedéllyel és
- legalább alap szinten (értési fokon) képes angol v. héber nyelven kommunikálni.
Elvárások:
A munkavállaló elsődleges feladata öltözködésben, WC-fürdő használatakor történő aktív segítségnyújtás, mivel az érintett alsó végtagjai bénultak.
További ellátandó feladat a napi takarítás, mosás-vasalás, főzés. (Ez utóbbi kizárólag zsidó munkavállalóra vonatkozik.)
Mindezekért munkaadó biztosít:
- a munkavállaló külön szobában (hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek) történő elhelyezését.
- heti egy szabadnapot,
- havi fix fizetést.
En Nemetorszagban vagyok 2 eve apolonö Öregekotthonaban es privat haztartasokban dolgoztam. Jo ajanlasaim vannak 2 szemesztert vegeztem Pecsett az orvosi egyetemen.Szüleim orvosok.Jo ajanlasaim vannak.Van egy Osztrak diplomam.Beszelek felföfokon nemetül,angolul.Anyanyelvem magyar.Tudok meg egy kicsit olaszul es oroszul.
A privat helyeken a haztartast is vezettem..
Van egy baratom Izraelben,önagyon beteg,de nem kell apolni.A közeleben szeretnek lenni.
E-mail cimem:kakadu501@hotmail.de
Telefonom:00491577 8981637
Valaszat varom!
Köszönettel:
Kenyeres Eva
Tisztelt Lehar! Lehet – mar lekestem a jelentkezesrol. Papirjaim rendben. Goj vagyok, de ferjem ortodox zsido volt, igy a haztartas sem gond.Bovebb infot adok email cimemen csikita@index.hu
Udv> Judit
Munkát keresek Bat Yam illetve Tel Aviv környékén.
Én 45 éves férfi vagyok, 2 és fél éve élek a családommal Izraelben mint új bevándorló, ennek megfelelően értek héberül.
Mindenfajta munka érdekel, kivéve a nehéz fizikai munka. Izraeli jogositvánnyal is rendelkezem.
Askelon vagy Ashdod és környékén keresek 4 órás munkát.Takarítás,metapelet vagy gyermek felügyeletet.Én 60 éves nő vagyok magyaron kívül kevés orosz nyelv tudással,jogosítvánnyal.Minden munka lehetőség érdekel. telefon 0523602831
Sziasztok! 1éve vagyunk a családommal az országban kevés nyelvtudással munkalehetőséget keresek Haifa és környékén, villanymotor tekercselő végzettséggel, de az elmúlt 12 évben kifőzdét üzemeltettem Magyarországon (1tál étel), szakács ismeretekkel bírok! B,C,E vezetői jogsim van, nem kevés gyakorlattal.
64 éves Izraeli állampolgár vagyok, 5 és 1/2 éve élek itt keresek 4-6 órás munkát (nem nehezet) jogsim van, könnyebb metapel munka vagy valami hasonlót keresek! Kfar Sabai lakos vagyok!
Sziasztok !
Abban kérném a segítségeteket, hogy Kfar Saba környékén tud e valaki hegesztői munkát ? Vagy valamilyen folyamatos munkát. Február végén mennék ki, 35 éves vagyok teudat zehutom van, de a héber tudásom még nagyon kevés. Jó lenne, ha az angol elég lenne.
Köszönöm !
Az emailem deritam@gmail.com
Kedves Eilatiak!
Előreláthatólag Február 23 és Március 9 között sikerülhet barátnőmmel Eilatra utazni egy felejthetetlen kéthetes, téli “nyaralásra”! (Erre az időpontra találtunk viszonylag kedvezőbb áru repülőjegyet!) Sajnos az anyagi lehetőségeink erősen korlátozottak, így a szállást valami különlegesen olcsó megoldással keressük!!!
Egy kétszemélyes ágy, zuhany, kb.: ennyi. Nincsenek nagy igényeink. (Magánháznál, egy külön lakrész, vagy ilyesmi…)
Megbízhatóak vagyunk!!! A magyarországi Jewish Meeting Point-on leinformálható vagyok!!!
Mindenfajta segítő szándékú megoldásra “vevők” lennénk!
Segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv.: Handel Gyuri
Sziasztok. Judit vagyok 50 éves.Munkát keresek Tel Aviv és környékén,takaritás ,kerti munka,házigondozó stb.Magyarul beszélek,kicsit értek angolul.Dolgoztam már Amerikában is.Aki tud bármilyen munkát kérem segitsen.Előre is köszönöm
Ashkelon vagy Ashdódban keresek napi 4 órás munkát,akár este is minden lehetőség érdekel.Jogosítványom van.Juniusban alijázott 62 éves nyugdíjas nő vagyok magyarul és kicsit oroszul beszélek.Telefon elérhetőségem 0523602831 Ágnes
Sziasztok
Tel Avivban es kornyeken keresek munkat, munkavallalasi engedellyel rendelkezem.
Takaritas, kutya setaltatas gyerek felugyelet vagy valami hasonlo erdekelne mert meg csak kicsit beszelek heberul.Segitseget elore is koszonom
Keresek munkát Ashkelon és környékén.Izraeli 62 éves nő vagyok,nem beszélek csak magyarul és kicsit oroszul.Minden érdekel akár éjszakai is.Jogosítványom van. Telefon 0523602831
Izraeli állampolgárként keresek metapelet, vagy bébiszitteri, vagy hasonló munkát, gyakorlattal. Középkorú vagyok és Északi területen lakom. Egyenlőre délutáni-esti részmunkaidőt, vagy éjszakai állást tudok vállalni, mert tanulok. De májustól teljesidőset.
Köszönöm a segitségetek.

Én 2 és fél éve élek Izraelben, ennek megfelelően értek héberül.

Elutaztam a csaladomhoz Erdelybe, a jovo ev 4.- en terek vissza. A tulajdonos fonok nem beszeli a Magyart, jobb ha megvarsz. Addig mindenkeppen kuldjel par sort magadrol, amiben leirod mit csinaltal eddig, itt s otthon, hany eves vagy, tudsz e dolgozni het vegen es hajnalban. Zoldseges boltokba hordunk arut, teritjuk az uzleteket. Nem nehez, de Kell valaki mellem, sok a munka. cseffgyozo@gmail.com
Rolland
Posted 2013. január 6. at 12:21 du.
Erdeklodni szeretnek, hogy itt vagy-e mar Izraelben? Nem tudom, hogy megkaptad-e az e-maileket, amiket kuldtem Neked. Varom a jelentkezesedet, ha mar nem aktualis a munka, akkor kerlek jelezd nekem. rolland.aron.mike@gmail.com
0526196096
Rolland
RADU MIHALY
Posted 2013. február 1. at 12:29 du.
SZIASZTOK!!!!!!MI EGY ERDELYI (CSIKSZEREDAI) .HAZASPAR VAGYUNK.JELENLEG SZEGEDEN(MAGYARORSZAGON) ELUNK.MUNKAT SZERETNENK VALLALNI IZRAELBEN.TANACSOT ES SEGITSEGET KERNEK!ESETLEG MUNKA LEHETOSEGET!
Email cim;radu77@hotmail.hu Erdekelne egy megbizhato kozvetitoiroda!
Kfar Saban keresek ket kisfiam melle (masfel es negy es fel evesek) heti 2 alkalommal delutan 3-8 ora kozott olyan segitseget, aki konnyu hazimunkat es vallalna.
Tel:052-5457044
E-mail: juditmarko@gmail.com
SZIASZTOK.
AZT SZERETNÉM KÉRDEZNI HOGYAN LEHETNE IZRAELBEN MEGHÍRDETNI A BÜKK HEGYSÉGBEN
TALÁLHATÓ TURISTAHÁZAMAT ELADÁSRA.
HA VALAKI SEGÍTENE OTT FELADNI HÍRDETÉST FORDÍTÁSSAL, AZÉRT NAGYON HÁLÁS LENNÉK.
A HÁZ ALKALMAS IDETELEPÜLÕ CSALÁDNAK KINN AZ ERDÕBEN NAGYO NYUGODTT KÖRNYEZETBEN FORRÁSVIZZEL TÁPLÁLVA.
KÖSZÖNÖM.
ISTVÁN
Ashkelon vagy Ashdód környékén munkát keresek,akár állandó éjszakait is. Juniusban alijázott 62 éves nő vagyok,a magyaron kívül keveset oroszul is beszélek.Minden munka érdekel.Elérhetőségem:06523602831 Ágnes
Szép jó napot!
Érdeklődni szeretnék, fiatal nőként milyenek a munkalehetőségek Izraelben, főként Tel Aviv és környékén vállalnék munkát! Pályakezdőként magyarországon nem nagyon van lehetőség, így hát bármi érdekelne odakinn Németül beszélek középfokon, angolul többet értek meg, mint amennyit eltudok mondani,de alapfokon megértetem magam A héber nyelv elsajátítása is érdekel. Előre is köszönöm !
Mindennek feltetele, hogy alijajogosult vagy, munkavallalasi engedelyed van. Enelkuel legfeljebb feketen lehet takaritani, bebiszittereskedni es a tartozkodasi engedelyt par havonta meg kell hoisszabbitatni a beluegyminiszteriumban. Nyelvtudas nelkuel meg ha jo is a szakmai vegzettseged, nemigen kezdhetsz semmit, talan marketingben a nemettel (?), talan bebeszitterkent lehet dolgozni, a munkauegyi iroda (ha nincs honositott diplomad) legfeljebb takaritast ad, esetleg felszolgalonak mehetsz.
Szia. Add meg légyszi az elérhetőségedet. Tudok neked pár infót mondani meg lehet, hogy tudok segíteni a munkában is. Üdv. (nem munka közvetítő vagyok)
sziasztok,
segitseget keresnek ket lanyom melle heti 3-4 alkalommal du. 1-5 kozott.
kfar saba melletti telepulesen lakunk, autobusz hianyaban csak kocsival rendelkezok jelentkezeset varom.
052-2841506
Azok részére akik nem Izraeli állampolgárok semmilyen munkát nem tudnak itt kapni, csak hivatalos irodán keresztül szabad dolgozni!
A fekete munkásokat szigorúan börtön bezárják, pénzbirségőt szabnak ki rájuk és véglegesen kitiltják az ország területéről
Sziasztok! Egy kis segitséget kérnék izraelben szeretnék dolgozni de semmilyen hivatalos irodát nem tudok ahol foglalkoznának férfi munkaerőközvetitéssel.Itt magyarországon nem tudok,ha esetleg valaki tudna ilyen iroda cimet izraelben azt nagyon megköszönném.Tisztelettel zoltán
Keresek magyarul vagy románul beszélő családnál bentlakasos házvezetői, gondozói, gyermekfelügyeleti munkát,
elérhetőségem: keresztes_ibi@yahoo.com
erre az email cimre, vagy erre a hirdetésre küldött válaszokat előre is köszönöm.
üdv.Keresztes Ibolya
Sziasztok! Izraeli munkát keresek. Többek között ápolónői, gyermekgondozónői szakképesítéssel rendelkezem. Intelligens, kedves, jól szituált, temperamentumos, 50-es nő vagyok.Magyarországon élek, nincs semmiféle izraeli kapcsolatom. Segítséget kérek tőletek az izraeli kapcsolatfelvételhez. Köszi előre is! E-mail: aniko.horvath55@gmail.com
sziasztok!izraelben szeretnék dolgozni,mint idösápoló! Két évet dolgoztam szociális gondozóként.45-éves fiatalember vagyok a hébert jól beszélem,nem vagyok állampolgár még magyarországon élek.Minden házimunkában nagy jártasságom van,szociálisan érzékeny vagyok.Ha valaki tudna olyan családot aki férfi ápolókat keres az irjon legyen kedves az email cimemre,taskozoli@gmail.com-ra.Nagyon megköszönném.tel :0630 6263656.
Keresek magyarul beszélő családnál házvezetői, gondozói, gyermekfelügyeleti munkát, de érdekel egyéb munkalehetőség is.
55 éves nő vagyok, nagyon kicsit beszélek angolul.
Bármilyen megoldás érdekelel.
elérhetőségem: martika50@gmail.com.

üdv.Fábián Márta
Takaritast,hazvezetest,gyerekgondozast vallalnek Netanya,es kornyeken.42 eves no vagyok, izraeli allampolgar.Biztos ,jo fizetesert szivesen utazom.Alkalmi takaritas is erdekel,leinformalhato vagyok.2 eve vagyok csaladommal az orszagban. A nyelvet alapszinten ertem es megertetem magam.Megbizhato,rendes munkamert csak jo fizetest kerek cserebe.Minden megoldas erdekel.Kerem ha tudtok segitsetek!szamom:0522892178
Nem vagyok Izraeli, de szeretnék kinn dolgozni mint bentlakásos idősgondozó.
Nincs pénzem 4500 dolláros munkaközvetítőkre!:) Ha tudtok olyan családot, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, és tudnak engedéllyel alkalmazni, kérlek segítsetek! Tapasztalatom van a szüleim által, ápolásban gondozásban főzésben mosásban, ellátásban stb. Számítástechnikai szakemberi képesítésem és egy 2 éves nővérképző tanfolyamom van.
Sziasztok!
munkát keresek gyerekek mellett vagy házvezetőnőként bentlakással.
Alap héber nyelvtudásom van és angolul is értek.
e-mail címem: nurit_5@hotmail.com
előre is köszönöm.
Szia
Csipkes Agnes a nevem,kettos alampolgarsaggu 59 eves holgy vagyok (roman magyar) beteg gondozast, gyerekek gondozasat vallalom Israelben, romanul magyarul beszelo csaladoknal. Kerem a ki tud segitsen.Elerhetosegem a 00 40 364 419 285-os fix es a 00 40 748 798 685-os mobil szamon. Email: agneta.csipkes@yahoo.com
Elore is koszonom.
Segitseget szeretnek kerni!Ugyvedet keresnenk aki segitene az allampolgarsagi kerelem vagy letelepes ugyeben.Mi allampolgarok vagyunk de ferjem nem zsido es az edesanyjat szeretnenk kikoltoztetnu hozzank.Eddig a lanyaval elt Magyarorszagon de az gyakorlatilag kidobta.Mivel a lanya odahaza el ez megneheziti a dolgunkat a kerelem beadasanal.Elvileg elintezheto a dolog de szukseg lenne egy jo ugyvedre aki pontosan ismeri a jogi lehetosegeket.Nem baj ha nem beszel magyarul ha angolul ert csak szakerto legyen.
Kedves Zsófi!
ügyvédet nem tudok sajnos ajánlani, és nem akarok hülyeséget mondani de én úgy tudom hogy állampolgárságot nem fog tudni kapni mivel nincs zsidó száramása és azt csakis kízárólag az kap akinek van. Keressék fel a városukban a Misrad Hapnim-ot ott elfogják mondani hogyan tudnák kiköltöztetni, és kiadják a szükséges papírok listáját.
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy nem-e tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben?…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi allasban ??,magyar csaladnal!!!mivel az a szakmam… olyan csaladok jelentkezeset varom aki munkat tud ajanlani nekem..……. nagyon hallas lennek…..koszonom elore is…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
5.5 es 3.5 eves lanyaimnak keresek magyarul beszelo baratnot. Tudnak magyarul de nagyon kene nekik a gyakorlas! Aki ismer hasonlo-koru gyerekes anyakat Ramat Gan- Tel Aviv kornyeken, nagyon orulnenk!! Elore is koszonom!
üdv! egy évvel ezelött is voltam 3 honapot tel avivban és most ujra itt és megkérjük tartozkodásim.bár gyerekem velem kint nincs de 3 nagy gyerkem van és imádom a gyerekeket.39 éves nö vagyok érettségivel otthon mükörmösként dolgoztam,bármilyen munka érdekelne itt kint ami elfogadhato normális emberként.ezért ha gondolod nagyon szivesen vigyáznék megadott idöpontban gyerekeidre és természetesen magyarul beszélni tanulásban is.nagyon várom válaszod. elöre is köszönöm!üdv Andi….illetve még annyit van egy magyar kisfiu is a barátom itt élő családjában ö beszél magyarul és 5 éves ő is segitségünkre lenne és nagyon jo kisfiu…
Vajda Vera
Posted 2012. november 4. at 12:23 du.
Szia Andi!
Add meg a szamod! Van ugyan egy magyar lany aki mar szitteli a gyerekeket, de sosem art a felkeszules. Az 5 eves kisfiu hol lakik?
Vera
43 éves nő vagyok szeretnék Izraelben dolgozni és a nyelvet jobban megtanulni. Középfokú héber nyelvvizsgával rendelkezem, gépelek is héberül. Végzettségem könyvelő, főkönyvelőként dolgozom. Sikerült megszereznem a gyógymasszőr képesítést és a shiatsu képesítést is.
Minden munka lehetőség érdekel.
Köszönettel, Ágnes.
szeretnék új életet kezdeni ! bármilyen nőnek való munkát vállalok itthon takarítoi vállalkozásom van de rá kényszerültem hogy itt nem boldogulok kérek bárkit aki segíteni tudna segítsen .előre is köszönöm !!!!!!
kedves Tímea,
izraeli ismerőseim részére keresek bentlakásos házvezetőnőt Raanana-n.Minimális angol ,német vagy héber nyelvtudás kell.Ha érdekli jelentkezzen a carosinai@hotmail.com email címen.üdv
Gesztenye pure Izraeli terjesztesere keresunk embereket.
Erdeklodok a chestnutking18@gmail.com e-mail-en erhetnek
el bennunket!
Udvozlettel,
Eri Karoly
A terjesztesben nem tudok segiteni, de nagyon erdekelne, mikor es hol lehet majd kapni, nagyon hianyzik!
Eri Karoly
Posted 2012. október 17. at 1:55 de.
Biro Gyorgy kollegam fog tudni segiteni Onnek. Elerhetosege a 054-949-1382-es telefonon, vagy a cumbuj@gmail.com e-mail-en!
Udvozlettel,
Eri Karoly (David)
Ez engem is érdekelne! Egy kérdés: kosher a gesztenyepüré? Van nálunk egy magyar palacsintázó, de csak szezonban árul gesztenyéset, amihez magának csinálja a pürét, mert kosher a cukrászda…fischanna@freemail.hu
Takarítást,gyermekfelügyeletet,idősgondozást vállalok Ashkelon és környékén.Juniusban alijázott 60 éves nő vagyok magyarul és kicsit oroszul beszélek a hébert most tanulom.Telefon:0523602831
Sziasztok
Munkat keresnek Tel Avivban vagy kornyeken takaritas, szobalanykodas, kutyasetaltatas stb mindenkeppen valami olyat amihez egyelore elegendo az ulpan א nyelvtudas kicsit beszelek angolul is
.
Segitsegeket elore is koszonom
udv hol lenne ez a munka asztalos muhelyben mert erdekelne,emilbe varok valaszt koszi
Annemary
Posted 2012. október 15. at 17:15 du.
ha meg aktualis szivesen beszelnek onnel a munka reszleteirol a telefonszamom 0526226074
Elore is koszonom Annamary
László
Posted 2012. november 19. at 11:54 de.
Asztalos végzettségű,és restaurátor vagyok,bár nem nő.
Nagy munka tapasztalatom van egyedi bútorokban is.
Angol alapom van.
Ha tudna nekem munkát találni megköszönném.
Üdvözlettel Szalai..
Keresnék Izraelben szállodai munkát, felszolgálást, stb.. Izraeli állampolgár vagyok, beszélek angolul, ivritül. Tud valaki valami lehetőséget? Hosszútávú munka érdekelne. Köszönöm. Gyorsan tudnék kezdeni. viki66@vipmail.hu
Hello Szeretnék jelentkezni a házvezetőnői állásra . 35 éves vagyok. Jól fözök , takarítok. Elvált vagyok , nincs gyerekem, nagyon érdekelne a munka. Krisztina
Moshe Levi
Posted 2012. október 8. at 15:08 du.
asztalos vagyok kefar saba segédet keresek. 0522751900
Tisztelt Hirdető!
Szeretnék jelentkezni az állásra. 58 éves vagyok a vendéglátásban dolgoztam. 2001-ben már voltam kint Givat Shemuelben 4 hónapot.
Már nyudijas vagyok kicsit beszélek angolul, szivesen mennék ki újra Israelbe
Szívesen mennek takaritani, Maltat most tervezem elhagyni, 2 evet voltam itt, felszolgalokent dolgoztam. Izraelben 98ban voltam diakcseren, amikor a Hanuka volt. Nekem nagy almom Izraelbe visszamenni, nem tudom milyen papirok szuksegesek oda. Mennyit kene takaritani egy nap? 1 ora munkaert hany eurot lehet kerni? saroltamayer@live.co.uk 0035699674877 a szamom. koszonom. Sara
Netanya, Ranana, Kfar Saba haromszogben keresek 4-6 oras hazimunkat, fozes, takaritas, beteg felugyelest magyar nyelven. Autom van , 39 eves 2 gyermekes csaladanya vagyok Budapestrol, de jelenleg itt elunk.
Koszonom ha tudtok valamit!
Shbeta Monika: shbita2003@gmail.com
Shana Tova!
Kolozsvári történész vagyok, és október 21-november 11. közötti 3 hétre keresek olcsó kiadó lakást vagy szobát Jeruzsálemben. Elérhetőségem: odigalita@hotmail.com
Sziasztok!
Oktobertől izraelben élek, 39 éves nő vagyok munkát keresnék Tel avivban sürgősen,takarítás idős gondozás érdekelne. Elérhetőségem: skype :thailand7373 Tel:06702411144
Ashkelonban lakó juniusban alijázott 61 éves nő vagyok.A magyaron kívül kicsit oroszul beszélek.Keresek Ashkelon vagy környező városokban metapelet munkát vagy bármi érdekel főzés,takarítás stb. Telefon:0523602831
Üdvözlök mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni, rendkívül sürgős lenne, hogy munkát találjak Naharíyaban vagy közvetlen környékén. Nem vagyok zsidó vallású, de nagyon empatikus és segítőkész vagyok. Gondozás, házvezetés érdekelne, takarítás, főzés, mosás, bevásárlás, stb. De bármit elvállalok, ha egyelőre elegendő a magyar és az angol nyelvtudás.
Köszönöm szépen előre is!
Keresem Neuhauser Magdolna nevű hölgyet, aki valószínűleg Petach Tikvában él. Elhunyt dédnagyapám Simsi Gedeon testvérének Lázárnak, a férje volt rokona. Közelebbit nem tudunk róla, Lázár bácsi és felesége Berta néni a Holokauszt áldozatai. Yad Vasem honlapján találtunk utalást a fent említett hölgyre.
Remélem valaki tud segíteni.
Köszönöm Ildikó
e-mail:dadika@freemail.hu
Hivatalokban lennének kérdéseink, mint Bituah Leumi. doár, stb. privátban a részleteket megbeszéljük, sürgős, és több mindenről van szó. Várjuk a jelentkezésed, bennünket a megadott elérhetőségeken megtalálsz
Ennyit arról, hogy mennyire számíthatunk mi magyarok egymásra. Állítólag Naharyán sok a magyar…Csak épp így sem jelentkezik senki, hogy fizetünk érte..
Kedves Fórumozók!Izraeli állampolgár vagyok, Magyarországon élek. Szeretnék kinn dolgozni metapeletként Izraelben, bentlakással. Semmi lehetőséget nem találok, aki kinn dolgozik az sem segít. Pedig vannak sokan. Tudtok lehetőséget, irodát, akihez fordulhatok? 30 éve ápolónő vagyok. Dolgoztam is kinn bácsinál, most is szívesen dolgoznék. Háztartásvezetés, gondozás.
Valakitol kaptam valakitol ket koezvetitoe telefonszamat, allitolag rendesek, nem kernek penzt de nem szeretnem kiirni az uezenoefalra. Ha izraeli allampolgar vagy akkor munkavallalasi engedelyed is van es bizonyara szivesen alkalmaznak.
Irjal emailemre, majd elkueldoem a telefonszamokat.
Kedves Chana. Olvastam akedves leveledet hogy tudnál segiten egy vagy kettö közvetitő telefon számával. Izraeli állampolgár vagyok jelenleg M.országon élek de szeretnék ujra visszamenni de munkahely nélkül nehéz lenne az ujra kezdés nagyonszépen kérlek küld el nekem is azt a telefonszámot segitségedet előre is köszönöm.Vera
Segítségetkeket kérném egy ismerősöm felkutatásában. A házaspár nevét tudom (Braun András és Braun Ildikó)és, hogy kb. 1988. környékén mentek ki izraelbe Szatmárnémetiből. Ha bárki tud segíteni felkutatásukban előre is megköszönöm segítőkészségeteket. elérhetőségem: morpheus@vipmail.hu
Az idén szeretnék Izraelbe költözni. Konkrét munkám, szállásom még nincs. Képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Egy kis ideig alapfokú cselló-tanárként is működtem, igaz ezt képesítés nélkül végeztem.
Fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Leginkább Netanyán, vagy Hajfán (Kirjat Yam) szeretnék letelepedni, de ha ez nem megy, akkor bármelyik egyéb hely is megfelel.
Ha mindezek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Szia Marika
Elnézést,de érdeklődnék,hogyan kell ,lehet hirdetést itt leadni?
A Testvérem Szeptemberben jön vissza,Budapestre 7 év után Tel-avivból.
Szeretne dolgozni,munkát keres.
Tud Angolul perfekt és Héberül is nagyon jól,,irodai,vendéglátói munkák fordítás,idegenvezetés,bármi érdekli.
Kérlek segíts,hogy hirdetni tudjam, köszönöm,üdvözlettel
Veres Kati
katika55
Posted 2012. augusztus 31. at 21:14 du.
KERESEK HÉBER MAGYAR BILLENTYÜZETET A SZÁMÍTÓGÉPHEZ
DE NEM MATRICÁT ,vagy hol lehet beszerezni,megrendelni
Segítségeteket szeretném kérni Tel- aviba vagy Haderán vagy Raanaba vagy környékén idős gondozó és gyermek felügyelet és házvezető női állást nekem szerezni.Magyar családoknál mert csak Magyarul beszélek .Az élet társamnak Karosszéria lakatos vagy ház körüli vagy bár milyen munkát nem e tudnátok ajánlani.Ha tudtok valami munka lehetőséget legyetek szíves írni :molnarneanett@citromail.hu vagy erre az oldalra.Előre is köszönöm a segítségeteket . Marika
A segeítségüket szeretném kérni. Nagy állmom, hogy izraelben dolgozzak, tudosítóként, illetve riporterként esetleg kisebb televiziónál. Jellenleg Kommunikációs és Média tudomány Egyetemre járok (Budapesten) héberűl beszélek. Ha valaki tudna nekem segíteni abban hogy kezdjem el akár még gyakornoknak is kimenék. Minden segítséget, ötletett szívesen várok.
telefon
0036 06/309481458. Köszönöm.
Azon az egyetemen helyesirast nem tanitanak?Alom egy l .Jelenleg egy l.Mediatudomanyi Egyetem helyesen.Otlet egy t.
Erettsegit,hogy szerezted meg az egyetemhez?
baba
Posted 2012. augusztus 1. at 14:26 du.
bocsi kihagytam a kimenneket a felsorolasbol.Az viszont ket n.
Tokai Angéla
Posted 2012. augusztus 12. at 16:33 du.
Tisztelt Baba.
Köszönöm, az észrevételét. Legközelebb jobban figyelek rá.De az álmom még mindig az:)
Kimennél újságírónak egy n-nel, az aztán király. Nem beszélve a többiről. Hihetetlen, ki mindenki képzeli újságírónak magát, tényleg ennyire alátok adják a lovat a “Média tudomány Egyetemen”? Mars vissza az általános iskola ötödik osztályába, és tanulj meg helyesen írni.
Tokai Angéla
Posted 2012. augusztus 14. at 20:21 du.
Tisztelt Uram/Hölgyem.
Nem képzelem magam újságírónak:( Van mit tanulni… Köszönöm az észrevételét. De az ember a hibáiból tanul.
Ashkelonban vagy a környékén vállalnék idősgondozást vagy gyermek felügyeletet estétől reggelig.Juniusban alijázott 60 éves vagyok nem beszllem még az ivritet de oroszul alapfokon beszélek.Telefonszámom:0523602831
Nem vagyok Izraeli, de szeretnék kinn dolgozni mint bentlakásos idősgondozó.
Nincs pénzem 4500 dolláros munkaközvetítőkre!:) Ha tudtok olyan családot, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, és tudnak engedéllyel alkalmazni, kérlek segítsetek! Tapasztalatom van a szüleim által, ápolásban gondozásban főzésben mosásban, ellátásban stb. Diplomás vagyok, Angol alapom is van! Számítástechnikai szakemberi képesítésem is van, és pedagógiai is!
Április végén alijáztunk a párommal, nagyon szépen alakul az életünk, persze sok küzdelemmel. Naharyán keresek az ulpán szünetre augusztus 10-töl 27-ig bármilyen munkát, takarítás, metrapelet-helyettesítés. 54 éves, kicsit beszélek már ivritül, általában megértetem magam, optimista, diplomás, kedves nő vagyok. Ulpán után is érdekel mindenféle munka ősztől. Mindenkinek a legjobbakat!
Elérhetőségem itt, és szívesen felvennénk a kapcsolatot magyarokkal, 50-es házaspár vagyunk, most költöztünk Naharia melletti mosavba a Karmieli merkaz Klitából, párom már dolgozik. gbor.madaras@gmail.com
0524531859
Vállalunk:Lakás felujitást kisebb javitásokat hideg és meleg burkolást,viz-gáz és fűtés szerelést,festést mázolást és tapétázást ,épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat . Elérhetőség telefonon 050-557-71-01vagy 052-251-68-02 és van email.cim is titihan2008@gmail.com
Kerdesem valami nagyon egyszeru de eros elvalaszto keritest, esetleg beton vasakbol tudtok e csinalni most koltoztunk egy uj berlakasba, amihez kertresz tartozik, mivel 2 nagy kutyank van csak amig nincs lekeritve nem tudjuk hasznositani. Varom mielobbi valaszotokat.
Hahn Gábor
Posted 2012. július 22. at 11:21 de.
szia Ági !A férjem most nincs itthon magyarba ment a szüleihez augusztus 3 jön haza utánna tudnál vele beszélni ő ilyen munkákat is vállal természetesen megadom a tel számomat ezen eltudsz érni 052-251-6802 várom a hivásod szia Ági
Nagyon sürgősen keresek munkát Izraelben. Nagyon nehéz helyzetbe kerültem és nem látok más kiutat. Idősgondozást, takarítást, gyermekfelügyeletet vállalnék. Ha lehet, “ottlakós” lehetőség érdekelne. Jelenleg Magyarországon élek, augusztus hó elején tudnék utazni. Nagyon fontos lenne, kérem, hogy aki tud segítsen!! Nagyon köszönöm!
email: evi680416@gmail.com
Ashkelon és környékén keresek ha lehet éjszakai öreg gondozást vagy más munkát.Izraeli állampolgár vagyok 60 éves nő,ulpán előtt így nem beszélek héberül ,oroszul kicsit. Elérhetőségem:0523602831 Ágnes vagy skyp lénártágnes51
Kedves Edit. Nagyon szeretném elvállalni a néni gondozását. Szociális ápoló végzettségem van. Mosni takarítani, fözni tudok. Magyarul beszélek. Imail címem:a.verebelyi@gmail.com. Egyedül álló nem dohányzó nem italozó ember vagyok.Köszönöm a válaszod. Krisztián
Edit nagyon érdekelne a munka bármikor tudnák utazni Izraeli állampolgár vagyok,beszélek egy kicsit héberül.Nemdohányzom állitolag jól fözök,jokedéjü embeerszerető vagyok. Légyszives tiszteljél meg válaszodal. Üdvözlettel Vera
Raananan 2012. 12,11-től -2013. 01.13-ig keresünk idős hölgy mellé házigondozót bentlakással.Feladat.főzés , takaritás,bevásárlás és a néni gondozása, segitése. A néni nem beteg, csak idős és fizikailag gyenge.
Elérhetőség:EDITHZIGI@walla.com
Engem is érdekelne ez a munka. Szívesen vagyok gyerekekkel és idősekkel is. Szakács is vagyok és szeretnék külföldön dolgozni. Kérésére küldök önéletrajzot vagy referenciát is.
Frissen 30 napja alijázott 60 éves nő vagyok.A szakmám pedikürös és talprefrológus.Nem beszélek még héberül, kicsit oroszul beszélek.Ashkelonban vagy Ashdódon keresek munkát vállalok pedikürt házhoz megyek.Egyéb munka idősgondozás vagy gyermek felügyelet is érdekel ha lehet éjszakai.telefonom: 0523602831 vagy skyp címem lénártágnes51
Kedves Ágnes! Elnézést, hogy zavarom!Olvastam a hírdetését. Írja, hogy Ön 60éves és nem rég alijázott. Minden tiszteletem az Öné. Én is most készülök(49) alijázni a fiammal! Tudom, hogy sok az elfoglaltsága, de kérem hogy vegye fel velem a kapcsolatot, mert a szochnut egy kissé nem olyan infókat ad amire kiváncsi vagyok. Még a papírokat intézem. Nagyon az elején vagyok. Még egyszer elnézését kérem. Elérhetőségem skyp: szabo.katalin63
Nagyon várom a válaszát, hogy felveszi- e velem a kapcsolatot.
Sok sikert kívánokés jó egészséget!
Lénárt Ágnes
Posted 2012. július 22. at 20:31 du.
Kedves Katalin! Bejelöltelek a skypon. Üdvözlettel Ágnes
Három 3 hónapra munkát válalnék Izraelben, mint házvezetőnő, gyerek gondozás, beteg gondozás..skype :esslinger_erika..
messenger: maria.esslinger@yahoo.com
Kimehetek július 25 ike utan, vagy augusztus elején..beszélem az ivritet…köszönöm..
Szep napot kivanok mindenkinek! A nagynenemnek erszukulet miatt le akarjak vagni a labat.Olvastam az interneten Flugelman Moshe profeszorrol aki mar mentett meg labakat,de nem tudom,hogy vegyem fel vele a kapcsolatot. Talan valaki tudna nekem segiteni.Koszi szepen!
Olcsó szállást keresek július utolsó
hetében max 3-4 éjszakára elsősorban
beer yakovban vagy a környékén.Csak egy
kis szobára lenne szükségem.
Aki tud valamit kérem jelezze.
Köszönöm
Izraeli-magyar hazaspar keres Izrael kozpontjaba bentlakasos hazvezetonot hosszu tavra. Fuggetlen, nem dohanyzo, kedves, turelmes, gyerekszereto, diszkret, segitokesz holgyet keresunk. Az ellatando feladatok koze tartozik a lakas ( 6 szoba ) takaritasa-hetente ketszer, mosas, teregetes, vasalas, rendrakas, fozes, a gyerekek koruli teendokbe besegites amikor a ferj sokaig dolgozik-hetente harom-negy delutan/este illetve idonkenti gyerekfelugyelet. A bevasarlast a csalad intezi autoval. Ket kisgyerek van-4 es1, 5 evesek. Minimalis angol vagy ivrit nyelvtudas elony. Az izraeli munkavallalasi torvenyek miatt kizarolag zsido szarmazasu jelentkezot varunk. Dokumentunokkal igzaolhatoan legalabb az egyik nagyszulonek vagy szulonek zsidonak kell lenni. Hetente ket nap szabadnapot biztositunk, melyekre igeny szerint segitunk tovabbi munkat talalni mas csaladoknal. Evi negy het fizetett szabadsagot biztositunk, valamint a kiutazashoz szukseges repulojegy aranak a felet kifizetjuk. Szeptemberi munkakezdes. Kulon szobat es teljes ellatast biztositunk, igy a kereset tisztan felreteheto. Tovabbi informacioert kerem irjanak a juditfriedmann@gmail.com ra. Koszonettel, Judit
Sziasztok!
Érdeklödnék tud e valaki nekem tolmácsolásban segiteni tel avivban? Nagyjából egy hónap múlva megyünk a családommal nem alyázunk mert már állampolgárok vagyunk! Köszi a válaszokat!
Megismerkednék Izraelita hölgyel ki Israelben él vagy szeretne kivándorolni,komoly kapcsolat reményében.58 éves 198 magas 98 kg szőke kék szemű vagyok.Magyarországon élek és csak magyarul beszélek
Válaszokat ide kérek szépen köszönőm
Szia Sándor!
Állampolgárságom folyamatban. kint szeretnék élni. 52 éves özvegy vagyok. Sportos 168/67. Sokszor voltam Israelben, s ott képzeltem el már régebben az életem. Egyik leányom ott érettségizett. Beszélek angol, német, orosz és egy kicsit héber. Ha gondolod jelentkezz.
Üdv Ildi
Kedves Ágnes
Jerusalemben tudok magyarul beszélő ügyvédet. Steve-nek hívják csak a tel számát ismerem 02 6247055 . Próbáld meg. Sok sikert ! Remélem nincs nagy baj .
Üdvözlettel Sara
Kedves Sara,
Kicsit mar regebben adtad fel a hirdetest
Engem is Saranak hivnak szakkepzett gyermekgondozono vagyok
Legyszives irj erdekelne a munka
Gyerekszereto, turelmes es megbizhato vagyok
Szia varom valaszodat udv Sara
Keresd meg a Síp u.12 be az I. emeleten a Rabiságon Deuts László fő rabbit!
Judit
Posted 2012. június 22. at 22:34 du.
nagyon köszönöm a válaszod.
annyit tudok, hogy sok időbe telik, de tudsz valami
körülbelüli időt?
Slomo Kohen
Posted 2012. július 10. at 8:15 de.
KB.2-3 év.
Shoshana
Posted 2012. július 18. at 20:58 du.
Deutsch Robert….. A tobbi stimmel )))
Shoshana
Posted 2012. július 18. at 21:02 du.
Deutsch Robert….. A tobbi stimmel ))) Viszont nincs 2-3 ev, nekem peldaul masfel se volt…. Allampolgarsagot kapsz, csak itt kinn nem fogsz zsidonak szamitani…. Ahhoz itt is be kell terned ortodoxoknal. Viszont tudtommal ortodox beteressel Magyarorszagrol nem lehet alijazni Magyarorszagrol…. Mikor alijaztam, a Szochnutban csak a Sip utcait fogadtak el….
Kedves Judit
Amennyiben a zsidóságba betért személy Izraelbe szeretne költözni, mint zsidó, akkor a Magyar Neológ Hitközségben elvégzett betérésnek semmilyen jelentősége nincs, az izraeli hatóságok nem veszik figyelembe.
Ha valakinek fontos, hogy Izraelben elismerjék a betérését, akkor legjobb azt Izraelben elvégezni, vagy olyan (ortodox) Rabbinikus bírósághoz fordulni mely elismert (például ezen a listán) http://www.itim.org.il/eng/?CategoryID=208&ArticleID=208
Judit
Posted 2012. június 29. at 22:11 du.
Köszönöm, az információt.
Akkor szerinted, ha valaki magyarországon
tér be, az nem kap Izraelben letelepedési
engedélyt,állampolgárságot?
A beluegyminiszterium elismeri a neolog beterest, csak az ortodox rabbinatus nem, a lubavicsit viszont sem a beluegy, sem a rabbinatus nem ismeri el. Ugy tudom beteres utan 1 evnek el kell telnie es utananeznek, hogy az ember zsido eletet el-e. A beteres viszont evekig tarthat.
Sziasztok!
Bentlakásos babysitter állást keresnék, Jeruzsálemtől nem túl messze. Leginkább magyar családnál szeretnék dolgozni, de beszélek angolul is . 3-6 hónap munkatávlatban gondolkodom. Augusztusban már tudnék kezdeni!
Ashkelonban keresünk 2 hálószobás földszinti vagy 1-ső emeleti ha lehet bútorozott lakást,a buszpályaudvar és a kórház környékén de üres is jó.Új olék vagyunk nem beszélünk még héberül.Ha valaki tud segíteni hívjon a 0523602831-en vagy a lénártágnes51 skypra.
61 éves nő vagyok kis orosz nyelvtudással gyermek felügyeletet idősgondozást keresek.
Segítségre volna szükségünk!!! Úl olek vagyunk.A férjem Ashkelonban tüdőrákkal kórházba került. Az ivrit nyelvet még nem beszéljük ezért nem tudunk az orvosokkal megfelelően beszélni.Ha volna valaki a városból aki fordításban segítene nagyon hálásak lennénk.skyp címem lenartagnes51 vagy email lenart-agi@freemail.hu telefon: 0523602831 Ágnes
Megadtam a telefonszamot egy ismerosnek.probalt mar hivni de ki voltal kapcsolva.Majd kesobb ujra probal.Segitenek Nektek!Addig is gygyulast a parodnak es neked kitartast!
Lénárt Ágnes
Posted 2012. június 15. at 10:54 de.
KEDVES BABA!Köszönöm a segítséget és a jó kívánságodat.A kérdés megoldódott sikerült a korházban magyarul beszélőt találni.üdvözlettel Ágnes
Kérdezem, tud-e valaki tanácsot adni, hogy hol találok számítógépen alkalmazható (Windows XP), héber betű fazonú latin betűket (remélem, érthető volt). Előre is köszönöm!
Férfi ápolót keresünk Jeruzsalembe éjszakai felügyeletre és házimunka ellátására magyarul is beszélő bácsi mellé.
Tel: 052-3958567
taskó zoltán
Posted 2012. június 25. at 10:02 de.
szia aniko
én szivesen elvállalnám de én magyarországon élek.email-cimem taskozoli@gmail.com
Verebélyi Krisztián
Posted 2012. július 8. at 21:27 du.
Nagyon szeretném az állást elvállalni, szociális ápoló és gondozó vagyok,Csak magyarul beszélek.
Verebélyi Krisztián
Posted 2012. július 9. at 2:15 de.
Választ erre a címre légyszives küldeni:a.verebelyi@gmail.com
Egyedül álló, empatikus ,nem dohányzó, nem italozó szorgalmas ember vagyok,
GECZI KATALIN
Posted 2012. július 17. at 17:07 du.
Kedves Aniko,engem erdekelne a hirdetesed..en 3 eve dolgozom az orszagbam mint metapelet,es van egy 26 eves fiam aki szeretne kijonni dolgozni,ha meglehetne oldani hogy megbeszeljuk,ha meg ervenyes a dolog.Romaniabol jonne,magyarul,romanul,angolul beszel.Telefonszamom:0548330841
Borbely Szilveszter
Posted 2012. július 27. at 22:27 du.
Éretségivel rendelkező,ápoló hajlammal,és házimunka ismerettel,magyar és angolnyelv tudással 23 éves férfi,szivesen elválalnám a munkát…
A mai naptól Ashkelon és környékéről szeretettel várom lábára és egészségére igényes jövendő vendégeimet pedikűr és talpmasszázsra kedvezményes áron.Bejelentkezés 0549491382 Ágnes
Kedves jövendő vendégeim! Szeretettel várok gyógypedikürre és kényeztető talpmasszázsra minden lábára és egészségére igényes embert Ashkelon és környékéről.Különleges biókrémekkel,kedvezményes árakkal.Kérésre házhoz is megyek. 0549491382 Ágnes
Én mire Alijázok 64.éves leszek ,zsidó elvált,176cm 85kg sulyu csak magyarul beszélö ember vagyok.megismerkednék 48-58.éves nem kövér hölgyel.E-mail kohngabi@gmail.com.skype kohngabi.
Szia Zsuzsa! Én 10 évet dolgoztam könyvelőként magyarországon, megvan a mérlegképes könyvelői végzettségem is. Szívesen segítek, ha tudok. Csak egy a baj én Petah Tiqwa-n lakom. Skype címem:zsumami1961. Üdv.: Zsu
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy nem-e tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben?…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi allasban ??,magyar csaladnal!!!mivel az a szakmam… olyan csaladok jelentkezeset varom aki munkat tud ajanlani nekem..……. nagyon hallas lennek…..koszonom elore is…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
Június 28-án utazom Izraelbe tosev hozerként. Netanyján keresek albérletet és munkát. Bár én mérnök vagyok eredetileg, minden fajta munka érdekel, fizikai is.
Sürgősen munkát keresünk párommal Izraelbe magyar családnál én házvezetőnői feladatokat és gyerekek felügyeletét akár idősek gondozását vállalom! Párom hivatásos kertész ,vagy sofőr, vagy bármilyen jellegű fizikai munkát vállalna középkorúak vagyunk precíz meg bízható és le informálhatóak !
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!Én betértem és van két kiskorú fiam.Beadtam az aliya kérelmemet novemberben és most kaptam választ hogy elutasították.Az indok az volt hogy nem tértek be a fiaim.Az lenne a kérdésem hogy nem tudtok e valami más megoldást hogy ki tudjanak jönni velem.Pl.önköltségen Nem a támogatás érdekel hanem az hogy kint tudjuk gyakorolni a vallást és tudjanak iskolába járni.Köszönöm előre is a válaszokat!Chana
Nagyon sajnallak. Biztos megoldast en sem tudok, de logigatlannak tuenik nekem a dolog, hiszen a nem zsido hazastars is alijazhat, kap izraeli allampolgarsagot szueletett zsido eseteben. Megoldaskent meg lehetne probalni, hogy te alijazol es a gyerekeknek az itteni beluegyminiszteriumnal kersz tartozkodasi vizumot – honaprol honapra, de ez bizonytalan es stabil anyagi hatter kellene hozza.
Chana
Posted 2012. május 20. at 21:04 du.
Szia !Köszönöm a választ!csak tudod az a baj hogy nekem biztos tuti válaszra van szükségem!De szívesen elfogadom a tanácsokat ha van ötleted még!
Judit
Posted 2012. június 17. at 19:27 du.
Szeretném megkérdezni ha valaki be szeretne térni, akkor
hol kell jelentkezni?A Síp utcában vagy melyik rabbinál?
Köszi a válaszokat előre is.
szia!
sajnos segíteni ebben a kérdésben nem tudok, mert nagyon vakon vagyunk mi is, ugyanebbe a cipőbe szeretnénk taposni, szintén van két kiskorú fiam és egy 6 hónapos lányom is. a példádból okulva, ezek szerint nem elég ha a szülők betérnek… csak érdeklődnék, h mennyire ment gyorsan a betérés, mi a követelmény hogy és hol kell kezdeni ezt az egészet. előre is köszönöm a válaszod.
Chana
Posted 2012. május 30. at 16:56 du.
Szia!Ez attól függ hogy mennyi idősek a gyerekek.A betérés 1,5 év volt de sokat kell tanulni bár ha be szeretnél térni gondolom valamennyire ismered a vallást.És ami a legfontosabb szívből kell csinálni.Először is zsinagógába kell járnod és ott majd tudsz beszélni a rabbival és elmondja hogy kihez tudsz járni.Ha van még kérdésed írj nyugodtan.:)
Slomo Kohen
Posted 2012. július 10. at 8:20 de.
Kb. 2-3 év a betérés!
Slomo Kohen
Posted 2012. július 10. at 8:24 de.
Egy 2 személyes ágyba való újszerű matrac olcsón elvihető!
Szia!
Én is most aliyázom, nem vagyok zsidó, de a férjem meghalt és Ő ortodox volt, így megörököltem a jogot – meg is kaptam. Ha Te megkapod, akkor családegyesítés címén viheted a gyerekeket – tuti. Üdv Ildi
email hildegard@vipmail.hu
Sziasztok!
Aranka vagyok es jeruzsalembe dolgozom, szuksegem lenne valakire aki le tudna helyetesiteni augusztusba 2 hetet
tudtok ilyen szemelyt?
jeruzsalem legelitebb betavotjaba dolgozom napi 12 orat, van egy 87 eves nenim beszel magyarul, romanul, heberul, angolul nem agyhoz kotot csak a napi munkat kell vegezni
fozni ,neha takaritani, mosni , tusoltatni es setalni menni
elore is koszonom
kellemes napot mindenkinek
Kérlek privátban küld el elérhetőséged, szakképzett, a közösségben is referenciákkal rendelkező gondozó vagyok, rendszeresen vállalok helyettesitést.
Szép, boldog napot …
aranka
Posted 2012. május 25. at 17:52 du.
faranka37@yahoo.com vagy telefon szamom 0542582772 varom jelentkezesed kelleems estet Aranka
Szia Kati vagyok . En szivesen felvaltanalak ha nincs elfoglalva a hely.Vagy ha van valami ilyen gondozo fele munka szivesen elvallalom. 5o eves vagyok. Iral bovebben. Koszi
Vállalunk lakásfelújitást.kisebb javitási munkákat festést-mázolást,tapétázást, hideg és melegburkolást,viz-gáz és fütés szerelést épület butorok beszerelését vas és fémszerkezeti munkákat .Érdeklődni telefonon lehet 050-557-7101
Kedves Mindenki!
3 hete erkeztem Izraelbe. Szeretnek letelepedni itt csak elobb kijottem korul nezni.
Erdeklodtem a lehetosegekrol, de hivatalos helyen azt mondtak, hogy nem jok a szarmazasi papirjaim. A dednagyapam volt zsido a dedmami nem, de a nagypapam szuletesejebe ay van irva hogy izraelita.
most akkor semmi eselyem a letelepedesre? 54 eves vagyok es ez volt a vagyam!
Koszonom, ha irtok valami halvany remenyrol!
Edit
orosz bevándorloknak még ennyi közükse volt a zsidósághoz még is lett megfelelö papirjuk !! ha nagyon le akarsz telepedni csak jó helyen kell kérni a papirokat!!
A visszatérési törvény 1970-es kiegészítése szerint egy zsidó (alkalmasint nem zsidó) unokájára is vonatkozik a törvény, azaz izraeli állampolgár lehet. Ezzel együtt nem lesz zsidóként elkönyvelve. http://www.szochnut.hu/aliya/ki-jogosult
Turistakent belepve az itteni beluegyminiszteriumban lehet kerni a statusz atvaltoztatasat olere, nagypapa szueletesi anyakoenyvi kivonattal (angolra forditott) es indoklolevellel, de ugyanezzel az anyakoenyvi kivonattal en a helyedben kitartoan probalkoznek ujra es ujra a szoc hnutnal
Üdvözlöm Mindenkit!
Bentlakásos bejárónő- takarító- gyermekfelügyelő- idősgondozó állást keresek.
Könyvtáros végzettséggel, aktív anyanyelvi magyar és román nyelv tudás, alap francia és angol. Most Budapesten élek.
Középkorú hölgy vagyon, egészséges, káros szenvedélyektől mentes.
Köszönettel,
MM. Erzsébet erzsi966@freemail.hu
Sziasztok
Egy hónapja költöztem Izraelbe Ramat Ganba most tanulom a nyelvet kisebb nagyobb sikerrel:-)Ha esetleg jár valaki hasonló cipőben segíthetnénk egymásnak.
Udvozlok mindenkit,
Hasonlo segitseget szeretnek en is kerni, mint Mirjam itt az elobb, es elnezest kerek toled Mirjam, hogy ide irok, de csak igy tudtam posztolni. Hebert szeretnek en is tanulni, es nagyon megkoszonnem, ha valaki ebben tudna segiteni akar skype-on akar barmilyen mas modon.
Koszonettel, Janni
Szia!A facen meghirdettek a magyar csoportban a nyelv leczket,ha gondolod,hogy ez segit?(Magyar Szabadido Kozpont).Ha nem,en szivesen segitek,ha tudok udv:gavriel Skype:buya770
Izraelben keresek vendéglátós, de inkább szállodai munkát, vagy ezek híján bármilyet. Júniusban államvizsgázom turizmus-szálloda szakon és Izraelben szeretnék munkát vállalni. Angol megy, a hébert 2 éve tanulom. Kérem aki tud, segítsen, írjon.
Szia. Én is Vendéglátós vagyok, és én is keresek állást, félszolgalót, bárost, night attendant…stb. Jó lenne tanulni, de nem vonz annyira eilát, hogy ott tudjak élni. Jeruzsálem sokkal szimpatikusabb. Mindenesetre, ha hallasz valamit, akkor légy szíves értesíteni engemet. viki66@vipmail.hu
Kovács Viktor
Zalakaroson, gyógyfürdő közelében eladnám belterületi, nagyon jó helyen fekvő, kitűnő állapotban lévő családi háznak nyilvánított nyaralónkat, akár teljes bútorzattal és felszereléssel. Két szintes, tágas, 3 szobás, nappali, étkező, konyha, fürdő. Rendezett kert és nagy terasz. Kitűnő kilátás a Balatonra. Érdeklődés esetén több részletet és fotót is küldök.
Sziasztok! Sürgősen eladom Magyarországon Budapesten lévő kis ingatlanomat. Önálló kis 40 nm-es családi ház kis telekkel, téglaépület, összkomfort, szoba, konyha fürdőszoba, 1 szobásról másfél szobásra bővíthető, mert egy tetőszerkezet alatt két épület van egyben, ami egy ajtó beiktatásával 1,5 szobás lehetőséget ad és a kis épület (12 nm-es) is még bővíthető, tetőtér beépíthetőséggel, beton kerítéssel, kocsi feljáró kialakításával. Az ingatlan felújítandó. Tizenöt millió ft az irányár.
Ezen az email-en várom az érdeklődőket. ildi.szivarvany@gmail.com
Sziasztok,
Fiatal csalad keres konnyu hazimunkara heti 1*4 ora megbizhato, fiatalos, energetiku segitseget Ramat Aviv-ba, illetve alkalmankenti babysittert du 4-7 oraig, hetente 2 vagy 3 alkalommal.
Magyar nyelv fontos, minel jobb heber elony.
Sziasztok,2évet dolgoztam Israelbe nagyon visszavágyom,héberül elég jól beszélek,írok olvasok is,kint is családoknál dolgoztam gyerekekre vigyáztam.
Alex
Posted 2012. május 11. at 22:57 du.
0522759140
יש עבודה עם אישה מבוגרת. תתקשרי דחוף
deutib
Posted 2012. május 12. at 12:36 du.
csomorné Erdélyi Veronika részére
Kedves Veronika, Tel Aviv-ban élő távoli rokonom, idős és beteg hölgy részére a család folyamatos felügyeletet, segítséget keres.
Amennyiben ez a munka Önt érdekli, kérem, válaszoljon, vagy hívjon fel a 06-20 256-3857 számon.
tisztelettel
Deutsch Tibor
Május elején aliyázó 60-as házaspár vagyunk.Askelonban munkát keresünk,ha lehet olyant ahol munka közben le lehet ülni,mert tartós álló munka már nem megy.Idős gondozás,gyermekfelügyelet vagy bármi érdekel.Ha valaki tud segítsen.Skayp: Lenartagnes51 Köszönjük. Ágnes Jakab
48 éves tanár vagyok, (hospice végzettségem is van) mielőtt kivándorolnánk, szeretnék Izraelben dolgozni, héberül tanulgatok. Ha tudtok valamit, írjatok: csongovaih@gmail.com
Érdeklődni szeretnék van-e kint Izraelben lehetőség Magyar családhoz Idősgondozónak kimenni?
Referencia van.
34-éves férfi, 12-éve a szociális ágazatban dolgozom.
kedves László,
ha még aktuális izraeli álláskeresése, gondozó-ápolót keresünk Tel Avivba. Ha érdekli, kérem a deutib@gmail.,com-ra, vagy a 0620 563857
számon kérem, jelentkezzen.
üdvözlettel
Deutsch Tibor
Vállalunk lakásfelújitást,kisebb javitásokat hideg és melegburkolást viz-gáz és fűtés szerelést,festést,ajtó és ablakok mázolását,tapétázást épület butorok beszerelését,hegesztő és fémszerkezeti munkákat.Elérhetőség minden nap telefon:050-557/7101
jelenleg magyarországon élek családommal. van egy 9 hónapos kisfiam és a feleségem jelenleg is várandós. sajnos csődbe ment magyarországi vállalkozásunk! izraelben vállalnék bármilyen munkát! aki tud bármilyen segítséget nyújtani ebben kérem jelezzen!
Üdvözlöm szeretettel.
nevem Betty.
Anyanyelvem magyar.Alapfokon beszélek angolul.
Van betegápolói,hospice és masszőz végzettségem.
Van gyakorlatom betegápolásban és van jogosítványom.
Szeretem az embereket és fontos számomra a fizikai és lelki jólétük.
Januárban voltam önkéntesként Izraelben.Anyai ágon zsidó származásom van.Apain is,csak ők átkeresztelkedtek.
Boldogan vállalnám a feladatot.
Telefon:0036209230227
Mail:szilasiek@gmail.com
Én már kerestelek benneteket, van gyakorlatom az idősek gondozásában bármikor tudnék menni de nem beszélek egyenlőre csak magyarul és kicsit oroszul.Nagyon jól főzök és sütök
A hirdetés nem nagyon friss de azért megkérdezném hogy nem-e aktuális ,Szeretnék egy ilyen munkát vállalni Israelben. kapnék Nagyonszépen megköszönném,ha mindenféleképpen kapnék egy választ.Tisztelettel Ujváriné
Vállalunk lakásfelújitást ,kisebb javitásokat,hideg és meleg burkolást viz-gáz fűtés szerelést,festést épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat.Elérhetőség minden nap kivéve szombaton telefon:052-78-000-35
Szép napot Mindenkinek! Április 24.-én aliyázó 50-es házaspár v.unk, Karmieli merkaz-klitában töltjük első hónapjainkat, szivesen felvennénk a kapcsolatot a városban, vagy a környék településein lakó magyarokkal, és májustól takarítási, vagy bármi egyéb munka érdekelne 40 km-es körzeten belül.
Nagy gyakorlattal rendelkezem az egészségügyben ,leinformálható vagyok. Nagyon szeretem Izraelt és minden vágyam, hogy ott dolgozzam. Nagyon jól főzök és sütök. Bármikor tudnék menni. Egyenlőre csak magyarul beszélek és egy kicsit oroszul
Salom Gyorgy,
az e-mail cimunk: olehungaria@gmail.com
kedden bent leszek az irodaban
kerlek ird meg a mobil szamodat oda is hogy felhivjalak.
udv.
judith
Bíró György
Posted 2012. március 12. at 7:54 de.
Kedves Judith!Mindenek elött köszönöm a választ és ezennel közlöm a tel számomat.Fontos lenne a beszélgetésünk,alijával kapcsolatban.
054 9491382 shalom
Sziasztok! Május végén ,junius elején aliyázunk én manikür-pedikűr műkörmösként szeretnék dolgozni .Ha valaki tudja milyen engedély kell vagy hogy és hol lehet dolgozni ebben a szakmában írjon.Köszönöm,főleg ha valaki Askeloni mert oda megyünk.Skaypom Lenartágnes51
Nem kell semmi különösebb honosítás csak a diploma Oklevélelegyűt legyen lefordítva angolra de jobb, ha Ivritre van fordítva hivatalosan!!!
Egyébként rengeteg van belőlük főleg az Oroszok közül! Nehéz elhelyezkedni ezért hacsak nem önnáló üzletet akarsz ! Feketén nem szabad mert az itteni adóhatóság bűntett!!!!!!
Ha valaki tud ajánlani munkát és szálláslehetőséget Eiláton, kérem, hogy írjon.
Bármilyen munka érdekel.
(Alap héber, német,angol, jó orosz nyelvtudással)
Üdv.
Szia Judit! Azt hiszem, hogy tudok segiteni. En Ashkelonban takarito voltam iskolakban. Egy ole-hadasnak valo jo munka-minimalberes. En az elmult napokban tudtam elhelyezkedni a szakmamban. Mar beszeltem is a volt “fonokasszonnyal” es orommel ad neked is munkat,csak hivni kell telefonon. A szamot atadtam a Klein Szilvianak, aki szolt nekem az erdekedben. A fonokasszony neve Rachel. Sok sikert
szia
Agnes vagyok ..jelenleg Ramat ganban lakom engem erdekel a munka.
esetleg nem tudsz babysitter munkat?Engem az is erdeklne.
Nagyon surgos koszonom
052 3903698
Denke István
Posted 2012. február 26. at 22:08 du.
Kedves Ági!
Nem tudom,mire jutottál a munkával kapcsolatban.
Sajnos én nem tudok ebben segíteni,de….
Voltam kint pár éve.Most megint mennék,de nem nagyon van hová.
A régi helyen nincs munka és eléggé bizonytalan az a kicsi is.
Ez a takarítás bejött?
Tudom,nem ismerjük egymást,mégis…
Ha tudsz valami okosat,meg tennéd,hogy szólsz nekem?
Előre is nagyon köszönöm és sok sikert Neked!
Kedves Dani!
Napok óta az Izraeli munkalehetőségeket bújom mert itthon iszonyú kilátástalannak érzek mindent.
Kérdésem lenne hogy kihez lehetne fordulni segítségért,úgy látom Te már “sínen vagy”. Tudom kint magyar családoknál is lehetne dolgozni ha valaki nem tudja a nyelvet (házvezetőnő,idősgondozó)és már nem túl fiatal . Tudnál nekem abban segíteni hogy hol kezdjem el és ez milyen költségekkel jár.
Ha esetleg bárki segíteni tud ebben nagyon megköszönöm.
Kedves Dani Párommal három évig voltunk Amerikában zsidó családoknál dolgoztunk házi ápolóként ami a szakmánk is.Szeretnénk Izraelbe váltani. Minden lehetőség érdekelne.Köszi előre is az infókat szia.
Borsos Éva vagyok, tanítónő.Hosszú nyári vakációba szeretnék külföldön munkát vállalni.Gyerek felügyelet,takarítás,idősgondozás,főzés,sütés munkákhoz értek legjobban.Különösen a kürtőskalács specialistája vagyok.Julius 1-töl szeptember1-ig bárkit helyetesíthetek is. Választ szeretnék.
Érdeklődöm, hogy hogyan lehet munkavállalási vízumot kapni. 62 éves vagyok, van már gyakorlatom idősápolásban, házvezetésben. 2 alkalommal már dolgoztam zsidó családoknál Amerikában. Ősszel szeretnék kiutazni, s addig intézném az ügyeket, csak nem tudom hogyan kezdjek neki.
Kedves Márta!
Magyarul beszélő családhoz szeretnék kijutni dolgozni.
Ápolónő ,gyógymasszőr – reflexológus ,44 éves vagyok.
Te ,hogyan juttál ki?
most fontos hogy ki tudjak jutni.
Tudnál valamilyen tanácsot adni?
Köszönöm szépen
Olyan kéréssel/kérdéssel fordulok hozzátok, hogy ugyan van még másfél/két hónapom a Merkaz Klitában Ashdodban, de utána szeretnék munkát vállalni, lényegében mindegy hogy hol. (Eilát ha lehet ne legyen).
Angolul gagyogok, a hébert meg az ulpan-szintnek megfelelően használom.
Kérlek titeket, hogy ha tudtok valamit, vagy van ötletetek, kérem jelezzétek a:
Kedves Barátaim! Aki szeretne egy 61 éves Budapesti alijázni készülő nyanyávalés férjével beszélgetni skypon szeretettel várom. lenartagnes51 a cím.Mindenkinek nagyon köszönöm az emailt ami sokat segített nekünk.Ágnes
Kedves Emberek!
Dolgozni szeretnék Izraelben.Gyermekszakápolói ,reflexológus ,természetgyógyász gyógymasszőr vagyok.Állapot felmérés után méregtelenités,góckutatás ,egyénre szabottan ,ellenőrzötten ,végzem.
Orvosi gyógykezelések mellé,rehabilitálni,felépíteni az egészségét az embernek tudok segíteni.Táplálkozás beállítása ,teák,vitaminok,stb,.
Ehhez értek.
Magyarul beszélek,ezért elsősorban olyan magyar családhoz szeretnék ki jutni akiknek ezekre a szakmai tapasztalatokra van szükségük.
.Bővebben:postaeva.freeblog.hu-
Kedves Fórumozók! Mi most kezdtük 60 éves fejjel intézni hogy alijázzunk mert úgy gondoltuk hogy a hátralevő éveinket Israelban éljük le. Nagyon szeretnék olyannal beszélgetni aki korban hozzánk hasonló és már kinn él.A nyelvet már itthon el kezdtük tanulni és dolgozni is szeretünk és tudunk.Azért sok minden érdekelne,például hogy a mi korunkban kapunk-e munkát bár én szeretnék egy kis magyaros büfét nyitni mert főzni,sütni imádok aférjem is. Ha valaki emailozna velem annak nagyon örülnék.Emailom:lenart-agi@freemail.hu
Judit vagyok es mi ket eve aliaztunk a ferjemmel es a lanyunkkal . Hasonlo koruak vagyunk mint ti.
Ha van kerdesed szivesen valaszolok
skypon tudunk beszelni salamonfamilia neven megtalalsz

Sziasztok Kedves Mindenki! Karmieli Befogadási központról van-e valakinek infoja? Ashdod helyett úgy néz most ki, hogy ott lenne helyünk. Májusban alijázunk. Szívesen vennénk bármilyen felvilágosítást. Szép napot Mindenkinek! Nora, Gábor
Kedves eleonora01!
Kármiel,nagyon szép város észak Izraelben,körbevéve arab falvakkal,de a munkalehetőség,nagyon behetárolt,mert elég messze van a nagyobb városoktól,Pl Haifa,nembeszélve Tel Aviv és környékétől.Ashdod kb 220000 fő lakja és kb 40′ re van vasúton az ország központjától,Pl Tel Aviv.Ha bárminemü felvilágosításra van szükségetek írjatok.cumbuj@gmail.com.
Sikeres alliázást és beilleszkedést.Könnyen fog menni.Ha lehetőségetek van rá,akkor a nyelvet már most próbáljátok tanulni.FONTOS! Én Izraelben élek.
eleonora01
Posted 2012. január 18. at 11:54 de.
Igen, igazad van, munka szempontjából nem előnyös Kármiél, de 2 lehetőségünk maradt, amiből választhattunk, mivel a Merkaz Kliták nagyrészt bezártak, tehát mivel az első jelöltünk(Ashdod) felől nemleges válasz jött, a kínálat Beer-Seva, vagy Kármiél, ebből mi az utóbbira szavaztunk, és örülünk, ha megkaphatjuk. Célunk a méhészkedés,-ebben a témakörben minden info, vagy netán kapcsolati lehetőség boldoggá tenne bennünket, eddig csak kósza híreket kaptunk. Úgy tűnik, csak majd helyben tudunk ebben lépni, ugyan írtunk ide-oda, de nem nagyon válaszoltak. Mivel északon van a mezőgazdaság zöme, célunk a vidéki élet, mivel Gábor több évtizede vezető mezőgazdász, mellette méhész, így gondoltuk, nem rossz az észak. Én először takarításra, vagy bármi hasonlóra gondolok, egyik végzettségem grafikus,így viszek ki egy csomó kis méretű festményt, igényes keretekben, amikből szeretnék kézművesvásárokon, vagy bárhol eladni, esetleg mellette dísztárgy-készítést beindítani. Volt már díszgyertya-ajándéktárgy készítő vállalkozásom, és beteget ápoltam Angliában, mindketten nyitottak vagyunk mindenre, ami adódik. Tanulunk, persze, kezdtük a Rabbiképzőn 4 évig, persze felejt az ember, ezért most is magánúton minden nap nyomjuk a hébert, ott pedig az első dolgunk az ulpán lesz. Nem nagyon van kapcsolatunk, ezért nagyon örülünk minden segítő tanácsnak. Szép napot Neked, és Mindenkinek: Nora, Gábor
Lénárt Ágnes
Posted 2012. január 27. at 0:55 de.
Kedves Cumbuj! Mi még a férjemmel Budapesten vagyunk zsidók és most intézzük az aliját.Szeretnék ezen a forumon ismerkedni kint élő magyarokkal de nem tudom hogy kell erre az oldalra regisztrálni mert így csak válaszolni tudok.Kicsit szorongok az alijázás miatt mivel mi már nem fiatalok vagyunk /60 éves/ de számunkra itthon már nem élhető az ország és így haza megyünk ahova tartozunk,de nagyon nehéz még azt sem tudom hova mennyünk.Kérem szépen aki tud akár itt akár emailban vegye fel velem a kapcsolatot és egy kicsit beszélgessünk arról mi vár ránk kinn. Előre köszönöm annak aki segít. Ágnes email:lenart-agi@freemail.hu
oláhné bárdos erzsébet
Posted 2012. február 29. at 15:03 du.
Neharagugy hogy ismeretlenul zavarlak de a férjemel már 2-napja telavivbe vagyunk mert átvágtak és most munkanélkul vagyunk itt a szálás se olcsó és azért zavarunk hogy tudnál-e nekunk valamibe segíteni munka vagy olcsó szálásban,Ha tudnál akkor lécives hívjá már fel minket 054-731-8148.előre is köszönjuk erzsi ricsi
tóth gabriella
Posted 2012. április 25. at 15:51 du.
kedves cumbuj én is szeretnék izraelbe munkát válalni meg köszönném ha segitenél nekem azt mondod kint élsz te jobban tudod hogy milyen munkák vannak és jó lenne ha meg irnád nekem mert többen szeretnénk mi nők munkát válalni magyarul beszélünk kedves családok nál vagy éttermek ben szivesen dolgoznánk segitségedet előre is köszönöm tisztelettel gabriella elérhetőségem gabika10@windowslive.com telefon 06703440278
Kedves Nora,Gábor
Ezzel a hozzáálással gyümölcsöző lsz az életetek.Jól hangzanak a terveitek és így valóban Kármiel lesz a kezdő városotok,de olyan gyönyörű,hogy ha a terveitek bejönnek és miért ne,akkor ott fogtok ragadni és boldogok lesztek.Kívánom nektek mielöbbi beilleszkedést és jó egészséget mindnyájatoknak.
eleonora01
Posted 2012. január 18. at 19:01 du.
Köszönjük kedves szavaid, mi mindent meg fogunk tenni, és lelkünkből tesszük, amit teszünk, boldogok vagyunk, hogy lehetőséget kapunk, és eddig is annak örülünk, amink van, nem azért “brekegünk”, hogy mi nincs. Eddig is, bár nem volt se könnyű, se rövid a megtett út, de úgy érezzük, fentről rengeteg segítség jön. Veled együtt Mindenkinek a legjobbakat kívánjuk: Nora, Gábor.
Kedves Nora es Gabor!
Ritkan szoktunk feljonni az oldalra, de olvastuk a kerdeseiteket. Mi egy fiatal hazaspar vagyunk, 2,5 eve alijaztunk, es nagyon szivesen segitunk Nektek, amiben tudunk – leginkabb tanacsokkal. Az elso kerdesunk az, hogy miert akartok merkaz klitaba menni? Mennyibe kerul a merkaz klita egy honapra kettotoknek? Annyibol nem tudnatok berelni egy lakast? Plane, hogy azt irtatok, videken szeretnetek elni.
Mi Karmielen eltunk egy evet, es alig vartuk, hogy el tudjunk jonni onnan. Mindenki azt irja rola, hogy gyonyoru, ami igaz is, az egyik legszebb varos az orszagban szerintunk is, de borzaszto draga, es alig-alig van munkalehetoseg. Ha nincs autotok, akkor meg vagytok love, mert meg a vonatig sem tudtok normalisan eljutni.
Ha adtok egy email cimet, szivesen megosztjuk veletek az altalunk megelt tapasztalatokat, es tudunk bovebben meselni Karmielrol, a merkaz klitakrol, az itteni eletrol.
eleonora01
Posted 2012. január 31. at 19:36 du.
Szívesen kérdeznénk pár dolgot priviben, ha nem terhelünk Benneteket. Szép napot: Nora, Gábor
eleonora01
Posted 2012. január 31. at 19:39 du.
Még annyit, hogy az emailunk és az első válaszunk rossz helyre írtam, de biztosan megtaláltátok! Még egyszer a legjobbakat: Nora+Gábor
Hanele
Posted 2012. október 31. at 18:45 du.
Kedves Kobi,
En nem latogatom gyakran ezt az oldalt de
szeretnem ha segitenel nehany kerdesem lenne
Nem vagyok mar nagyon fiatal de a stilusom
es gondolkodasom fiatalos
Az aliyazassal kapcsolatban szeretnek kerdezni es munkavallalassal kapcsolatban
Koszonom elore is varom valaszodat. Sara
hello!amit irtal amivel oglalkozol a graika itt ki allsz es arulsz itt szabad ez mas dimezio ez izrael leszalltal a gepröl rögvest eljtsd el mi volt ottho mi va ittho ez mas vilag es arra ügyelj mert az atveres itt sport a lé elöre es kol tov
eleonora01
Posted 2012. január 31. at 9:23 de.
Most láttuk, h. írtatok, nagyon örülünk neki! Talán 1000 sékel alatt van a merkaz-klita, de pontos választ csak akkor tudunk, ha sikerül ott helyet kapni. Mindenképp vidéken szeretnénk élni, és “álmaink netovábbja”, hogy Gábor méhész lehessen. Eddig semmi infot nem sikerült kapnunk a vidéki (falusi, mosav-beli) életről, ezért gondoltuk, legyen címünk, h. mehessünk, legyen ulpán elérhető közelben, aztán elkezdjük a felderítést. Ezért autó az elsők között lesz, amit veszünk, persze az autóvételhez is kell egy autószerelő segítség, és így tovább…minden lépésünket nagyon meg kell gondoljuk. Minden tanács, segítség szó szerint “aranyat ér” számunkra, és szívből köszönjük mindenkinek, ha leírja, amit gondol. Persze már mi is egy-két dolgon keresztül mentünk, és igyekszünk nagyon megfontolni, mibe megyünk bele, de teljesen új terepen leszünk. Szép napot Nektek, és mindenkinek, aki olvassa-e-mailunk: gbor.madaras@gmail.com
eleonora01
Posted 2012. január 31. at 9:34 de.
Nagyon örültünk soraidnak! Ha jól értem, hogy szabadabb a lehetőség, és amit tudok, amim van, azzal ott állok ki, és adom el, ahol akarom, az igazán csodás lenne! Igen, nagyon igazad van a kapcsolót át kell állítani! Ezt tesszük, csak persze meg kell ismerni a kinti lehetőségeket. A “lé előbb, és kol tov” sem nagy baj, csak az, ha leadjuk, és semmit nem kapunk érte. Mert a világ persze mindenhol úgy működik, hogy előbb tegyél le valamit, aztán kaphatsz valamit. Mégegyszer köszönjük tanulságos válaszod, sokat segítesz! A legjobbakat kívánjuk: Nora, Gábor
Bentlakasos hazvezetonot keresunk Izraelben az orszag kozpontjaban. Takaritas, mosas, vasalas, fozes, rendrakas, idonkent gyerekfelugyelet tartozik az ellatando feladatok koze. Mindket gyerek ovodaba jar. Megegyezes szerint 2 vagy 3 szabadnapot biztositunk, ezekre a napokra is igeny szerint van munkalehetoseg mas csaladoknal. Kulon szobat, teljes ellatast biztositunk. Az izraeli munkavallalasi torvenyek miatt zsido szarmazasu jelentkezoket varunk.
Tovabbi reszletekert irjanak a juditfriedmann@gmail.com
koszonom, Judit Friedmann
Szia érdekelne a lehetőség itt vagyok a férjemel telavivben vagy ha más munkát tudnál nekem vagy a férjemnek akkor szóly itt a számom 054-731-8148 sűrgős lenne.Előre is köszönöm.
Én egy magyar ápolónő vagyok 30 éves gyakorlattal itthon három helyen dolgozom még is nehéz a megélhetés. Nagyon szeretem Izraelt. A mindenem .Szeretnék idős házaspárra felügyelni. Leinformálható szakember vagyok. Nyelvet csak az anyanyelvet beszélem És egy kevés oroszt. Jól főzök és sütök. Örülnék ha tudnál segíteni. Bármikor tudnék utazni.
Terveim szerint februárban Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott. Eredeti képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Egy kis ideig alapfokú cselló-tanárként is működtem, igaz ezt képesítés nélkül végeztem.
Ugyanakkor fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Leginkább Netanyán, vagy Hajfán szeretnék letelepedni, de ha ez nem megy, akkor bármelyik egyéb hely is megfelel.
Ha a fentiek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Segítségeteket szeretném kérni, mivel sürgősen keresek Ashkelonba lakás takarítást napi 4-5 órába. Mindegy, hogy délelőtt vagy délután. Négy gyerekkel vagyok itt egyedül. Hogy ki tudjam fizetni a lakást amiben lakunk ezért most napi két lakást is bevállalok. Ha valaki tud akkor szóljon nekem a következő telefonszámon: 052-8775171.
A segítséget előre is köszönöm. Nagyon sürgős lenne, mivel nincs munkám jelenleg. Magyarul beszélek még, mert közben tanulom a hébert is csak a gyerekek mellett mivel alergiások is és egyenlőre betegesek elég nehéz. De a munka nem akadály csak dolgozhassak. Köszönöm.
Sziasztok! Shalom!
Az alábbiban szeretném segítségeteket kérni.
1999-ben édesanyám halála miatt hazatértem magyarországra,és mivel nem volt más én neveltem fel a kistestvéreimet akik ma már nem kicsik.
Közben családot alapítottam 4 gyermek anyukája vagyok,és ugy döntöttem hogy visszatérek israelbe a családdal együtt.
De ehhez sok pénz kell és én ezért munkát keresek.
Nincs arra lehetőségem hogy a kiutazást magam finanszírozzam ezért olyan munkáltatót keresek aki meg tudja nekem előlegezni.
Israeli állampolgár vagyok és héberül is beszélek.
Dolgoztam már metapeletként is ez sem akadály/nanny,házvezetőnő,metapelet/
Muszáj dolgoznom hogy a családom ki tudjon utazni utánam más lehetőségünk nincs.Segítséget nem kérhetünk itthon kitől hisz nincsenek szülők.
Segítségeteket előre is köszönöm.
Ágnes cataleya0515@gmail.com
0036 20 627 1489
Kedves Ágnes!
Segíteni nem tudok, csak elmondani, mit tennék én. Először is a Szochnuttal beszélnék a helyedben, hiszen Te visszatérőnek minősülsz. Családod pedig jogosult az alija támogatásra.
Nem értem, miért kéne külön jönnötök?
Ágnes
Posted 2012. január 4. at 21:28 du.
Ezt már megtettem…semmi nem így működik …én pedig még mindig ola chadasa vagyok mivel nem voltam sok évet israelben, de a szochnut már nem tud segíteni ebben.
Köszönöm aranyos vagy!
Ágnes,
megint csak azt tudom mondani, hogy én mit csinálnék (ha ezt is meglépted, több ötletem nincs).
Szóval, levél írása v. internetes kapcsolat felvétele az izraeli Bevándorlási Hivatallal.
(Van egy olyan érzésem, hogy az orosz alija negatív tapasztalatai miatt keményítettek be a Szochnut kirendeltségek.
szivesen vállalnám a Mami gondozását 57 éves magyarnő vagyok csak a repülöjegyet kell megvennem ha megfelelek.Indulni bármelyen időpont megfelel dolgoztam Askelonban mint metapelett referenciát lehet kérni.telefonszámom 36 30582-7000
a bizalmat elöre is köszönöm
Kata vagyok!
25 éve dolgozom az Egészségügyben, mint ápolónő, munkát keresek Izraelbe Házi gondozást. Ott lakással.. Jelenleg Onkológiai osztályon dolgozom, egyéni területem az idős gondozás. Nagyon szeretem az idős embereket. Oroszul beszélek nagyon keveset.Kérlek segítsetek nekem, hogy minél előbb Izraelbe tudjak dolgozni.
Banéth Eszter vagyok és jelenleg magán héber órákat tartok illetve egy nyelviskolában is tanítok Budapesten. Ha bárkit érdekelne egy kis nyelvtanulás, nyugodtan hívjon vagy írjon.
szia Krisztina!Heber intenziv tanfolyam van Tel-avivba Lasale utcaba.Ulpan gordon a neve.Tel.szam 035230397.Telefonalj es erdeklodj bovebben toluk.
Krisztina
Posted 2011. december 21. at 14:35 du.
Szia Olga!
Köszönöm szépen a segítseget!
Sajnos a Gordon Ulpannak csak februárban indul legközelebb tanfolyama, de szerencsére találtam egy ulpant a Neve Tzedek-en és nagyon meg vagyok vele elégedve.
Sepsiszentgyorgyi -Romaniai Munkaero kozvetito iroda vagyunk , minden engedellyel rendelkezunk ami ehhez a munkahoz szukseges .
Ha valaki tudna segiteni hazvezetonoket metapeleteket kozvetiteni Izraelbe vagy ceget ajanlani aki velunk dolgozna , kerem ertesitsen az alabbi e-mail cimen vagy telefonszamokon : eva_bernad@yahoo.com
Tel:0040267311065
0040746044157
Udvozlettel
Bernad Eva
Tel-aviv és Sha’arey Tikva között különböző munkákat vállalok. (Több városban)
-Szobafestés-mázolás.
-Takarítás.
-Fürdőszoba teljes körű felújítás.
-Kerti munkák.
-Különböző szerelési munkák.
Akár már most elő lehet jegyeztetni húsvét előtti felújítási munkákra!
Nagyobb munka esetén messzebbre is utazom!
Telefon: 0522502469
Kedves Ágnes! Fülész és audiologus szakorvos vagyok. Jelenleg ulpanon tanulunk Rananán a feleségemmel. A diplomám honosítása most van folyamatban.Még aktuális a keresése? Üdvözlettel: Miklós
Hahn Ágnes
Posted 2012. január 16. at 20:09 du.
Köszönöm hogy jelentkeztél igen aktuális még a keresés megadnám a telefon számomat kérlek szépen hivj fel nagyon fontos lenne számunkra 050-557-7101 még egyszer nagyon szépen köszönöm és várom a hivásod
Januártól, 8 éves metapelet gyakorlattal a hátam mögött,munkát szeretnék vállalni, Askelonban és környékén .Minden megoldás érdekel! Felolvasás,sétáltatás,bevásárlás!Takarítás,idősgondozás ,részmunkaidőben is.Az ország minden régiójában dolgoztam már,ismerem a kóser konyhát,referenciám van, munkavállalási engedéllyel rendelkezem, kevés ivrit nyelvtudásommal elég jól elboldogultam idáig. Tel:0549531263
email:11barika11@gmail.com
Maria!Talaltal mar munkat?Az este telefonalt valaki,hogy hazvezetonot keres.Nem kell kezelni senkit,csak a lakast fenntartani,de ott kell lakni naluk.Varom valaszodat
Bíró Mária
Posted 2011. december 14. at 12:15 du.
Szia Olga! Még nincs semmi ajánlatom és szeretném tudni merre van ,mik a feltételek,mennyi a fizetés ?Van-e szabadnap?Érdekel a lehetőség !Köszönettel Mária.
Ágnes
Posted 2011. december 16. at 15:20 du.
Engem is érdekel a munka tudnál részletekkel szólgálni?
szia Maria! Miutan irtam neked,azutan lattam,hogy te Ashkelon kornyeken keresel munkat,ez itt van valahol Tel aviv kornyeken.Nem tudok semmit.Egy tel szamom van,ha akarod oda adom.
Ágnes
Posted 2011. december 19. at 13:58 du.
Esetleg nekem tudnál segíteni ebben a munkában.?Engem érdekel.
Mike Lászlóné Marcsi
Posted 2011. december 20. at 13:18 du.
helló Olga
Köszi a telefonszámot előre is
Mike Lászlóné Marcsi
Posted 2011. december 21. at 17:22 du.
szia olga
várom a telefon számot ha tudsz segiteni.
elöre is köszönöm
Férjem és 6 hónapos kisfiam van. nagyon szeretnénk Izraelben dolgozni illetve élni.Bármilyen munkát szívesen elvállalunk, csak annyi a kérésünk hogy szállás legyen nekünk és együtt maradhassunk. Dolgoztunk úgy idős emberekkel ahol mind ott voltunk és ez sosem jelentett problémát. Kérem akinek szüksége van 24 órás idős illetve részmunkás csecsemőgondozást is vállalok. A férjem víz,gáz,központi fűtés szerelő.
Lorenz (Lőrinc) Eliezer 99 éves, Nes Ziona-n lakik és beszélgetőtársat keres hetente 1-2 alkalomra, mivel ugyan szellemileg friss, de előrehaladt korára elfelejtett ivritul és már csak magyarul beszél. Lánya Liora várja telfonhívását annak, aki ebben segíteni szeretne a 050-5313543-as telefonon. Ugyancsak őt lehet hívni, ha magyarul beszélő 24 órás metapelet munkát keres.
Kedves Liora
nagyon szívesen lennék 24 órás és beszélgető partner is mert mindig is dolgoztam idős emberekkel és fiatal korom ellenére én mindig rendkívül tiszteletteljes voltam. Annyi probléma van csak ezzel hogy férjem és 6 hónapos kisfiam van és én csak olyan munkát tudok elvállalni ahová ők is jöhetnek. Persze ha ez szóba sem jöhet nem baj,de nem hagyhatom őket Magyarországon. Ha így is megfelel kérlek írj és megbeszéljük a feltételeket illetve képet is küldhetek magunkról.
maradok tisztelettel: Kalmár Titanilla
Tisztelt liora ! ön nagyon boldog ember lehet hogy az édesapja az ön kozelébe lehet ! TIsztelem és becsulöm a bölcs embereket ,tele élettapasztalattal . képzet szoc .gondozó vagyok .alkalmi munkát . ,végzem magyarországon itt lakom! szeretnék munkát vállalni kinti .,segitséggel kolcsonosen ! maradok tisztelettel klára
Kedves Judit!
Aktuális még ez az állás?
Van lehetőség arra hogy a kiutazáshoz megvegyék a jegyet?
Zsidó vagyok és állampolgár de jelenleg mo.-on élek és nincs lehetőségem kimenni.
Köszönettel
Ágnes
a leges-legelső tanácsom aki israelben szeretne dolgozni,kizárólag gazdasági és nem vallási okok miatt jönne,hogy első a nyelvtudás!! már otthon kezdjen el nyelvet tanulni,csak akkor van esélye!
én a számítástechnika területén vagyok vállalkozó,de addig ki sem mentem a repülőtérre mig nem beszéltem az angolt meg a befogadó ország nyelvét…
aki csak a magyar gazdasági válság elől,vagy kalandvágyból jönne,az ezerszer gondolja meg!!!
Kedves László! Miért kell nagyon meggondolnia annak, aki Izraelben szeretne dolgozni, élni? Én kétszer jártam ott, 1-1 hónapra, de egy jól szervezett, jóléti államot láttam. Legutóbb 5 éve voltam, az . Kijutni egyébként szinte lehetetlen. Önnek hogy sikerült? Mik az első lépések? Ja nem vagyok zsidó, így gondolom, alig van esély.
Várom válaszát, mert érdekelnek az ottani lehetőségek.
Noémi
Posted 2011. december 5. at 18:38 du.
Kedves Margit!
Csatlakozom Lászlóhoz. 10 milliószor gondolja meg, mit vállal!
Én gyerekkorom óta rendszeres látogatója vagyok Izraelnek, édesapám állampolgár, harcolt a Jom Kippuri háborúban is. Éltem egy évet Izraelben már felnőttként, épületrestaurátor a szakmám, tehát munkám is volt, nem is akármilyen.
Ezen kívül a szüleim foglalkozása miatt eszméletlen sokat utaztunk és az Antarktisz kivételével már minden földrészen éltem, több kevesebb ideig.
Ennyi tapasztalattal mondom (írom) Önnek:
Más látogatóba menni, nyaralni menni egy országba és más hosszabb ideig ott élni és dolgozni.
Gondoljon csak bele! Magyarországról minden külföldi azt gondolja, csodálatos ország, a magyarok kedvesek és vendégszeretőek, jóléti társadalom vagyunk. De valóban ez Magyarország igazi arca?
Én tapasztalatból mondom, nem! Nagyon nehéz most az élet itt!
Izrael ugyanez! Kedvesek a turistákkal és segítőkészek.
De ott is válság van, ráadásul amiket megszokott itthon, hogy ingyen van, az ott nincs ingyen. Nem jár ingyen az óvoda például!
És igen, Izrael elsősorban a zsidó származásúak előtt áll nyitva. Ez volt a megalapításának az egyik oka igazából. De ne gondolja, hogy tárt karokkal fogadnak majd másokat! Miért is tennék? Szerintem ez így normális! Nem kell ezért haragudni rájuk! Bár Magyarország is ilyen lenne. Talán nem ülne ekkora gazdasági trutyiban… Nem bántani akarom Magyarországon, félre ne értsen! Csupán ez a nagy igazság.
Senesh család keres segítséget (héber és magyar nyelvű) családi iratok rendezéséhez.
Időpont: Hanuka (10 nap)
szerény díjazás, és az utazási költségek térítése.
Lenyűgöző munka történelmi dokumentumok rendezése
telefon:
Ilana 0543154447
Omar 0526368800
Pardesz Hanán, idösebb magyar házaspar keres nem fiatal házvezetönőt, aki rendelkezik kocsi vezetés engedélyel.
Bent lakásal jobb lenne, de nem feltételes.
Tovabbi informácio:
Miriam : 04-6230534 ( 12.00 – 16.00 óra közt nem felhivni! )
Tali (a lányuk) : 054-2010904
megkőszőném ha aki megkapja a munkát jelezné a honlapon
ÉRDEKELNE AZ ÁLLÁS. 56 ÉVES MAGYARÁLLAMPOLGÁR VAGYOK.DOLGOZTAM KINT ISRAELBAN MINT METAPELET REFERENCIÁT LEHET KÉRNI.
36 30 582-7000 TELEFONSZÁMON ELÉRHETŐ VAGYOK
Munkát keresek külföldön. Esetleg magyar családnál. Mogyoródon élek. A helyi általános iskolában dolgozom gazdasági ügyintéző vagyok.
Lenne hozzád egy-két kérdésem .
Írhatok ?
Shalom!Senki nem olvasta el az en keresemet……? november 9-ken irtam ,Klara neven…….Nem hiszem,hogy valaki nem tud segiteni,mindig vannak kiskapuk..Koszonom!
Munka engedellyel rendelkezo, esetleg ujbevandorlo, vagy mar toshav vatik statuszban levo szemelyeket keresek Izrael kozbontjaban levo takaritoi munkara. Jelenleg surgosen kene egy Rishon Letzion melletti moshavba egy bentlakasos hazvezetono. Mas takarito munkak is adottak pl Petach Tikvan, Rishonon belul, stb. Kizarolag az e mail cimen jelezzen vissza az erdeklodo. Koszonom ozsuzsi@aol.com
Megkaptuk az engedélyünket, május körül települünk ki, 53 éves nő vagyok, érdekelne, hogy számíthatok-e arra, hogy akkoriban is lesznek Nálad munkák? Szép napot: Nora
Shalom! A nevem Klara,3 evet dolgoztam israelben sajnos a hazateresem ota eltelt 5 ev es a torveny szerint nem mehetek vissza csak turista vizummal es akkor nem kaphatok munka vallalasi engedelyt.Erdelybol vagyok,beszelek magyarul,romanul.Sajnos a ferjem hirtelen meghalt es en vissza szeretnek menni dolgozni,kerem valaki segitsen……..yamamela@gmail.com KOSZONOM
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
Kedves Judit!
Csak irzaeilta vallásúak kaphatnak munkát Izraelben? A fiam most diplomázik szálloda szakon, kétszer jártunk Izraelben és szeretne ott dolgozni, tapasztalatot gyűjteni. Tanul héberül és szakmai nyelvvizsgája van angolból. Szóval van valami esélye,hogy egyszer ott legalább egy félévre munkát kapjon? Köszönettel várom válaszát!
Jerusalemben keresnek az Olasz Zsidó Múzeum melle őrt, csütörtök és pénteki napokra.
további információ: 02-6241610
c.v.-t kuldeni: info.hevraitalia.org@gmail.com
50 éves dolgozó nő lakásbérléshez társat keres, vagy betársulna meglévő bérleménybe Tel-Aviv és Tel-Aviv vonzáskörzetében.
Telefonszám: 0547131163
Hajni
27 éves lány keres munkát Izraelben lehetőleg szállással! Most jöttem haza turistaként és nagyon beleszerettem az országba,kultúrába,otthon éreztem magam.
Beszélek angolul és németül,több végzettségem is van: idegenforgalmi,kereskedelmi, kozmetikus, masszőr…Jelenleg nem dolgozom így tulajdonképpen “bármikor” tudnék utazni! Szeretem a gyerekeket is,jól kijövök velük!
Munkavállalói vízummal vagy állampolgárként tudsz csak munkát vállalni. Erről érdeklődj az izraeli nagykövetségen vagy az állampolgárság miatt a Szochnut irodában Budapesten.
Kéne egy kis gyors segítség inkább a kérdésemre válasz.
Szeptemberben voltam kint turista vízummal 2hetet. Ugyebár ez a vízum 3hónapra szól! Most szeretnék kicsit hosszabb időre. Ilyenkor újra megkapom a 3hónapos turista vízumot??? Útlevelembe beleütötték az Exit pecsétet így gondolom én hogy újra megadják, de biztosra szeretnék menni. Fontos lenne a mielőbbi válasz, mert ha nem adják meg akkor inkább utazok akkor amikor megadják! Köszönöm!!!
kisgabi! Én nem egészen értem, hogy te miről beszélsz. Magyar állampolgároknak, magyar útlevéllel semmiféle turista vízum nem kell Israelbe. Amikor belépsz az országba, a beszélgetés után bele ütik, hogy három hónapig tartózkodhatsz ott. Megnézik a computert és ha előzőleg nem volt veled gond, nem vagy gyanús, nincs veled probléma, akkor újra beütik ezt, de ez csak a Ben Gurion repülőtéren történik. Jöhetsz-mehetsz annyiszor, amennyiszer csak akarsz.
Szívesen értékesíteném reális áron, Zalakaroson 1 szobás (három férőhelyes), 2X2 hetes, örökölhető üdülési jogomat, a fürdőtől százötven méterre, a Napfény Üdülőszövetkezetben. Első alkalommal 2011. Karácsonyát, Szilveszterét már ott töltheted, ha meg tudunk egyezni.
januárban vagy februárban szeretnénk Tel Avivban életszerűen eltölteni 3 hetet, kettesben.Ha tud valaki segíteni egy olyan családot találni,akik szívesen jönnének Budára akár akkor,vagy akár máskor csereképpen,nagyon megköszönnénk.
Vagy ha tudtok olyan szervezet címét,aki ezzel foglalkozik esetleg,az is jól jönne.
Magyarországi ingatlanok adás-vételének, bérbeadásának közvetítését,
bérbeadás felügyeletét megbízás esetén vállaljuk.
Megbízási szerződés mintát kérésre e-mailban megküldjük.
Kérjük keressen meg bennünket e megadott e-mail címen, vagy levélben.
Címünk: Mikromagazin-Art Kft. 1112 Budapest, Cirmos utca 4.
Üdvözlettel: Horváth József
Salamon Zoltan
Posted 2012. február 12. at 10:04 de.
Solymaron lakom, felesegemmel es kislanyunkkal. Zsido csalad vagyunk. Masodik gyerekunk “uton van”. Olcso berlakast keresunk Bpest belvarosaban vagy annak ovezeteben, munkahelyemhez kozel. Izraelben lakok tulajdonanak gondozasat, felugyeletet is vallaljuk lakhatas elleneben. Rendkivul komoly szandek, komoly csalad!
Salamon Zoltan es csaladja
Salamon Zoltan
Posted 2012. február 12. at 10:30 de.
Korabbi hozzaszolasom email-cimet elirtam. Az itt feltuntetett cim a helyes: salamon5771@freemail.hu
Salamon Zoltan
Salamon Zoltan
Posted 2012. február 12. at 10:37 de.
Solymaron lako, fiatal zsido csalad vagyunk.Masodik gyermekunk “uton van”. Olcso berlakast keresunk Bpest belvarosaban vagy annak ovezeteben, munkahelyemhez kozelebb. Szivesen vallaljuk Izraelben lakok bpesti lakasanak gondozasat, felulvigyazasat lakhatas elleneben. Komoly csalad, komoly szandek!
Salamon Zoltan
Munkát keres Ashkelonban,vagy környékén egy középkorú magyarajku asszony,pl: metapelet.takaritás,stb.Referencia van,profi munka lelkiismeretesen.Jogositvány van!!
Sziasztok!
Kedden érkeztem az országba, mint OLÉ. Szeretnék munkát találni, de egyenlőre olyat, ami nem igényel nyelvtudást,mert most járok az ulpanra.
Ashdodban, vagy környékén keresek valamit.
Kedves Dávid!
Munkát ugyan nem,de ha bárminemű segitségre van szükséged,nagyon szivesen segitünk bármiben.Ashkelonban lakunk,de csak Nov 4 után vagyunk otthon.Tel sz: 054 949-1382
Shalom.
Most költöztünk párommal Jerusalembe,új alijások vagyunk és nagy szükségünk lenne munkára :takarítás (lakás-lépcsőház)-kertgondozás-főzés-metapelet(idős-gyerek) stb. Israeli állampolgárok vagyunk.
Segítségeteket előre is köszönjük ! Bármilyen jellegű munka érdekel !
Toda raba !
Ügyvédi Irodám vállalja jogi ügyeik magyarországi intézését, legyen az hagyatéki ügyek lebonyolítása, követelés behajtás, peres és peren kívüli képviselet, szerződések és okiratok pl. végrendelet készítése, képviselet hatóságok előtt pl. adóhatóság.
Vállaljuk továbbá ügyintézés jellegű megkereséseiket úgymint ingatlanközvetítés, székhelyszolgáltatás, tulajdoni lap kiváltás, hatósági ügyintézés, idősek ügyeinek intézése.
Ne kelljen ügyes bajos elintéznivalók miatt hazautaznia, válasszon megbízható és korrekt segítséget!
Bővebb információ: drlonyai.hu weboldalon.
Pálos Kata vagyok, 20 éves, jelenleg Tel Avivban önkénteskedem és most
láttam a hirdetésedet .Az igazat megvallva a hirdetés
második része nagyon érdekelne, babysitterkedést vállalnék szívesen, amilyen
hamar csak lehet. Nem tudod, hogy szabad- e még az állás?
Telefonszámomat is szívesen megadom, hátha ez így gyorsabb:
+9720549327592
Segítségedet előre is köszönöm,
Várom válaszodat,
Pálos Kata
judith-olehungaria
Posted 2011. október 29. at 22:20 du.
egyenesen kell hozajuk fordulnod, azert irtam szamaikat
Karosszérialakatos munkát szeretnék találni Telaviv-ban lakhatással együtt vagy külön . Ha valaki tud olcsón lakásbérlést 2 személy részére az nagyon jó lenne.
Novemberben szeretnénk utazni párommal. Izraeli-magyar állampolgár vagyok kicsit beszélek angolul és társalgási szinten héberűl. Hol tudnánk állásajánlatokat böngészni ? Köszönöm a segítséget ! Email : faces1@citromail.hu
Segítséget kérnék abban az ügyben, hogy Izraelben, milyen módon lehet céget alapítani ittanni illetve külfőldi (Magyar) állampolgárnak? Milyen költségek vannak?
Másik kérdésem. Munkavállalói vízumot kint is el lehet intézni vagy csak itthon? Nekem vannak kint rokonaim akik ott születtek ott nőttek fel de én Magyar vagyok és nem vagyok zsidó vallású.
igen,mi Bat-Yamba elunk es kislanyom 9 eves.Szeretnem ha gyakorolna a magyar nyelvet mert O mar itt szuletett de tanitom magyarul.Tisztelettel Ashkenazy Zsuzsanna
Izraeli házaspár keres Tel Aviv-i otthonukba, bentlakással,
gyermekgondozó házvezetőnőt több évre.
3.5 eves kislány óvodás, az egy eves kisfiu par honapon belul bolcsodebe megy.
Altalános háztartásvezetés, takarítás, főzés, gyermekgondozas lenne a feladat.
A jelentkezőt külön berendezett szoba és teljes ellátás várja.
A jelentkezőnek – kizárólag a kinntartózkodás hivatalossá tétele miatt -
legalább anyai ágon, igazolhatóan zsidó származásúnak kell lennie. Alapfoku heber vagy angol tudas a csaladdal valo kommunakciohz feltetel.
Gyermekszerető, gondos lányokat, asszonyokat keresünk.
Sziasztok!Nagyon szeretnék dolgozni izraelben mint vendégmunkás.A héber nyelvet alapfokon beszélem minden munkalehetőség érdekel.Szeretném ha segitenétek abban,hogy munkavállalási engedélyt hol lehet intézni.Köszönöm
Rishon Letzionban takaritoi munkat kozvetitek. Alap elvaras, hogy legyen az embernek munkaengedelye, mert en sem azt, sem szallast nem biztositok. A munka azoknak az uj oleknak eri meg, akik meg nem tudnak megfeleloen heberul es ezert kozvetitore vannak szorulva ahhoz, hogy rugalmas munkaidoben viszonylag jol kereshessenek. Aki hosszu tavon es szepen dolgozik, az automatikus oraber emelesre es unnepekkor bonuszokra szamithat. Olyan szemelyek, akik hajlandoak velem fomunkaidoben huzamosan dolgozni, azoknak termeszetesen a torveny szerint jaro teljes koru jarulekok biztositottak. A munka hivatalos, igy sokat segit azoknak, akik pl a bituah leumitol kapnak penzt es csak egy minimum munkaidore es bevetelre van lehetoseguk. Elozo hirdeteseimbol okulva szeretnem itt most leszogezni, hogy aki nem dolgozhat hivatalosan izraelben, annak ez a munka nem valo. Koszonom.
Egészségügyi végzettséggel, sürgősen keresek idősgondozói vagy házvezetői munkát Tel Aviv vagy Jeruzsalem környékén. November elején utaznék, minden megoldás érdekel!! Köszönettel!!
Kedves Eva!

Amennyiben erdekli a munka, kerem jelentkezzen a fenti email cimen.
Koszonettel
Sziasztok!
Tervezzük a családommal hogy kiköltözünk Izraelbe.
A férjem által aliázánk.
Fiatalok vagyunk két kicsi gyerekkel.(2-6 évesek)
Olyanok leveleit várnám akik szintén gyerekkel költöztek ki.
Érdekelne a kinti élet, jobb e ott mint itthon?
Könnyebb megélni?
Iskolák? Óvodák?
Nehéz beilleszkedni?
Én még sosem voltam kint, és kicsit félek is. lilien77@freemail.hu email címre írjatok. Köszönöm
A jelentkezőnek nem muszály tudnia Ivritül mert a néni magyar származású.
Ha a takarításokat is akarja csinálni akkor nem árt , ha beszéli az Hébert valamilyen szinten.
Terez
Posted 2011. október 5. at 15:49 du.
Magyarországon élek, de az ilyen jellegű munka érdekelne.
Hogyan lehet kijutni dolgozni, és munkavállalásit beszerezni?
Tudnál ebben segíteni. Köszönettel.
Érdekelne a munka. 58 éves Izraeli és magyar állampolgár vagyok, jelenleg Magyarországon élek. Ivritül beszélek. A férjemmel szeretnék kiutazni. Ő is izraeli állampolgár. A 90-es években öt évig éltünk Izraelben. Édesanyám betegsége miatt kellett visszatérnünk Magyarországra, de nagyon szeretnénk ismét Izraelben élni. A kérdésem, hogy lenne-e lehetőség arra, hogy amíg nem találunk más megoldást mindketten ott aludjunk?
A takarítást is szívesen elvállalnánk és a férjem megtudna csinálni minden házkörüli munkát.
Köszönettel:
sziasztok!olga vagyok es Izraelben elek mar 9 eve.Elso evekben metapelet voltam,utana megismertem az elettarsamat es takaritassal foglalkoztam maganhazakba.Az egeszsegi allapotom miatt(derekfajas)nem csinalhatom ezt tovabb es szeretnek valami mast dolgozni.Kezimunkat nagyon szeretem de mindent hamar megtanulok.Eleg jol beszelek heberul,olvasok es irok is,de egy kicsit nehezkesen,meg mindig tanulok.E-mail cimem denes_olga@yahoo.com Koszi szepen!
Mi a teendő akkor, ha a beígért segítség nem érkezik meg, tehát: nem vár senki a reptéren, a telefont csak sokára veszik fel, a reklámozott magyar ajkú segítőt nem lehet elérni és mindent egyedül, önerőből kell elintézni?
Nem szeretnék ebbe a helyzetbe kerülni, ha elindulok. Nem szeretnék én is csalódni. Szeretném tudni, ki az, aki TELJESÍTI is, amit elvállal, akiben meg lehet bízni, és nincs olyan, hogy egy hétig ki van kapcsolva a telefonja és bár megígéri, hogy várni fog, hónapokig nem találom.
Aki ilyen személyről tud, legyen kedves, tudassa velem.
Ezen kívül várom a tapasztalatokat a kiérkezésről és az izraeli boldogulásról – akiknél ismerősök nincsenek, csak az önkéntes “segítők”.
a befogado miniszterium dolgozoin kivul akik fogadjak a bevandorolokat, altalaban en is varom az olekat a rep.teren hogy segitsek nekik.
1-2 szer a heten vagyok bent az irodaban, lehet uzenetett hagyni reszemre a tf.szamunkon..
a legajanlatosabb e-mailt kuldeni amit megnezek majdnem mindenapp.
A befogado miniszterium tf. szamat megkapjak a bevandorlok a rep.teren – es a sochnut dolgozoket meg Bpesten. Ajanlatos minnel elobb hozajuk is fordulni.
Izraelben, Tel Aviv környékén keresek házvezetői állást vagy idősgondozást. Csak magyarul beszélek. November elején szeretnék utazni. Egészségügyi végzettségem van. Minden megoldás érdekel!! Köszönöm!!!
sziasztok sok szertwetel üdvözölek beneteket szertenék andrásal csport vezetöként vagy kis fönként dolgozzni és egy nagy hálozatot létre hozzzni országosan tel06705731351 mert andráson megesett a szivem
Ashdodban, vagy környékén keresek munkát, az ulpan idejére.
Angolul alig, héberül nem beszélek (még).
Minden munka érdekel, biztonsági őr, árufeltöltő, és hasonló munkakörök.
Magyarországon élő 43 éves jól hölgy vagyok. Magyarul beszélő, Izraelben élő néni, bácsi ápolását, gondozását vállalom ott lakással. Szívesen dolgoznék magyarul beszélő, gyermekes családnál is, mint házvezető és vállalok takarítást is.
Minden megoldás érdekel. Nagyon köszönöm, ha ez ügyben segíteni tudna valaki.
Köszönettel: Török Éva
36-30/510-6243 evi680416@gmail.com
Szegeden élő 44 éves 4 gyerekes családapa munkát keres Izraelben.Csak magyarul beszélek.Bármilyen munkát(idős bácsi gondozása,háztartási,ház körüli munka,stb.)elvállalok!Minden megoldás érdekel!
Kedves Anikó!
Engem érdekelne a munka. Jelenleg Tel-Avivban vagyok. Legálisan vállalhatok munkát. A megadott telefonszám szerintem egy számmal kevesebb.?
Elérhetőségem: szahha@gmail.com
Köszönöm: Ilona
Metapeletet keresünk – teljes munkaidőre. /azonnali kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
Viszont az a problémám, hogy ithonról (szüleim) nem tudnak támogtani,
ergo munkát kell vállalnom. Ez önmagában nem baj, csak pestről nem épp a legideálisabb keresni.
Hébert itt is tanulom,meg hát kint kötelező. Angollal elvagyok, de inkább csak makogok.
Ashdodba megyek a befogadási központba.
Ha tud valaki valamilyen munkát (diplomám nincs, csak OKJ-s papír), akkor kérem jelezzen. Takarítás, esetleg biztonsági örzés, áruházban árufeltöltő,stb.
Augusztusban telepedtem le Izraelben. Rehovoton lakom.Elektrotechnikus a szakmám. Gyenge áramú ipari automatizálásba dolgoztam sokáig. Az utóbbi években Budapesten kiállítások és rendezvények építésével és szervezésével foglalkoztam. Értek a szerkezeti lakatossághoz és villanyhegesztéshez. Már nem vagyok a legifjabb de minden munka érdekel Rehovot vonzáskörzetében.
Most kezdtem a héber nyelviskolát. Román és magyar nyelven anyanyelvi szinten, angolul és oroszul alapfokon beszélek.
Előre is köszönöm az Információkat és segítséget.
email címem: zilberstein54@gmail.com
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon……
Shalom.
Jerusalemben keresek munkát : metapelet,házvezetés,gyermek vigyázás,szálloda stb… az sem baj ha bejelentett akár részmunkaidőben is. angolul beszélek, héberül megértetem magam(most járok ulpánra).Izraeli állampolgár vagyok. Vallásos hely sem akadály. Minden megoldás érdekel !
Köszönöm szépen .
Toda raba !
Munkát keresek Izraelben, lehetőleg Jeruzsálemben egészségügyi végzettséggel.
Érdekelne házvezetői állás, idősgondozás, gyermekfelügyelet, takarítás, vasalás.
Egyenlőre csak magyarul beszélek, most tanulok angolul.
Terveim szerint október végén, november elején utaznék.
email címem: evi680416@gmail.com
tel.szám: 06-30/510-6243
Pálos Kata vagyok, húsz éves és két hete jöttem ki Izraelbe, terveim szerint a következő egy évben itt is leszek. .
Mint ahogy nagyon sokan, én is szívesen vállalnék bármiféle babysitterkedést, illetve pincérkedést, mosogatást, nagyon ügyesen tudok poharakat vinni, hozni.
Héberül egyelőre intenzíven tanulok, angolul beszélek rendesen.
A hétvégéken érnék rá, illetve hét közben késő délután, este.
Ha valaki tud bármiféle lehetőséget és szólna nekem, nagyon örülnék neki.
Jeruzsalembe, szallodaba keresunk recepciost. Jo heber es angol nyelvtudas szukseges! Egyeb nyelvek elonyt jelentenek!
Oneletrajzokat kuldjetek nekem angolul-heberul vagy akar magyarul! efraim11@gmail.com
Harom muszakos munka, a fizetes 22.04 sekel orankent (minimalber) az elso hat honapban.
Efi
üdv. mindenkinek! segítséget kérnék munkavállalásban.minősitett hegesztő vagyok.érvényes tüv-ös vizsgákkak 141-111.avi, és elektróda.főleg olaj finomítókban ,és erőművekben dolgoztam szinte az egész európában.aki tud segíteni,nagyon megköszönném ,hálás lennék érte.skyp címem:orsos.janos681 ,e-mail:orsos.janos68@citromail.hu előre is köszönöm.
A 00-972-8-8598345 számon mindig egy automata jelentkezik,
a 00-972-54-429400 számra pedig egy automata azt mondja, hogy ezen a számon nincs előfizető. A mobilszámnál (54) az lehet a baj, hogy az utolsó tag csak 6 jegyű, és nem 7. Egy szám kimaradt.
Ha lehetne, jó lenne korrigálni a számokat.
Köszönettel: András
korda judith-olehungaria
Posted 2011. október 3. at 8:59 de.
Nagyon sajnalom hogy hianyzot egy szam-most ujra jelezem:
Dani Fishman
054-4284007
fax: 08-8598388
iroda: 08-8598345 (automata heberul jelezi hogy miket lehet megnyomni – az irodaert a nullat )
Terveim szerint október végén, november elején Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott.
Egy gépipari műszaki főiskolán végeztem. Igaz, hogy informatikusként, de az iskola jellege miatt gépészeti alapokat is kaptunk.
(Itthon rendszerprogramozóként dolgoztam (adatbázis-kezelés). Windows-os rendszergazdai feladatokat is elláttam.)
Fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként rendszeresen végzek is. Mindezek okán nagyon szeretném, ha a hirdetésben megadott valamelyik munkakörre megfelelnék.
Izraeli személyi-igazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Minden nap megnézem a myisrael.info-t, ha itt válaszolsz, megtalálom.
(A hirdetésben megadott két telefonszám nekem nem működött, ezért írok itt)
Üdv.: András
korda judith-olehungaria
Posted 2011. október 3. at 9:10 de.
Kedves Andras,
Dani Fisher az nem egy fiatal srac, hanem az uzem igazgatoja vagy talan tulajdonosa is…tehat jobb nem sziazni, kulonben se nezi meg a myisraelt.
kijavitottam a tf.szamot – ha itt leszel, es szukseged lessz ra, probalok segiteni Neked.

Posted 2011. szeptember 6. at 20:22 du.
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon……
Kfar-Sabai óvodába metapeletet keresünk – rész vagy teljes munkaidőre. /szeptemberi kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
SZIASZTOK aNDRÁS VAGYOK AKI SZÜLÖ NÉLKÜL NÖT FEL most 21 éves vagyok
kersek munkát Izraelbe miért választottam Izraelt hisz a legjobb barátom is kint van ,és tísztelem az embereket
Szoval vissza térve a munkához
jelenlegi helyem Magyar ország
Kulcs szó vendéglátó ipar,vagy konyhai kisegítő
köszönöm előre is kedves választ.Kérlek benneteket Izraeliek írjatok nagyon fontos
KÉRLEK
emailom andrassrac90@gmail.com
November első felében Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott. Eredeti képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Ugyanakkor fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Ha a fentiek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Tudsz oroszul is?!
Ne ijedj meg! Szerintem sinen vagy. Nem kellesz utcát seperned. ))
András ( Maci )
Posted 2011. szeptember 9. at 21:32 du.
Szia Ilona!
Hát elég jól tudok oroszul. Ez még általános-, és középiskolai örökség.
De úgy látszik, a hogy fiatalkori tanulmányok jobban beégnek az ember agyába, mint a felnőttkoriak.
Mindenáron nem ragaszkodom hozzá, hogy utcaseprő, vagy szemetes legyek, de, ha ez az ára annak, hogy letelepedjek, akkor ezt is szívesen vállalom. Egyébként is úgy, tervezem, hogy az első egy, vagy két év a beilleszkedés időszaka lesz. Ebben az időszakban az embernek különösebb igényei nem lehetnek, mert ekkor a legfontosabb cél a nyelvtudás tökéletesítése és a környezet, az ország minél jobb megismerése. Ebben az időszakban az anyagiak szempontjából csak az a lényeg, hogy fel tudjam magam tartani.
Hogy ez milyen jellegű munkából történik, az (majdnem) mindegy.
Persze, ha letelik ez az egy-két éves “türelmi” időszak, akkor már lehet igényesebbnek lenni, és valami olyan munkát keresni, ami a képességeimnek és lehetőségeimnek legjobban megfelel.
Most úgy tervezem, hogy keresek egy olcsó lakást, vagy szobát kb. egy hónapra, és ezalatt próbálok ott munkát keresni. Legjobban Netanyán, vagy Hajfán szeretnék letelepedni, de, ha máshol van csak lehetőség az sem baj. Mivel pillanatnyilag nincs olyan komoly partnerem, akit magammal vihetnék, egyedül fogok menni. Ez részben előny, részben hátrány.
Hát dióhéjban ennyi, amit most tudok írni a terveimről.
Köszönöm, hogy biztattál, és, ha nem fáraszt túlságosan, szívesen venném, ha írnál a saját tapasztalataidról, a letelepedést illetően.
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…….
Sziasztok!! Szeretném a segitségeteket kérni ,sajnos az ügyvéd úr elutasitott. Van köztetek metapelet aki tudna segiteni? Két éve volt májúsba,hogy itt dolgozom. Egy év és két honapig dolgoztam egy családnál.Sajnos megbetegedtem és felmontak . Nem kaptam sem felmondási idöt ,se beteg szabadségot..Szeretném egy ügyvéddel felvenni a kapcsolatot ,,köszönöm a segitséget kati,,
A kérdés az, hogy volt e munkavállalásid, vagy feketén dolgoztál?
Esetleg israeli állampolgár vagy? Mert ha feketén alkalmaztak, akkor ahogy képbe kerülsz a hatóságok előtt rögtön kitoloncolnak. Még a cuccodat sem lesz időd összeszedni. Hallottam már olyat akit tíz év után raktak ki.
Takács Kati
Posted 2011. szeptember 8. at 10:14 de.
Persze , hogy volt ,és van is. Nem irom le az egész történetet , amin keresztül mentem. Csak annyit , a család ahól dolgoztam kegyetlenül járt el velem.
Takacs Katinak (mivel nekem nem muekoedik a valaszfunkcio):
Van egy ismeroesem, Erika, metapelet Herzliyan, sok mindenen ment keresztuel, harcolnia kellett a jogaiert, van egy segelyszervezet Tel Avivban a Rambamban, de heberuel vagy angolul kell tudni vagy tolmacsot vinni, segitenek, felszolitjak a volt munkaadot es ha ez nem hasznal, a birosagra adjak az uegyet – ingyen – Erika telefonszama: 0545951830
Tel-aviv és környékén (Ramat Gan, Petah-Tikva) szeretnék elhelyezkedni metapelletként.Magyarországon élek, állampolgárságom magyar.10 éves ápolói gyakorlattal rendelkezem.Sajnos csak magyarul beszélek.Aki tud kérem segítsen.Köszönöm.
Szia!Csak most néztem meg a válaszod.Gondolom már nem aktuális a házvezetőnői állás.Ha tudsz valamit, kérlek jeéentkezz, minden megoldás érdekel.Köszönöm.
Edit.
email: deviedit@freemail.hu
sziasztok mindenki!Egy kis felvilágositásra lenne szükségem ,hogy lehet munkavállalási engedélyhez hozzájutni.Jó magam 3 éve israelben élek de a testvérem szeretne kijönni hozzánk és dolgozni hogyan kell ezt intézni kihez kell fordulni sajnos nem tudom kérem szépen aki tudja adjon tanácsot nekem köszönőm szépen előre is Hahn Ági
Munkát keresek Izraelben, takarítást vagy babysitterkedést.
Állampolgárságom Magyar, jelenleg Budapesten élek.
Angolul nem beszélek, héberül tanultam, tanulok.
Ha valaki tud segítsen!
Köszönöm ema@gmail.hu
erlich heidi
Posted 2011. szeptember 15. at 11:50 de.
trtozkodasi vagy munkavallasi engedellyel rendelkezo hazvezetonot , minimalis angol vagy heber tudassal keresunk Raananan
Tervezem a kiutat Tel-Avivba, kint szeretnék dolgozni,
mivel az én ismerőseim közül sajnos senki nem jön, így kénytelen leszek egyedül menni.
Ha esetleg van köztetek olyan aki megy, vagy szeretne menni dolgozni
annak én nagyon örülnék!!
szeretnék Izraelbe költözni hamarosan. viszont nincs zsidó száramzásom.. azonban a páromnak, aki nemrég ment ki neki van. Ha kinnt elvesz feleségül tudok maradni mint állampolgár, és vállalhatok munkát? Mi ennek a módja?
A másik kérdés, hogy a költözés elött szeretném meglátogatni egy hétre. Kell meghívólevelet intézni? És neki kell intézni, vagy nekem ?
várom a válaszokat!!
Ágota
Posted 2011. augusztus 25. at 20:43 du.
Szívesen segítek kapni 1-2 választ, de egyszerűbb privát levélben, írj nekem a hs2angel@gmail.hu címre az e-mail cimeddel.
mónika21
Posted 2011. augusztus 27. at 11:59 de.
szia Ágota:)
köszönöm, hogy segítesz választ adni viszont valamiért nem tudok neked emailt küldeni. a rendszer folyton visszair, hogy sikertelen:( d.nikolett@c2.hu emalire ha esetleg te is megpróbálnád.. vagy itt nagyvonalakban leírnád. nagy segítség lenne.
köszönöm.
Én egy 24 éves lány vagyok, és február óta élek Israelben, Netanyaban. Októberben fejezem be az 5 hónapos Ulpan-t, ezen felül beszélek angolul és persze magyarul. Hamarosan diplomás közgazdász leszek, kereskedelem és marketing szakon, de persze tisztában vagyok vele, hogy ki kell járni mindenhol azt a bizonyos létrát.
Tehát olyan állást keresek, amely az Ulpan után, délután végezhető. Széles tapasztalattal rendelkezem a kereskedelem területén, mint eladó, bolti kisegítő, de esetleg pincérnői, pultos állások is érdekelnének. Bár szóba kerülhet gyermekfelügyelet, irodai munkák, …stb.
Munkavállalói vízummal már rendelkezem, mint túrista, /mely a munkáltatató számára kedvező lehet, hiszen állítólag kevesebb adót von maga után/.
Gyorsan tanulok, szorgalmas vagyok és megbízható. Képes vagyok csoportban és önállóan is dolgozni. Az ulpan után tudok teljes munkaidős állást is vállalni.
Ilona vagyok még Magyarországról. Izraelben keresek munkát!!! Visszatérő OLÉ vagyok. Sajnos családi okok miatt vissza kellett térjünk Magyarországra, de most már ismét mehetnénk. A gyerekeim pedig minden áron katonák akarnak lenni. Nekik már “önálló” életük van.Tő mondatokban tudok kicsit angolul. Sajnos a héberem nem az igazi. Kibucos ulpánon szereztem, olyan tanárnővel aki csak oroszul beszélt. Tehát marad a magyar. Minden tisztességes munkát elvállalok. Idősek gondozásban, házvezetőnői munkában van tapasztalatom. Kedves, nyugodt, jó kedélyű személyiség vagyok. Nem dohányzom.
ELÉRHETŐSÉGEM: e-mail szahha@gmail.com
Azoknak akik azt kérdezték mennyi időbe tellett az Aliya engedély: papírok összegyűjtése 2 év kutatómunkával együtt. Engedély megérkezése Israel-ből szűk 2 hónap. Tehát ha mindened stimmel akkor már nem olyan hosszú idő.
Megmondod mikor akarsz indulni. Vidékieknek transfer a vasútállomásról a reptérre. Elköszönés. Repülés. Érkezéskor a neveddel kis táblácskán vár egy magyar. Ügyintézés a reptéren. Várakozás terített asztal mellett. Transfer a szállásodra. Mi kibucban voltunk még a hűtőnk is fel volt töltve. Másnap egy magyar származású ember terelgetett minket. Hát dióhéjban ennyi. Remélem én is tudtam segíteni.
Szép napot.
A munka még szabad??? Mennyi lenne havonta a kereset és ott helyben lehetne lakni???Köszönöm válaszát
Benedek Brigitta
Posted 2012. március 3. at 16:11 du.
Udv,,,Brigitta vagyok Erdelybol,1974,05,05-ken szulettem,,engem erdekelne az on ajanlatuk.Dolgoztam 4-evet oreggondozassal Gorogorszagban..Szeretnek Izraelben dolgozni ugyan ebben az allasban angolul alap fokon tudok es magyarul meg romanul…koszonom,,Tisztelettel Brigitta..
Tel Aviv-ban, a Tulip vendéglőbe keresünk részmunkaidőre pincért/pincérlányt illetve úgyszintén részmunkaidőre mosogatót. Jelentkezni lehet a 03-5668444-es telefonszámon Lacinál.
Vállalkozó azonnali kezdéssel keres munkavállalót, lakatos munkára. Betanítást is vállal. A munkák Raanana és környékén vannak. A vállalkozó kicsit beszél magyarul.
Név: Juda
Telefon:050 3503056
Üdvözlöm engem érdekelne a munka , részletesebb tájékoztatást kaphatnék ?
üdvözlettel : Ráckövesi Péter
Éva
Posted 2011. augusztus 17. at 16:19 du.
Szia Péter!
Tapasztalataim alapján egy név és egy telefonszám az állásajánlat mellett azt jelzi, hogy minden további információt a megadott telefonszámon, az ott megjelölt személytől kell kérni. Én csak segítek. Sok szerencsét: Éva
Sziasztok!
Most lett biztos, hogy Ashdodban fogok lakni, a bevándorlásom első 5 hónapjában. Valamilyen munkát szeretnék vállalni, hogy ki tudjam egészíteni a pénzem.
Héberül sajnos nem tudok, angolul elboldogulok ha muszály
Ha valaki tud segíteni, előre is köszönöm: Sas Dávid
Édesanyám szeretne Izraelbe költözni és ott munkát vállalni. A papírjai rendben vannak, októberben tudna indulni. Egy komplett háztartást tudna vállalni, minden kötelességgel együtt, mint főzés, takarítás, gyereknevelés netán öreggondozás. Remekül főz, precízen takarít, babysitterkedésben és öreggondozásban pedig 5 éves tapasztalattal rendelkezik. Természetesen külön-külön is vállalja ezeket a munkákat. A héber nyelvtudás hiánya miatt elsősorban magyar családhoz szeretne menni.
Én is keresek Izraelben élő magyar közösségeket. 65 éves nyugdíjas egyetemi docens vagyok – az Országos Rabbiképzőben is tanítottam tíz éven keresztül – aki egy évtizedeken át írt a Haifán megjelenő Izraeli Szemlébe majd 15 éven keresztül a Dan Ofry által szerkesztett Új Keletbe,Holokauszt kutatással foglalkozom. E tárgykörben már több könyvem jelent meg. Kiadásra vár Hajdú és Bihar vármegyék története valamint a Debreceni zsidóság története 1840 – 2007 .-ig című munkám.
Ezekhez keresek támogatókat illetve szívesen vállalok családfa kutatást valamint zsidó temetők ápolásával kapcsolatos feladatokat illetve segítségadást azok számára , aki a magyar piac felé akarnak nyitni , vagy itt lakást vásárolni,
E mail címem : halmos. sandor@freemail.hu.
Mindenkinek szívesen válaszolok, akár kérdése , akár gondja van,
Halmos Sándor
Kedves Melinda
4 gyermekem melle keresnek raananan segitseget,Mo-on tartozkodom most szivesen talalkoznek ha a munka erdekel
elerhetosegem06709464175 vagy erlich.heidi@gmail.com
wilhelmtimi
Posted 2011. augusztus 12. at 18:46 du.
Kedves Melinda!Engem erdekelne a munka ha esetleg aktualis lenne.En Netanyan elek es jelenleg Kvar saban egy oviban dolgozom.41 eves vidam alaptermeszetu no vagyok,2 nagykamasz es egy 10 eves gyerekem van.Heberul tobb mindent megertek a beszed kicsit nehezen megy de tanulok.Haztartasban is otthon vagyok.Ha aktualis a 077-320-1663 as telefonszamon elersz.Elfelejtettem irni,hogy juniusban egy eve alijaztunk Izraelbe.Koszonom:timi
wilhelmtimi
Posted 2011. augusztus 12. at 19:12 du.
Kedves Heidi!Az elobbi hozzaszolasban Veletlenul Melinda lett a megszolitas, elnezest.A munkaval kapcsolatban az lenne a kerdesem,hogy rendszeres lenne e ?Mivel az elobb felreolvastam a hirdetesedet es azt hittem kisegitesrol lenne csak szo.Ugyanis en dolgozom tehat rendszeresen nem tudnek dolgozni csak hetvegenkent esetleg estenkent heti egy ket alkalommal.Ha igy is aktualis akkor varom a valaszt.Elnezest megegyszer!
Megadnám Dr. Hersch Tamás telefonszámát. Az ügyvéd úr irodája Ashdódon van. Izraelben és Magyarországon is praktizál. Nekünk már több mindenben segített, nagyon rendes ember.
Mobilszám: 06-30-408-7070.
Üdvözlettel:
Strummer Zsuzsa
Takács Kati
Posted 2011. augusztus 10. at 18:58 du.
Köszönöm,,
Magyary Lilla
Posted 2012. szeptember 5. at 0:29 de.
Kedves Zsuzsa!
Tudna bővebb felvilágosítást adni az ügyvéd úrról? Milyen ügyekben lehet hozzá fordulni? Személyesen hol találkozhatom vele nagyobb eséllyel? Izraelben vagy Magyarországon? Megbízhatom benne, becsületes, korrekt ember és ügyvéd?
32 eves vagyok augusztus kozepere tervezem kiutam Izrael – Tel Avivba. Szerencsere van hol laknom, de munkara szugsem lenne, lehetoleg Tel Avivban, de szivesen vallalnek munkat kulsobb reszein is. Főzés, takarítás, házigondozás, baby sitteles, kutya setaltatas, elado boltban vagy szorakozohelyen majdnem bar mi. Beszelek angolul es meg csak tanulom a hebert.
Kfar-Sabai óvodánkba metapeletet keresünk – rész vagy teljes munkaidőre. /szeptemberi kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
Keresek valamilyen 4 – 6 órás munkát. Kfar Saba vagy környékén. Én 75% – os rokkant vagyok 63 -éves és nem szégyellem a munkát. De kellene valamilyen elfoglaltság /rehabilitáció/. minden munkalehetőség érdekel ami nem kíván erős fizikai megterhelést, mivel mindkét lábamon porc műtét volt. Beteggondozás, társalgás. bevásárlás, beteg orvoshoz kísérése, stb. ( izraeli jogsi van). Tel:097484649 Slomo
Én 53 éves vagyok. Tíz évvel ezelőtt már alijáztam, de akkor rajtam kívül álló okok miatt nem jött össze. Most újra ( és remélhetően sikerrel) megpróbálom. Van izraeli személyi igazolványom, és útlevelem. Alap szinten beszélek héberül. Bár a képzettségem informatikus, bármilyen munkát elvállalnék. Szeretek fizikai munkát is végezni, hétvégeken jelenleg is végzek. Kezdetnek 1-2 évig mindenféleképp jó lenne.
Ha tudtok ilyen lehetőséget, jó lenne, ha megírnátok.
Ezt a magyar honlapot magyar ole csaladnak koszonhetjuk akik foleg azert terveztek hogy uj bevandorlok meseljenek a szemelyi tapasztalataikrol es segitsenek egymasnak.Remeljuk ez igy is folytatodik.
Az olek fordulhatnak egyenesen a Olei Hungaria Szovetsegehez is vagy hozam, cimunket, tf/szamunkat meg kulfoldon megkapjak.
Keres/Kinal sokat segithet ha megbizhato emberek irnak hoza es felelosek is a szavaikert. Behatzlaha le kulanu!
Sziasztok!
Rishon Letzion varosban, ami Tel Avivtol kb 20 perc kocsival, 40 perc busszal, magan hazak takaritasahoz keresek olyan ujbevandorlokat, akik szeretnenek reszmunkaidovel jol keresni.
szia ,engem minden munka érdekelne,szakmám ápolónó,szociális gondozó és ápoló ,de sajnos csak magyaruk tudok ,azonnal mennék ,ha van rá kereslet és jó megfizetik, köszönettel éva 4
tarsoly mihályné
Posted 2011. július 26. at 11:45 de.
elfelejtettem az email címem:pilla50@freemail.hu
tarsoly mihályné
Posted 2011. augusztus 1. at 19:05 du.
senkitól nem kaptam egyáltalán ,semilyen választ sem , pedig várom!!!
szeretnék doldozni israelben voltam már kint hivatalosan mint metapelet minden munka érdekelne amit megfizetnek.és tudom törleszteni belőle a hitelemet. segitségedet elöre is köszönöm 56 éves vagyok.
magyarul beszélő idős emberek otthoni gondozását és a háztartás vezetését vállalnám Izraelbe. 53 éves nő vagyok.
Ha valaki ilyen munkát tud kérem irjon. köszönettel Fábián Márta
Hol elsz? Takaritoi munka is erdekel? En kozvetitek Rishonban, kizarolag maganhazak takaritasat, ha ez erdekel keress meg e mailben.
Ági
Posted 2011. július 12. at 12:12 du.
Szia Zsuzsa
Engem érdekelne a takaritás ha megoldható a környéken a szállás.
Hol találom meg az emailed?
Szeretnék irni Budapestről mennék ki
Üdv
Ági
Ági
Posted 2011. július 12. at 12:14 du.
Bocs megtaláltam az emailed
Vili
Posted 2011. szeptember 26. at 14:12 du.
Szia Zsuzsi.Elég régi hozzászólásod most olvastam,légyélszíves írjál ha tudnál ilyen takarítás vagy gondozási munkát ajánlani.53 éves vagyok…várom válaszod előre is köszönöm.
Fábián Márta
Posted 2012. november 5. at 15:21 du.
Kedves Zsuzsa.
a munkaajánlatod -takaritás – érdekelne, ird meg az email cimedet és ott
felveszem veled a kapcsolatot, ha még aktuális ajánlatod.
az én email cimem: martika50@gmail.com
köszönöm segitségedet . várom az email cimedet. köszönettel Márti
Visszatérő lakosként szeretnék élni,perfekt héber tudással,de munkahiánnyal. Adminisztráció vagy ulpánban tanítás is szóba jöhet.Izraeli tanári diplomám van,de nem használtam eddig.Akár más ötletet is szívesen fogadok.
Jehudit
Szia Jehudit!
Nem tudom hol fogsz letelepedni, vagy hogy mar itt vagy e az orszagon belul, de en Rishonban eppen inditottam magan hazak takaritasat kozvetito kisvallalkozast. A munka fizikai munka, de reszmunkaidoben jol lehet vele keresni. Ha erdekel e mailben keress meg.
Török Éva
Posted 2011. szeptember 27. at 13:54 du.
Kedves Zsuzsa!
Szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot, kérem adjon email címet vagy telefonszámot, ahol elérhetem Önt.
Köszönettel: Török Éva
email cím: evi680416@gmail.com
telefonszám: 36-36/361-238
mobilszám: 36-30/510-6243
Israelben Haderán keresek olyan megbizható becsületes férfi munka erőt aki beszél magyar-héber vagy magyar-német nyelven.válaszokat ide kérem köszönöm szépen Hahn Ágnes
Nekem van ilyen baratom akit erdekelne munka… Itt nem irja mirol van szo, szovalkerem kuldje el az emailcimemre azinformaciokat!
Koszonettel: Salamon Sara
hahn agnes
Posted 2011. június 10. at 20:08 du.
Kérem hogy adja meg az elérhetőségét és bővebben tájékoztatom maradok tisztelettel
Takaritoi munkakat kozvetitek Rishon Letzionban, ami a kozponttol(Tel Aviv) kb 20 perc kocsival, 40 perc busszal. Ha erdekel keress meg!
Gál Ildikó
Posted 2011. július 21. at 19:58 du.
Szép napot, Ildah vagyok Erdélyből, Hargita megye területéről, kérem, érdekel a takaritás, bővebb infót szeretnék, az e- mail- em galildah@gmail.com
Akár idős emberek gondozását is vállalom.
Üdvözletem,
Gál Ildikó
Magyarországról frissen alijázott 25 éves, bölcsész/tanár végzettségű lány keres délutáni/esti munkát az ulpán idejére. Angolul beszélek, héberül tanulok. Minden lehetőség érdekel. Gyermekfelügyelet terén referenciával rendelkezem.
raananara keresek gyerekek mele segitseget szeptembertol, most Mo-on vagyunk amennyiben erdekel hivj a +36709464175 szamon vagy e mailben, erlich.heidi@gmail.com
Ha meg relevans, erdekelne… (?)
S ha esetleg valaki tud reszmunkaidoben vagy itthon vegezheto munkalehetosegrol (ket kisgyermek mellett), szivesen vennem, ha ertesitene! Angolul jol beszelek, heberul kevesbe, ovonoi- es gyogytornasz vegzettsegem van, de jartas vagyok lakberendezesben, viragkotesben, szabas-varrasban is, valamint dolgoztam angliai hotelben ket evig mint recepcios (elotte mint szakacs es hazvezeto-kordinator).
Elore is koszonom!
Szia Magdika! Én kettős állampolgár vagyok, dolgoztam Izraelben, most itthon élek 9 éve hébert beszélek alaptól egy kicsit jobban,szeretnék a párommal kimenni jó lenne az imél címed bővebben ott írnék!:) Mihamarabbi levélváltás reményében!
Sziasztok !
Az lenne a kérdésem, hogy Izraelben mennyire lehet elhelyezkedni minősitett hegesztői szakmával ?
Esetleg aki tud cég cimeket, azt is megköszönném.
Szia Magdolna! Most talaltam ide, erre a honlapra. En jelenleg Israelben vagyok es allast keresnek mas csaladnal.
Itt az e-mail cimem, ha esetleg tudnal segiteni, vagy ott jobban megtudnank beszelni.
Koszonom!
Kb. 200 db. Magyarnyelvü könyvet / szépirodalom, vers, bűnügyi, stb./ Elvihető válogatás nélkül./ Kfar Sabáról Izrael/ sürgössen költözés miatt. Pontos címet csak magán levélben írok.
Aliya-engedély birtokában 2011. júliusában tervezek kiutazni. Elsősorban Tel-Avivban keresek házvezetőnői-nanny állást. Nem ismerem a kóser életvitelt, angolul beszélek még kiválóan, évekig éltem az USA-ban lánykoromban. Amúgy ügyvéd voltam itthon, 1 évre keresek ilyen állást, míg megpályázhatom az ügyvédi kamarai szakmai héber nyelvvizsgát. Jelenleg ivritül nem beszélek egyáltalán, a városi ulpánba szándékozom járni, esti kurzusra, majd később a kamarai nyelvtanfolyamra. K.
Szia!
Tudodm, hogy nagyon messze esik a te kepessegeidtol de ha erdekel en Rishon Letzionban magan hazak takaritasat kozvetitem olyan oleknak, akik a beilleszkedesuk idejen munkat keresnek. Ha erdekel keress meg.
Mike Lászlóné Marcsi
Posted 2011. július 30. at 9:30 de.
szia
szivesen dolgoznék megint Israelben 2évet voltam kint referenciával rendelkezem ha szügséges metapelet voltam ASKELONBAN.
segitséget előre is köszönöm
Én 29 éves magyar állampolgárú nő vagyok.Izraelben szeretnék dolgozni, takarítás vagy babysitteri munka érdekelne. Négy évig dolgoztam egy Izraeli családnál babysitterként itt Budapesten. Izraelben kétszer voltam. Héberül tanultam, tanulok. Angolul sajnos nem tudok. Ha valaki tud segítsen nekem!
Izraelben keresek babysitteri, házvezetői, takarítási munkát.
Jelenleg Budapesten tartózkodom. Négy évig dolgoztam babysitterként. Izraelben kétszer jártam.Angolul nem beszélek.Tanultam, tanulok héberül, főleg a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat tanultam, gyerek dalok stb…
Utazni bármikor tudnék, de amíg nincs semmi biztos addig a látatlanban nem szeretnék.
meg egy utolso utani probalkozaskent megkerdeznem hogy esetleg tudja valaki letezik meg sima hetkoznapi szodapatron???? lehet kapni vhol??? (mar azt hiszem minden korbejartam,de hatha?!)
Koszonom!!
Néhány éve még a körúton a Baros u. mellett, ha a belváros felé nézel, akkor jobb oldalon, volt egy üzlet, ahol árultak mindenféle patront. Mást nem is nagyon. Nem tudom, hogy megvan-e még, ha nincs akkor ennyi volt.
Szia!
Bar a szodapatronrol nem sokat tudok, de itt Izraelben nem patronos uveget hasznalnak, hanem vagy ilyen uditoket/ivo vizet buborekozo szerkentyu, amit a legtobb kozert lancban lehet kapni. Olyasmi mint a kave fozo, csak nem poharat, hanem a muanyag uveget csatlakoztatod hozza es gomb nyomassal bele engedi a boborekot. Nekem nincs ilyenem, csak ismerosoknel lattam, de tuti hogy az is ugyan ugy munkodik, mint a patron, csak gondolom mashogy nez ki. Menj be egy Suferszal uzletbe es kerdezd meg hogy van e nekik ilyen (ird korul, mert a nevet en sem tudom), es ha igen, akkor tanulmanyozd, hogy az mennyire vallna be neked. Ez az oteletem van legkozelebb ahoz amit mi magyarok szodapatronkent ismerunk es itt Izraelben lehet elerni…

A Hotel Ramada Jerusalem-be keresnek angolul es heberul legalabb alapszinten beszelo szobalanyfelugyeloket (Mefakeach kuma). Valamint heberul es angolul jol tudo housekeep koordinatort (Metaem meshek).
Plussz nyelvtudas elonyt jelent! Szakiranyu vegzettseg nem feltetel. Mind ket allashoz szukseges a rendezett kulso es az egeszseg, valamint a gyors helyzetfelismeres es a stressztures.
Akit erdekel az ilyen allas az kuldjon oneletrajzot vagy e-mailen (efraim11@gmail.com)vagy faxon (02-6421926), akar magyarul is.
Efi
nem pontosan a hirdetésed profiljába vág,de jelzem, hogy meglévő alija-engedélyem birtokában júliusban települök ki Izraelbe. Ha esetleg Tel-Avivban rászorul a céged megbízható, magasan kavalifikált, dolgozni nem restellő munkaerőre (sikeres ügyvéd voltam itthon, saját jogi céggel), az izraeli ügyvédi kamarai rekvalifikációm előtti 1 évben ilyesfajta álláshelyet, vagy magánháznál housekeeper-/nanny állást vállalok. Angolul tökéletesen beszélek, évekig éltem az USA-ban lánykoromban. Pontos, precíz, miniciózus, tökéletes munkaerő vagyok, aki tiszteli és nem rühelli a kétkezi munkát. 1 évre tudom elkötelezni magamat. Megfelelő, a teljesítménnyel arányos bért várok el 2 hónap kölcsönös próbaidő mellett.
Köszönettel üdvözöl,
Dr. Tauber Krisztina Dianna
Kedves Dianna!
Sajnos a te kepzettseged magasan meghaladja ezt a fajta munkakort. Mint irtam, az ivrit nyelvtudas szukseges egy olyan szallodaban ahhol izraeliekkel dolgozik az ember.
Szerintem probalkozz egy ugyvedi irodaban elhelyezkedni mint tanulo.
Azert koszonom az erdeklodesed!
(A teljesitmennyel aranyos bert pedig mashol kell keresni… Valamint a probaido Izraelben minden esetben HAROM honap!)
Udv,
Efi
20 éve foglalkozom,azzal hogy az embereket hozzásegítsem a közérzetük,egészségügyi állapotuk javításához.
Táplálkozás beállítása,masszázsok,teák,és méregtelenítő kúrák ,egyénre szabottan.
Állapot felmérés után,életmód tanácsadás,reflexológiai kezelések.
Magyarul beszélek csak.Ezért elsősorban olyan Izraelben élő magyar családoknak szertnék segíteni,ahol az orvosi kezelések mellett ,az alternatív gyógymodokkal szeretnének gyógyulni.Vitiligó és más autóimmunbetegségek referenciáit tudok csatolni.
Tisztelettel kérem azokat ,aki olvassák ezeket a sorokat,segítsenek a gyógyulni akaró-vágyó betegekhez eljuttatni.
A blogomról a munkámról bövebben olvashatnak.
postaeva.freeblog..hu
Sziasztok mindenkinek
Nagyon örülök ennek az oldalnak vagyis, hogy rátaláltam. Abban szeretnék infót kapni, hogy mennyi időt vártatok az alija engedélyre ? Tavaly augusztusban adtam be azóta már 2x kértek hiánypótlást …még infót de december óta semmi…azóta is a NAGY várakozás.Nektek, hogy ment ?
További szép napot mindenkinek !
Sziasztok!
Bentlakásos házvezetést,idősgondozást keresek Tel-Avivban,esetleg Jeruzsálemben vagy más országban-nem kóser családnál.7 év gyakorlat:Izrael,Kanada,Svájc,Németo. Zsidó családoknál dolgoztam eddig.
Házias,pedáns,leinformálható,nemdohányzó személy vagyok. Szeretem a házimunkát.Angol:társalgási szint.Fényképes önéletrajzzal és referenciákkal rendelkezem.
Érd.:szilagyi.i.88@gmail.com 36/20-462-62-43
szia szeretném ha segitenél munkát találni én már dolgoztam kint hivatalosan de most jo lenne a párommal eggyütt kint melozni ö festö én minden munkát elvállalok minden pénz kérdése 50éves vagyok vendéglátos köszi a segitséget
Magyarországon élő 43 éves jól szituált hölgy vagyok. Magyar ajkú, Izraelben élő néni, bácsi ápolását, gondozását vállalom ottlakással. Minden megoldás érdekel. Nagyon köszönöm, ha ezügyben segíteni tud valaki.
Köszönettel: Márti
e-mail: bibike67@gmail.com
patrick szerint:
2011. február 24. csütörtök – 10:09
Tel Aviv környékén keresek, magán házban, bentlakással, házvezetést és egy idős néni házi ápolását ,fizikailag és lelkiismerettel vállalni tudó hölgyet, azonnali kezdés!A néni magyarul beszél. Csak komoly szándékú, hosszútávon gondolkodó jelentkezését kérem.

Az e-mailre írjatok vagy hívjatok 972 54 4727946 számon.
Fábián Márta
Posted 2011. június 27. at 11:59 de.
53 éves nő vagyok, szeretnék a munkára jelentkezni. Magyarul beszélek, minimális angol tudással.
Vállalnám a hirdetésben kinált munkát, kérném bővebb információját.
köszönettel Fábián Márta
Szeretnénk a barátommal állást keresni Izraelben, ha valaki tud segíteni, kérem írjon! 50- évesek vagyunk, én eü. végzettséggel, barátom bármit vállal, de építőiparban dolgozik jelenleg.e-mail cimem r.barabas@freemail.hu
Köszönöm, megnéztem én is, bár még nem tartok ott, hogy aktuális lenne.
Ennek a honlapnak nincs angol verziója?
Vagy esetleg más honlap ami van angolul (is)?
Üdv: Dávid
Mind az óvodai mind a bentlakásos munkák még aktuálisak. Külföldről sajnos csak az tud munkát vállalni akinek van engedélye….
Az e-mailre írjatok vagy hívjatok 054 4727946 számon.
szia hogy lehet budapeströl elintézni a munkavállalast,en ugy tudom azt kint kell intézni a munkaadonak es ugy lehet megkapni a beutazast hivatalosan, ha tudsz segiteni az nagyon jó lenne telefonszámom 36305827000
nagyon érdekes, hogy mindenki panaszkodik, hogy így nincs munka, úgy nincs lehetőség dolgozni! Hónapok óta keresünk folyamatosan dolgozni vágyó lányokat,asszonyokat, és még csak a fülük botját sem mozgatja senki sem, na ,ennyire na akarjatok dolgozni…..!!
szia Patrick!Bár csak én is kintlehetnék,én biztos,hogy nem panaszkodnék.Én 2000-ben voltam kint hát nem igazán volt akkor internet,igaz én vendéglátásban szerettem volna elhelyezkedni ami sikerült is.Úgy csináltam,hogy bementem minden étterembe és a főnökkel beszéltem.Kérdezték,hogy mit akarok dolgozni,mondtam,hogy mindegy,mosogatok takaritok,ablakot pucolok,az autódat lemosom ha kell.Este 7-re gyere ez volt a válasz.Másfél évet voltam ott.És nagyon megvoltak elégedve velem.Köszi,hogy meghalgattál.
Salom,
február 24-én irtad előszőr hogy keresel bentlakot, amit nehez találni, probálok segiteni,az emailen kivul küld az ole hungaria cimere a tf. vagy a mobil szamodat.
Szia!MI 3-an sürgösen keresünk munkát,bármit elvállalunk.2010 szeptembere óta Angliában dolgozunk egy 4*-os hotelba mint szobalány.Egyikünk tud angolul,héberül,németül.Nagyon szeretnénk váltami mert amit otthon igértek az itt kint nem valósult meg.Bármikot tudunk kezdeni.Köszönettel:Andrea
Várom mihamarabbi jelentkezését
Sziasztok
34 éves vagyok, fél éve vagyok az Országban mint új Olé, és munkát keresek.
Bármiféle munka érdekelne, mert a menyasszonyom terhes és nem 2 forint ezeket a vizsgálotakat kifizetni.
Szóval aki bármiféle segitséget tudd annak előre is köszönöm.
Petach-Tiqwán lakom, szóval Gus Dán (középső rész) környéke érdekel. Közlekedés megoldható.
Előre is köszönöm a segitséget.
Izraeli-magyar par vagyunk, egy 2eves8honapos kisfiunk es egy 2 honapos kislanyunk van. Keresunk egy kedves, megbizhato, tapasztalt, gyerekszereto hazvezetonot Izraelbe, hosszabb tavra-minmum masfel evre, bentlakassal. Jelenleg Rishon Lezionban lakunk, augusztusban koltozunk Kfar Sabara. Az elvegzendo feladatok koze tartozik a haz koruli mindennapos munkaknal besegites, takaritas, valamint gyerekfelugyelet. Kulon szobat es teljes ellatast biztosunk. A tartozkodasi vizum megszerzese miatt, zsido szarmazasu jelentkezoket varunk. Fizetes megbeszélés szerint. Kapcsolatot fel lehet veni a zsofiaforras@gmail.com emailcimen keresztul.
Tisztelettel.kérem .Magyarul beszélő,44 éves gyermekszakápolói végzettségű reflexológus .természetgyógyász ,gyógymasszőr vagyok.
olyan munkát keresek aki már kórházból kikerült,és rehabilitálni,felépíteni kell ,az életbe,masszázsokkal ,reflexkezelésekkel,teákkal,méregtelenítéssel.Elsősorban ehhez értek.
Csak magyarul beszélek.Dolgoztam a Hajduszoboszlói Gyógyfürdőben reflexológusként,Gyógymasszőrként,de a hajduszoboszlói Mátyás Hotelben is.
Magán praxisom volt. Aki tud ,információkhoz juttatni,segíteni,tisztelettel megköszönöm.
Tel Aviv környékén keresek, magán házban, bentlakással, házvezetést és egy idős néni házi ápolását ,fizikailag és lelkiismerettel vállalni tudó hölgyet, azonnali kezdés!A néni magyarul beszél. Csak komoly szándékú, hosszútávon gondolkodó jelentkezését kérem.
Én Magyarországon élek életkorom 34-év látszerészként dolgozom, de a férjemmel külföldön szeretnénk dolgozni, természetesen hosszú távon, én szívesen vállalnék betegápolást férjem pedig szakpályába vendéglátó iparba szeretne munkát vállalni. Várom válaszát e-maiéban, ha így is megfelelek, hogy nem egyedül akarok utazni.
Köszönettel: Ágnes
Nagyon szeretnék Israelben munkát vállalni idős néni ápolása és házvezetést. Több éves tapasztalatom van. Amerikában legutóbb 3 évig voltam /Brooklyn/ egy nénivel.Ismerem a kosher konyhát és angolul társalgási szinten beszélek. Figyelmes, türelmes, kedves, szeretet adni tudó magyar hülgy vagyok. Huzamosabb ideig tudnék maradni. MARTA
aliza
Posted 2011. március 3. at 14:17 du.
legyen szives vegye fel velem az oszekotetest skypon keresztul a nevem a skypon aliza-sahar
Sziasztok!
Tudom nem idevaló a kérdés, de azért kiteszem
Valaki felvetette, hogy magyarországon keresik a targoncavezető bizonyítvánnyal rendelkező álláskeresőket.
Esetleg ez kint is így van? érdemes itthon letennem mind a 3 targoncára a jogosítványt?
Köszi: Dávid
Tel Aviv környékén munkát keresek. 6 hónapja jöttem az országba a feleségemmel és a lányommal. Jelenleg Bat Yamban lakunk. Sajnos héberül még nem beszélek, csak magyarul. Felsőfokú képzettségem van, biztonságtechnikával és kereskedelemmel foglalkoztam eddig. Minden fajta munka érdekel.
Sziasztok
Tel Avivban lakunk a párommal és két kislányunkal. Munkát keresnék, sajnos csak magyarul beszélek. Vizszerelö vagyok, de bármi érdekelne amit két kézzel kell csinálni, nem riadok vissza a nehéz fizikai munkátol sem. Elörre is köszönöm.
Szia Alex!!
Én nem a munka miatt kereslek, de ha tudsz nekem segíteni mivel két kislányod van, és azokkal mentél ki. Én a három kiskorú és egy itthon nagykorúnak nevezett gyerekkel megyek ki egyedül. Csak annyit szeretnék megtudni, hogy a szochmut pénz mellet kaptatok-e a gyerekek után családi pótlékot, vagy csak egy év letelte után kaptok. Meg azt sem tudom, hogy a két nagyobb gyerekemnek van asztali számítógépe, vajon kivihetjük-e vagy azt is el kell adnom. Ha ebbe tudnátok a feleségeddel segíteni és megmondani az nagyon jó lenne. Az email címem: yvettericsko@citromail.hu
remélem minden sikerül nektek és szép napot.
Yvette
Gush Etzionban – Jerusalem mellett keresnek bentlako ferfit, idősebb házaspár melé-
küllön lakás a bent dolgozónak.
Beszélni magyarúl-portugalúl vagy héberül.
Lehet hivni a lányukat Adina – 052-8348038
szia! sajnos csak most olvastam ezt a hírdetést,de remélem még nem késtem le róla.Nagyon szeretném ezt a Gush Etzioni munkát.Idősebb házaspár mellé férfi dolgozó.Szeretném megkapni ha lehet adinak az email címét.
Üdvözlök mindenkit!!!
Én idén júniusba fogok Aliázni, kicsit félek tőle de annyi szépet és jót hallottam Israelről, hogy mostanra már nagyon várom a gyerekekkel együtt, hogy kint legyünk. Egyedül nevelem a 4 gyermekemet a nagy fiam már 19,5 éves, a másik fiam 15 éves, a lányom 11 éves és a legkisebb pedig 5 éves és fiú. Ha valaki tudna infót adni arról, hogy milyen segítségekre számíthatunk, én nagyon szeretnék akár rögtön dolgozni bár nem tudom a héber nyelvet. Nem félek a munkától, hiszen itthon is rengeteget kellett dolgoznom, hogy eltartsam a gyerekeimet. Van élelmiszer eladói szakmám és az össze jogosítványom is megvan. 41 éves vagyok, de nem látszik rajtam állítólag. Barátságos vagyok, szeretem az embereket, és kint is sok baráti kapcsolatot szeretnék kialakítani. Ha valaki tudja, hogy kb: mennyire várható ennyi főre egy lakás+ rezsi és mennyi a normális mennyiségű kajára a költség csak nagyjából akkor azt megköszönném. Azt sem tudom, hogyha kimegyek akkor kapok-e a gyerekek után mint egyedülálló valami segítséget. A válaszokat előre is köszönöm és sok sikert mindenkinek aki kint él.
Utoljára: optimista vagyok ezzel szemben, bár az ismeretlenbe megyek a gyerekeimmel, és melyik anya nem tartana egy ilyen nagy lépéstől. Remélem mindent meg tudok adni a gyerekeimnek kint ami szükséges és kell nekik.
Szia!
Mennyi időt vártál az engedélyre?Én holnap megyek szochnutba,, Miket kérdeztek?
Köszönettel: Dávid
hahn ágnes
Posted 2011. február 16. at 18:15 du.
Szia Dávid ha van sky-od add meg a címedet és írhatunk vagy beszélhetünk is
Sas Dávid
Posted 2011. február 17. at 11:04 de.
mergezetteger a skype azonosítóm, az msn azonosítóm az az email címem: sas_david@hotmail.com
Turóczi Yvette
Posted 2011. február 18. at 22:50 du.
Üdvözöllek Dávid!
Én még nem voltam a Sochmutban, március végén fogok menni addigra tudom beszerezni az összes papírt amire ott szükségem lesz. Azt nem tudom, hogy előre mennyi idővel kell időpontot kérni, hogy március végén tudjanak fogadni. Egyébként nem hiszem, hogy problémám lenne, mivel anyukámék már egy éve kint élnek Aschelonban. Én is oda készülök a gyerekeimmel. Nagyon szeretnék kint mihamarabb megtanulni a nyelvet, nem hiszem, hogy nehéz lesz mivel könnyen tanulom a nyelveket. Nagyon szeretnék kint buszsofőr lenni, csak azt nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni az, hogy a teherautóra és pótkocsira valamint a buszra honosítsam a jogosítványomat. Itthon meg van mindenre a jogsim. Az biztos nem félek a munkától, nagyon megbízható vagyok, itthon is bárhol dolgoztam szerettek és sajnálták amikor elmentem. Idén fogok érettségizni, remélem ez is a hasznomra válhat. Remélem, hogy szerencsém lesz és minden rendben lesz. A nyelvet a legfelső szintig szeretném megtanulni, de hozzá még az angolt is. Hát egyenlőre ennyi. Remélem sok barátokra teszek szert kint és nagyon jól fogom érezni magam a gyerekeimmel. Optimistán és sok tervel készülünk kifele. Nagyon várjuk azt a napot amikor végre kint lehetünk, mert itthon már olyan kilátástalan a helyzet, hogy már nagyon nehezen bírjuk. De meg kell várni sajnos amikor a sulinak vége lesz.
Minden jót kívánok neked és mindenkinek és nagyon sok szerencsét!!!!
Yvette
Kedves Yvette,
Szerintem, ha nem tudod a nyelvet az első idöben a legjobb lenne ha merkaz klitába-befogado központba mennél
amire a bpesti Sochnutol kaphatsz beutalást.
Az Ashdodiban tobb magyarok is vannak.A Sochnut add infot,az elsö évi segitségi öszegröl is.
sok szerencset!
judith
Turóczi Yvette
Posted 2011. február 18. at 23:05 du.
Kedves Judit!
Nagyon köszönöm a segítséget és tényleg örülök, hogy még ugyan nem vagyok kint de már van aki segít!! Ez nagyon szép mindenkitől. Én egyébként Aschelonba készülök mivel apukámék ott élnek. Kimentek a múlt évben, már egy éve kint vannak. Biztos, hogy a közelükbe akarok menni, mert ők tudnak segíteni. Például a gyereknél ugye ha dolgozni fogok. Meg a család fogjon össze. A nyelvet mihamarabb meg fogom tanulni ebben biztos vagyok. Könnyen tanulom a nyelveket ezzel nem lesz hiba. Csak egy dolgos ember vagyok és mihamarabb szerettem volna dolgozni. Most már tudom, hogy kicsit várnom kell ezzel mert ulpánra kell járnom és nem fogok csalódást okozni. eddig is ha valamibe belekezdtem azt 100%-san csináltam és fogok is csinálni. De azért köszönöm a segítséget előre is. Még annyit nem tudok, hogy a szochmut ugyan segít egy évig, de itthon ugye kapok a gyerekek után családi pótlékot, ami megszűnik ha kimegyek. A 15 éves fiam pedig tanulásban akadályozott, erről van szakvéleményem. nem tudom, hogy kint van-e családi pótlék vagy csak egy év letelte után jár. Ha ebbe tudnál segíteni akkor azt megköszönném, mert ezt anyukámék sem tudják. A jogosítványomat sem tudom, hogy lehet honosítani, mert itthon nekem megvan az összes jogosítványom. nem szeretném elveszíteni, nem tudom, hogy mennyibe kerül, és milyen feltételei vannak annak, hogy megmaradjon minden, mert lehet, hogy buszsofőr lesz belőlem. Persze azt gondolom a nyelvet azért tudni kell. Ha erre tudnál válaszolni azt nagyon megköszönném, de ha nem tudod az sem baj. Majd kint kiderül. Addig is köszönöm a segítséget.
Szép napot Yvette
korda judith-olehungaria
Posted 2011. március 3. at 12:16 du.
kedves Yvette,
csak most olvasom amit irtal -
fontos hogy a fiadrol szakvelemeny meglegyen angolul vagy heberul.Mi leforditunk (ingyen)diplomakat es bizonyitvanyokat, de nem orvosi papirokat.Egy ev utan a Bituach Leumi, orszagi biztositas foglalkozik a kulonbozo segitsegek adasaval. Itt is van csaladi potlek.
judith
Munkaügyben szeretnék érdeklődni. Az anyukámnak szeretnék munkát találni. Nem beszél sok nyelvet, alapszinten angolul, franciául, illetve jelnyelvet, ezért is gondoltam Izraelre, ahol lenne esélye akár magyar családnál elhelyezkedni. Végzettsége szerint masszőr, pedagógus, és gyermeknevelő, ezért is gondoltam hogy metapeletként, vagy házvezetőnőként talán el tudna helyezkedni. Jól főz, szorgalmas, kedves, és felnevelt már 3 gyermeket.
Anyukam mele 86 eves, nagyon tiszta es nagyon rendes,kelemes humoros,metapeletet keresek.
skypon lehet velem kapcolatba leni csak kel irni mikor kerik az aprobalast hogy metapalet
a skype nevem aliza-sahar
Csaba
Posted 2011. február 22. at 1:28 de.
Szia Aliza!
Nagyon orulok a valaszodnak, fel is vettunk a Skypon hogy megbeszeljuk a reszleteket.
Koszonettel: Csabi
Ha meg mindig all az ajanlatod, hogy anyukad el szeretne helyezkedni Izraelben hazvezetonokent, nezd meg az oldal tetejet, tegnap adtam fel pont hirdetest! Koszi!!
HOGY MINDENKI TUDJA ELORE
SEMI SE LETT VEVE ITTEN MINDEN MAGYAR ORSZAGBOL LET HOZVA AMIT KORDA GABOR AKAR EL ADNI.A BUTOROK MART NEGY EVESEK,IGY MINDEN NEGYED ARBA KEL HOGY KERULJON….FIGYELMESZTETEK MINDENKIT HA VELETLENUL VENNI SZERETNE VALAMIT .AHOGY MEG TUDJA AZ ARAT FORDULJON HOZAM ES MEG MONDOM HA MEG AL E .ITT AZ I MAILEM hannashalom32@GMAIL.COM
Mike Barbara vagyok 7 hónappal ezelőtt érkeztem a családommal, egy két embert már ismerünk itt. Korda Judit nagyon sokat segít nekünk, ezúton szeretném megköszönni Neki ezen a portálon is a sok segítséget. Az ulpánnak most lett vége és jelenleg munkát keresek, beszélek angolul és picit héberül. Tel Avivban vagy a környéken vállalnék munkát, jelenleg Bat Yamban lakunk. A lényeg a nyelv jobb elsajátítása lenne munka közben. Aki tud segíteni vagy még több tanáccsal szolgálni az kérem írjon: barbara.sendl@gmail.com köszönöm
Barbara, koszonom kedves szavaidat, ajanlom nezel munka ajanlatokat-angolul- a http://www.janglo.co.il honlapjan.Irva van jobs es melette Jerus.vagy T.A….sok szerencset!
judith
keresek +2000 héberül tanulók szótára c könyvet ha valakinek meg volna de már nincs rá szükség megköszönném nagy szükségem volna rá .Köszönöm szépen üzenetet ide kérek Ági
hahnné tóth edit
Posted 2011. augusztus 21. at 20:49 du.
gabival mivan kérlek mond meg neki jelentkezzen fontos
Salom Mindenkinek!
Most találtam rá erre az oldalra, és örülök neki…Igazából bennem is kezd érlelődni a gondolat, hogy szeretnék újra kimenni Izraelbe. 14 évvel ezelőtt egy évig voltam Netanyában, egy idős hölgy ápolását vállaltam ott lakással. Angolul és héberül is tudok kicsit.Most 37 éves vagyok. Örülnék ha valaki tudna segíteni nekem ebben. Takarítást is szívesen vállalnék; és bárkivel örömmel megismerkednék, akinek hasonló tervei vannak, vagy ezzel kapcsolatban bármiféle információt, segítséget tudna adni. Minden jót kívánok!
Erzsók
Posted 2011. február 11. at 12:41 du.
Salom Mindenkinek!
Most találtam rá erre az oldalra, és örülök neki…Igazából bennem is kezd érlelődni a gondolat, hogy szeretnék újra kimenni Izraelbe. 14 évvel ezelőtt egy évig voltam Netanyában, egy idős hölgy ápolását vállaltam ott lakással. Angolul és héberül is tudok kicsit.Most 37 éves vagyok és Budapesten élek. Örülnék ha valaki tudna segíteni nekem ebben. Takarítást is szívesen vállalnék; és bárkivel örömmel megismerkednék, akinek hasonló tervei vannak, vagy ezzel kapcsolatban bármiféle információt, segítséget tudna adni,kérem írjon erre a címre : erzsok-bp.13@freemail.hu Minden jót kívánok!
Sziasztok!
Most gondolkodom at Aliyán, de nem nagyon tudom, hogy egy magyar érettségivel, és OKJ-val kint milyen munkát tudnék vállalni. Nem kell hűűde munka, csak PL raktárosnak, vagy hipermarket árufeltöltőnek, vagy gyorséttermi munkához mik kellenek(kellhetnek?). 2 célból mennék. a. itthon (sajnos) kilátástalan a helyzet. b. nyelvtanulás. (angol).
Kérném, aki tud bármilyen infót, esetleg segítséget, azt kérem írjon a: sas_david@hotmail.com címre.
Köszönettel: Dávid
Salom David,
lehet munkat talani de a hebert (vagy angolt,oroszt) kell tudni, tehat az elso
felevben minden erot ebbe fektetni….kulonben erdeklodhetsz a Bpesti Sochnutnal, ok foglalkoznak az alyasokkal.
minden jot,
judith
Sas Dávid
Posted 2011. február 8. at 10:08 de.
Köszönöm a választ, ezt a rovatot csak most nétem meg.
A Bp-i Szochnut nem igazán segítőkész, tettem fel nekik kérdéseket (igaz e-mailba) de nem válaszolnak rá jópár hete.
Ezért is fordultam máshova segítségért.
Angolul nagyjából tudok, de mindenféleképpen nyelvet kell tanulnom. Ezért is gondoltam (az első időben) olyan munkakörre, ahova nem kell olyan magas szintű nyelvtudás.
Rishon Letzionban elek 11 eves fiammal aki heberul es angolul beszel. Nincs csalad velunk es gondoltam jo lenne a gyereknek is magyarul (is) beszelo gyerekeket megismerni es nekem is az anyanyelvemen beszelo ismerosoket szerezni.
Ezen kivul en anolt tanitok, es ha kell szivesen tanitok hebert is, bar arra (heber tanitasra) nem vagyok szakositva, megis anyanyelvi szinten beszelem mindket nyelvet.
Delelotti orakban maganhazak takaritasahoz keresek olyan magyar fiatal holgy tarsasagat, aki szivesen dolgozna velem/nekem.
Szia Zsuzsa! Én ugyan nem tartozok a fiatal holgyek tarsasagahoz, de szeretnek Ivrit nyelvet tanulni, megpedig skype segitsegevel. Ha lennel szives valaszolni, hogy milyen feltetelekkel vallalnad a tanitast, orommel kotnek uzletet. Ashkelonban elek.
Kedves Laszlo
En it elek mart 46 eve szivesen tanitanam magat heberul,de skypon nem a legjob mert nem csak beszelni hanem olvasni es irni is kell tanulni.En Bat-Yamba lakok ha ez jol al maganak akor heberul tanitanam magat itt az mailem hannashalom32@gmail.com
Szia Zsuzsa, én Bat Yamban élek a férjemmel és a lányommal aki 14 és fél éves, 7 hónapja élünk itt, jelenleg munkát keresek, szívesen találkoznék veled, hogy megbeszéljük. Mike Barbara hívj: 0544745195 és a héber angol tanulást is megtudnánk beszélni. köszi
Szia Zsuzsa !Én is nagyon szívesen tanulnám a Hébert de egyedül olyan nehéz közben dolgozom is kérlek szépen írd meg hogy milyen feltételekkel és mennyibe kerül köszönöm szépen előre is Ági
Én egy Budapesten élő anyuka vagyok aki másfél évig élt izraelben még 15 évesen .Kicsit beszélem még a nyelvet de sajnos sokat felejtettem.Évek óta készülök elindulni a gyerekemmel de eddig féltem de már itt teljesen kilátástalan az hogy normálisan fel tudjam nevelnia fiamat.Segítségeteket szeretném kérni,hogy ha tudtok segítsetek nekem egy kis nyelvgyakorlásban,valamint hova érdemes elindulnom melyik városban találok valamilyen munkát ,Bölcsésztudományi egyetemet végeztem itthon,de van kereskedelmi végzetségem is valamint imádom a gyerekeket,bármilyen munkát elvégeznék csak el tudjak indulni.
Válaszaitokat előre is köszönöm egy elkeseredett anyuka.
Szerintem legkényelmesebb a Szochnuthoz bejelentkezni nyelvtamfolyamra itt, Pesten. Ha pedig a nyelvet többé-kevésbé tudod, akkor szerintem nem ördöngöség munkát találni kint.
En Rishon Letzion varosban elek es jelenleg egyetlen magyarral sem tartom a kapcsolatot, amit most szeretnek megvaltoztatni.
En egy kis lakasban elek a fiammal es reggeli orakban hazakat takaritok, delutan meg nyelvet tanitok.
Nem tudok semmit ajanlani, de ha esetleg ide szeretnel jonni, akkor orommel vennem fel veled a kapcsolatot es akar hazak takaritasaban tudnek neked munkat szerezni.
Nem tudom hogy van e alampolgarsagod, vagy arra jogosultsagod?
Mennyi idos vagy? Hany eves a gyerek?
Irj meg akkor is ha nem ide jonnel, hiszen en orommel ismerkedek magyarokkal.
Zsuzsi
Taskó Zoltán
Posted 2011. január 29. at 12:56 du.
szia zsuzsi!Zoltán vagyok debrecenböl irok-Dolgoztam bat-yam ban 2-évet.Örülök,hogy ismerkedel magyarokkal én is ismertem sok magyart kint.Én 2000 és 2002 között dolgoztam kint igaz illegálisan de ez akkor nem volt nagy probléma.ha gondolod beszélgethetünk üdvözlettel zoltán
Ha a hírdetéseket lejebb nézed akkor látod, hogy Kfar Sabán van egy ovoda ahol a fönöknő magyar. Nála is megprobálhatod. Szinte folyamatosan vesz fel embereket.
Üdv. Slomo
Szia Renáta!
szintén Renáta vagyok Magyarországról és – őrület! – de szintén ilyen helyzetben is: évekkel ezelőtt éltem Israelben, azóta bánom, hogy nem maradtam lányommal ott. Nagyon készülünk vissza!!! Ha van kedved személyesen találkozni, megbeszélni, hogy lehet visszaindulni, írj! shalom, Renáta
Engem erdekelne a forgathato iroasztalhoz alkalmas szek . Tel Avivban lakok , a Derek Hashalom 111-ben . Egri Eva ismerose vagyok . Kernem valaszoly ha meg tudjuk beszelni .
Koszonettel Terez
Eloszor is, munkat keresek heti harom napra. Van ket diplomam, kozgazdasz vagyok, ismerem a fo szamitogepes nyelveket. Szivesen vallalok barmit, nemcsak a szakmamban.
Masreszt, szivesen osszefuttatnam a lanyaimat (1.5 es 4.5 evesek) magyar ajku gyerekekkel Kfar Saba kornyeken.
Mobilom: 052-2841506
Koszi
Sziasztok!Szeretnek magyarorszagi tv adasokat nezni.Eddig a neten probalkoztam de nagyon bizonytalan ez a lehetoseg.Ha esetleg valakinek van otlete esetleg o tudja,hogy lehetne ezt megoldani megkoszonnem a segitseget!wilhelmtimi@vipmail.hu
Petaktikván van egy parabólás aki aránylag olcson feltesz egy parabolát aránylag olcson.
” ANTEVEL ” 052-2595186
1700 sekel- csak 5 Magyar állomás= 18×95 sek.
1900 ” 5 Magyar + 750 más két vevő fej=18x110sekl./hó
2000 sekl.valamennyi izraeli állomásis = 18×112 sekl./hó
Részletre is Csekk-könyvre 1/3 készpénz 2/3 rész csekk fizetés.
VISA vagy Isracard intelkártya – 18 havi részletre bontva.
- TULAJDONJOG A PARABOLA ANTENNA A VEZETÉKEK ÉS A BELTÉRI EGYSÉG VÉGLEGESSEN A TE TULAJDONOD MARAD -
Hanna Shalom
Posted 2011. február 1. at 7:57 de.
nu mart elore is Korda Shlomo jo utat kivanok nektek visza fele Magyar orszagra,mert meg tudtam hogynem maradtok itten,mert dobnak at tikteket.Akor inkab mond asztat,ami igaz,hogy semit nem ertesz heberul es a Draga jo feleseged jobban beszel mint te.Ugy hogy peldakat meg penzbese adjal,mert konyen lehet hogy fere erteted mind minden mast.
Szia
Ajánlom figyelmedbe RTL KLUB. MOST A neten.
Ezen a csatornán reality valóság show is megy.
Néha nagyon mulatságos milyen naivak és mások az emberek.
Megint Bebiszittert keresek: Heti egyszer, 4-tol 6-f7-ig, elhozni 2 lanyomat 3.8 es 1.8 az ovibol. Hazavinni es megfurdetni.
Tel.: 054-4741117
Ramat Gan
Na, lehet, hogy ide kellett volna csak írnom…? Mindegy, bemásolom ide is (max. máshonnan majd törlődik…)
Helló!
Három dolog miatt is írok (amiből kettő egyébként nagyjából egy és ugyanazon dolog, íme:), kezdeném a kevésbé egoistával:
1. Végzett hebraisztika szakosként szívesen segítek bárkinek a héber nyelvvel való barátkozásban, elsősorban nyelvtani hézagok betöltésében, de a nyelv megszerettetésében is, hiszen sokszor találkozom kétségbeesett reményvesztéssel, hogy jaj, milyen szörnyen nehéz is ez a héber nyelv, miközben én kb. éppen a héber nyelv iránti szerelmem miatt aliáztam , és bár persze, hogy nagyon más, mint a magyar nyelv (vagy más megközelítésből a magyar más, mint a héber, sőt, a magyar különbözik minden más nyelvtől…), nehéznek nem mondanám, csak jól kell megfogni , és meglátni, észrevenni a csodáját, a csodálatosságát, a sajátos, különleges logikáját! Ezt mintegy életcélomnak is érzem, megbarátkoztatni a – számomra oly’ érthetetlen – fanyalgókat a Biblia szent nyelvéből immáron halottaiból újra élővé feltámasztott héberrel, mert hát nem olyan félelmetes ám az, mint elsőre tűnik, tényleg, csak jól kell megközelíteni! Szóval ha bárkinek szüksége volna segítségre, állok rendelkezésetekre, pláne hogy tudom, hogy elsősorban a nyelv jelenti a legnagyobb nehézséget a bevándorlóknak, és talán nem utolsó szempont az sem, hogy éppen azért, mert a magyar nyelv, és ezáltal nyelvi gondolkodás annyira eltérő minden más nyelvtől, én éppen ebben, a magyar és a héber közötti párhuzamokban tudok segíteni, és bár Jeruzsálemben lakom, ugyanakkor a XXI. században is , vagyis az internet és a telefon korában fölösleges már város- vagy országhatárokról beszélni, úgyhogy íme, itt vagyok: hadd segítsek!
2. A másik, ami miatt írok, mint említettem, egy kategóriába esik az előző felhívással valamennyire, hiszen munkát keresek, nagyon, lehetőleg “igazit”, vagyis lehetőleg vmi komoly, az egyetemi végzettségemhez illőt (még ha az “csak” bölcsész is lenne… :S), valami irodait-irodásat-szervezősdit szeretnék, vagy valami ilyesmit-hasonlót, netán tanítanék klasszikus, bibliai hébert is főállásban, bár ezt vhogy kétlem, hogy lenne rá kereslet, bár sosem lehet tudni, ha bárki tudna vagy hallana bármi ilyesmiről Jeruzsálemben vagy innen megközelíthető távolságra, akkor nagyon megköszönném, ha továbbítaná nekem.
3. Ezen kívül pedig budapesti lakásom kiadó, ha bárki tudna segíteni – lehetőleg megbízható – albérlőt, akár még jutalékról is beszélhetünk, a lakásról további részletek és kapcsolat itt:
Mindhárom ügyben használható a fenti lapon található e-mail címem, és természetesen minden segítséget megköszönök, előre is hálásan, jó hetet kívánok mindenkinek
A munka keresöknek ajánlom megnézni a http://www.shatil.org.il honlapot, azonbelül nézni luhot modaot, mehapszim
hirdetnek munka ajánlatokat az egész országban,
részük fizetve vagy önkénteseknek.
Retro-projectre,50-60 as évek,
keresnek 22-35 éves nöi modeleket,
nem kell elöbbi tapasztalat,képet kűldeni
Gal Bondarevski számára: gal@fotobookim.com http://www.fotobookim.com a honlapjuk.
lehet emliteni, hogy tölünk kaptátok az értesitést,
judith
Az IDF zenekara felvételt hírdet
Mr. Menashe Lev Ran karmestere által vezényelt IDF zenekar felvételt hírdet OLÉK részére. A zenekar elsősorban réz fúvosokat keres.
Meghallgatás: Tel Avivban
34 éves vagyok és 6 hónapja jöttem az Országba.
Munkát keresek főleg középen (Shomron). Jelenleg Petach-Tiqwán élek. Mindenféle munka érdekelne. Ha tud valaki, valamit az szóljon. Előre is köszönöm a segitséget.
S.Patrick szerint:
2010. február 4. csütörtök – 08:38
Kfar-Sabara keresünk óvodánkba metepeletet – rész vagy teljes munkaidőre.
Alap héber nyelvtudás szükséges (a szülőkkel való kommunikáció végett), nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
/ Ne hívatkozzál rám hanem a My israelben fent megjelent hirdetésére/

/A fent megjelent My israelben megjelent hirdetésre hivatkozzál/
40 éves ápolt, vidám lány vagyok. 1995-98 éltem Izraelben. Dolgoztam vendéglátásban, parkolóőrként, baby sitterként 3 kisgyermekkel egy ügyvéd házaspárnál. Mindenhol maximálisan meg voltak velem elégedve. Beszélek angolul jól, ivritül egy kicsit, németül és oroszul elfelejtettem. Bármikor elindulnék Izraelbe újra hosszú távra, semmilyen kötődésem nincs Magyarországon, sajnos nem vagyok zsidó. Értek a betegápoláshoz: 7 évig gondoztam kómában lévő anyámat. Dolgoztam autista gyermekekkel. Több, mint 10 évig utazási irodában dolgoztam, repülőjegyeket foglaltam, de idegenvezetőként is. Bármilyen megoldás érdekel, van alaptőkém.
Salom, Horváth Renáta 00 36 70 6033799, hrw@freemail.hu
Szia
Van izraelben egy olyan torveny, hogy ha valaki idos ember apolasara jo ki ide, akkor arra kap vizumot es hivatalos munka engedelyt is. Ehhez fel kell venni a kapcsolatot egy ceggel, akik ezeket a munkakat kozvetitik, es ugy kell kerni a vizumot hogy mar megadni az apolando nevet, cimet stb. Nem tudom a pontos reszleteket de erdemes utana nezni.
Ezzel az a baj, hogy ha az apoltad elhalalozik, akkor sajnos el kell hagyni az orszagot – de ilyen munkak vannak boven, ugyhogy lehet mashoz helentkezni utana. Foleg Filippinek csinaljak, de mivel itt vannak sokan idos magyarok, tuti a magyarnyelvu apolonak jok az eselyei.
Idén, januártól élek itt Ashkelonban. Erősáramu villamosmérnök képesítésem van, nagy vezetői és szakmai gyakorlattal rendelkezem. Ahgolul társalgási-, Ivritül alapszinten beszélek és írok a magyar anyanyelv ismerete mellett. Ha tud valaki számomra villamos szakmai munkát ajánlani, azt nagyon köszönöm és várom. Dél, Centrum környezete a tervezett célom munkahelyként. Minisztériumi honosított diplomám rendelkezésre áll. Az értesítést a turoczil@freemail.hu e-mail címre kérem, vagy a 0524027273 tel.számra. Köszönöm Laci
Sziasztok!
Örömmel látom hogy van ilyen fórum.Szeretném én is a segitségeteket kérni,Izraelben szeretnék dolgozni,bármilyen munka érdekel.Egyébként itthon diszpécserként dolgozom idegenforgalomban,de voltam már lovasbemutató, értek az állatokhoz ,kertészkedéshez,főzni is jól tudok,bár sajnos erről nincs szakképesítésem.
Szívesen vállalnék idősgondozást is ,tud erről valaki bővebb infót adni?Előre is köszi!
Tel.06 30 449 09 30 email:norbert.szentesi@gmail.com
Lakberendezési studió keres függönyvarrásban jártas varrónőt hosszú távu munkára.
Érdeklődni lehet: CHRISTINE RIMON: Tel: 09 9511061, vagy christine@marksonthekikar.com ( magyarul is lehet bejelentkezni!)
Lakberendezési studió, függönyök felszerelésére keres megbízható, műszaki érzékkel rendelkező fiatalembert. Magyar nyelv + alapfoku héber, vagy angol nyelvismeret szükséges! /hosszú távu munkalehetőség!/

Jo napot!
Kommunikacios szinten beszelek oroszul, romanul, angolul 28 eves vagyok . maxinbudapest@gmail.com cimre varnam a reszleteket, amennyiben szamomra is elerheto a munka
Jo napot Kivanok
Miklos Vera vagyok Romaniabol Csikszeredabol.
55 eves vagyok,ket felnott gyerek edesanyja.
Erdekelne a munka.
Tisztelettel
Miklos Vera
miképpen kapok választ, jelentkezést ha nem jelenik meg az e-mail címem? na akkor most és csak itt: langkarolypeterne@freemail.hu
és itt a hirdetés újfent:
Láng Károly Péterné, Györgyi
keresek Izraeli munkát.
alijázni szeretnék, munkalehetőséget keresek családnál.
óvónő vagyok, 40 éves gyakorlattal.
keresek olyan magyar családot ahol egy vagy két gyerek mellé keresnek csak magyarul beszélő óvónénit.
igazi nagymama típusú, a magyar népmeséket, népdalokat ismerő, kézimunkákban is jártas szakember vagyok.
kérem e-mailban az értesítést. köszönöm.
kiegészítésként: férjemmel együtt keresünk valami munkát. ő az apró, ház körüli és a házban lévő javításokat, szereléseket végezné. esetleg gondnoki állás érdekli.
Kedveseim! Ez nem az a fórum rovat, ahol személyeskedéseknek adnak helyet, ezért szépen kérlek Benneteket, hogy fejezzétek be az itteni torzsalkodást, mert baromira nem érdekel, és nem is kívánom megérteni, sem pedig véleményt formálni a történtekről, ugyanis semmi közünk hozzátok e témakörben. Ezt egymásközt nyugodtan levelezhetitek, nem kell hozzá a nyilvános szennyes teregetés. Ha ez kevés, akkor jöhet a jogi út. Gondolom, hogy nem vagyok egyedül az ide látogatók közül ezen a véleményen.
Eggyet értek!!!
Kedves “Akárki”!
Semmilyen formában nem vagyok érdekelt a felek vitájában, erre jártamban belebotlottam -gondolom mások is jártak így.
Azzal maximálisan egyet értek veled, hogy a téma nem erre a fórumra való, nem ezért indították, de!
De, lenne egy kérdésem: Te, aki kívülállónak mondod magad, milyen jogon fenyegeted a résztvevőket, vagy a résztvevők közül bármelyiket is “jogi út”-tal?
Nem gondolod, hogy ez egy kicsit furcsa és a ténylegesen kívülállóban azt a képzetet kelti, hogy valamiért az egyik v. másik fél szimpatikusabb számodra?
Én is egyetértek. Nem tartozik mindenkire, s ez a csoport hírnevét is rontja.
Üdv. mindenkinek!
Évekig éltem-dolgoztam Izraelben, mint házvezetőnő és metapelet.10 éve jöttem haza, és azóta is visszavágyom!
Az utóbbi években Édesanyámat gondoztam, de sajnos most elveszítettük. Frissnyugdíjasként még szeretném hasznosítani magam, ezért úgy gondoltam, ezen az oldalon próbálok METAPELET HELYETTESÍTÉST keresni július közepétől.Sajnos csak 1-2 hónapra tudok kimenni, mert pici unokáim vannak, ők is számítanak rám. Szeretek sütni-főzni, értek egy kicsit ivritül, 10 év gondozói tapasztalatom van.
Magamról még: FACEBOOK: Szűcs Edit néven,
Email: szucsedit@indamail.hu
Shalom
Bocsánat, rosszul írtam: nem július közepétől, hanem július közepe UTÁN bármikor!
Tisztelt Rágalmazók!
Bár megfogadtam nem írok többet,de egy ember sem köteles eltűrni ennyi mocskolódást.Bíró Györgynél 27 napot éltünk mint új olék az azöta meghalt férjemmel.Mikor elköltöztünk 1000 sekelt kért el hogy a közüzemi számlák ha megérkeznek elszámol.Ez 10 hónapja volt,eleinte azt mondta majd oda adja de ez azóta sem történt meg.Tehát szerintem ő vert át.Az adok kapokban kedves Lax Katalin nem emlékszem többekre kizárólag Bíró György mocskolódott.Majd felzárkóztál a sorba,bár én úgy tudom te nekem soha nem adtál pénzt hanem a fiad és az én fiam seftelt amira te elutaltál pénzt Magyar országra és nem nekem.Én 62 év alatt senkit nem csaptam be és nem is fogok.Valóban a lakás hirdetést az unokám nevén adtam fel de kizárólag azért mert végre nyugalmat akartam,Nem szivesen teszem de a következő rágalmazó mocskolódásnál kénytelen leszek jogi útra terelni ezt az ügyet,mert ez már sulyos becsület sértés.Kedves Bíró György te pedig szüntesd be a mocskolódó telefonés emailokat.Kérem mindenki élje a saját életét és ne a másét tegye tönkre. Üdvözlettel Oláh-Bódy Ágnes
Még annyit fúzök hozzá hogy én Magyar országon is 36 év becsületes munka után jöttem el.Ezuton kérem hogy ha bárki Bíró Györgyön kívül rólam bármi .rosszat tud akár Israelben akár Magyarm országon jelentkezzen. Tovább valóban nem akarom ezt folytatni ezért gondolja meg bárki mit ír le mert be fog kelleni bizonyítania jogi úton is.
Ági!
A mocskolódás erős kifejezés és én nem alkalmaznám arra, aki minden állítását bizonyítani tudja. Én tudom, többek között az általad skype-on nekem írtakkal. Te kitöröltél engem, de az én gépemen minden megvan.
Lax Katalin
Kedves Katalin! Akkor az is meg van a gépeden hogy 10 db mobil telefont rendeltél Magyar országról aminek az árát elutaltad,nem az én számlámra és a telefonokat hiánytalanul megkaptad.Valamint mivel azt írtad többek panaszkodtak rám ezek névsora is.Szükséed lessz rá ,úgyhogy tárold mert a dolodnak jogi folytatása lessz.Változatlanul ki jelentem,nekem soha nem adtál pénzt ,az hogy a fiamtól vásárolt 10 telefon nem hozott annyi hasznot amit reméltél azt én nem fizethetem meg.
Ági!
Ha emlékeznél rá, hogy miket írtál nekem skype-on, akkor nem mernéd leírni, amiket itt írtál. Egyébként nyugodtan menj bíróságra, bár szerintem akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.
Kati
Izraelben keresek gondozoi allast.5 eves apolasi tapasztalattal.Surgos.
Haimd Haim
KERESEK EGY IDOSEBB EGESZSEGES HOLGY RESZERE ,JERUSALEMBE, MAGYARUL BESZELO
METAPELETET HOSZU IDORE .
A TELEFONOM 052-3700126 vagy 09-8340520
estizuc@gmail.com
eszti zuckerman / jerusalem
+97225861791
ert magyarul de keveset beszel / jol beszel angolul
szia haim
érdekelne a metapelet állás 58éves vagyok dolgoztam már israelba mint metapelet a telefon számom 36305827000
üdv marcsi
Kivánságok teljesitése..
http://www.aish.com/w/note/
kérdések válasza..
Ashkelonban a tenger parton olcsón adnék kis szobát és ha kell ellátást kizárólag 1 hölgynek. Jelentkezni lehet a micieger2@freemail.hu
VIGYÁZAT! Ezen a néven,LÉNÁRT BODY ÁGNES próbálkozik valakit becserkészni.Nem becsületes,mert nem a saját nevét használja.Többeknek tartozik.Saját nevén,már nincs hitele,a Magyar nyelvüek közt.Kérem a moderátort,hogy hagyja meg ezt a választ,mert csak az áldozatok száma fog szaporodni.A facebook on is próbálkozik.
És te kivagy hogy nem mered a nevedet vállalni bár meg érdemelnéd hogy valóban ilyen szép neved legyen Kukesbóca Mózsi. Csak mocskolódsz rágalmazol, nem te vagy az első ezen az oldalon sajnos, Vagy mindegyik te vagy?. Jobb lenne ha el tűnnél innen és levetkőznéd ezt a “magyaros” sunyiskodó tempót! Ez az oldal nem erről szól!
Kérem a moderátort, hogy a mocskolódó stílusú, névvel vagy kamunévvel érkező írásokat azonnal törölje.
Salamon László
Kedves Laci!
A Tifany Táky (Bódy Ágnes unokájának a neve, megtekinthető Ágnes facebook adatlapján) jobb álnév, mint a Kukesbóca Mózsi? Ez nem probléma? Ő vajon miért nem használja a saját nevét?
Ami pedig a “mocskolódást” illeti, amiért Téged még nem vágott át, azért ha valaki leírja a tapasztalatait, az mocskolódás? Már volt ebben a rovatban egy letörölt “adok-kapok”, amikor panaszkodtak rá, akiket átvert. Továbbá a moderátor leplezte le, hogy a fia nevében is Ági írt a saját védelmében, ugyanarról az IP címről és e-mailról, amikor nem tartózkodott az országban a fia, tehát nem írhatta ő. Ezt az Ági kérésére törölte a moderátor. Ezek korrekt dolgok?
Mielőtt esetleg az a vád érhetne, nem én írta a fenti álnév alatt, nem én voltam, de amiket saját nevemmel írtam, azt bizonyítani tudom – kívánság esetén. Szerinted miért írnának ilyeneket az emberek erről az egy személyről? Unatkoznak?
Miután korrekt embernek ismertelek meg, nagyon csodálkozom azon, hogy egyoldalú tájékoztatás alapján ilyen határozottan foglalsz állást.
Lax Katalin
Kedves Salamon Úr! Én azért másképpen kezdem levelemet és ezúton üdvözöllek.Sajnos lemaradtál az előző levélváltásokról melyben és adtam a nevemet és a tel számomat,hogy ha valaki akar személyesen kérdezni,akkor állok elébe.Sok sok éve élek itt és én legalább olyan hazámnak tartom ezt a földet mint te.Engem anélkül rágalmaztál meg,hogy meggyőzödtél volna annak valóságtartalmáról.Nem kaptam még ilyen kemény sorokat senkitől,ellenben a lassan egy éve itt levő,fent nevezett nőszemély,aki volt hazájában nemigazán volt népszerű a becsületesség terén.Itt is megkezdte áldásos tevékenységét,ami bizonyítható.Jómagam,azért írtan ilyen fantázia nevet,mert ez a fenti nőszemély is ezt használta és,így vegye észre magát.De azt hiszem,hogy a fenti sorokat sem magadtól írtad,hanem elmondás alapján.Szeretnék veled személyesen,vagy telefonon eszmecserét folytatni és biztosan visszavonod azután,nem egészen hízelgő soraidat.Nem olyan régen én itt az oldalon,egyszer már kiadtam a nevemet és a tel számomat,az esetleges támadások elhárítása miatt.Van itt egy pár Magyarországról elszármazott egyén,akik a gazdasági sikertelenségük miatt megkeseredtek és ezt a mocskolódásra használják fel.Ha sűrűbben tévedtél volna erre az oldalra,akkor nem írtad volna nekem ezeket a kemény sorokat.Szerintem,ha beszélsz velem,utána vissza fogod vonni,a rólam alkotott kemény szavakat,amit el is várok.Ellenben,ha nem tudunk szót váltani,akkor megint csak,ennek a LÉNÁRT BODY TIFANY TÁKI ÁGNES nek ad valaki lehetőséget,hogy folytassa tisztességtelen üzelmeit.Meg is fogja tenni.Lehet,hogy te leszel a köv áldozat,de akkor már én sem fogok veled beszélgetni.Maradok tisztelettel:Bíró György Tel:054-9491382.Vasárnap estétől állandóan elérhető vagyok.Többet ezen az oldalon nem írok ilyen tartalmú leveleket.Üdv a szerkesztőknek is
Sálom!
Az érdekelne,tudja e valaki, hogy milyen papírokkal és milyen végzettséggel tudnék éttermet nyitni Izraelben? Ha valaki tud a dologról bármit, kérem szóljon! Előre is köszönöm a segítségeteket!
Ha valaki megtudná mondani hol lehet dohányt kapni kilóra megköszönném
Kedves Gabi!Ha felhívsz,elmondom
Vállalunk:Lakásfelujitást kisebb javitásokat hideg és meleg burkolást viz-gáz és fütés szerelést festést mázolást és tapétázást épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat elérhetőség itt az oldalon köszönjük.
Idos hazigondozas ,apolas szeretnek vegezni Izraelbe.59 eves pedans no vagyok.Magyarorszagon elek.Keresem azt a csaladot ,akinek segitsegere van szuksege.Elerhetosegem marti1654@freemail.hu
Sziasztok !
Junius 6-9 -ig keresek szállást TA környékén (házaspár+1 gyerek).
Robi
betonrepa@t-online.hu
Sziasztok.
Valaki tudna abban segíteni, hogy Izraelben hol tudok részt venni olyan túrán ahol quaddal lehet menni? Nem nagyon találtam neten ilyet. Emlékszem Eilaton láttam ilyen programot, de most odáig nem mennék le fél napos quadozásért.

Segítséget előre is köszönöm!
flygabi@gmail.com
Sziasztok!
Június 15-18-ig 2 fő részére reális áron szállást keresnék Tel Avivban.
Ha valakinek van ötlete, javaslata, szívesen fogadom!
Köszönettel:
Norbi
mohacsi.norbert@gmail.com
Bódy (Lénárt) Ágnes részére
Kedves Ági!
Végtelenül sajnálom, de azáltal, hogy napok óta sem a skype-on, sem telefonon nem fogadod a hívásomat, nem válaszolsz a skype-on küldött üzenetemre, rákényszerítesz arra, hogy ezen a fórumon nyilvánosság előtt mondjam el az üzenetemet. Ez nem az én stílusom, de nem adtál nekem lehetőséget arra, hogy a magam módján, közvetlenül rendezzem le a dolgainkat.
Szíveskedjél eljuttatni hozzám azt a 475 Shekelt, amivel február eleje óta tartozol. Abban állapodtunk meg, hogy a következő hónapban adod meg. Március közepén érdeklődtem, akkor azt mondtad, hogy 28-án kapsz segélyt, abból adod meg. Én vártam március 31-ig, időt adva Neked arra, hogy Te jelentkezz – ahogy azt minden korrekt ember tenné a helyedben (31-én négyszer próbáltalak meg hívni skype-on). Ezt követően április 3-án próbáltalak meg felhívni skype-on és telefonon, egyik hívásomat sem fogadtad. Skype-on megírtam, hogy ha nem állsz velem szóba, akkor más módon vagyok kénytelen az üzenetemet eljuttatni számodra. Erre már reagáltál, gusztustalan néhány sorral, majd töröltél a skype-listádról, hogy ne tudjak válszolni. Ebben a néhány sorban Te vádolsz engem átveréssel, de ezt nem fogom most itt részletesen kitárgyalni, csak annyit, hogy akkor kellett volna megszakítanom Veled a kapcsolatot, amikor megérkezett a fiad által elküldött csomag és 1500.- Ft-ot számított fel egy Avon feliratos dobozért, mint csomagoló anyagért.
Még sok mindent tudnék írni, de nem teszem. A múltkori rosszízű itteni megnyilatkozásod után ennyi bőven elég lesz az itt élő magyar anyanyelvűeknek ahhoz, hogy messzire elkerüljenek. Ahhoz képest, hogy még egy éve sem vagy itt, már elég rossz híred van.
És most ismét jöhetnek a Te IP címedről és a Te e-mail címeddel “mások által küldött” hozzászóló levelek.
Lax Kati
Szia Mirjam
Úgy látszik mi vagyunk azok akik segithetnek másokon .Nálam lakott egy Israeli és segitettem neki mindenben 2 évig elvitt 3,5 millió forinomat mos mikor nekem kéne segitség leszar,pedig nem a pénzt kérem hanem metapelet munkát.nem tudom elképzelni hogyha akarna nem találna valakit,
Ha te netán tudsz segitsél nincs most erre 5000dollárom és nem vagyok zsidóvallásu szerintem az a fontos hogy valaki EMBER vagy nem dolgoztam már Israelbem,2 évet alelkem ott maradt gyönyörű ország
Bocsánat a zavárásér Marcsi
nem értem, munkára van szüksége, vagy kivánja hogy hejetesitsék, vagy kölcsönt kér..
Kedves Marcsi!
Szívesen segítenék, de sajnos nem ismerek olyanokat, akiknek metapelletre lenne szükségük.
Van egy héber nyelvü oldal de leforditja magyarra. I Savta co,il. itt keresnek metapeleteket. Regisztrálni kell.
Agusztustol metapelet munkat keresek fennjaro ferfi melle. email:kozmetika755
Sziasztok.Szeretnék egy kis segítséget kérni. Szívesen mennék ki Izraelbe dolgozni,gondozóként,vagy.házvezető nőként. Dolgoztam kint Amerikában Idősek Otthonában és zsidó családnál házvezető nőként.
Nagyon szeretnék egy társat,aki kijönne velem. Ha tudnátok valamilyen állást magyaroknál azt külön köszönném,v,tájékoztatást nyújtani,merre induljak.
Angolul,nem sokat beszélek,de eligazodom. A fényképem rajta van a gmail email címem is. emokezatonyi@gmail.com.
Ha valaki válaszolna azt nagyon köszönném.
Üdv! Munkát keresek Magyarországról. Apai ágon zsidó származásu vagyok, de a korom miatt 60 elmultam, de nagyon tudok dolgozni, Budapesten nincs segítség. Minden érdekelne, takarítás, idősgondozás, kereskedelem. Nyelvet gyorsan tanulok, érettségim, jogosítványom van. Előre is köszönöm.
Szia! Ne haragudj,hogy zavarlak kérdésemmel,most regisztráltam erre az oldalra és nem tudom,hogy lehet ide írni? Segítenél? Köszönöm.
Szia.
Hogy lehet erre az oldalra regisztrálni,mert látom hogy te is most regisztráltál rá.
Köszi
Ilona
Shalom,
Nem tudom hogy lehet itt az e-mail cimet megnezni, igy nem tudom hova kuldhetnek szemelyes levelet. Kerem keressen meg az agnesfrank11@gmail cimen.
Koszonom,
Agi
Izraelbe Holonban keresek vasarnapra kozmetikai munkat hazhoz is tudok menni. Acrmasszazs szemoldok szedes festes.email.kozmetika755@gmail.com
Sziasztok!
Június 9-12-ig keresnék méltányos áron 2 főre szállást Tel-Avvivban.
Aki tud, jelentkezzen!
Köszönöm előre is!
Ha Bat Yam (TA mellett) is érdekel, akkor írjál.
miriamkati@gmail.com
Ha Bat Yam is érdekel (TA mellett, jó busz közlekedéssel), akkor írjál:
miriamkati@gmail.com
E z a formája a segitség nyujtásnak nagyon tetszik,egy oldalt sem találtam amelyen igy kisegitik egmást a levélirok.Kari Vajdaságbol
Alijázók!
Bat Yamban (Tel Aviv mellett), tengertől 3 sarokra kiadok szobát 1-2 fő részére méltányos áron (kaució nélkül), internettel.
miriamkati@gmail.com
Sziasztok! Júniusban keresnék pár napra olcsó szállást két személy részére Izraelben,Tel-Aviv, Jeruzsálem, Holt – tenger környékén. Kikapcsolódni , szétnézni mennénk.
atir@vipmail.hu emailcímre várom a lehetőségeket.
Üdv: Rita
sziasztok! tel aviv,jerusalem, környékén keresnék munkát, 22 éves vagyok, mint gyógymasszőr szeretnék elhelyezkedni, magyarul, angolul beszélek.
Iskolámat most fogom elvégezni , szakmai gyakorlatom van már.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sziasztok ! Tel Aviv , Ptah-tikva kornyeken elo Magyar kozepkoru hazaspar munkat keres. Idosgondozas (ottlakassal is erdekel ) takaritas gyermek felugyelet. Ferjem betegapolokent az egri korhazban dolgozott.
Erdekelne meg hazfelujitas gipszkartonozas stb . Kerlek ha tudtok segiteni irjatok a kavics21@indamail.hu vagy a manuanyu69@hotmail.com Valaszotokat elore is koszonom !!!
Sziasztok! Gyongyi vagyok,39 éves Erdélyben élek és szeretnék Izraelben dolgozni , beteg gondozóként vagy házvezetőnőkén bentlakással!Magyar-román-allampolgar vagyok!! es sajnos nincs pénzem az itteni munkaközvetítőre,mert ha annyi penzem lenne mind amit ker az itteni kozvetito ceg akkor nem mennek ki!! vagy ha Magyarorszagon tudtok olyan kozvetito irodat aki toboroza ki az embert betegapolasra vagy hazvezetonoi allasra akkor legyetek szivesek es segitsetek ebben …..nagyon nagy nehezsegbe vagyok es azert lenne fontos nekem ez a munka!!!!koszonom elore is a segitsegeteket!!!!!!elerhetosegem….kertgyon@freemail.hu.
Biztos van Izraelbe olyan Erdélyi beteg ápoló aki tudd segíteni!
Csak ha vállalja az ápolásra szoruló /vagy családja/, hogy minden papirt elintéz akkor tudsz itt munkát kapni!
koszi szeppen a biztato szot….Slomo Kohen…ez is jo erzes!!!!!
Raananan éltünk néhány évet amikor a gyerekeink picik voltak, a kislányunk sajnos sérülten jött a világra Kfar-saban ezért születése után elhagytuk az országot, mert ezt a terhet nehezen tudtuk tovább család nélkül cipelni. A kicsi lány már felnőtt és szeretném neki megmutatni, hogy hol született, ebben szeretnék segítséget kérni, hogy hol tudnék találni normális áron szállást a kint tartózkodásunk idejére.előre is köszönöm a tippeket Anita
Mikor akartok jönni?
Segíteni akartam, de nem kaptam választ.
szivesen fogadom ünöket nálam..Maros megyében lakom Romániában tel.0040748826681
Tisztelt Uram!
Magyarországon élek, a családom 92-ben aliázott. Én sajnos nem számítok zsidónak, de nagyon szívesen dolgoznék Izraelben.
Az Anyukám és a Hugom Eilaton él, az öcsém Karmielben.
Bármilyen munka érdekelne, lehetőleg ezeken a településeken vagy a közelükben. Magyarul és angolul beszélek, hébert tanultam, de gyakorlat híján már nem megy, viszont nagyon gyorsan tanulok.
Gyakorlatom van gyermek és idősgondozásban. Terhelhető vagyok, szorgalmas és kitartó. Amennyiben lát rá lehetőséget, hogy tud nekem segíteni-természetesen megfelelő díjazás ellenében, kérem jelezze részemre a csallokozine@freemail.hu e-mail címen Köszönettel: Vera
Állást keresek Izraelben, Eilat lenne az elsődleges, vagy Jeruzsálem. A terület amelyben jelenleg dolgozom, IP alapú hálózatok, s eszközök, voip, illetve elektronikai műszerész.
Nem vagyok Zsidó származású de szeretnék kint élni. 46 éves, középfokú végzettségű, elvált férfi vagyok.
mail: laszloczky@gmail.com
http://www.facebook.com/events/452838498103926/
Hatalmas purimi buli ! Ne hagyjátok ki !
Sziasztok!
Tud-e valaki kertészetben, vagy egyéb mezőgazdasági területen munkát ? /agráemérnök vagyok, sok éves tapasztalattal, de kamionoztam is, B, C, E jogsim van. Május körül leszek kint véglegesen. Joszif
Sziasztok! Judit vagyok,37 éves Erdélyben élek és szeretnék Izraelben dolgozni gyerek mellett , beteg gondozóként vagy házvezetőnőkén bentlakással!Magyar,román nyelvet beszélek és egy kevés angolt is! Nincs pénzem munkaközvetítőre,ezért fordultam hozzátok! Kérem aki tud segítsen!
email címem jucus1975@gmail.com
Köszönöm előre is! Judit
irtam az email-edre maria.miriam…
igen még aktuális a munkakeresésem!!!
köszönöm, hogy megkerestél.
várom válaszod, szép napot.
Magyarországon szállodai körülmények közt – holtig tartó benntlakással- szervezünk elhelyezést olyan idős, beteg, fogyatékkal élő MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ izraeli lakhelyű személyeknek akik gyorsított eljárással kapnák meg a Magyar állampolgárságot. 24 órás felügyelet, teljes ellátás, és nincs egyszeri belépési díj. Kizárólag havi térítési díj, 3 havi kaució befizetését kérjük, aminek a fel nem használt összegét visszafizetjük. Jelenleg előzetes igény felmérést végzünk, érdeklődők, jelentkezők válaszát várjuk. Tisztelettel várom azok jelentkezését is, akik segíteni tudnak abban, hogy minnél több Izraelben élő Magyar rászorult Honfitársunkhoz jusson el ez az információ. Köszönettel veszem a kérésem terjesztését, esetleg ötleteket is várok e témában, konkrét e-mail címeket, személyeket, szervezeteket. Tavaszi indulással kezdenénk, ha lesz kellő számú érdeklődés.
Tisztelettel:
Benke Kálmán
Budapest
benke.kalman@upcmail.hu
+36-20-9420310
Kedves Kálmán!
Úgy gondolom, az idős, beteg izraeliek nem igazán szeretnék más országokban tölteni utolsó hónapjaikat/éveiket, távol gyerekeiktől, rokonaiktól. Még akkor sem, ha itt sokkal olcsóbb. Én is voltam évekig idősgondozó Izraelben, ezért is gondolom, hogy a legkényelmesebb / és a legolcsóbb is/ saját környezetében a metapelet segítségét igénybe venni. Sokan szívesen vállalnánk is ilyen munkát, ahogy látom!
Persze lehet, hogy tévedek, majd kiderül, minden esetre sok sikert!
Üdv.: Edit
Ramat Gan-ba keresnek heberul vagy angolul beszelo metapeletet.
Preferaljak az europai szarmazasut, ha csak kicsit beszeli valamelyik nyelvet eleg.
Nagyon szep kornyek, egy szep lakopark a tel avivi nagy park mellett, bevasarlo kozponthoz kozel.
A munka nem nehez. A paciens egy 75 eves neni, akinek volt egy koponyaoperacioja.
Kedves, nem agressziv. Egesz nap csak ul. Setalni kell kivinni. Gyogyszert nem szed csak vitamint. Pelenkazni kell, reggel-este. Furdetni ket naponta. Fozni kb. hetente 3x, minimalisat. Vasalas nincs. A lakas konnyen tisztan tarthato szonyeg es csecsebecse mentes.
Nem vallasosak, modernek.
Van privat szoba, plusz abbol nyilik egy kisebb. Nagy szekreny. Van internet, lehet hasznalni a hazaiak szamitogepet.A metapelet kulon furdoszobat hasznal.
A hazaspar egyutt lakik. A ferfi nagyon aktiv, minimalisat tartozkodik otthon. Valoban nem kell utana csinalni semmit, csak hetente egyszer mosni, illetve a napi kaves cseszeket elmosogatni utana.
6 napot kell dolgozni. Ejszaka, este ki lehet menni. Delutan is ki lehet menni. Szabadnapot barmikor adnak.Valoban olyan szabadon tud kimenni az ember, mint otthon, abszolut nincs korlatozva, csak elore jelezni kell.
Miutan a kornyek egy elit lakopark, van sok takaritasi munka.
A csalad is rendes…ket hetente 1x jonnek latogatoba egy fel orara.
Nem kell emelgetni, nincs alzheimer stb.
Akit erdekel , legyen szives jelentkezni itt vagy e-mailen, telefonszam megadasaval es visszahivjuk:
anita.paldeak@gmail.com
Kezdes minel hamarabb.Kizarolag olyan szemelyt keresnek, aki az orszagban tartozkodik.
Fizetes feltehetoleg a torvenyben eloirt minimum, ellenben nagyon sok a masodlagos profit(szabadido, konnyu munka,nyugalom, ejszakara el lehet menni stb)
Miutan vasarnap-hetfon mar kezdeni kellene, akar olyan szemelyt is elfogadnak, aki kisegit addig, amig nem tallajak meg a megfelelot.
Napi par oraban , reggel, este, esetleg 8 oraban.
Kedves Anita! Ne haragudj hogy zavarlak szeretnék én is hirdetni de nem tudom hogy kell kérlek segits. Munkát szeretnék vállani Izraelbe.
szia Anita
Már régen hallotam felöled .Remélem jól vagy gyermekeddel minden rendben ,még mindig keresek hivatalos állás ha tudsz segits.
Marcsi
Jeruzsálem közvetlen közelében, vallásos zsidó családhoz (két személyes háztartás) keresek kerekes-székhez kötött barátnőm mellé bentlakó segítséget.
Olyan személy jelentkezését várom, aki:
- rendelkezik izraeli munkavállalási engedéllyel és
- legalább alap szinten (értési fokon) képes angol v. héber nyelven kommunikálni.
Elvárások:
A munkavállaló elsődleges feladata öltözködésben, WC-fürdő használatakor történő aktív segítségnyújtás, mivel az érintett alsó végtagjai bénultak.
További ellátandó feladat a napi takarítás, mosás-vasalás, főzés. (Ez utóbbi kizárólag zsidó munkavállalóra vonatkozik.)
Mindezekért munkaadó biztosít:
- a munkavállaló külön szobában (hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek) történő elhelyezését.
- heti egy szabadnapot,
- havi fix fizetést.
Elsődleges jelentkezést erre a fórumra várok.
Kedves Lehär Ur!
En Nemetorszagban vagyok 2 eve apolonö Öregekotthonaban es privat haztartasokban dolgoztam. Jo ajanlasaim vannak 2 szemesztert vegeztem Pecsett az orvosi egyetemen.Szüleim orvosok.Jo ajanlasaim vannak.Van egy Osztrak diplomam.Beszelek felföfokon nemetül,angolul.Anyanyelvem magyar.Tudok meg egy kicsit olaszul es oroszul.
A privat helyeken a haztartast is vezettem..
Van egy baratom Izraelben,önagyon beteg,de nem kell apolni.A közeleben szeretnek lenni.
E-mail cimem:kakadu501@hotmail.de
Telefonom:00491577 8981637
Valaszat varom!
Köszönettel:
Kenyeres Eva
Tisztelt Lehar! Lehet – mar lekestem a jelentkezesrol. Papirjaim rendben. Goj vagyok, de ferjem ortodox zsido volt, igy a haztartas sem gond.Bovebb infot adok email cimemen csikita@index.hu
Udv> Judit
Sziasztok!
Munkát keresek Bat Yam illetve Tel Aviv környékén.
Én 45 éves férfi vagyok, 2 és fél éve élek a családommal Izraelben mint új bevándorló, ennek megfelelően értek héberül.
Mindenfajta munka érdekel, kivéve a nehéz fizikai munka. Izraeli jogositvánnyal is rendelkezem.
Elérhetőségem: rolland.aron.mike@gmail.com
Rolland
A cimem lemaradt
amitiel@freemail.hu koszonom:))
Sziasztok!:) Ha valaki tud kiado szobat Herzlian, vagy Netanjan, kerem irjon nekem.
Koszonettel!:)
Askelon vagy Ashdod és környékén keresek 4 órás munkát.Takarítás,metapelet vagy gyermek felügyeletet.Én 60 éves nő vagyok magyaron kívül kevés orosz nyelv tudással,jogosítvánnyal.Minden munka lehetőség érdekel. telefon 0523602831
Sziasztok! Mint idősgondozó vagy házvezetőnő mennyit lehet keresni? Meg lehet-e belőle élni? Választ köszönöm
Sziasztok! 1éve vagyunk a családommal az országban kevés nyelvtudással munkalehetőséget keresek Haifa és környékén, villanymotor tekercselő végzettséggel, de az elmúlt 12 évben kifőzdét üzemeltettem Magyarországon (1tál étel), szakács ismeretekkel bírok! B,C,E vezetői jogsim van, nem kevés gyakorlattal.
Az infókat megköszönném az erevtov@citromail.hu címen!
Kérem a segítségeteket !
64 éves Izraeli állampolgár vagyok, 5 és 1/2 éve élek itt keresek 4-6 órás munkát (nem nehezet) jogsim van, könnyebb metapel munka vagy valami hasonlót keresek! Kfar Sabai lakos vagyok!
Értesités : gabor.korda@hotmail.com
Előre is köszönöm mindenki segítségét!
Sziasztok !
Abban kérném a segítségeteket, hogy Kfar Saba környékén tud e valaki hegesztői munkát ? Vagy valamilyen folyamatos munkát. Február végén mennék ki, 35 éves vagyok teudat zehutom van, de a héber tudásom még nagyon kevés. Jó lenne, ha az angol elég lenne.
Köszönöm !
Az emailem deritam@gmail.com
Kedves Eilatiak!
Előreláthatólag Február 23 és Március 9 között sikerülhet barátnőmmel Eilatra utazni egy felejthetetlen kéthetes, téli “nyaralásra”! (Erre az időpontra találtunk viszonylag kedvezőbb áru repülőjegyet!) Sajnos az anyagi lehetőségeink erősen korlátozottak, így a szállást valami különlegesen olcsó megoldással keressük!!!
Egy kétszemélyes ágy, zuhany, kb.: ennyi. Nincsenek nagy igényeink. (Magánháznál, egy külön lakrész, vagy ilyesmi…)
Megbízhatóak vagyunk!!! A magyarországi Jewish Meeting Point-on leinformálható vagyok!!!
Mindenfajta segítő szándékú megoldásra “vevők” lennénk!
Segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv.: Handel Gyuri
a booking.com -on talaltok szallast annal olcsobban nem nagyon van. Betty
Sziasztok. Judit vagyok 50 éves.Munkát keresek Tel Aviv és környékén,takaritás ,kerti munka,házigondozó stb.Magyarul beszélek,kicsit értek angolul.Dolgoztam már Amerikában is.Aki tud bármilyen munkát kérem segitsen.Előre is köszönöm
Judit vagyok.Az e-mail cimem,efita28@freemail.hu
Judit Ramat Ganba keresunk metapeletet. Kerlek irj privatba, ha erdekelhet. Kisegito jelleggel, megfelel napkozben is, amig nem tallanak allandot.
Koszonom.
anita.paldeak@gmail.com
Ird meg a telefonszamodat es visszahivunk.
Ashkelon vagy Ashdódban keresek napi 4 órás munkát,akár este is minden lehetőség érdekel.Jogosítványom van.Juniusban alijázott 62 éves nyugdíjas nő vagyok magyarul és kicsit oroszul beszélek.Telefon elérhetőségem 0523602831 Ágnes
Sziasztok
Tel Avivban es kornyeken keresek munkat, munkavallalasi engedellyel rendelkezem.
Takaritas, kutya setaltatas gyerek felugyelet vagy valami hasonlo erdekelne mert meg csak kicsit beszelek heberul.Segitseget elore is koszonom
Eladóak itt Izraelben (magyar, angol és héber nyelven is használható) a következők:
1.Eladó fekete dobozos, full tartozékos független Apple Iphone 4g 16 gb
minden tartozékával autóstöltővel, headset nélkül, kitűnő állapotban.
2.Eladó, kifogástalan állapotú, dobozos, gyári független fekete Samsung Galaxy
S2,tartozékaival(töltő,adatkábel,headset,2gb microsd) 480 x 800
pixels, 4.3 inches super amoled plus kijelző,gorilla glass üveg,1gb
ram,16gb rom,Dual-core 1.2 GHz Cortex-A9 cpu,Mali-400MP gpu,1650 mah
akku!!!
3.Eladó kihagyhatatlan áron egy szép állapotú full tartozékos
mobilnetezesre is alkalmas AppleiPad 3G 32gb táblagép!!!
Érdeklődni : ajanaim54@gmail.com
üdvözlöm mennyiért eladó a Apple Iphone 4g 16 gb
Üdv Tibor!
Az Iphone 2000 sekkel!
Mennyi az iPad?
Az iPad 2200 sekkel.
Keresek munkát Ashkelon és környékén.Izraeli 62 éves nő vagyok,nem beszélek csak magyarul és kicsit oroszul.Minden érdekel akár éjszakai is.Jogosítványom van. Telefon 0523602831
Izraeli állampolgárként keresek metapelet, vagy bébiszitteri, vagy hasonló munkát, gyakorlattal. Középkorú vagyok és Északi területen lakom. Egyenlőre délutáni-esti részmunkaidőt, vagy éjszakai állást tudok vállalni, mert tanulok. De májustól teljesidőset.
Köszönöm a segitségetek.
kerlek irj a mailemre, tudok talan segiteni, ha meg aktualis.
maria.miriamd@gmail.com
Sziasztok!
Munkát keresek Bat Yam illetve Tel Aviv környékén.
Én 2 és fél éve élek Izraelben, ennek megfelelően értek héberül.
Mindenfajta munka érdekel, kivéve a nehéz fizikai munka. Izraeli jogositvánnyal is rendelkezem.
Rolland
Sofori munka is erdekel? Pick up-os? Bat Yam mellett, 30Nis/ora. Gyozo
Bat Yam-ban sofori munka, pick-up autoval. Elerhetoseged nem irtad! Gyozo
Igen érdekel, elérhetőségem: 0526196096.
Rolland
Elutaztam a csaladomhoz Erdelybe, a jovo ev 4.- en terek vissza. A tulajdonos fonok nem beszeli a Magyart, jobb ha megvarsz. Addig mindenkeppen kuldjel par sort magadrol, amiben leirod mit csinaltal eddig, itt s otthon, hany eves vagy, tudsz e dolgozni het vegen es hajnalban. Zoldseges boltokba hordunk arut, teritjuk az uzleteket. Nem nehez, de Kell valaki mellem, sok a munka.
cseffgyozo@gmail.com
Erdeklodni szeretnek, hogy itt vagy-e mar Izraelben? Nem tudom, hogy megkaptad-e az e-maileket, amiket kuldtem Neked. Varom a jelentkezesedet, ha mar nem aktualis a munka, akkor kerlek jelezd nekem.
rolland.aron.mike@gmail.com
0526196096
Rolland
SZIASZTOK!!!!!!MI EGY ERDELYI (CSIKSZEREDAI) .HAZASPAR VAGYUNK.JELENLEG SZEGEDEN(MAGYARORSZAGON) ELUNK.MUNKAT SZERETNENK VALLALNI IZRAELBEN.TANACSOT ES SEGITSEGET KERNEK!ESETLEG MUNKA LEHETOSEGET!
Email cim;radu77@hotmail.hu Erdekelne egy megbizhato kozvetitoiroda!
Sziasztok!
Kfar Saban keresek ket kisfiam melle (masfel es negy es fel evesek) heti 2 alkalommal delutan 3-8 ora kozott olyan segitseget, aki konnyu hazimunkat es vallalna.
Tel:052-5457044
E-mail: juditmarko@gmail.com
SZIASZTOK.
AZT SZERETNÉM KÉRDEZNI HOGYAN LEHETNE IZRAELBEN MEGHÍRDETNI A BÜKK HEGYSÉGBEN
TALÁLHATÓ TURISTAHÁZAMAT ELADÁSRA.
HA VALAKI SEGÍTENE OTT FELADNI HÍRDETÉST FORDÍTÁSSAL, AZÉRT NAGYON HÁLÁS LENNÉK.
A HÁZ ALKALMAS IDETELEPÜLÕ CSALÁDNAK KINN AZ ERDÕBEN NAGYO NYUGODTT KÖRNYEZETBEN FORRÁSVIZZEL TÁPLÁLVA.
KÖSZÖNÖM.
ISTVÁN
Hol van a ház?
Kedves Nati!
Voltál koleszos a Kálvin téren a Dienes L. utcában?-a Magyar Rádió mellett.
N.K.
Ashkelon,Ashdod környékén munkát keresek akár éjszakait is. Juniusban alijázott 62 éves nő vagyok.Minden érdekel.0523602831
Ashkelon vagy Ashdód környékén munkát keresek,akár állandó éjszakait is. Juniusban alijázott 62 éves nő vagyok,a magyaron kívül keveset oroszul is beszélek.Minden munka érdekel.Elérhetőségem:06523602831 Ágnes
Szép jó napot!
Németül beszélek középfokon, angolul többet értek meg, mint amennyit eltudok mondani,de alapfokon megértetem magam
A héber nyelv elsajátítása is érdekel. Előre is köszönöm !
Érdeklődni szeretnék, fiatal nőként milyenek a munkalehetőségek Izraelben, főként Tel Aviv és környékén vállalnék munkát! Pályakezdőként magyarországon nem nagyon van lehetőség, így hát bármi érdekelne odakinn
Mindennek feltetele, hogy alijajogosult vagy, munkavallalasi engedelyed van. Enelkuel legfeljebb feketen lehet takaritani, bebiszittereskedni es a tartozkodasi engedelyt par havonta meg kell hoisszabbitatni a beluegyminiszteriumban. Nyelvtudas nelkuel meg ha jo is a szakmai vegzettseged, nemigen kezdhetsz semmit, talan marketingben a nemettel (?), talan bebeszitterkent lehet dolgozni, a munkauegyi iroda (ha nincs honositott diplomad) legfeljebb takaritast ad, esetleg felszolgalonak mehetsz.
Szia. Add meg légyszi az elérhetőségedet. Tudok neked pár infót mondani meg lehet, hogy tudok segíteni a munkában is. Üdv. (nem munka közvetítő vagyok)
Köszönöm szépen! Minden információnak és segítségnek örülök
Itt az e-mail címem; horvath._.ramona@freemail.hu
Szia !
Engem is érdekelne a munkalehetőség.
Üdv.: B.Andi
Bármilyen munkát keresek Eilaton, kicsit beszélek héberűl és nagyon sokat értek! zsoldos.bea58@gmail.com
Zeneiskolát vagy zenetagozatos iskolát keresek Eilaton!
sziasztok,
segitseget keresnek ket lanyom melle heti 3-4 alkalommal du. 1-5 kozott.
kfar saba melletti telepulesen lakunk, autobusz hianyaban csak kocsival rendelkezok jelentkezeset varom.
052-2841506
Figyelem!
Azok részére akik nem Izraeli állampolgárok semmilyen munkát nem tudnak itt kapni, csak hivatalos irodán keresztül szabad dolgozni!
A fekete munkásokat szigorúan börtön bezárják, pénzbirségőt szabnak ki rájuk és véglegesen kitiltják az ország területéről
Sziasztok! Egy kis segitséget kérnék izraelben szeretnék dolgozni de semmilyen hivatalos irodát nem tudok ahol foglalkoznának férfi munkaerőközvetitéssel.Itt magyarországon nem tudok,ha esetleg valaki tudna ilyen iroda cimet izraelben azt nagyon megköszönném.Tisztelettel zoltán
Keresek magyarul vagy románul beszélő családnál bentlakasos házvezetői, gondozói, gyermekfelügyeleti munkát,
elérhetőségem: keresztes_ibi@yahoo.com
erre az email cimre, vagy erre a hirdetésre küldött válaszokat előre is köszönöm.
üdv.Keresztes Ibolya
Sziasztok! Izraeli munkát keresek. Többek között ápolónői, gyermekgondozónői szakképesítéssel rendelkezem. Intelligens, kedves, jól szituált, temperamentumos, 50-es nő vagyok.Magyarországon élek, nincs semmiféle izraeli kapcsolatom. Segítséget kérek tőletek az izraeli kapcsolatfelvételhez. Köszi előre is! E-mail: aniko.horvath55@gmail.com
sziasztok!izraelben szeretnék dolgozni,mint idösápoló! Két évet dolgoztam szociális gondozóként.45-éves fiatalember vagyok a hébert jól beszélem,nem vagyok állampolgár még magyarországon élek.Minden házimunkában nagy jártasságom van,szociálisan érzékeny vagyok.Ha valaki tudna olyan családot aki férfi ápolókat keres az irjon legyen kedves az email cimemre,taskozoli@gmail.com-ra.Nagyon megköszönném.tel :0630 6263656.
szia Ibi
érdeklödnék az állás miatt 57éves vagyok dolgoztam már israelben mint metapelet ha engem választól jól jársz
Keresek magyarul beszélő családnál házvezetői, gondozói, gyermekfelügyeleti munkát, de érdekel egyéb munkalehetőség is.
55 éves nő vagyok, nagyon kicsit beszélek angolul.
Bármilyen megoldás érdekelel.
elérhetőségem: martika50@gmail.com.
erre az email cimre, vagy erre a hirdetésre küldött válaszokat előre is köszönöm.
üdv.Fábián Márta
Takaritast,hazvezetest,gyerekgondozast vallalnek Netanya,es kornyeken.42 eves no vagyok, izraeli allampolgar.Biztos ,jo fizetesert szivesen utazom.Alkalmi takaritas is erdekel,leinformalhato vagyok.2 eve vagyok csaladommal az orszagban. A nyelvet alapszinten ertem es megertetem magam.Megbizhato,rendes munkamert csak jo fizetest kerek cserebe.Minden megoldas erdekel.Kerem ha tudtok segitsetek!szamom:0522892178
Kedves Olvasók!:))
Nem vagyok Izraeli, de szeretnék kinn dolgozni mint bentlakásos idősgondozó.
Nincs pénzem 4500 dolláros munkaközvetítőkre!:) Ha tudtok olyan családot, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, és tudnak engedéllyel alkalmazni, kérlek segítsetek! Tapasztalatom van a szüleim által, ápolásban gondozásban főzésben mosásban, ellátásban stb. Számítástechnikai szakemberi képesítésem és egy 2 éves nővérképző tanfolyamom van.
Köszönettel és tisztelettel keresztes_ibi@yahoo.com
Sziasztok!
munkát keresek gyerekek mellett vagy házvezetőnőként bentlakással.
Alap héber nyelvtudásom van és angolul is értek.
e-mail címem: nurit_5@hotmail.com
előre is köszönöm.
Szia
Csipkes Agnes a nevem,kettos alampolgarsaggu 59 eves holgy vagyok (roman magyar) beteg gondozast, gyerekek gondozasat vallalom Israelben, romanul magyarul beszelo csaladoknal. Kerem a ki tud segitsen.Elerhetosegem a 00 40 364 419 285-os fix es a 00 40 748 798 685-os mobil szamon. Email: agneta.csipkes@yahoo.com
Elore is koszonom.
nyugdíjas heti egy két napra munkát keres, kis nyugdíjam mellé kiegészítésül.Minden érdekel.Korábban ruházati eladó voltam.
UDVOZLOM ZSUZSA TAKARITAS ERDEKLI?TEL 0523107629
Kedves Rita.
engem érdekelne takaritási munka. de én magyarországon lakom.
köszönöm ha igy is aktuális lehet. Fábián Márta
Raanana-ra keresünk izraeli családhoz bentlakásos házvezetőnőt.
Angol,német vagy héber alapszintű nyelvtudás szükséges.
carosinai@hotmail.com-ra lehet jelentkezni
üdv
Segitseget szeretnek kerni!Ugyvedet keresnenk aki segitene az allampolgarsagi kerelem vagy letelepes ugyeben.Mi allampolgarok vagyunk de ferjem nem zsido es az edesanyjat szeretnenk kikoltoztetnu hozzank.Eddig a lanyaval elt Magyarorszagon de az gyakorlatilag kidobta.Mivel a lanya odahaza el ez megneheziti a dolgunkat a kerelem beadasanal.Elvileg elintezheto a dolog de szukseg lenne egy jo ugyvedre aki pontosan ismeri a jogi lehetosegeket.Nem baj ha nem beszel magyarul ha angolul ert csak szakerto legyen.
Kedves Zsófi!
ügyvédet nem tudok sajnos ajánlani, és nem akarok hülyeséget mondani de én úgy tudom hogy állampolgárságot nem fog tudni kapni mivel nincs zsidó száramása és azt csakis kízárólag az kap akinek van. Keressék fel a városukban a Misrad Hapnim-ot ott elfogják mondani hogyan tudnák kiköltöztetni, és kiadják a szükséges papírok listáját.
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy nem-e tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben?…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi allasban ??,magyar csaladnal!!!mivel az a szakmam… olyan csaladok jelentkezeset varom aki munkat tud ajanlani nekem..……. nagyon hallas lennek…..koszonom elore is…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
5.5 es 3.5 eves lanyaimnak keresek magyarul beszelo baratnot. Tudnak magyarul de nagyon kene nekik a gyakorlas! Aki ismer hasonlo-koru gyerekes anyakat Ramat Gan- Tel Aviv kornyeken, nagyon orulnenk!! Elore is koszonom!
szamom: 054-4741117
üdv! egy évvel ezelött is voltam 3 honapot tel avivban és most ujra itt és megkérjük tartozkodásim.bár gyerekem velem kint nincs de 3 nagy gyerkem van és imádom a gyerekeket.39 éves nö vagyok érettségivel otthon mükörmösként dolgoztam,bármilyen munka érdekelne itt kint ami elfogadhato normális emberként.ezért ha gondolod nagyon szivesen vigyáznék megadott idöpontban gyerekeidre és természetesen magyarul beszélni tanulásban is.nagyon várom válaszod. elöre is köszönöm!üdv Andi….illetve még annyit van egy magyar kisfiu is a barátom itt élő családjában ö beszél magyarul és 5 éves ő is segitségünkre lenne és nagyon jo kisfiu…
Szia Andi!
Add meg a szamod! Van ugyan egy magyar lany aki mar szitteli a gyerekeket, de sosem art a felkeszules. Az 5 eves kisfiu hol lakik?
Vera
Kedves Vera! noveremnek van hasonlo koru kislanya, 6 eves, Holonban laknak..
Szia Kinga, az szuper lenne! Add meg a szamat, ha ot is erdekli! Koszi!
43 éves nő vagyok szeretnék Izraelben dolgozni és a nyelvet jobban megtanulni. Középfokú héber nyelvvizsgával rendelkezem, gépelek is héberül. Végzettségem könyvelő, főkönyvelőként dolgozom. Sikerült megszereznem a gyógymasszőr képesítést és a shiatsu képesítést is.
Minden munka lehetőség érdekel.
Köszönettel, Ágnes.
szeretnék új életet kezdeni ! bármilyen nőnek való munkát vállalok itthon takarítoi vállalkozásom van de rá kényszerültem hogy itt nem boldogulok kérek bárkit aki segíteni tudna segítsen .előre is köszönöm !!!!!!
Ha megadna egy emailcimet irnek Onnek.
kedves Tímea,
izraeli ismerőseim részére keresek bentlakásos házvezetőnőt Raanana-n.Minimális angol ,német vagy héber nyelvtudás kell.Ha érdekli jelentkezzen a carosinai@hotmail.com email címen.üdv
Gesztenye pure Izraeli terjesztesere keresunk embereket.
Erdeklodok a chestnutking18@gmail.com e-mail-en erhetnek
el bennunket!
Udvozlettel,
Eri Karoly
A terjesztesben nem tudok segiteni, de nagyon erdekelne, mikor es hol lehet majd kapni, nagyon hianyzik!
Biro Gyorgy kollegam fog tudni segiteni Onnek. Elerhetosege a 054-949-1382-es telefonon, vagy a cumbuj@gmail.com e-mail-en!
Udvozlettel,
Eri Karoly (David)
Ez engem is érdekelne! Egy kérdés: kosher a gesztenyepüré? Van nálunk egy magyar palacsintázó, de csak szezonban árul gesztenyéset, amihez magának csinálja a pürét, mert kosher a cukrászda…fischanna@freemail.hu
Jo estet karoly!Uveges Bernadett vagyok Ramat- Gan-bol.,Erdeklodnek a reszletek felol.koszi:BETTY
Takarítást,gyermekfelügyeletet,idősgondozást vállalok Ashkelon és környékén.Juniusban alijázott 60 éves nő vagyok magyarul és kicsit oroszul beszélek a hébert most tanulom.Telefon:0523602831
Sziasztok
Munkat keresnek Tel Avivban vagy kornyeken takaritas, szobalanykodas, kutyasetaltatas stb mindenkeppen valami olyat amihez egyelore elegendo az ulpan א nyelvtudas kicsit beszelek angolul is
.
Segitsegeket elore is koszonom
aztalos mühelybe keresek hölgyet. 00972522751900
udv hol lenne ez a munka asztalos muhelyben mert erdekelne,emilbe varok valaszt koszi
ha meg aktualis szivesen beszelnek onnel a munka reszleteirol a telefonszamom 0526226074
Elore is koszonom Annamary
Asztalos végzettségű,és restaurátor vagyok,bár nem nő.
Nagy munka tapasztalatom van egyedi bútorokban is.
Angol alapom van.
Ha tudna nekem munkát találni megköszönném.
Üdvözlettel Szalai..
Keresnék Izraelben szállodai munkát, felszolgálást, stb.. Izraeli állampolgár vagyok, beszélek angolul, ivritül. Tud valaki valami lehetőséget? Hosszútávú munka érdekelne. Köszönöm. Gyorsan tudnék kezdeni.
viki66@vipmail.hu
Eilat,Isrotel
Sziasztok.
ismerősöm keres házvezetőnőt bentlakással alap angol nyelvtudással Jerusalem-be, azonnali kezdéssel.
ötvenes, intelligens nő vagyok, magyar ill. németországi házvezetői gyakorlattal. alap angol, orosz nyelvtudás, jogositvány van. tel: 3630 6375693
tel.0547930265 Jerusalemben vagyok..varom hogy hivjanak..
Hello Szeretnék jelentkezni a házvezetőnői állásra . 35 éves vagyok. Jól fözök , takarítok. Elvált vagyok , nincs gyerekem, nagyon érdekelne a munka. Krisztina
asztalos vagyok kefar saba segédet keresek. 0522751900
Shalom
en tudnam vallalni a Jerusalem-i munkat. Beszelek angolul es ivritul is kicsit.
Most megyek ki a jovo heten.
Udv
Vilma
Tisztelt Hirdető!
Szeretnék jelentkezni az állásra. 58 éves vagyok a vendéglátásban dolgoztam. 2001-ben már voltam kint Givat Shemuelben 4 hónapot.
Már nyudijas vagyok kicsit beszélek angolul, szivesen mennék ki újra Israelbe
Kedves Gabor,
Szívesen mennek takaritani, Maltat most tervezem elhagyni, 2 evet voltam itt, felszolgalokent dolgoztam. Izraelben 98ban voltam diakcseren, amikor a Hanuka volt. Nekem nagy almom Izraelbe visszamenni, nem tudom milyen papirok szuksegesek oda. Mennyit kene takaritani egy nap? 1 ora munkaert hany eurot lehet kerni? saroltamayer@live.co.uk 0035699674877 a szamom. koszonom. Sara
Ashkelon és környékén vállalok gépi és kézi pedikürözést , talp masszást bevezető áron.Kérésre házhoz megyek. Ágnes 0523602831
Sziasztok!
Netanya, Ranana, Kfar Saba haromszogben keresek 4-6 oras hazimunkat, fozes, takaritas, beteg felugyelest magyar nyelven. Autom van , 39 eves 2 gyermekes csaladanya vagyok Budapestrol, de jelenleg itt elunk.
Koszonom ha tudtok valamit!
Shbeta Monika: shbita2003@gmail.com
asztalos vagyok. segédet keresek. 0522751900
Kedves Kommentelők! Horgászhelyeket keresek Izrael egész területén,tenger kivételével.Köszönöm
Shana Tova!
Kolozsvári történész vagyok, és október 21-november 11. közötti 3 hétre keresek olcsó kiadó lakást vagy szobát Jeruzsálemben. Elérhetőségem: odigalita@hotmail.com
Helló mindenkinek !!!!
Ingyen elvihető Sürgössen !!!!
2 személyes ágyba való újszerű matrac !
Méretei: 195 x 145 x 20
Kfar Sabáról Kellen elvinni
Tel.:0528586177
Figyelem!!!
Sürgössen Ingyen elvihető !!!!
2 személyes ágyba való újszerű matrac !
Méretei: 195 x 145 x 20
Kfar Sabáról Kellen elvinni
Tel.:0528586177
KERESEK HEBER MAGYAR KEYBOARD ׂ BILLENTYUT ׁa COMPUTEREMRE
NEM MATRICAT !!!
BETUK AMI BE VAN ILLESZTVE (EGETVE ) A GOMBOKRA
HA VALAKI TUDJA HOL LEHET VENNI VAGY MEGRENDELNI ,ELORE IS KOSZONOM A SEGITSEGET
nyizskatalin@gmail.com
Olcson lehet ilyet kapni a BEZEK – nél! / בזק / üzleteibe!
מחפש מקלדת הונגירת – עברית עבור ידידה שלומדת עברית
יכול להיות משומש אבל תקין ופעיל
אפשר לצלצל
+972-52-3700126
או לכתוב לדוא”ל
haimd@hotmail.com
Sziasztok!
Oktobertől izraelben élek, 39 éves nő vagyok munkát keresnék Tel avivban sürgősen,takarítás idős gondozás érdekelne. Elérhetőségem: skype :thailand7373 Tel:06702411144
Sziasztok,!
Ha valakinek szüksége van ASZTALOSRA, hivjon bizalommal.
Készitek, Faházat., Gk.-beállót., Szaletlit- (kerti-pihenőt)., Szaunát, Lépcsőt., Konyha- és beépitett bútorokat.. (kérésre küldök referencia fotókat ). tel: 0620 512-2628 vagy 0630 520-2010
szia, tudsz e ,ismersz e ovódai kerti fa játékok és bútorok készitőit??
exportra kellene, persze normális áron és minőségben!!
szia,
Patrick
Ashkelonban lakó juniusban alijázott 61 éves nő vagyok.A magyaron kívül kicsit oroszul beszélek.Keresek Ashkelon vagy környező városokban metapelet munkát vagy bármi érdekel főzés,takarítás stb. Telefon:0523602831
Üdvözlök mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni, rendkívül sürgős lenne, hogy munkát találjak Naharíyaban vagy közvetlen környékén. Nem vagyok zsidó vallású, de nagyon empatikus és segítőkész vagyok. Gondozás, házvezetés érdekelne, takarítás, főzés, mosás, bevásárlás, stb. De bármit elvállalok, ha egyelőre elegendő a magyar és az angol nyelvtudás.
Köszönöm szépen előre is!
Szia!! Hivjon 0507316811
Eilaton vagyok, olcsó szállást keresek, egy szobára lenne szükségem, nem lakásra.
csongovaih@gmail.com
Figyelem!!!
Sürgössen Ingyen elvihető !!!!
Egy 2 személyes ágyba való újszerű matrac !
Méretei: 195 x 145 x 20
Kfar Sabáról kellene elvinni 0528586177
üdvözletem nekünk kellene a matrac hová kéne érte menni és mikor lehet köszönöm szépen Gábor
A megadott telefon számon megbeszélhetjük !
Pedikűrt,lábápolást vállalok jutányos áron Ashkelon és környékén. Ágnes telefon:0523602831
Sziasztok ! Szeretném a segitségeteket kérni ! Metapelet munkát keresek Petah Tikván . Nagyon sürgös lenne . Köszönöm ..
Sziasztok!
Keresem Neuhauser Magdolna nevű hölgyet, aki valószínűleg Petach Tikvában él. Elhunyt dédnagyapám Simsi Gedeon testvérének Lázárnak, a férje volt rokona. Közelebbit nem tudunk róla, Lázár bácsi és felesége Berta néni a Holokauszt áldozatai. Yad Vasem honlapján találtunk utalást a fent említett hölgyre.
Remélem valaki tud segíteni.
Köszönöm Ildikó
e-mail:dadika@freemail.hu
Naharyán, vagy Akkón keresünk sürgósen segítséget tolmácsolásban, díjazással.
gbor.madaras@gmail.com
052 4531 859
Milyen jellegu tolmacsolasra lenne szukseg?
Hivatalokban lennének kérdéseink, mint Bituah Leumi. doár, stb. privátban a részleteket megbeszéljük, sürgős, és több mindenről van szó. Várjuk a jelentkezésed, bennünket a megadott elérhetőségeken megtalálsz
Ennyit arról, hogy mennyire számíthatunk mi magyarok egymásra. Állítólag Naharyán sok a magyar…Csak épp így sem jelentkezik senki, hogy fizetünk érte..
Kedves Fórumozók!Izraeli állampolgár vagyok, Magyarországon élek. Szeretnék kinn dolgozni metapeletként Izraelben, bentlakással. Semmi lehetőséget nem találok, aki kinn dolgozik az sem segít. Pedig vannak sokan. Tudtok lehetőséget, irodát, akihez fordulhatok? 30 éve ápolónő vagyok. Dolgoztam is kinn bácsinál, most is szívesen dolgoznék. Háztartásvezetés, gondozás.
Köszönettel:amitiel@freemail.hu
Valakitol kaptam valakitol ket koezvetitoe telefonszamat, allitolag rendesek, nem kernek penzt de nem szeretnem kiirni az uezenoefalra. Ha izraeli allampolgar vagy akkor munkavallalasi engedelyed is van es bizonyara szivesen alkalmaznak.
Irjal emailemre, majd elkueldoem a telefonszamokat.
emailem: chana.mirjam@yahoo.com
Kedves Chana. Olvastam akedves leveledet hogy tudnál segiten egy vagy kettö közvetitő telefon számával. Izraeli állampolgár vagyok jelenleg M.országon élek de szeretnék ujra visszamenni de munkahely nélkül nehéz lenne az ujra kezdés nagyonszépen kérlek küld el nekem is azt a telefonszámot segitségedet előre is köszönöm.Vera
Sziasztok Emberek!
Segítségetkeket kérném egy ismerősöm felkutatásában. A házaspár nevét tudom (Braun András és Braun Ildikó)és, hogy kb. 1988. környékén mentek ki izraelbe Szatmárnémetiből. Ha bárki tud segíteni felkutatásukban előre is megköszönöm segítőkészségeteket. elérhetőségem: morpheus@vipmail.hu
Sziasztok!
Az idén szeretnék Izraelbe költözni. Konkrét munkám, szállásom még nincs. Képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Egy kis ideig alapfokú cselló-tanárként is működtem, igaz ezt képesítés nélkül végeztem.
Fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Leginkább Netanyán, vagy Hajfán (Kirjat Yam) szeretnék letelepedni, de ha ez nem megy, akkor bármelyik egyéb hely is megfelel.
Ha mindezek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Üdv.: András (Skype-címem: ariello8)
E-mail: ariello93@gmail.com
Szia Marika
Elnézést,de érdeklődnék,hogyan kell ,lehet hirdetést itt leadni?
A Testvérem Szeptemberben jön vissza,Budapestre 7 év után Tel-avivból.
Szeretne dolgozni,munkát keres.
Tud Angolul perfekt és Héberül is nagyon jól,,irodai,vendéglátói munkák fordítás,idegenvezetés,bármi érdekli.
Kérlek segíts,hogy hirdetni tudjam, köszönöm,üdvözlettel
Veres Kati
KERESEK HÉBER MAGYAR BILLENTYÜZETET A SZÁMÍTÓGÉPHEZ
DE NEM MATRICÁT ,vagy hol lehet beszerezni,megrendelni
EMAIL: nyizskatalin@gmail.com,
Segítségeteket szeretném kérni Tel- aviba vagy Haderán vagy Raanaba vagy környékén idős gondozó és gyermek felügyelet és házvezető női állást nekem szerezni.Magyar családoknál mert csak Magyarul beszélek .Az élet társamnak Karosszéria lakatos vagy ház körüli vagy bár milyen munkát nem e tudnátok ajánlani.Ha tudtok valami munka lehetőséget legyetek szíves írni :molnarneanett@citromail.hu vagy erre az oldalra.Előre is köszönöm a segítségeteket . Marika
A segeítségüket szeretném kérni. Nagy állmom, hogy izraelben dolgozzak, tudosítóként, illetve riporterként esetleg kisebb televiziónál. Jellenleg Kommunikációs és Média tudomány Egyetemre járok (Budapesten) héberűl beszélek. Ha valaki tudna nekem segíteni abban hogy kezdjem el akár még gyakornoknak is kimenék. Minden segítséget, ötletett szívesen várok.
telefon
0036 06/309481458. Köszönöm.
Készítettem már interjukat, riportokat is.
,,Hogy az állmom valóra váljon”
Azon az egyetemen helyesirast nem tanitanak?Alom egy l .Jelenleg egy l.Mediatudomanyi Egyetem helyesen.Otlet egy t.
Erettsegit,hogy szerezted meg az egyetemhez?
bocsi kihagytam a kimenneket a felsorolasbol.Az viszont ket n.
Tisztelt Baba.
Köszönöm, az észrevételét. Legközelebb jobban figyelek rá.De az álmom még mindig az:)
És mindezt milyen nyelven? Mert magyarul nem megy, az már látszik!
Tisztelt Lehar Israel.
Köszönöm az észrevételét. Legközelebb jobban figyelek rá.
De talán segíthetne abban, egy álom valóra váljon. Köszönöm.
Kimennél újságírónak egy n-nel, az aztán király. Nem beszélve a többiről. Hihetetlen, ki mindenki képzeli újságírónak magát, tényleg ennyire alátok adják a lovat a “Média tudomány Egyetemen”? Mars vissza az általános iskola ötödik osztályába, és tanulj meg helyesen írni.
Tisztelt Uram/Hölgyem.
Nem képzelem magam újságírónak:( Van mit tanulni… Köszönöm az észrevételét. De az ember a hibáiból tanul.
Szereto gazdit keresnek 8 hetes, amerikai buldog kolyok kutyak, Magyar orszagrol szarmazo,torzskonyvezett, kivalo pegigreju szuloktol,
Magyar uj bevandorloknak kedvezmenyes aron eladok.
Azonnal elvihetok
Erdeklodni lehet: 054 216 7676
Ashkelonban vagy a környékén vállalnék idősgondozást vagy gyermek felügyeletet estétől reggelig.Juniusban alijázott 60 éves vagyok nem beszllem még az ivritet de oroszul alapfokon beszélek.Telefonszámom:0523602831
Sziasztok. Tudnatok segiteni, hol tudok itt hirdetest feadni. Keresem mindenhol de nem talalom.
Koszonom szepen a segitseget.
Szaiasztok
Az oldal alján tudod a hirdetést feladni.Üdv Ágnes
AGNES NAGYON SZEPEN KOSZONOM A SEGITSEGED.
UDVOZLETTEL GABRIELLA
Kedves Olvasók!:))
Nem vagyok Izraeli, de szeretnék kinn dolgozni mint bentlakásos idősgondozó.
Nincs pénzem 4500 dolláros munkaközvetítőkre!:) Ha tudtok olyan családot, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, és tudnak engedéllyel alkalmazni, kérlek segítsetek! Tapasztalatom van a szüleim által, ápolásban gondozásban főzésben mosásban, ellátásban stb. Diplomás vagyok, Angol alapom is van! Számítástechnikai szakemberi képesítésem is van, és pedagógiai is!
Köszönettel és tisztelettel. mihaly59dudas@gmail.com
Április végén alijáztunk a párommal, nagyon szépen alakul az életünk, persze sok küzdelemmel. Naharyán keresek az ulpán szünetre augusztus 10-töl 27-ig bármilyen munkát, takarítás, metrapelet-helyettesítés. 54 éves, kicsit beszélek már ivritül, általában megértetem magam, optimista, diplomás, kedves nő vagyok. Ulpán után is érdekel mindenféle munka ősztől. Mindenkinek a legjobbakat!
Elérhetőségem itt, és szívesen felvennénk a kapcsolatot magyarokkal, 50-es házaspár vagyunk, most költöztünk Naharia melletti mosavba a Karmieli merkaz Klitából, párom már dolgozik.
gbor.madaras@gmail.com
0524531859
Vállalunk:Lakás felujitást kisebb javitásokat hideg és meleg burkolást,viz-gáz és fűtés szerelést,festést mázolást és tapétázást ,épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat . Elérhetőség telefonon 050-557-71-01vagy 052-251-68-02 és van email.cim is titihan2008@gmail.com
Kerdesem valami nagyon egyszeru de eros elvalaszto keritest, esetleg beton vasakbol tudtok e csinalni most koltoztunk egy uj berlakasba, amihez kertresz tartozik, mivel 2 nagy kutyank van csak amig nincs lekeritve nem tudjuk hasznositani. Varom mielobbi valaszotokat.
szia Ági !A férjem most nincs itthon magyarba ment a szüleihez augusztus 3 jön haza utánna tudnál vele beszélni ő ilyen munkákat is vállal természetesen megadom a tel számomat ezen eltudsz érni 052-251-6802 várom a hivásod szia Ági
Oke, koszi a valaszt, hivlak, szia agi
Nagyon sürgősen keresek munkát Izraelben. Nagyon nehéz helyzetbe kerültem és nem látok más kiutat. Idősgondozást, takarítást, gyermekfelügyeletet vállalnék. Ha lehet, “ottlakós” lehetőség érdekelne. Jelenleg Magyarországon élek, augusztus hó elején tudnék utazni. Nagyon fontos lenne, kérem, hogy aki tud segítsen!! Nagyon köszönöm!
email: evi680416@gmail.com
Ashkelon vagy környékén keresek magyarul beszélő számítógép szerelőt.Aki tud elér a 0528679503 telefonszámon. Köszönöm. Ágnes
Figyelem!!!
Egy 2 személyes ágyba való újszerű matrac olcsón elvihető!
Méretei: 195 x 145 x 20
Kfar Sabáról kellene elvinni 0528586177
T
Sürgös volna, hogy elvigye valaki INGYEN
Ashkelon és környékén keresek ha lehet éjszakai öreg gondozást vagy más munkát.Izraeli állampolgár vagyok 60 éves nő,ulpán előtt így nem beszélek héberül ,oroszul kicsit. Elérhetőségem:0523602831 Ágnes vagy skyp lénártágnes51
elérhetőségem: edithzigi@walla.com
csupa kisbetüvel
Kedves Edit. Nagyon szeretném elvállalni a néni gondozását. Szociális ápoló végzettségem van. Mosni takarítani, fözni tudok. Magyarul beszélek. Imail címem:a.verebelyi@gmail.com. Egyedül álló nem dohányzó nem italozó ember vagyok.Köszönöm a válaszod. Krisztián
Magyarországon élek,Pécsen lakom.Szakképzett műtősnő,ápoló vagyok
40 éve. sportolok, biciklizem síelek, korizok.Szívesen vállalnám a néni
gondozását.Zsidó származásu vagyok. Várom a válaszodat.
Üdvözlettel:Zsuzsa
Edit nagyon érdekelne a munka bármikor tudnák utazni Izraeli állampolgár vagyok,beszélek egy kicsit héberül.Nemdohányzom állitolag jól fözök,jokedéjü embeerszerető vagyok. Légyszives tiszteljél meg válaszodal. Üdvözlettel Vera
Raananan 2012. 12,11-től -2013. 01.13-ig keresünk idős hölgy mellé házigondozót bentlakással.Feladat.főzés , takaritás,bevásárlás és a néni gondozása, segitése. A néni nem beteg, csak idős és fizikailag gyenge.
Elérhetőség:EDITHZIGI@walla.com
Kedves Edit!
Engem is érdekelne ez a munka. Szívesen vagyok gyerekekkel és idősekkel is. Szakács is vagyok és szeretnék külföldön dolgozni. Kérésére küldök önéletrajzot vagy referenciát is.
Üdv mindenkinek!
Budapesten keresek olcsó Héber nyelvtanárt! Elérhetőségem: flygabi@gmail.com
Frissen 30 napja alijázott 60 éves nő vagyok.A szakmám pedikürös és talprefrológus.Nem beszélek még héberül, kicsit oroszul beszélek.Ashkelonban vagy Ashdódon keresek munkát vállalok pedikürt házhoz megyek.Egyéb munka idősgondozás vagy gyermek felügyelet is érdekel ha lehet éjszakai.telefonom: 0523602831 vagy skyp címem lénártágnes51
Kedves Ágnes! Elnézést, hogy zavarom!Olvastam a hírdetését. Írja, hogy Ön 60éves és nem rég alijázott. Minden tiszteletem az Öné. Én is most készülök(49) alijázni a fiammal! Tudom, hogy sok az elfoglaltsága, de kérem hogy vegye fel velem a kapcsolatot, mert a szochnut egy kissé nem olyan infókat ad amire kiváncsi vagyok. Még a papírokat intézem. Nagyon az elején vagyok. Még egyszer elnézését kérem. Elérhetőségem skyp: szabo.katalin63
Nagyon várom a válaszát, hogy felveszi- e velem a kapcsolatot.
Sok sikert kívánokés jó egészséget!
Kedves Katalin! Bejelöltelek a skypon. Üdvözlettel Ágnes
Sziasztok!
Munkát keresek Petah Tikvában, vagy Tel Avivban.
Olyan munka érdekelne, amihez egyenlőre elég az ulpan héber. (takarítás, ilyesmi)
Köszönöm.
Három 3 hónapra munkát válalnék Izraelben, mint házvezetőnő, gyerek gondozás, beteg gondozás..skype :esslinger_erika..
messenger: maria.esslinger@yahoo.com
Kimehetek július 25 ike utan, vagy augusztus elején..beszélem az ivritet…köszönöm..
Szep napot kivanok mindenkinek! A nagynenemnek erszukulet miatt le akarjak vagni a labat.Olvastam az interneten Flugelman Moshe profeszorrol aki mar mentett meg labakat,de nem tudom,hogy vegyem fel vele a kapcsolatot. Talan valaki tudna nekem segiteni.Koszi szepen!
Kedves Olga,
Moshe Y Flugelman, Prof., Phone: +972-4-8250575, Email: flugelman_m@clalit.org.il ezen az oldalon találtam: http://www.druglib.com/trial/74/NCT00730574.html
Üdv
Kardos Gábor
Olcsó szállást keresek július utolsó
hetében max 3-4 éjszakára elsősorban
beer yakovban vagy a környékén.Csak egy
kis szobára lenne szükségem.
Aki tud valamit kérem jelezze.
Köszönöm
Izraeli-magyar hazaspar keres Izrael kozpontjaba bentlakasos hazvezetonot hosszu tavra. Fuggetlen, nem dohanyzo, kedves, turelmes, gyerekszereto, diszkret, segitokesz holgyet keresunk. Az ellatando feladatok koze tartozik a lakas ( 6 szoba ) takaritasa-hetente ketszer, mosas, teregetes, vasalas, rendrakas, fozes, a gyerekek koruli teendokbe besegites amikor a ferj sokaig dolgozik-hetente harom-negy delutan/este illetve idonkenti gyerekfelugyelet. A bevasarlast a csalad intezi autoval. Ket kisgyerek van-4 es1, 5 evesek. Minimalis angol vagy ivrit nyelvtudas elony. Az izraeli munkavallalasi torvenyek miatt kizarolag zsido szarmazasu jelentkezot varunk. Dokumentunokkal igzaolhatoan legalabb az egyik nagyszulonek vagy szulonek zsidonak kell lenni. Hetente ket nap szabadnapot biztositunk, melyekre igeny szerint segitunk tovabbi munkat talalni mas csaladoknal. Evi negy het fizetett szabadsagot biztositunk, valamint a kiutazashoz szukseges repulojegy aranak a felet kifizetjuk. Szeptemberi munkakezdes. Kulon szobat es teljes ellatast biztositunk, igy a kereset tisztan felreteheto. Tovabbi informacioert kerem irjanak a juditfriedmann@gmail.com ra. Koszonettel, Judit
Kedves Judit ! Az állás érdekelne. Mindkét részröl zsido vagyok 60 éves.Kérlek,hogy skypon,vagy telefonon jelentkezz.skypnév vikiagi
Telefon 003652417896 Üdvözlettel Éva
Judit csak annyit szeretnék kérdezni vállaszoltál e egyáltalán már valakinek? Üdvözlettel Ujvári Vera
Sziasztok!
Érdeklödnék tud e valaki nekem tolmácsolásban segiteni tel avivban? Nagyjából egy hónap múlva megyünk a családommal nem alyázunk mert már állampolgárok vagyunk! Köszi a válaszokat!
szia Anna
En szivesen segitek ha kell, itt lakom Ramat Ganban.
Irj emailt> dominus.anna@gmail.com
Ashkeloni magyarokkal sziv
Megismerkednék Izraelita hölgyel ki Israelben él vagy szeretne kivándorolni,komoly kapcsolat reményében.58 éves 198 magas 98 kg szőke kék szemű vagyok.Magyarországon élek és csak magyarul beszélek
Válaszokat ide kérek szépen köszönőm
Szia Sándor!
Állampolgárságom folyamatban. kint szeretnék élni. 52 éves özvegy vagyok. Sportos 168/67. Sokszor voltam Israelben, s ott képzeltem el már régebben az életem. Egyik leányom ott érettségizett. Beszélek angol, német, orosz és egy kicsit héber. Ha gondolod jelentkezz.
Üdv Ildi
Keresek magyarul beszélő ügyvédet ha valaki tud kérem segitsen nagyon fontos lenne Köszönöm szépen
Kedves Ágnes
Jerusalemben tudok magyarul beszélő ügyvédet. Steve-nek hívják csak a tel számát ismerem 02 6247055 . Próbáld meg. Sok sikert ! Remélem nincs nagy baj .
Üdvözlettel Sara
Kedves Sara !Nagyon szépen köszönöm a segitséget
Shalom
Metapelet (baby sitter) állást keresek kisbaba mellé Jerusalemben . Állandó vagy részmunkában Augusztustól . Israeli állampolgár vagyok.
Sara
Kedves Sara,
Kicsit mar regebben adtad fel a hirdetest
Engem is Saranak hivnak szakkepzett gyermekgondozono vagyok
Legyszives irj erdekelne a munka
Gyerekszereto, turelmes es megbizhato vagyok
Szia varom valaszodat udv Sara
Szeretném megkérdezni ha valaki be szeretne térni, akkor
hol kell jelentkezni?A Síp utcában vagy melyik rabbinál?
Köszi a válaszokat előre is
Keresd meg a Síp u.12 be az I. emeleten a Rabiságon Deuts László fő rabbit!
nagyon köszönöm a válaszod.
annyit tudok, hogy sok időbe telik, de tudsz valami
körülbelüli időt?
KB.2-3 év.
Deutsch Robert….. A tobbi stimmel
)))
Deutsch Robert….. A tobbi stimmel
))) Viszont nincs 2-3 ev, nekem peldaul masfel se volt…. Allampolgarsagot kapsz, csak itt kinn nem fogsz zsidonak szamitani…. Ahhoz itt is be kell terned ortodoxoknal. Viszont tudtommal ortodox beteressel Magyarorszagrol nem lehet alijazni Magyarorszagrol…. Mikor alijaztam, a Szochnutban csak a Sip utcait fogadtak el….
Kedves Judit
Amennyiben a zsidóságba betért személy Izraelbe szeretne költözni, mint zsidó, akkor a Magyar Neológ Hitközségben elvégzett betérésnek semmilyen jelentősége nincs, az izraeli hatóságok nem veszik figyelembe.
Ha valakinek fontos, hogy Izraelben elismerjék a betérését, akkor legjobb azt Izraelben elvégezni, vagy olyan (ortodox) Rabbinikus bírósághoz fordulni mely elismert (például ezen a listán)
http://www.itim.org.il/eng/?CategoryID=208&ArticleID=208
Köszönöm, az információt.
Akkor szerinted, ha valaki magyarországon
tér be, az nem kap Izraelben letelepedési
engedélyt,állampolgárságot?
Megprobálhatod a LUBOVICSIAKNÁL / Oberland /
A beluegyminiszterium elismeri a neolog beterest, csak az ortodox rabbinatus nem, a lubavicsit viszont sem a beluegy, sem a rabbinatus nem ismeri el. Ugy tudom beteres utan 1 evnek el kell telnie es utananeznek, hogy az ember zsido eletet el-e. A beteres viszont evekig tarthat.
Nagyon köszönöm mindenkinek a
válaszokat.
Sziasztok!
Bentlakásos babysitter állást keresnék, Jeruzsálemtől nem túl messze. Leginkább magyar családnál szeretnék dolgozni, de beszélek angolul is . 3-6 hónap munkatávlatban gondolkodom. Augusztusban már tudnék kezdeni!
email : la.anna@freemail.hu
Ashkelonban keresünk 2 hálószobás földszinti vagy 1-ső emeleti ha lehet bútorozott lakást,a buszpályaudvar és a kórház környékén de üres is jó.Új olék vagyunk nem beszélünk még héberül.Ha valaki tud segíteni hívjon a 0523602831-en vagy a lénártágnes51 skypra.
61 éves nő vagyok kis orosz nyelvtudással gyermek felügyeletet idősgondozást keresek.
Segítségre volna szükségünk!!! Úl olek vagyunk.A férjem Ashkelonban tüdőrákkal kórházba került. Az ivrit nyelvet még nem beszéljük ezért nem tudunk az orvosokkal megfelelően beszélni.Ha volna valaki a városból aki fordításban segítene nagyon hálásak lennénk.skyp címem lenartagnes51 vagy email lenart-agi@freemail.hu telefon: 0523602831 Ágnes
Szia!
En sajnos nem tudok segiteni de a facebookon tobb magyar csoport is van.Bemasoljam esetleg a keresed hatha tudnak neked segiteni?
Köszönöm és szivesen kapcsolatban lennék Ashkelon és környékén élő magyarokkal .Skyp címem:lenartagnes51.
PEDIKÜRT TALPMASSZÁST VÁLLALOK ÉS HÁZHOZ MEGYEK! TELEFON:0523602831 ÁGNES
Megadtam a telefonszamot egy ismerosnek.probalt mar hivni de ki voltal kapcsolva.Majd kesobb ujra probal.Segitenek Nektek!Addig is gygyulast a parodnak es neked kitartast!
KEDVES BABA!Köszönöm a segítséget és a jó kívánságodat.A kérdés megoldódott sikerült a korházban magyarul beszélőt találni.üdvözlettel Ágnes
Kérdezem, tud-e valaki tanácsot adni, hogy hol találok számítógépen alkalmazható (Windows XP), héber betű fazonú latin betűket (remélem, érthető volt). Előre is köszönöm!
http://www.urbanfonts.com/fonts/jerusalem.htm
http://cooltext.com/Download-Font-Jerusalem
http://www.1001freefonts.com/Jerusalem.php
Köszönöm, kipróbálom őket.
Férfi ápolót keresünk Jeruzsalembe éjszakai felügyeletre és házimunka ellátására magyarul is beszélő bácsi mellé.
Tel: 052-3958567
szia aniko
én szivesen elvállalnám de én magyarországon élek.email-cimem taskozoli@gmail.com
Nagyon szeretném az állást elvállalni, szociális ápoló és gondozó vagyok,Csak magyarul beszélek.
Választ erre a címre légyszives küldeni:a.verebelyi@gmail.com
Egyedül álló, empatikus ,nem dohányzó, nem italozó szorgalmas ember vagyok,
Kedves Aniko,engem erdekelne a hirdetesed..en 3 eve dolgozom az orszagbam mint metapelet,es van egy 26 eves fiam aki szeretne kijonni dolgozni,ha meglehetne oldani hogy megbeszeljuk,ha meg ervenyes a dolog.Romaniabol jonne,magyarul,romanul,angolul beszel.Telefonszamom:0548330841
Éretségivel rendelkező,ápoló hajlammal,és házimunka ismerettel,magyar és angolnyelv tudással 23 éves férfi,szivesen elválalnám a munkát…
A mai naptól Ashkelon és környékéről szeretettel várom lábára és egészségére igényes jövendő vendégeimet pedikűr és talpmasszázsra kedvezményes áron.Bejelentkezés 0549491382 Ágnes
Kedves jövendő vendégeim! Szeretettel várok gyógypedikürre és kényeztető talpmasszázsra minden lábára és egészségére igényes embert Ashkelon és környékéről.Különleges biókrémekkel,kedvezményes árakkal.Kérésre házhoz is megyek. 0549491382 Ágnes
Én mire Alijázok 64.éves leszek ,zsidó elvált,176cm 85kg sulyu csak magyarul beszélö ember vagyok.megismerkednék 48-58.éves nem kövér hölgyel.E-mail kohngabi@gmail.com.skype kohngabi.
A Skyp cím. nem jelentkezik!
Shalom!
Magyarul beszélő könyvelőt keresek lehetőleg Ashdód környékén. Kérem, hogy aki tud segítsen.
Zsuzsa
Szia Zsuzsa! Én 10 évet dolgoztam könyvelőként magyarországon, megvan a mérlegképes könyvelői végzettségem is. Szívesen segítek, ha tudok. Csak egy a baj én Petah Tiqwa-n lakom. Skype címem:zsumami1961. Üdv.: Zsu
Rendszeres takaritonoi,bejaronoi allast keresek Netanyan es kornyeken lehetoleg magyar csaladnal.Izraeli allampolgar vagyok,keveset beszelek ivritul.42 eves vagyok bejelentett hosszu tavu munkat szeretnek.Nem bentlakasost!Kedves vidam no vagyok,magyarosan jol fozok.
Junius 10.e után,Magyarajku pedikűrös és manikűrös kezdi meg munkáját,Ashkelonban,baráti áron.Minden leendő kliensemet szeretettel várom,vagy akadályoztatás esetén,esetleg házhoz megyek.A városkörnyék is szóba jöhetT:054-9491382. Ági
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy nem-e tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben?…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi allasban ??,magyar csaladnal!!!mivel az a szakmam… olyan csaladok jelentkezeset varom aki munkat tud ajanlani nekem..……. nagyon hallas lennek…..koszonom elore is…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
Sziasztok!
Június 28-án utazom Izraelbe tosev hozerként. Netanyján keresek albérletet és munkát. Bár én mérnök vagyok eredetileg, minden fajta munka érdekel, fizikai is.
Szia András! Kérlek hívj fel skype-n. rochele12
Perfekt héber tudással titkárnői gyakorlattal,izraeli tanári diplomával állást keresek a közeljövőben Haifa környékén.NEM ÁPOLÓIT ÉS NEM TAKARÍTÓIT!!!
Szeretnék rokonaimra rátalálni Izraelben. Szeretnék segítséget kapni abban, hogy milyen úton van erre lehetőség. A segítséget előre is köszönöm.
Kata
Szívesen segítek rokonjaid felkutatásában.
Kedves Judith!
Elkérhetném én is az elérhetőséged?
Köszönöm
Sürgősen munkát keresünk párommal Izraelbe magyar családnál én házvezetőnői feladatokat és gyerekek felügyeletét akár idősek gondozását vállalom! Párom hivatásos kertész ,vagy sofőr, vagy bármilyen jellegű fizikai munkát vállalna középkorúak vagyunk precíz meg bízható és le informálhatóak !
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!Én betértem és van két kiskorú fiam.Beadtam az aliya kérelmemet novemberben és most kaptam választ hogy elutasították.Az indok az volt hogy nem tértek be a fiaim.Az lenne a kérdésem hogy nem tudtok e valami más megoldást hogy ki tudjanak jönni velem.Pl.önköltségen Nem a támogatás érdekel hanem az hogy kint tudjuk gyakorolni a vallást és tudjanak iskolába járni.Köszönöm előre is a válaszokat!Chana
Nagyon sajnallak. Biztos megoldast en sem tudok, de logigatlannak tuenik nekem a dolog, hiszen a nem zsido hazastars is alijazhat, kap izraeli allampolgarsagot szueletett zsido eseteben. Megoldaskent meg lehetne probalni, hogy te alijazol es a gyerekeknek az itteni beluegyminiszteriumnal kersz tartozkodasi vizumot – honaprol honapra, de ez bizonytalan es stabil anyagi hatter kellene hozza.
Szia !Köszönöm a választ!csak tudod az a baj hogy nekem biztos tuti válaszra van szükségem!De szívesen elfogadom a tanácsokat ha van ötleted még!
Szeretném megkérdezni ha valaki be szeretne térni, akkor
hol kell jelentkezni?A Síp utcában vagy melyik rabbinál?
Köszi a válaszokat előre is.
szia!
sajnos segíteni ebben a kérdésben nem tudok, mert nagyon vakon vagyunk mi is, ugyanebbe a cipőbe szeretnénk taposni, szintén van két kiskorú fiam és egy 6 hónapos lányom is. a példádból okulva, ezek szerint nem elég ha a szülők betérnek… csak érdeklődnék, h mennyire ment gyorsan a betérés, mi a követelmény hogy és hol kell kezdeni ezt az egészet. előre is köszönöm a válaszod.
Szia!Ez attól függ hogy mennyi idősek a gyerekek.A betérés 1,5 év volt de sokat kell tanulni bár ha be szeretnél térni gondolom valamennyire ismered a vallást.És ami a legfontosabb szívből kell csinálni.Először is zsinagógába kell járnod és ott majd tudsz beszélni a rabbival és elmondja hogy kihez tudsz járni.Ha van még kérdésed írj nyugodtan.:)
Kb. 2-3 év a betérés!
Egy 2 személyes ágyba való újszerű matrac olcsón elvihető!
Méretei: 195 x 145 x 20
Kfar Sabáról kellene elvinni 0528586177
Szia!
Én is most aliyázom, nem vagyok zsidó, de a férjem meghalt és Ő ortodox volt, így megörököltem a jogot – meg is kaptam. Ha Te megkapod, akkor családegyesítés címén viheted a gyerekeket – tuti. Üdv Ildi
email hildegard@vipmail.hu
Üdv!
Biztonsági őri illetve személyvédelmi munkát keresek!
Izraeli testőrképzésen vettem részt kiválóan végeztem.
Érdekel bármi.
Köszönöm
Sziasztok!
Aranka vagyok es jeruzsalembe dolgozom, szuksegem lenne valakire aki le tudna helyetesiteni augusztusba 2 hetet
tudtok ilyen szemelyt?
jeruzsalem legelitebb betavotjaba dolgozom napi 12 orat, van egy 87 eves nenim beszel magyarul, romanul, heberul, angolul nem agyhoz kotot csak a napi munkat kell vegezni
fozni ,neha takaritani, mosni , tusoltatni es setalni menni
elore is koszonom
kellemes napot mindenkinek
Jo napot Aranka
Lehetseges egy telefon szam ? hogy felvegyuk a kapcsolatot…
Koszonom
0542582772 varom jelentkezz
Kérlek privátban küld el elérhetőséged, szakképzett, a közösségben is referenciákkal rendelkező gondozó vagyok, rendszeresen vállalok helyettesitést.
Szép, boldog napot …
faranka37@yahoo.com vagy telefon szamom 0542582772 varom jelentkezesed kelleems estet Aranka
Szia Aranka!
Van már megoldás?
Ha még nem sikerült helyettesítőt találni, akkor szívesen segítek.
Üdv: Nelli
Szia Kati vagyok . En szivesen felvaltanalak ha nincs elfoglalva a hely.Vagy ha van valami ilyen gondozo fele munka szivesen elvallalom. 5o eves vagyok. Iral bovebben. Koszi
szia bovebben beszeljunk telefonon ha tudsz hivni 0542582772 koszike kellemes estet
Vállalunk lakásfelújitást.kisebb javitási munkákat festést-mázolást,tapétázást, hideg és melegburkolást,viz-gáz és fütés szerelést épület butorok beszerelését vas és fémszerkezeti munkákat .Érdeklődni telefonon lehet 050-557-7101
Kedves Mindenki!
3 hete erkeztem Izraelbe. Szeretnek letelepedni itt csak elobb kijottem korul nezni.
Erdeklodtem a lehetosegekrol, de hivatalos helyen azt mondtak, hogy nem jok a szarmazasi papirjaim. A dednagyapam volt zsido a dedmami nem, de a nagypapam szuletesejebe ay van irva hogy izraelita.
most akkor semmi eselyem a letelepedesre? 54 eves vagyok es ez volt a vagyam!
Koszonom, ha irtok valami halvany remenyrol!
Edit
orosz bevándorloknak még ennyi közükse volt a zsidósághoz még is lett megfelelö papirjuk !! ha nagyon le akarsz telepedni csak jó helyen kell kérni a papirokat!!
Koszi, Fajgel, hol? Nincs otleted?
A visszatérési törvény 1970-es kiegészítése szerint egy zsidó (alkalmasint nem zsidó) unokájára is vonatkozik a törvény, azaz izraeli állampolgár lehet. Ezzel együtt nem lesz zsidóként elkönyvelve.
http://www.szochnut.hu/aliya/ki-jogosult
A megfelelő papírokat a Szochnut magyarországi irodája ellenőrzi. A régi szül. akvi.amiben benne van hogy izr. az az egyik lehetőség.
http://www.szochnut.hu/aliya/elso-lepesek/doksik
Köszönöm Dan!
Megtaláltam a honlapot, sok hasznos infot olvastam.
Sok minden vilagosabb lett!
Turistakent belepve az itteni beluegyminiszteriumban lehet kerni a statusz atvaltoztatasat olere, nagypapa szueletesi anyakoenyvi kivonattal (angolra forditott) es indoklolevellel, de ugyanezzel az anyakoenyvi kivonattal en a helyedben kitartoan probalkoznek ujra es ujra a szoc hnutnal
Köszönöm a tanacsot Chana! Bízom a sikerben!
Aschkelonban pedikűrt,manikürt,talpmasszást vállalok akár háznál is valamint helyet bérelnék.
0549491382 számon várom a hívásokat. Ágnes
Shalom,
Jelenleg Angliaban elo, volt nyomozo, 53 eves testor, biztonsagi szakmember vagyok. Teljesen fuggetlen, kotottsegek nelkul. Israelben keresnek munkat (legalis) uzletember melle, vagy csaladhoz vagy maganszemelyhez soforkent, kisegitokent, mindenesnek, barmilyen megoldas erdekel. Szocialis spheraban is otthon vagyok, idos szemely melle is alkalmas adottsagokkal, udvarias, figyelmes es loyalis, megbizhato es becsuletes. Keresre CV-met kuldom.
Koszonom, Janni
Lefelejtettem az email cimemet, most potolom : jdaimyo@yahoo.com Koszonettel, Janni
Június 1-től bútorozott, kiadó lakást keresek Ramat Ganban, Givatayimban vagy bárhol a Bar Ilan Egyetem vonzáskörzetében hosszútávra.
Kapcsolat: editor@nanopaprika.eu
Üdvözlöm Mindenkit!
Bentlakásos bejárónő- takarító- gyermekfelügyelő- idősgondozó állást keresek.
Könyvtáros végzettséggel, aktív anyanyelvi magyar és román nyelv tudás, alap francia és angol. Most Budapesten élek.
Középkorú hölgy vagyon, egészséges, káros szenvedélyektől mentes.
Köszönettel,
MM. Erzsébet
erzsi966@freemail.hu
Sziasztok!
A segítségetekre van szükségem.
Junius 20.-tol lakást keresek és julius 1-től valamilyen munkahelyet keresek PL: Petah-Tikván.
Köszi: Dávid
Sziasztok
Egy hónapja költöztem Izraelbe Ramat Ganba most tanulom a nyelvet kisebb nagyobb sikerrel:-)Ha esetleg jár valaki hasonló cipőben segíthetnénk egymásnak.
Mindenképpen iratkozz be egy rendezett nyelvtanfolymara, Ulpanra. Utána onnan lehet továbbhaladni.
Koszi Dan
Pont most iratkoztam be Ulpanra junius 4-en kezdodik. Kicsit felve de nagyon varom:-)
Szia Annemary!
Milyen napokon van az ulpan?email cimem:pongoneildiko@freemail.hu
Szia Annemary,
itt elek en is Ramat Ganban, ha akarod tudok segiteni a heberben.
Keresek olyan valakit, aki online tudna olykor-olykor segíteni a héberben, térítésmentesen. Köszönöm.
Üdv.
Mirjam
Udvozlok mindenkit,
Hasonlo segitseget szeretnek en is kerni, mint Mirjam itt az elobb, es elnezest kerek toled Mirjam, hogy ide irok, de csak igy tudtam posztolni. Hebert szeretnek en is tanulni, es nagyon megkoszonnem, ha valaki ebben tudna segiteni akar skype-on akar barmilyen mas modon.
Koszonettel, Janni
Igazán nincs miért elnézést kérned
Mirjam, írjál a mivreshet.haor@gmail.com emailre. Dan
Dan, köszönöm szépen, írtam. Mirjam
Szia!A facen meghirdettek a magyar csoportban a nyelv leczket,ha gondolod,hogy ez segit?(Magyar Szabadido Kozpont).Ha nem,en szivesen segitek,ha tudok udv:gavriel Skype:buya770
Sziasztok!
Izraelben keresek vendéglátós, de inkább szállodai munkát, vagy ezek híján bármilyet. Júniusban államvizsgázom turizmus-szálloda szakon és Izraelben szeretnék munkát vállalni. Angol megy, a hébert 2 éve tanulom. Kérem aki tud, segítsen, írjon.
Köszönöm: Dani (24)
Szia. Én is Vendéglátós vagyok, és én is keresek állást, félszolgalót, bárost, night attendant…stb. Jó lenne tanulni, de nem vonz annyira eilát, hogy ott tudjak élni. Jeruzsálem sokkal szimpatikusabb. Mindenesetre, ha hallasz valamit, akkor légy szíves értesíteni engemet. viki66@vipmail.hu
Kovács Viktor
Zalakaroson, gyógyfürdő közelében eladnám belterületi, nagyon jó helyen fekvő, kitűnő állapotban lévő családi háznak nyilvánított nyaralónkat, akár teljes bútorzattal és felszereléssel. Két szintes, tágas, 3 szobás, nappali, étkező, konyha, fürdő. Rendezett kert és nagy terasz. Kitűnő kilátás a Balatonra. Érdeklődés esetén több részletet és fotót is küldök.
Sziasztok! Sürgősen eladom Magyarországon Budapesten lévő kis ingatlanomat. Önálló kis 40 nm-es családi ház kis telekkel, téglaépület, összkomfort, szoba, konyha fürdőszoba, 1 szobásról másfél szobásra bővíthető, mert egy tetőszerkezet alatt két épület van egyben, ami egy ajtó beiktatásával 1,5 szobás lehetőséget ad és a kis épület (12 nm-es) is még bővíthető, tetőtér beépíthetőséggel, beton kerítéssel, kocsi feljáró kialakításával. Az ingatlan felújítandó. Tizenöt millió ft az irányár.
Ezen az email-en várom az érdeklődőket.
ildi.szivarvany@gmail.com
Sziasztok,
Fiatal csalad keres konnyu hazimunkara heti 1*4 ora megbizhato, fiatalos, energetiku segitseget Ramat Aviv-ba, illetve alkalmankenti babysittert du 4-7 oraig, hetente 2 vagy 3 alkalommal.
Magyar nyelv fontos, minel jobb heber elony.
Kedves Angéla!
Kérnék egy elérhetőséget!
Köszönöm!
Kedves Judit,
Emailem: laczkoa@gmail.com, irj privatba kerlek.
Koszonom.a.
Sziasztok,2évet dolgoztam Israelbe nagyon visszavágyom,héberül elég jól beszélek,írok olvasok is,kint is családoknál dolgoztam gyerekekre vigyáztam.
0522759140
יש עבודה עם אישה מבוגרת. תתקשרי דחוף
csomorné Erdélyi Veronika részére
Kedves Veronika, Tel Aviv-ban élő távoli rokonom, idős és beteg hölgy részére a család folyamatos felügyeletet, segítséget keres.
Amennyiben ez a munka Önt érdekli, kérem, válaszoljon, vagy hívjon fel a 06-20 256-3857 számon.
tisztelettel
Deutsch Tibor
Aktualis meg a munka?
Május elején aliyázó 60-as házaspár vagyunk.Askelonban munkát keresünk,ha lehet olyant ahol munka közben le lehet ülni,mert tartós álló munka már nem megy.Idős gondozás,gyermekfelügyelet vagy bármi érdekel.Ha valaki tud segítsen.Skayp: Lenartagnes51 Köszönjük. Ágnes Jakab
Románul beszélö metápeletet keresnek Rehovoton.
Beszéek románul és magyarul és van gondozoi gyakorlatom , magyar állampolgár vagyok .Ha megfelek kérlek irj , azonnal mehetek.
Sandor
48 éves tanár vagyok, (hospice végzettségem is van) mielőtt kivándorolnánk, szeretnék Izraelben dolgozni, héberül tanulgatok. Ha tudtok valamit, írjatok:
csongovaih@gmail.com
Érdeklődni szeretnék van-e kint Izraelben lehetőség Magyar családhoz Idősgondozónak kimenni?
Referencia van.
34-éves férfi, 12-éve a szociális ágazatban dolgozom.
kedves László,
ha még aktuális izraeli álláskeresése, gondozó-ápolót keresünk Tel Avivba. Ha érdekli, kérem a deutib@gmail.,com-ra, vagy a 0620 563857
számon kérem, jelentkezzen.
üdvözlettel
Deutsch Tibor
Sziasztok!
SOS keresek valakit egy givatayimi heti 1×4 órás takaritási munkára. Tel: 054-4577464
Vállalunk lakásfelújitást,kisebb javitásokat hideg és melegburkolást viz-gáz és fűtés szerelést,festést,ajtó és ablakok mázolását,tapétázást épület butorok beszerelését,hegesztő és fémszerkezeti munkákat.Elérhetőség minden nap telefon:050-557/7101
jelenleg magyarországon élek családommal. van egy 9 hónapos kisfiam és a feleségem jelenleg is várandós. sajnos csődbe ment magyarországi vállalkozásunk! izraelben vállalnék bármilyen munkát! aki tud bármilyen segítséget nyújtani ebben kérem jelezzen!
Ashkeloni idős hölgy mellé keresünk külföldi állampolgárságú, magyarul beszélő gondozót. További információ az ornamund@walla.com e-mail címen.
Kisgyermekes család keres házimunkára napi 4 óra elfoglaltsággal hagyományörző kedves fiatal lányt Jerusalemben.
Alkalmanként gyermeksétáltatásra is.
email:pickanita@yahoo.com
ENGEM ÉRDEKELNE AZ ÁLLÁS,KÉREM ÉRTESISEN AZ EMIL CÍMEMEN HA MÉG AKTUÁLIS frajstak.rita@gmail.com
gondozás és házvezetés
Ezennel jelentkezünk,van ápoló Magyarországról.
054 9491382
Érdekelne idösek ápolása. Beszélek magyart és a héber nyelvet is.
Kerunk hogy irjon ornamund@walla.com e-mail cimre
Üdvözlöm szeretettel.
nevem Betty.
Anyanyelvem magyar.Alapfokon beszélek angolul.
Van betegápolói,hospice és masszőz végzettségem.
Van gyakorlatom betegápolásban és van jogosítványom.
Szeretem az embereket és fontos számomra a fizikai és lelki jólétük.
Januárban voltam önkéntesként Izraelben.Anyai ágon zsidó származásom van.Apain is,csak ők átkeresztelkedtek.
Boldogan vállalnám a feladatot.
Telefon:0036209230227
Mail:szilasiek@gmail.com
ester scwartznál dolgoztam a mamájánál balutot lynfaja vólt mike marcsi vagyok 57 eves
budapesti
telefon 3630582-7000
Én már kerestelek benneteket, van gyakorlatom az idősek gondozásában bármikor tudnék menni de nem beszélek egyenlőre csak magyarul és kicsit oroszul.Nagyon jól főzök és sütök
A hirdetés nem nagyon friss de azért megkérdezném hogy nem-e aktuális ,Szeretnék egy ilyen munkát vállalni Israelben. kapnék Nagyonszépen megköszönném,ha mindenféleképpen kapnék egy választ.Tisztelettel Ujváriné
Vállalunk lakásfelújitást ,kisebb javitásokat,hideg és meleg burkolást viz-gáz fűtés szerelést,festést épület butorok beszerelését hegesztő és fémszerkezeti munkákat.Elérhetőség minden nap kivéve szombaton telefon:052-78-000-35
Szoba kiadó Jerusalem belvárosához közel, Rehaviaban 1 vagy 2 fő részére.
Szoba kiadó Jerusalem belvárosához kzel, Rehaviaban 1 vagy 2 fő részére.
Szia. Nem tudom áll-e még az ajánlat?Ha igen akkor légyszives emailba tájékoztass bövebben.Köszi.Erzsébet
Szép napot Mindenkinek! Április 24.-én aliyázó 50-es házaspár v.unk, Karmieli merkaz-klitában töltjük első hónapjainkat, szivesen felvennénk a kapcsolatot a városban, vagy a környék településein lakó magyarokkal, és májustól takarítási, vagy bármi egyéb munka érdekelne 40 km-es körzeten belül.
Munka ajanlat
Pardesz Hannaban lako idosebb magyarul beszelo hazaspar keres bentlako segitseget.
Fordulni Inbar Hannahoz: 052-6360008
nobinbar@13.net
Nagy gyakorlattal rendelkezem az egészségügyben ,leinformálható vagyok. Nagyon szeretem Izraelt és minden vágyam, hogy ott dolgozzam. Nagyon jól főzök és sütök. Bármikor tudnék menni. Egyenlőre csak magyarul beszélek és egy kicsit oroszul
Korda Judit!Kedves Judit egy mostanság alijázni készülő házaspár ügyében,kérlek adj elérhetőséget,vagy keress meg telefonon.Fontos információkat szeretnék megosztani veled,továbbá nekem is lennének kérdéseim.További jó egészséget.Shalom
T:054-9491382
E.mail: cumbuj@gmail.com
Salom Gyorgy,
az e-mail cimunk: olehungaria@gmail.com
kedden bent leszek az irodaban
kerlek ird meg a mobil szamodat oda is hogy felhivjalak.
udv.
judith
Kedves Judith!Mindenek elött köszönöm a választ és ezennel közlöm a tel számomat.Fontos lenne a beszélgetésünk,alijával kapcsolatban.
054 9491382 shalom
Sziasztok! Május végén ,junius elején aliyázunk én manikür-pedikűr műkörmösként szeretnék dolgozni .Ha valaki tudja milyen engedély kell vagy hogy és hol lehet dolgozni ebben a szakmában írjon.Köszönöm,főleg ha valaki Askeloni mert oda megyünk.Skaypom Lenartágnes51
Kedves Ágnes!Megbeszéltük,hogy minden kérdésedre választ adok,pontos adatokkal.Csak nyugalom,minden OK lesz.Itt úgy mondják,JE TOV!!!
Köszi Gyurikám! Várok türelmesen.
Nem kell semmi különösebb honosítás csak a diploma Oklevélelegyűt legyen lefordítva angolra de jobb, ha Ivritre van fordítva hivatalosan!!!
Egyébként rengeteg van belőlük főleg az Oroszok közül! Nehéz elhelyezkedni ezért hacsak nem önnáló üzletet akarsz ! Feketén nem szabad mert az itteni adóhatóság bűntett!!!!!!
Sziasztok!
Ha valaki tud ajánlani munkát és szálláslehetőséget Eiláton, kérem, hogy írjon.
Bármilyen munka érdekel.
(Alap héber, német,angol, jó orosz nyelvtudással)
Üdv.
Remelem sikerult talalni azota munkat,de Eilaton ennyi nyelvtudassal nem nehez elhelyezkedni.Az orosz kulonosen elonyos.
Cadurit,Mechorot even Eilat,Eilat Diamond Mines(micsoda hulyeseg)allandoan keresnek tobbnyelvu freelancert.Szallodai recepciok is.
udv.
Netanyan masszirozast vallalok, egeszsegugyi,relaxalo,frissito.Igeny szerint.Ha van ismeros aki szeretne massziroztatni kerlek ajanljatok neki is.Szeretettel varok mindenkit.054-7876 498 telefonszamom elertek.Timi
Szia Judit! Azt hiszem, hogy tudok segiteni. En Ashkelonban takarito voltam iskolakban. Egy ole-hadasnak valo jo munka-minimalberes. En az elmult napokban tudtam elhelyezkedni a szakmamban. Mar beszeltem is a volt “fonokasszonnyal” es orommel ad neked is munkat,csak hivni kell telefonon. A szamot atadtam a Klein Szilvianak, aki szolt nekem az erdekedben. A fonokasszony neve Rachel. Sok sikert
Sziasztok!
Akit érdekel takaritási munka Tel Aviv és vonzáskörzetében jó órabérért (45 Shekel), hivjon! Tel: 054-4577464, Email: daniellax01@gmail.com
milyen takaritas, lakastakaritas vagy lepcsoehazak?
szia
Agnes vagyok ..jelenleg Ramat ganban lakom engem erdekel a munka.
esetleg nem tudsz babysitter munkat?Engem az is erdeklne.
Nagyon surgos koszonom
052 3903698
Kedves Ági!
Nem tudom,mire jutottál a munkával kapcsolatban.
Sajnos én nem tudok ebben segíteni,de….
Voltam kint pár éve.Most megint mennék,de nem nagyon van hová.
A régi helyen nincs munka és eléggé bizonytalan az a kicsi is.
Ez a takarítás bejött?
Tudom,nem ismerjük egymást,mégis…
Ha tudsz valami okosat,meg tennéd,hogy szólsz nekem?
Előre is nagyon köszönöm és sok sikert Neked!
Denke István
A Facebook-on is meg találsz.
Kedves Dani!
Napok óta az Izraeli munkalehetőségeket bújom mert itthon iszonyú kilátástalannak érzek mindent.
Kérdésem lenne hogy kihez lehetne fordulni segítségért,úgy látom Te már “sínen vagy”. Tudom kint magyar családoknál is lehetne dolgozni ha valaki nem tudja a nyelvet (házvezetőnő,idősgondozó)és már nem túl fiatal . Tudnál nekem abban segíteni hogy hol kezdjem el és ez milyen költségekkel jár.
Ha esetleg bárki segíteni tud ebben nagyon megköszönöm.
Címem. boros-erzsebet@hotmail.com
skype: boroserzsebet1
Kedves Dani Párommal három évig voltunk Amerikában zsidó családoknál dolgoztunk házi ápolóként ami a szakmánk is.Szeretnénk Izraelbe váltani. Minden lehetőség érdekelne.Köszi előre is az infókat szia.
Helló,Dani!
Borsos Éva vagyok, tanítónő.Hosszú nyári vakációba szeretnék külföldön munkát vállalni.Gyerek felügyelet,takarítás,idősgondozás,főzés,sütés munkákhoz értek legjobban.Különösen a kürtőskalács specialistája vagyok.Julius 1-töl szeptember1-ig bárkit helyetesíthetek is. Választ szeretnék.
Érdeklődöm, hogy hogyan lehet munkavállalási vízumot kapni. 62 éves vagyok, van már gyakorlatom idősápolásban, házvezetésben. 2 alkalommal már dolgoztam zsidó családoknál Amerikában. Ősszel szeretnék kiutazni, s addig intézném az ügyeket, csak nem tudom hogyan kezdjek neki.
Kedves Márta!
Magyarul beszélő családhoz szeretnék kijutni dolgozni.
Ápolónő ,gyógymasszőr – reflexológus ,44 éves vagyok.
Te ,hogyan juttál ki?
most fontos hogy ki tudjak jutni.
Tudnál valamilyen tanácsot adni?
Köszönöm szépen
Kedves mindenki!
Olyan kéréssel/kérdéssel fordulok hozzátok, hogy ugyan van még másfél/két hónapom a Merkaz Klitában Ashdodban, de utána szeretnék munkát vállalni, lényegében mindegy hogy hol. (Eilát ha lehet ne legyen).
Angolul gagyogok, a hébert meg az ulpan-szintnek megfelelően használom.
Kérlek titeket, hogy ha tudtok valamit, vagy van ötletetek, kérem jelezzétek a:
sas_david@hotmail.com
0528832993
köszönettel: Dávid
Kedves Barátaim! Aki szeretne egy 61 éves Budapesti alijázni készülő nyanyávalés férjével beszélgetni skypon szeretettel várom. lenartagnes51 a cím.Mindenkinek nagyon köszönöm az emailt ami sokat segített nekünk.Ágnes
Bejelöltelek tegnap a skypon, nem fogadtad el.
Nem volt jelölés kérlek jelőlj be ujból. lenartagnes51 Üdv Ágnes
én szeretnék ha lehetne,2 évet dolgoztam Israelbejól beszélek héberül,és lehet hogy még vissza megyek a családommal.
Kedves Emberek!
Dolgozni szeretnék Izraelben.Gyermekszakápolói ,reflexológus ,természetgyógyász gyógymasszőr vagyok.Állapot felmérés után méregtelenités,góckutatás ,egyénre szabottan ,ellenőrzötten ,végzem.
Orvosi gyógykezelések mellé,rehabilitálni,felépíteni az egészségét az embernek tudok segíteni.Táplálkozás beállítása ,teák,vitaminok,stb,.
Ehhez értek.
Magyarul beszélek,ezért elsősorban olyan magyar családhoz szeretnék ki jutni akiknek ezekre a szakmai tapasztalatokra van szükségük.
.Bővebben:postaeva.freeblog.hu-
Udvozletem Mindenkinek! Ha valakit erdekel egy nagy non froszt huto es egy nagy gaztuzhely elektromos sutovel-olcson elviheto. 054-5485271 Marietta
Kedves Fórumozók! Mi most kezdtük 60 éves fejjel intézni hogy alijázzunk mert úgy gondoltuk hogy a hátralevő éveinket Israelban éljük le. Nagyon szeretnék olyannal beszélgetni aki korban hozzánk hasonló és már kinn él.A nyelvet már itthon el kezdtük tanulni és dolgozni is szeretünk és tudunk.Azért sok minden érdekelne,például hogy a mi korunkban kapunk-e munkát bár én szeretnék egy kis magyaros büfét nyitni mert főzni,sütni imádok aférjem is. Ha valaki emailozna velem annak nagyon örülnék.Emailom:lenart-agi@freemail.hu
Kedves Agi
Judit vagyok es mi ket eve aliaztunk a ferjemmel es a lanyunkkal . Hasonlo koruak vagyunk mint ti.
Ha van kerdesed szivesen valaszolok
skypon tudunk beszelni salamonfamilia neven megtalalsz
udvozlettel Salamon Judit
Szia Ági !
Judit vagyok és két éve aliáztunk és hasonló koruak vagyunk mint ti.
Ha gondolod keres meg skypon salamonfamilia néven megtalálsz
üdvözlettel : Judit
Kedves Judit! Köszönöm és kereslek skypon. Te is tudsz lénárt ágnes -ként vagyok. Üdvözlettel Ágnes
Nem jó skyp címet adtam lenartagnes51 ez a jó Üdvözlettel Ágnes
Kedves Ági és Juditok!
Én január 2-án jöttem, 60 éves vagyok, keresni foglak benneteket.
Kedves Mirjam! Várom hogy keress a skypon. lenartagnes51 Kivánok jó egészséget és sok erőt.Ágnes
Helló!
Netanjan keresek egy egyszerű és olcsó bérletet vagy albérletet, több hónapra.
(Ha megfelel lehet 1-2 évre is)
Köszönettel: András
Kedves mindenki!
Olyan kéréssel/kérdéssel fordulok hozzátok, hogy ugyan van még másfél/két hónapom a Merkaz Klitában Ashdodban, de utána szeretnék munkát vállalni, lényegében mindegy hogy hol. (Eilát ha lehet ne legyen).
Angolul gagyogok, a hébert meg az ulpan-szintnek megfelelően használom.
Kérlek titeket, hogy ha tudtok valamit, vagy van ötletetek, kérem jelezzétek a:
sas_david@hotmail.com
0528832993
köszönettel: Dávid
szep jo napot mindenkinek!Keresek magyarul beszelo kozjegyzot Tel-aviv kornyeken.Koszi ha tudtok segiteni!
Olga,
ha Magyarországgal kapcsolatos okmány-hitelesítési problémád van, fordult a nagykövetséghez. Ők ellátnak közjegyzői feladatokat is.::)
koszonom szepen!!
Van egy Fiat Tipo (1994) elado, mindene mukodik, gumik jok, olajcsre 1 honapja, mazgan feltoltve, vizsga van rajta marcius vegeig… Ara 2700 s
+ Fiat Uno (1992) elado, optimalis allapotban, gumik jok, vizsga nincs rajta, idohiany miatt csupan. Ara 2000 s
054-2658077 v. goldstein_rye2003@yahoo.it
Sziasztok Kedves Mindenki! Karmieli Befogadási központról van-e valakinek infoja? Ashdod helyett úgy néz most ki, hogy ott lenne helyünk. Májusban alijázunk. Szívesen vennénk bármilyen felvilágosítást. Szép napot Mindenkinek! Nora, Gábor
Kedves eleonora01!
Kármiel,nagyon szép város észak Izraelben,körbevéve arab falvakkal,de a munkalehetőség,nagyon behetárolt,mert elég messze van a nagyobb városoktól,Pl Haifa,nembeszélve Tel Aviv és környékétől.Ashdod kb 220000 fő lakja és kb 40′ re van vasúton az ország központjától,Pl Tel Aviv.Ha bárminemü felvilágosításra van szükségetek írjatok.cumbuj@gmail.com.
Sikeres alliázást és beilleszkedést.Könnyen fog menni.Ha lehetőségetek van rá,akkor a nyelvet már most próbáljátok tanulni.FONTOS! Én Izraelben élek.
Igen, igazad van, munka szempontjából nem előnyös Kármiél, de 2 lehetőségünk maradt, amiből választhattunk, mivel a Merkaz Kliták nagyrészt bezártak, tehát mivel az első jelöltünk(Ashdod) felől nemleges válasz jött, a kínálat Beer-Seva, vagy Kármiél, ebből mi az utóbbira szavaztunk, és örülünk, ha megkaphatjuk. Célunk a méhészkedés,-ebben a témakörben minden info, vagy netán kapcsolati lehetőség boldoggá tenne bennünket, eddig csak kósza híreket kaptunk. Úgy tűnik, csak majd helyben tudunk ebben lépni, ugyan írtunk ide-oda, de nem nagyon válaszoltak. Mivel északon van a mezőgazdaság zöme, célunk a vidéki élet, mivel Gábor több évtizede vezető mezőgazdász, mellette méhész, így gondoltuk, nem rossz az észak. Én először takarításra, vagy bármi hasonlóra gondolok, egyik végzettségem grafikus,így viszek ki egy csomó kis méretű festményt, igényes keretekben, amikből szeretnék kézművesvásárokon, vagy bárhol eladni, esetleg mellette dísztárgy-készítést beindítani. Volt már díszgyertya-ajándéktárgy készítő vállalkozásom, és beteget ápoltam Angliában, mindketten nyitottak vagyunk mindenre, ami adódik. Tanulunk, persze, kezdtük a Rabbiképzőn 4 évig, persze felejt az ember, ezért most is magánúton minden nap nyomjuk a hébert, ott pedig az első dolgunk az ulpán lesz. Nem nagyon van kapcsolatunk, ezért nagyon örülünk minden segítő tanácsnak. Szép napot Neked, és Mindenkinek: Nora, Gábor
Kedves Cumbuj! Mi még a férjemmel Budapesten vagyunk zsidók és most intézzük az aliját.Szeretnék ezen a forumon ismerkedni kint élő magyarokkal de nem tudom hogy kell erre az oldalra regisztrálni mert így csak válaszolni tudok.Kicsit szorongok az alijázás miatt mivel mi már nem fiatalok vagyunk /60 éves/ de számunkra itthon már nem élhető az ország és így haza megyünk ahova tartozunk,de nagyon nehéz még azt sem tudom hova mennyünk.Kérem szépen aki tud akár itt akár emailban vegye fel velem a kapcsolatot és egy kicsit beszélgessünk arról mi vár ránk kinn. Előre köszönöm annak aki segít. Ágnes email:lenart-agi@freemail.hu
Neharagugy hogy ismeretlenul zavarlak de a férjemel már 2-napja telavivbe vagyunk mert átvágtak és most munkanélkul vagyunk itt a szálás se olcsó és azért zavarunk hogy tudnál-e nekunk valamibe segíteni munka vagy olcsó szálásban,Ha tudnál akkor lécives hívjá már fel minket 054-731-8148.előre is köszönjuk erzsi ricsi
kedves cumbuj én is szeretnék izraelbe munkát válalni meg köszönném ha segitenél nekem azt mondod kint élsz te jobban tudod hogy milyen munkák vannak és jó lenne ha meg irnád nekem mert többen szeretnénk mi nők munkát válalni magyarul beszélünk kedves családok nál vagy éttermek ben szivesen dolgoznánk segitségedet előre is köszönöm tisztelettel gabriella elérhetőségem gabika10@windowslive.com telefon 06703440278
Kedves Nora,Gábor
Ezzel a hozzáálással gyümölcsöző lsz az életetek.Jól hangzanak a terveitek és így valóban Kármiel lesz a kezdő városotok,de olyan gyönyörű,hogy ha a terveitek bejönnek és miért ne,akkor ott fogtok ragadni és boldogok lesztek.Kívánom nektek mielöbbi beilleszkedést és jó egészséget mindnyájatoknak.
Köszönjük kedves szavaid, mi mindent meg fogunk tenni, és lelkünkből tesszük, amit teszünk, boldogok vagyunk, hogy lehetőséget kapunk, és eddig is annak örülünk, amink van, nem azért “brekegünk”, hogy mi nincs. Eddig is, bár nem volt se könnyű, se rövid a megtett út, de úgy érezzük, fentről rengeteg segítség jön. Veled együtt Mindenkinek a legjobbakat kívánjuk: Nora, Gábor.
Kedves Nora es Gabor!
Ritkan szoktunk feljonni az oldalra, de olvastuk a kerdeseiteket. Mi egy fiatal hazaspar vagyunk, 2,5 eve alijaztunk, es nagyon szivesen segitunk Nektek, amiben tudunk – leginkabb tanacsokkal. Az elso kerdesunk az, hogy miert akartok merkaz klitaba menni? Mennyibe kerul a merkaz klita egy honapra kettotoknek? Annyibol nem tudnatok berelni egy lakast? Plane, hogy azt irtatok, videken szeretnetek elni.
Mi Karmielen eltunk egy evet, es alig vartuk, hogy el tudjunk jonni onnan. Mindenki azt irja rola, hogy gyonyoru, ami igaz is, az egyik legszebb varos az orszagban szerintunk is, de borzaszto draga, es alig-alig van munkalehetoseg. Ha nincs autotok, akkor meg vagytok love, mert meg a vonatig sem tudtok normalisan eljutni.
Ha adtok egy email cimet, szivesen megosztjuk veletek az altalunk megelt tapasztalatokat, es tudunk bovebben meselni Karmielrol, a merkaz klitakrol, az itteni eletrol.
Szívesen kérdeznénk pár dolgot priviben, ha nem terhelünk Benneteket. Szép napot: Nora, Gábor
Még annyit, hogy az emailunk és az első válaszunk rossz helyre írtam, de biztosan megtaláltátok! Még egyszer a legjobbakat: Nora+Gábor
Kedves Kobi,
En nem latogatom gyakran ezt az oldalt de
szeretnem ha segitenel nehany kerdesem lenne
Nem vagyok mar nagyon fiatal de a stilusom
es gondolkodasom fiatalos
Az aliyazassal kapcsolatban szeretnek kerdezni es munkavallalassal kapcsolatban
Koszonom elore is varom valaszodat. Sara
hello!amit irtal amivel oglalkozol a graika itt ki allsz es arulsz itt szabad ez mas dimezio ez izrael leszalltal a gepröl rögvest eljtsd el mi volt ottho mi va ittho ez mas vilag es arra ügyelj mert az atveres itt sport a lé elöre es kol tov
Most láttuk, h. írtatok, nagyon örülünk neki! Talán 1000 sékel alatt van a merkaz-klita, de pontos választ csak akkor tudunk, ha sikerül ott helyet kapni. Mindenképp vidéken szeretnénk élni, és “álmaink netovábbja”, hogy Gábor méhész lehessen. Eddig semmi infot nem sikerült kapnunk a vidéki (falusi, mosav-beli) életről, ezért gondoltuk, legyen címünk, h. mehessünk, legyen ulpán elérhető közelben, aztán elkezdjük a felderítést. Ezért autó az elsők között lesz, amit veszünk, persze az autóvételhez is kell egy autószerelő segítség, és így tovább…minden lépésünket nagyon meg kell gondoljuk. Minden tanács, segítség szó szerint “aranyat ér” számunkra, és szívből köszönjük mindenkinek, ha leírja, amit gondol. Persze már mi is egy-két dolgon keresztül mentünk, és igyekszünk nagyon megfontolni, mibe megyünk bele, de teljesen új terepen leszünk. Szép napot Nektek, és mindenkinek, aki olvassa-e-mailunk: gbor.madaras@gmail.com
Nagyon örültünk soraidnak! Ha jól értem, hogy szabadabb a lehetőség, és amit tudok, amim van, azzal ott állok ki, és adom el, ahol akarom, az igazán csodás lenne! Igen, nagyon igazad van a kapcsolót át kell állítani! Ezt tesszük, csak persze meg kell ismerni a kinti lehetőségeket. A “lé előbb, és kol tov” sem nagy baj, csak az, ha leadjuk, és semmit nem kapunk érte. Mert a világ persze mindenhol úgy működik, hogy előbb tegyél le valamit, aztán kaphatsz valamit. Mégegyszer köszönjük tanulságos válaszod, sokat segítesz! A legjobbakat kívánjuk: Nora, Gábor
Askhelonban takarítást vállalok heti két három alkalommal!
Tel:0549531263
email:11barika11@gmail.com
Sziasztok!
Bentlakasos hazvezetonot keresunk Izraelben az orszag kozpontjaban. Takaritas, mosas, vasalas, fozes, rendrakas, idonkent gyerekfelugyelet tartozik az ellatando feladatok koze. Mindket gyerek ovodaba jar. Megegyezes szerint 2 vagy 3 szabadnapot biztositunk, ezekre a napokra is igeny szerint van munkalehetoseg mas csaladoknal. Kulon szobat, teljes ellatast biztositunk. Az izraeli munkavallalasi torvenyek miatt zsido szarmazasu jelentkezoket varunk.
Tovabbi reszletekert irjanak a juditfriedmann@gmail.com
koszonom, Judit Friedmann
Szia érdekelne a lehetőség itt vagyok a férjemel telavivben vagy ha más munkát tudnál nekem vagy a férjemnek akkor szóly itt a számom 054-731-8148 sűrgős lenne.Előre is köszönöm.
Kedves Judit!
Én egy magyar ápolónő vagyok 30 éves gyakorlattal itthon három helyen dolgozom még is nehéz a megélhetés. Nagyon szeretem Izraelt. A mindenem .Szeretnék idős házaspárra felügyelni. Leinformálható szakember vagyok. Nyelvet csak az anyanyelvet beszélem És egy kevés oroszt. Jól főzök és sütök. Örülnék ha tudnál segíteni. Bármikor tudnék utazni.
Sziasztok!
Terveim szerint februárban Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott. Eredeti képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Egy kis ideig alapfokú cselló-tanárként is működtem, igaz ezt képesítés nélkül végeztem.
Ugyanakkor fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Leginkább Netanyán, vagy Hajfán szeretnék letelepedni, de ha ez nem megy, akkor bármelyik egyéb hely is megfelel.
Ha a fentiek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Üdv.: Maci (Skype-címem: ariello8)
E-mail: ariello93@gmail.com
Sziasztok!!
Segítségeteket szeretném kérni, mivel sürgősen keresek Ashkelonba lakás takarítást napi 4-5 órába. Mindegy, hogy délelőtt vagy délután. Négy gyerekkel vagyok itt egyedül. Hogy ki tudjam fizetni a lakást amiben lakunk ezért most napi két lakást is bevállalok. Ha valaki tud akkor szóljon nekem a következő telefonszámon: 052-8775171.
A segítséget előre is köszönöm. Nagyon sürgős lenne, mivel nincs munkám jelenleg. Magyarul beszélek még, mert közben tanulom a hébert is csak a gyerekek mellett mivel alergiások is és egyenlőre betegesek elég nehéz. De a munka nem akadály csak dolgozhassak. Köszönöm.
Sziasztok! Shalom!
Az alábbiban szeretném segítségeteket kérni.
1999-ben édesanyám halála miatt hazatértem magyarországra,és mivel nem volt más én neveltem fel a kistestvéreimet akik ma már nem kicsik.
Közben családot alapítottam 4 gyermek anyukája vagyok,és ugy döntöttem hogy visszatérek israelbe a családdal együtt.
De ehhez sok pénz kell és én ezért munkát keresek.
Nincs arra lehetőségem hogy a kiutazást magam finanszírozzam ezért olyan munkáltatót keresek aki meg tudja nekem előlegezni.
Israeli állampolgár vagyok és héberül is beszélek.
Dolgoztam már metapeletként is ez sem akadály/nanny,házvezetőnő,metapelet/
Muszáj dolgoznom hogy a családom ki tudjon utazni utánam más lehetőségünk nincs.Segítséget nem kérhetünk itthon kitől hisz nincsenek szülők.
Segítségeteket előre is köszönöm.
Ágnes
cataleya0515@gmail.com
0036 20 627 1489
Kedves Ágnes!
Segíteni nem tudok, csak elmondani, mit tennék én. Először is a Szochnuttal beszélnék a helyedben, hiszen Te visszatérőnek minősülsz. Családod pedig jogosult az alija támogatásra.
Nem értem, miért kéne külön jönnötök?
Ezt már megtettem…semmi nem így működik …én pedig még mindig ola chadasa vagyok mivel nem voltam sok évet israelben, de a szochnut már nem tud segíteni ebben.
Köszönöm aranyos vagy!
Ágnes,
megint csak azt tudom mondani, hogy én mit csinálnék (ha ezt is meglépted, több ötletem nincs).
Szóval, levél írása v. internetes kapcsolat felvétele az izraeli Bevándorlási Hivatallal.
(Van egy olyan érzésem, hogy az orosz alija negatív tapasztalatai miatt keményítettek be a Szochnut kirendeltségek.
Munkat keresek 12 januar 11-24-ig. 0547301247
Sziasztok!
Valaki tudja hol lehet mezogazdasagi munkat talalni(zoldseg- gyumolcs szedes
mosavban,nem kibbuc) ?
Elore is koszonom a valaszokat !
Krisz : 052-8901920
kriszfiroozifam@yahoo.com
Sziasztok!
Surgosen keresunk, azonnali belepessel Herzliya-ra,
idos 98 eves neni melle, magyar nyelvu, Izraelben
tartozkodo, engedellyel rendelkezo metapeletet, 24 orara!!!!!
Tisztesseges, korrekt, finom mo-i csalad.
A neni kora ellenere , jo fizikai es szellemi kepessegeknek orvend.
A hazimunka mellett a gondozo feladata lenne a nenivel
tarsalogni, kartyazni, olvasni, esetlegesen kezimunkazni.
Erdeklodni:
Rachel Shapira:050-687-9350 (magyar, heber)
Anita Paldeak: 054-429-6716
anita.paldeak@gmail.com
skype; anita.paldeak
Helló Anita
szivesen vállalnám a Mami gondozását 57 éves magyarnő vagyok csak a repülöjegyet kell megvennem ha megfelelek.Indulni bármelyen időpont megfelel dolgoztam Askelonban mint metapelett referenciát lehet kérni.telefonszámom 36 30582-7000
a bizalmat elöre is köszönöm
Marcsi
Kata vagyok!
25 éve dolgozom az Egészségügyben, mint ápolónő, munkát keresek Izraelbe Házi gondozást. Ott lakással.. Jelenleg Onkológiai osztályon dolgozom, egyéni területem az idős gondozás. Nagyon szeretem az idős embereket. Oroszul beszélek nagyon keveset.Kérlek segítsetek nekem, hogy minél előbb Izraelbe tudjak dolgozni.
Sziasztok,
Banéth Eszter vagyok és jelenleg magán héber órákat tartok illetve egy nyelviskolában is tanítok Budapesten. Ha bárkit érdekelne egy kis nyelvtanulás, nyugodtan hívjon vagy írjon.
ebaneth@gmail.com, 06705183398
Üdv
Sziasztok!
Most érkeztem Tel Avivba és szeretnék héberül tanulni. Tudtok ajánlani nekem héber intenzív tanfolyamot?
Köszönöm előre is,
Krisztina
szia Krisztina!Heber intenziv tanfolyam van Tel-avivba Lasale utcaba.Ulpan gordon a neve.Tel.szam 035230397.Telefonalj es erdeklodj bovebben toluk.
Szia Olga!
Köszönöm szépen a segítseget!
Sajnos a Gordon Ulpannak csak februárban indul legközelebb tanfolyama, de szerencsére találtam egy ulpant a Neve Tzedek-en és nagyon meg vagyok vele elégedve.
Még egyszer köszönöm szépen,
Kriszti
Attól függ, hogy mennyit szánsz rá. Mert a többet akkor tudom neked ajánlani a Halmos László újságírót.
Szep jo napot mindenkinek !
Sepsiszentgyorgyi -Romaniai Munkaero kozvetito iroda vagyunk , minden engedellyel rendelkezunk ami ehhez a munkahoz szukseges .
Ha valaki tudna segiteni hazvezetonoket metapeleteket kozvetiteni Izraelbe vagy ceget ajanlani aki velunk dolgozna , kerem ertesitsen az alabbi e-mail cimen vagy telefonszamokon :
eva_bernad@yahoo.com
Tel:0040267311065
0040746044157
Udvozlettel
Bernad Eva
Shalom!
Tel-aviv és Sha’arey Tikva között különböző munkákat vállalok. (Több városban)
-Szobafestés-mázolás.
-Takarítás.
-Fürdőszoba teljes körű felújítás.
-Kerti munkák.
-Különböző szerelési munkák.
Akár már most elő lehet jegyeztetni húsvét előtti felújítási munkákra!
Nagyobb munka esetén messzebbre is utazom!
Telefon: 0522502469
Keresek Magyarul beszélő fülész szakorvost aki praktizál.Ha valaki esetleg tud valakit kérem ide jezze köszönöm szépen
Kedves Ágnes! Fülész és audiologus szakorvos vagyok. Jelenleg ulpanon tanulunk Rananán a feleségemmel. A diplomám honosítása most van folyamatban.Még aktuális a keresése? Üdvözlettel: Miklós
Köszönöm hogy jelentkeztél igen aktuális még a keresés megadnám a telefon számomat kérlek szépen hivj fel nagyon fontos lenne számunkra 050-557-7101 még egyszer nagyon szépen köszönöm és várom a hivásod
Shalom.
Jerusalembe keresek munkát ! Főzés-takarítás(lépcsőház is) ház körüli-kert gondozás, gyermek felügyelet, metapeleti (bevásárlás-felolvasás) stb…
Bármi megoldás érdekel ! Izraeli állampolgár vagyok.
Köszönöm.
Jom Tov !
Januártól, 8 éves metapelet gyakorlattal a hátam mögött,munkát szeretnék vállalni, Askelonban és környékén .Minden megoldás érdekel! Felolvasás,sétáltatás,bevásárlás!Takarítás,idősgondozás ,részmunkaidőben is.Az ország minden régiójában dolgoztam már,ismerem a kóser konyhát,referenciám van, munkavállalási engedéllyel rendelkezem, kevés ivrit nyelvtudásommal elég jól elboldogultam idáig. Tel:0549531263
email:11barika11@gmail.com
Maria!Talaltal mar munkat?Az este telefonalt valaki,hogy hazvezetonot keres.Nem kell kezelni senkit,csak a lakast fenntartani,de ott kell lakni naluk.Varom valaszodat
Szia Olga! Még nincs semmi ajánlatom és szeretném tudni merre van ,mik a feltételek,mennyi a fizetés ?Van-e szabadnap?Érdekel a lehetőség !Köszönettel Mária.
Engem is érdekel a munka tudnál részletekkel szólgálni?
szia Maria! Miutan irtam neked,azutan lattam,hogy te Ashkelon kornyeken keresel munkat,ez itt van valahol Tel aviv kornyeken.Nem tudok semmit.Egy tel szamom van,ha akarod oda adom.
Esetleg nekem tudnál segíteni ebben a munkában.?Engem érdekel.
helló Olga
Köszi a telefonszámot előre is
szia olga
várom a telefon számot ha tudsz segiteni.
elöre is köszönöm
marcsi
Kalmár Titanilla
Férjem és 6 hónapos kisfiam van. nagyon szeretnénk Izraelben dolgozni illetve élni.Bármilyen munkát szívesen elvállalunk, csak annyi a kérésünk hogy szállás legyen nekünk és együtt maradhassunk. Dolgoztunk úgy idős emberekkel ahol mind ott voltunk és ez sosem jelentett problémát. Kérem akinek szüksége van 24 órás idős illetve részmunkás csecsemőgondozást is vállalok. A férjem víz,gáz,központi fűtés szerelő.
Az előző hirdetés e-mail címe:cumbuj@gmail.com
Magyarszármazású 63 éves,aktív emberke vagyok.Bármilyen munkát vállalok Ashkelonban és környékén.
Lorenz (Lőrinc) Eliezer 99 éves, Nes Ziona-n lakik és beszélgetőtársat keres hetente 1-2 alkalomra, mivel ugyan szellemileg friss, de előrehaladt korára elfelejtett ivritul és már csak magyarul beszél. Lánya Liora várja telfonhívását annak, aki ebben segíteni szeretne a 050-5313543-as telefonon. Ugyancsak őt lehet hívni, ha magyarul beszélő 24 órás metapelet munkát keres.
Kedves Liora
nagyon szívesen lennék 24 órás és beszélgető partner is mert mindig is dolgoztam idős emberekkel és fiatal korom ellenére én mindig rendkívül tiszteletteljes voltam. Annyi probléma van csak ezzel hogy férjem és 6 hónapos kisfiam van és én csak olyan munkát tudok elvállalni ahová ők is jöhetnek. Persze ha ez szóba sem jöhet nem baj,de nem hagyhatom őket Magyarországon. Ha így is megfelel kérlek írj és megbeszéljük a feltételeket illetve képet is küldhetek magunkról.
maradok tisztelettel: Kalmár Titanilla
Tisztelt liora ! ön nagyon boldog ember lehet hogy az édesapja az ön kozelébe lehet ! TIsztelem és becsulöm a bölcs embereket ,tele élettapasztalattal . képzet szoc .gondozó vagyok .alkalmi munkát . ,végzem magyarországon itt lakom! szeretnék munkát vállalni kinti .,segitséggel kolcsonosen ! maradok tisztelettel klára
Tel Avivban keresnek metapelet 3 hónapos csecsmőhőz, hétfotol péntekig.
Angolul vagy olaszul is kell tudnia.
letmont@gmail.com
054-2330725
Kedves Judit!
Aktuális még ez az állás?
Van lehetőség arra hogy a kiutazáshoz megvegyék a jegyet?
Zsidó vagyok és állampolgár de jelenleg mo.-on élek és nincs lehetőségem kimenni.
Köszönettel
Ágnes
Egy HP 510 markaju, hasznalt (de megkimelt allapotban levo) laptop elado. Van hozza taska, fulhallgato es kamera is.
A laptop es hozzatartozo kiegeszito eszkozok Tel Avivban talalhatoak.
Erdeklodni az alabbi emailen lehet: eternityt11@gmail.com
Koszonom.
a leges-legelső tanácsom aki israelben szeretne dolgozni,kizárólag gazdasági és nem vallási okok miatt jönne,hogy első a nyelvtudás!! már otthon kezdjen el nyelvet tanulni,csak akkor van esélye!
én a számítástechnika területén vagyok vállalkozó,de addig ki sem mentem a repülőtérre mig nem beszéltem az angolt meg a befogadó ország nyelvét…
aki csak a magyar gazdasági válság elől,vagy kalandvágyból jönne,az ezerszer gondolja meg!!!
Kedves László! Miért kell nagyon meggondolnia annak, aki Izraelben szeretne dolgozni, élni? Én kétszer jártam ott, 1-1 hónapra, de egy jól szervezett, jóléti államot láttam. Legutóbb 5 éve voltam, az . Kijutni egyébként szinte lehetetlen. Önnek hogy sikerült? Mik az első lépések? Ja nem vagyok zsidó, így gondolom, alig van esély.
Várom válaszát, mert érdekelnek az ottani lehetőségek.
Kedves Margit!
Csatlakozom Lászlóhoz. 10 milliószor gondolja meg, mit vállal!
Én gyerekkorom óta rendszeres látogatója vagyok Izraelnek, édesapám állampolgár, harcolt a Jom Kippuri háborúban is. Éltem egy évet Izraelben már felnőttként, épületrestaurátor a szakmám, tehát munkám is volt, nem is akármilyen.
Ezen kívül a szüleim foglalkozása miatt eszméletlen sokat utaztunk és az Antarktisz kivételével már minden földrészen éltem, több kevesebb ideig.
Ennyi tapasztalattal mondom (írom) Önnek:
Más látogatóba menni, nyaralni menni egy országba és más hosszabb ideig ott élni és dolgozni.
Gondoljon csak bele! Magyarországról minden külföldi azt gondolja, csodálatos ország, a magyarok kedvesek és vendégszeretőek, jóléti társadalom vagyunk. De valóban ez Magyarország igazi arca?
Én tapasztalatból mondom, nem! Nagyon nehéz most az élet itt!
Izrael ugyanez! Kedvesek a turistákkal és segítőkészek.
De ott is válság van, ráadásul amiket megszokott itthon, hogy ingyen van, az ott nincs ingyen. Nem jár ingyen az óvoda például!
És igen, Izrael elsősorban a zsidó származásúak előtt áll nyitva. Ez volt a megalapításának az egyik oka igazából. De ne gondolja, hogy tárt karokkal fogadnak majd másokat! Miért is tennék? Szerintem ez így normális! Nem kell ezért haragudni rájuk! Bár Magyarország is ilyen lenne. Talán nem ülne ekkora gazdasági trutyiban… Nem bántani akarom Magyarországon, félre ne értsen! Csupán ez a nagy igazság.
Senesh család keres segítséget (héber és magyar nyelvű) családi iratok rendezéséhez.
Időpont: Hanuka (10 nap)
szerény díjazás, és az utazási költségek térítése.
Lenyűgöző munka történelmi dokumentumok rendezése
telefon:
Ilana 0543154447
Omar 0526368800
sok köszönet
Pardesz Hanán, idösebb magyar házaspar keres nem fiatal házvezetönőt, aki rendelkezik kocsi vezetés engedélyel.
Bent lakásal jobb lenne, de nem feltételes.
Tovabbi informácio:
Miriam : 04-6230534 ( 12.00 – 16.00 óra közt nem felhivni! )
Tali (a lányuk) : 054-2010904
megkőszőném ha aki megkapja a munkát jelezné a honlapon
Jo napot kivanok !
Sepsiszentgyorgy-Romaniabol udvozlom, most talaltam a myisrael oldalra , munkaero kozvetitessel foglalkozunk, vagyi hazvezetonoket-metapeleteket kozvetitunk Izraelbe , kerem ha meg ervenyes a hazvezetono keres , keressen az alabbi elerhetosegeken :
Tel : 0040267311065 , 0040746044157
e-mail : eva_bernad@yahoo.com
Tisztelettel
Bernad Eva
S O S.
Sürgössen keresek 24 órás Metapeletet Petaktikvába engedéllyel rendelkezők vagy állampolgárok jelentkezzenek.
Hívj : 05285851777
Slomó vagy Gábor
Hívhatsz Izrael területéről
972528586117
ÉRDEKELNE AZ ÁLLÁS. 56 ÉVES MAGYARÁLLAMPOLGÁR VAGYOK.DOLGOZTAM KINT ISRAELBAN MINT METAPELET REFERENCIÁT LEHET KÉRNI.
36 30 582-7000 TELEFONSZÁMON ELÉRHETŐ VAGYOK
Kedves Gábor !
Munkát keresek külföldön. Esetleg magyar családnál. Mogyoródon élek. A helyi általános iskolában dolgozom gazdasági ügyintéző vagyok.
Lenne hozzád egy-két kérdésem .
Írhatok ?
Kedves Slomo vagy Gabor
Romaniabol lehet kuldeni metapeletet hozzad ? vagy csak olyanok jelentkezeset varod aki mar kint van es esetleg nincs munkaja ?
Amennyiben igen, az alabbiak az elerhetosegeim :
Tel 0040267311065 , 0040746044157
e-mail : eva_bernad@yahoo.com
Érdeklődöm hogy aktuális e még az állás.kiutazási segítség lehetséges?
Állampolgár vagyok jelenleg mo.-on élek.
Köszönöm
Ágnes
Shalom!Senki nem olvasta el az en keresemet……? november 9-ken irtam ,Klara neven…….Nem hiszem,hogy valaki nem tud segiteni,mindig vannak kiskapuk..Koszonom!
Metapelet munkát keresek Tel-Aviv és környékén
magyarul beszélő idős néninél vagy bácsinál.
Telefon: +972 0543935906
E-mail: deviedit@freemail.hu
Jerusalemben keresnek titkarnot szerda es csutortoki napokra,
angol-heber nyelv szukseges, (segit ha olaszul is tud)
rama@mtova.org.il
Munka engedellyel rendelkezo, esetleg ujbevandorlo, vagy mar toshav vatik statuszban levo szemelyeket keresek Izrael kozbontjaban levo takaritoi munkara. Jelenleg surgosen kene egy Rishon Letzion melletti moshavba egy bentlakasos hazvezetono. Mas takarito munkak is adottak pl Petach Tikvan, Rishonon belul, stb. Kizarolag az e mail cimen jelezzen vissza az erdeklodo. Koszonom
ozsuzsi@aol.com
Megkaptuk az engedélyünket, május körül települünk ki, 53 éves nő vagyok, érdekelne, hogy számíthatok-e arra, hogy akkoriban is lesznek Nálad munkák? Szép napot: Nora
Shalom! A nevem Klara,3 evet dolgoztam israelben sajnos a hazateresem ota eltelt 5 ev es a torveny szerint nem mehetek vissza csak turista vizummal es akkor nem kaphatok munka vallalasi engedelyt.Erdelybol vagyok,beszelek magyarul,romanul.Sajnos a ferjem hirtelen meghalt es en vissza szeretnek menni dolgozni,kerem valaki segitsen……..yamamela@gmail.com KOSZONOM
Magyar utlevelem is van,mivel kettos allampolgar vagyok.Megalltam a helyem,rendesen vegeztem a dolgom.Kerem a segitseget!
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…
Salom mindenkinek!
meg köszönöm, ha azok akiknek sikerült munkát kapni az általam hirdetett ajánlatok után, felírnák a keres-kínál oldalara.
Kedves Judit!
Csak irzaeilta vallásúak kaphatnak munkát Izraelben? A fiam most diplomázik szálloda szakon, kétszer jártunk Izraelben és szeretne ott dolgozni, tapasztalatot gyűjteni. Tanul héberül és szakmai nyelvvizsgája van angolból. Szóval van valami esélye,hogy egyszer ott legalább egy félévre munkát kapjon? Köszönettel várom válaszát!
Jerusalemben keresnek az Olasz Zsidó Múzeum melle őrt, csütörtök és pénteki napokra.
további információ: 02-6241610
c.v.-t kuldeni:
info.hevraitalia.org@gmail.com
50 éves dolgozó nő lakásbérléshez társat keres, vagy betársulna meglévő bérleménybe Tel-Aviv és Tel-Aviv vonzáskörzetében.
Telefonszám: 0547131163
Hajni
Salom!
27 éves lány keres munkát Izraelben lehetőleg szállással! Most jöttem haza turistaként és nagyon beleszerettem az országba,kultúrába,otthon éreztem magam.
Beszélek angolul és németül,több végzettségem is van: idegenforgalmi,kereskedelmi, kozmetikus, masszőr…Jelenleg nem dolgozom így tulajdonképpen “bármikor” tudnék utazni! Szeretem a gyerekeket is,jól kijövök velük!
Kérem aki tud bármilyen munkát, jelezzen!
Köszönettel:
Vrskovetz Eszter
kiegészítés: email címem: vrskovetz.eszter@gmail.com
Munkavállalói vízummal vagy állampolgárként tudsz csak munkát vállalni. Erről érdeklődj az izraeli nagykövetségen vagy az állampolgárság miatt a Szochnut irodában Budapesten.
Sziasztok!
Kéne egy kis gyors segítség inkább a kérdésemre válasz.
Szeptemberben voltam kint turista vízummal 2hetet. Ugyebár ez a vízum 3hónapra szól! Most szeretnék kicsit hosszabb időre. Ilyenkor újra megkapom a 3hónapos turista vízumot??? Útlevelembe beleütötték az Exit pecsétet így gondolom én hogy újra megadják, de biztosra szeretnék menni. Fontos lenne a mielőbbi válasz, mert ha nem adják meg akkor inkább utazok akkor amikor megadják! Köszönöm!!!
Kedves Gabi!
hívd a nagykövetség konzuli osztályát a 392-6278 vagy 392-6283 telefonszámon és pontos tájékoztatást kapsz.
Üdv.É.
kisgabi! Én nem egészen értem, hogy te miről beszélsz. Magyar állampolgároknak, magyar útlevéllel semmiféle turista vízum nem kell Israelbe. Amikor belépsz az országba, a beszélgetés után bele ütik, hogy három hónapig tartózkodhatsz ott. Megnézik a computert és ha előzőleg nem volt veled gond, nem vagy gyanús, nincs veled probléma, akkor újra beütik ezt, de ez csak a Ben Gurion repülőtéren történik. Jöhetsz-mehetsz annyiszor, amennyiszer csak akarsz.
Szívesen értékesíteném reális áron, Zalakaroson 1 szobás (három férőhelyes), 2X2 hetes, örökölhető üdülési jogomat, a fürdőtől százötven méterre, a Napfény Üdülőszövetkezetben. Első alkalommal 2011. Karácsonyát, Szilveszterét már ott töltheted, ha meg tudunk egyezni.
Kedves Mindenki,
januárban vagy februárban szeretnénk Tel Avivban életszerűen eltölteni 3 hetet, kettesben.Ha tud valaki segíteni egy olyan családot találni,akik szívesen jönnének Budára akár akkor,vagy akár máskor csereképpen,nagyon megköszönnénk.
Vagy ha tudtok olyan szervezet címét,aki ezzel foglalkozik esetleg,az is jól jönne.
Köszönettel.
Kedves Csizmadia Márta!
Magyarországi ingatlanok adás-vételének, bérbeadásának közvetítését,
bérbeadás felügyeletét megbízás esetén vállaljuk.
Megbízási szerződés mintát kérésre e-mailban megküldjük.
Kérjük keressen meg bennünket e megadott e-mail címen, vagy levélben.
Címünk: Mikromagazin-Art Kft. 1112 Budapest, Cirmos utca 4.
Üdvözlettel: Horváth József
Solymaron lakom, felesegemmel es kislanyunkkal. Zsido csalad vagyunk. Masodik gyerekunk “uton van”. Olcso berlakast keresunk Bpest belvarosaban vagy annak ovezeteben, munkahelyemhez kozel. Izraelben lakok tulajdonanak gondozasat, felugyeletet is vallaljuk lakhatas elleneben. Rendkivul komoly szandek, komoly csalad!
Salamon Zoltan es csaladja
Korabbi hozzaszolasom email-cimet elirtam. Az itt feltuntetett cim a helyes: salamon5771@freemail.hu
Salamon Zoltan
Solymaron lako, fiatal zsido csalad vagyunk.Masodik gyermekunk “uton van”. Olcso berlakast keresunk Bpest belvarosaban vagy annak ovezeteben, munkahelyemhez kozelebb. Szivesen vallaljuk Izraelben lakok bpesti lakasanak gondozasat, felulvigyazasat lakhatas elleneben. Komoly csalad, komoly szandek!
Salamon Zoltan
Haifai egyetemre keresnek ferfi takaritokat. Delutanos muszak (14:00-22:00), heti 5 nap. Csak haifai lakosoknak es hosszu tavra, nyelvtudas nem szukseges! Uj oleknak idealis. Tel.: 052-7988244.
Hello,erdekelne az egyetemi takaritoi munka Haifan.
Koszonotettel a valaszert!
Attila
Shalom
Tel Avivban keresnek mgbizhato tapasztalt baby sittert
2-3x hetenkent 15-20 orara
angol vagy olasz nyelv szukseges
nonscrivere@yahoo.com
054-6075673
Haifan keresnek 78 eves holgyhoz segitseget (nem beszel magyarul)
3x heten,
4-5 orat
nir.ablf@gmail.com
mobil:052-8699842
Munkát és szállást keresek Izraelben!!
Sürgős lenne!!
Kérem, aki tud segítsen!!
Köszönöm előre is!!
email: evi680416@gmail.com
Munikát és szállást keresek Izraelben!!
Sürgős lenne!!
Kérem, aki tud segítsen!!
Köszönöm előre is!!
email: evi680416@gmail.com
Munkát keres Ashkelonban,vagy környékén egy középkorú magyarajku asszony,pl: metapelet.takaritás,stb.Referencia van,profi munka lelkiismeretesen.Jogositvány van!!
Sziasztok!
Kedden érkeztem az országba, mint OLÉ. Szeretnék munkát találni, de egyenlőre olyat, ami nem igényel nyelvtudást,mert most járok az ulpanra.
Ashdodban, vagy környékén keresek valamit.
Köszi szépen
Kedves Dávid!
Munkát ugyan nem,de ha bárminemű segitségre van szükséged,nagyon szivesen segitünk bármiben.Ashkelonban lakunk,de csak Nov 4 után vagyunk otthon.Tel sz: 054 949-1382
Shalom.
Most költöztünk párommal Jerusalembe,új alijások vagyunk és nagy szükségünk lenne munkára :takarítás (lakás-lépcsőház)-kertgondozás-főzés-metapelet(idős-gyerek) stb. Israeli állampolgárok vagyunk.
Segítségeteket előre is köszönjük ! Bármilyen jellegű munka érdekel !
Toda raba !
Toda Raba
Sziasztok!
Tel-Aviv vagy annak kornyeken idos, magyarul beszelo neni gondozasat vallalnam. ( Heberul most tanulok. ) Munkavallalasi engedellyel rendelkezem. Ha tudtok ajanlani valakit, kerlek e-mailben jelezzetek. Cimem: Mazsika777956@gmail.com. Elore is koszonom.
Mazsi
october 16-an elkuldtem egy hirdetest, hivd fel a Monikat, aki nem tud
magyarul, de keres valakit magyarul beszelo nenik gondozasara .
Kérlek amilyen gyorsan tudsz hívjál fel Petachtikván lenne 24h. metapelet munka!!!
Slomó Kohen 0528586117
Tisztelt Izraelben élő Magyarok!
Ügyvédi Irodám vállalja jogi ügyeik magyarországi intézését, legyen az hagyatéki ügyek lebonyolítása, követelés behajtás, peres és peren kívüli képviselet, szerződések és okiratok pl. végrendelet készítése, képviselet hatóságok előtt pl. adóhatóság.
Vállaljuk továbbá ügyintézés jellegű megkereséseiket úgymint ingatlanközvetítés, székhelyszolgáltatás, tulajdoni lap kiváltás, hatósági ügyintézés, idősek ügyeinek intézése.
Ne kelljen ügyes bajos elintéznivalók miatt hazautaznia, válasszon megbízható és korrekt segítséget!
Bővebb információ: drlonyai.hu weboldalon.
Munka ajanlatok Tel Avivban:
1-Metaplet egy 5 honapos gyerekhez – 054-4934539
2-Baby sitter es hazgondozo asszonyt 16.oo – 23.oo ora kozt
054-9810911 bibidav@yahoo.com
Kedves Judit! Ők beszélnek magyarul?
Üdv.Évi
nem
Kedves Judit!
Pálos Kata vagyok, 20 éves, jelenleg Tel Avivban önkénteskedem és most
láttam a hirdetésedet .Az igazat megvallva a hirdetés
második része nagyon érdekelne, babysitterkedést vállalnék szívesen, amilyen
hamar csak lehet. Nem tudod, hogy szabad- e még az állás?
Telefonszámomat is szívesen megadom, hátha ez így gyorsabb:
+9720549327592
Segítségedet előre is köszönöm,
Várom válaszodat,
Pálos Kata
egyenesen kell hozajuk fordulnod, azert irtam szamaikat
sziasztok!
Izraelben élő magyarokat keresek kiryat bialik,motzkin és haifa környékéről.
szia ildicica ági vagyok Haderán lakom titihan2008@gmail.com ez az emailem ide irhatsz természetesen válaszolok szia
Sziasztok !
Karosszérialakatos munkát szeretnék találni Telaviv-ban lakhatással együtt vagy külön . Ha valaki tud olcsón lakásbérlést 2 személy részére az nagyon jó lenne.
Novemberben szeretnénk utazni párommal. Izraeli-magyar állampolgár vagyok kicsit beszélek angolul és társalgási szinten héberűl. Hol tudnánk állásajánlatokat böngészni ? Köszönöm a segítséget ! Email : faces1@citromail.hu
Shalom! Sziasztok!
Segítséget kérnék abban az ügyben, hogy Izraelben, milyen módon lehet céget alapítani ittanni illetve külfőldi (Magyar) állampolgárnak? Milyen költségek vannak?
Másik kérdésem. Munkavállalói vízumot kint is el lehet intézni vagy csak itthon? Nekem vannak kint rokonaim akik ott születtek ott nőttek fel de én Magyar vagyok és nem vagyok zsidó vallású.
Segítséget és a válaszokat előre is köszönöm!
http://www.israelbusiness.org.il
ajanlom hogy a rokonaid kerdezek meg a Belugy Miniszteriumban,
Miszrad haPnim-ben hogy milyen lehetoseg letezik a vizum megkapasara.
az elozo hirdetest mint az olehungaria neveben tettem fel.
judith
Jerusalemben kiadó szobát keresek kb. fél évre.Némi segítséggel idős hölgy mellé számításba jöhet.
Surgosen!
Magyarul beszelo bent lako metapelet keresnek idosebb holgy szamara.
Jol fizetik, lehetseges dolgozni a szabadnapon is.
tovabbi info:
Moran Monika (nem tud magyarul)
052-2496600
Gyerektarsasagot keresek a kisfiamnak (4 eves) Tel-Aviv-ban. Akad itt csalad hasonlo koru magyarul beszelo gyerek(ek)el?
Írj privit: gargamond@gmail.com
Irtam… de nem valaszoltal!
igen,mi Bat-Yamba elunk es kislanyom 9 eves.Szeretnem ha gyakorolna a magyar nyelvet mert O mar itt szuletett de tanitom magyarul.Tisztelettel Ashkenazy Zsuzsanna
Izraeli házaspár keres Tel Aviv-i otthonukba, bentlakással,
gyermekgondozó házvezetőnőt több évre.
3.5 eves kislány óvodás, az egy eves kisfiu par honapon belul bolcsodebe megy.
Altalános háztartásvezetés, takarítás, főzés, gyermekgondozas lenne a feladat.
A jelentkezőt külön berendezett szoba és teljes ellátás várja.
A jelentkezőnek – kizárólag a kinntartózkodás hivatalossá tétele miatt -
legalább anyai ágon, igazolhatóan zsidó származásúnak kell lennie. Alapfoku heber vagy angol tudas a csaladdal valo kommunakciohz feltetel.
Gyermekszerető, gondos lányokat, asszonyokat keresünk.
Sziasztok!Nagyon szeretnék dolgozni izraelben mint vendégmunkás.A héber nyelvet alapfokon beszélem minden munkalehetőség érdekel.Szeretném ha segitenétek abban,hogy munkavállalási engedélyt hol lehet intézni.Köszönöm
Szívesen vállalnám magyarul beszélő idős hölgy gondozását Izraelben.
Kérem aki tud segítsen.
Köszönettel: Terez
Kedves Terez!
Kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot a ornamund@walla.com e-mail címen.
Orna
Rishon Letzionban takaritoi munkat kozvetitek. Alap elvaras, hogy legyen az embernek munkaengedelye, mert en sem azt, sem szallast nem biztositok. A munka azoknak az uj oleknak eri meg, akik meg nem tudnak megfeleloen heberul es ezert kozvetitore vannak szorulva ahhoz, hogy rugalmas munkaidoben viszonylag jol kereshessenek. Aki hosszu tavon es szepen dolgozik, az automatikus oraber emelesre es unnepekkor bonuszokra szamithat. Olyan szemelyek, akik hajlandoak velem fomunkaidoben huzamosan dolgozni, azoknak termeszetesen a torveny szerint jaro teljes koru jarulekok biztositottak. A munka hivatalos, igy sokat segit azoknak, akik pl a bituah leumitol kapnak penzt es csak egy minimum munkaidore es bevetelre van lehetoseguk. Elozo hirdeteseimbol okulva szeretnem itt most leszogezni, hogy aki nem dolgozhat hivatalosan izraelben, annak ez a munka nem valo. Koszonom.
Kedves Zsuzsa!
Rehovoton lakom és pillanatnyilag ulpára járok de. Érdekelne a munka.
Tisztelettel: Natan
Kedves Zsuzsa!Én Ashkelonban lakom és nagyon kellene munka bármi legyen is az.Van referencia és utazni tudok.Izraeli vagyok.
Egészségügyi végzettséggel, sürgősen keresek idősgondozói vagy házvezetői munkát Tel Aviv vagy Jeruzsalem környékén. November elején utaznék, minden megoldás érdekel!! Köszönettel!!
Kedves Eva!
Izraeli házaspár keres Tel Aviv-i otthonukba, bentlakással,
gyermekgondozó házvezetőnőt több évre.
3.5 eves kislány óvodás, az egy eves kisfiu par honapon belul bolcsodebe megy.
Altalános háztartásvezetés, takarítás, főzés, gyermekgondozas lenne a feladat.
A jelentkezőt külön berendezett szoba és teljes ellátás várja.
A jelentkezőnek – kizárólag a kinntartózkodás hivatalossá tétele miatt -
legalább anyai ágon, igazolhatóan zsidó származásúnak kell lennie. Alapfoku heber vagy angol tudas a csaladdal valo kommunakciohz feltetel.
Gyermekszerető, gondos lányokat, asszonyokat keresünk.
Amennyiben erdekli a munka, kerem jelentkezzen a fenti email cimen.
Koszonettel
Kedves Évi!
Kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot a ornamund@walla.com e-mail címen.
Orna
Sziasztok!
Tervezzük a családommal hogy kiköltözünk Izraelbe.
A férjem által aliázánk.
Fiatalok vagyunk két kicsi gyerekkel.(2-6 évesek)
Olyanok leveleit várnám akik szintén gyerekkel költöztek ki.
Érdekelne a kinti élet, jobb e ott mint itthon?
Könnyebb megélni?
Iskolák? Óvodák?
Nehéz beilleszkedni?
Én még sosem voltam kint, és kicsit félek is.
lilien77@freemail.hu email címre írjatok. Köszönöm
A hirdetes csak Israelben elok szamara:
Keresnek segitseget idosebbekhez
alap heber tudas szukseges
tovabbi informacio:
Mordehai
03-5015010
054-4710535
Keresek Petaktikvára éjszakai ott alvásra valamint délutáni háztartásban segítésre Középkorú hölgyet.
Jelentkezni nálam a 0528586177telefonon.
Csak engedéllyel itt dolgozó vagy állampolgár.
Kiegészítés!!!!!
A jelentkezőnek nem muszály tudnia Ivritül mert a néni magyar származású.
Ha a takarításokat is akarja csinálni akkor nem árt , ha beszéli az Hébert valamilyen szinten.
Magyarországon élek, de az ilyen jellegű munka érdekelne.
Hogyan lehet kijutni dolgozni, és munkavállalásit beszerezni?
Tudnál ebben segíteni. Köszönettel.
Kedves Slomo Kohen!
Érdekelne a munka. 58 éves Izraeli és magyar állampolgár vagyok, jelenleg Magyarországon élek. Ivritül beszélek. A férjemmel szeretnék kiutazni. Ő is izraeli állampolgár. A 90-es években öt évig éltünk Izraelben. Édesanyám betegsége miatt kellett visszatérnünk Magyarországra, de nagyon szeretnénk ismét Izraelben élni. A kérdésem, hogy lenne-e lehetőség arra, hogy amíg nem találunk más megoldást mindketten ott aludjunk?
A takarítást is szívesen elvállalnánk és a férjem megtudna csinálni minden házkörüli munkát.
Köszönettel:
sziasztok!olga vagyok es Izraelben elek mar 9 eve.Elso evekben metapelet voltam,utana megismertem az elettarsamat es takaritassal foglalkoztam maganhazakba.Az egeszsegi allapotom miatt(derekfajas)nem csinalhatom ezt tovabb es szeretnek valami mast dolgozni.Kezimunkat nagyon szeretem de mindent hamar megtanulok.Eleg jol beszelek heberul,olvasok es irok is,de egy kicsit nehezkesen,meg mindig tanulok.E-mail cimem denes_olga@yahoo.com Koszi szepen!
Kedves Mindenki!
Remélem, valaki tud nekem válaszolni.
Mi a teendő akkor, ha a beígért segítség nem érkezik meg, tehát: nem vár senki a reptéren, a telefont csak sokára veszik fel, a reklámozott magyar ajkú segítőt nem lehet elérni és mindent egyedül, önerőből kell elintézni?
Nem szeretnék ebbe a helyzetbe kerülni, ha elindulok. Nem szeretnék én is csalódni. Szeretném tudni, ki az, aki TELJESÍTI is, amit elvállal, akiben meg lehet bízni, és nincs olyan, hogy egy hétig ki van kapcsolva a telefonja és bár megígéri, hogy várni fog, hónapokig nem találom.
Aki ilyen személyről tud, legyen kedves, tudassa velem.
Ezen kívül várom a tapasztalatokat a kiérkezésről és az izraeli boldogulásról – akiknél ismerősök nincsenek, csak az önkéntes “segítők”.
Köszönöm!
Kedves “névtelen”,
a befogado miniszterium dolgozoin kivul akik fogadjak a bevandorolokat, altalaban en is varom az olekat a rep.teren hogy segitsek nekik.
1-2 szer a heten vagyok bent az irodaban, lehet uzenetett hagyni reszemre a tf.szamunkon..
a legajanlatosabb e-mailt kuldeni amit megnezek majdnem mindenapp.
A befogado miniszterium tf. szamat megkapjak a bevandorlok a rep.teren – es a sochnut dolgozoket meg Bpesten. Ajanlatos minnel elobb hozajuk is fordulni.
sana tova,
judith
az elozo valaszomhoz csatolom:
olehungaria@gmail.com
Édesanyám hatvan éves. Szeretne Izraelben dolgozni idős emberek mellett. Nincs ápolói végzettsége, de türelmes, gondos, szorgalmas. Van esélye?
Izraelben, Tel Aviv környékén keresek házvezetői állást vagy idősgondozást. Csak magyarul beszélek. November elején szeretnék utazni. Egészségügyi végzettségem van. Minden megoldás érdekel!! Köszönöm!!!
idosebb magyar ajku holgy mele keresunk, nem bent lakasos segitseget 0505603080 Hedva
********************* KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK **********************
Sana Tova ve metuka!
sziasztok sok szertwetel üdvözölek beneteket szertenék andrásal csport vezetöként vagy kis fönként dolgozzni és egy nagy hálozatot létre hozzzni országosan tel06705731351 mert andráson megesett a szivem
Ashdodban, vagy környékén keresek munkát, az ulpan idejére.
Angolul alig, héberül nem beszélek (még).
Minden munka érdekel, biztonsági őr, árufeltöltő, és hasonló munkakörök.
Köszönöm. dávid
Ha takaritoi munka erdekel kozvetiton keresztul, es hajlando vagy utazni, keress meg.
ozsuzsi@aol.com
Magyarországon élő 43 éves jól hölgy vagyok. Magyarul beszélő, Izraelben élő néni, bácsi ápolását, gondozását vállalom ott lakással. Szívesen dolgoznék magyarul beszélő, gyermekes családnál is, mint házvezető és vállalok takarítást is.
Minden megoldás érdekel. Nagyon köszönöm, ha ez ügyben segíteni tudna valaki.
Köszönettel: Török Éva
36-30/510-6243
evi680416@gmail.com
Shalom Mindenkinek!
Szegeden élő 44 éves 4 gyerekes családapa munkát keres Izraelben.Csak magyarul beszélek.Bármilyen munkát(idős bácsi gondozása,háztartási,ház körüli munka,stb.)elvállalok!Minden megoldás érdekel!
attila.berkes@gmail.com
Munkavállalási engedéllyel keresnek metapeletet.
050-5402152
Hol van a munka és mik a feltételek ??
Kedves Anikó!
Engem érdekelne a munka. Jelenleg Tel-Avivban vagyok. Legálisan vállalhatok munkát. A megadott telefonszám szerintem egy számmal kevesebb.?
Elérhetőségem: szahha@gmail.com
Köszönöm: Ilona
Tévedtem! A szám jó!!!
van e munkaengedelyed?
Kfar-Sabai óvodába
Metapeletet keresünk – teljes munkaidőre. /azonnali kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
Sziasztok.
Már csak 5 hét…
Viszont az a problémám, hogy ithonról (szüleim) nem tudnak támogtani,
ergo munkát kell vállalnom. Ez önmagában nem baj, csak pestről nem épp a legideálisabb keresni.
Hébert itt is tanulom,meg hát kint kötelező. Angollal elvagyok, de inkább csak makogok.
Ashdodba megyek a befogadási központba.
Ha tud valaki valamilyen munkát (diplomám nincs, csak OKJ-s papír), akkor kérem jelezzen. Takarítás, esetleg biztonsági örzés, áruházban árufeltöltő,stb.
Köszönöm: Dávid
Rishon Letzionban, munka engedely mellett, takaritoi munkakat kozvetitek. Ha erdekel keress meg.
ozsuzsi@aol.com
Augusztusban telepedtem le Izraelben. Rehovoton lakom.Elektrotechnikus a szakmám. Gyenge áramú ipari automatizálásba dolgoztam sokáig. Az utóbbi években Budapesten kiállítások és rendezvények építésével és szervezésével foglalkoztam. Értek a szerkezeti lakatossághoz és villanyhegesztéshez. Már nem vagyok a legifjabb de minden munka érdekel Rehovot vonzáskörzetében.
Most kezdtem a héber nyelviskolát. Román és magyar nyelven anyanyelvi szinten, angolul és oroszul alapfokon beszélek.
Előre is köszönöm az Információkat és segítséget.
email címem: zilberstein54@gmail.com
gyongyi
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon……
Shalom.
Jerusalemben keresek munkát : metapelet,házvezetés,gyermek vigyázás,szálloda stb… az sem baj ha bejelentett akár részmunkaidőben is. angolul beszélek, héberül megértetem magam(most járok ulpánra).Izraeli állampolgár vagyok. Vallásos hely sem akadály. Minden megoldás érdekel !
Köszönöm szépen .
Toda raba !
Munkát keresek Izraelben, lehetőleg Jeruzsálemben egészségügyi végzettséggel.
Érdekelne házvezetői állás, idősgondozás, gyermekfelügyelet, takarítás, vasalás.
Egyenlőre csak magyarul beszélek, most tanulok angolul.
Terveim szerint október végén, november elején utaznék.
email címem: evi680416@gmail.com
tel.szám: 06-30/510-6243
Sziasztok!
Pálos Kata vagyok, húsz éves és két hete jöttem ki Izraelbe, terveim szerint a következő egy évben itt is leszek. .
Mint ahogy nagyon sokan, én is szívesen vállalnék bármiféle babysitterkedést, illetve pincérkedést, mosogatást, nagyon ügyesen tudok poharakat vinni, hozni.
Héberül egyelőre intenzíven tanulok, angolul beszélek rendesen.
A hétvégéken érnék rá, illetve hét közben késő délután, este.
Ha valaki tud bármiféle lehetőséget és szólna nekem, nagyon örülnék neki.
A segítséget előre is köszönöm!
Kata
ó, és az e-mail címem: katapalos@gmail.com
köszönöm
Jeruzsalembe, szallodaba keresunk recepciost. Jo heber es angol nyelvtudas szukseges! Egyeb nyelvek elonyt jelentenek!
Oneletrajzokat kuldjetek nekem angolul-heberul vagy akar magyarul! efraim11@gmail.com
Harom muszakos munka, a fizetes 22.04 sekel orankent (minimalber) az elso hat honapban.
Efi
üdv. mindenkinek! segítséget kérnék munkavállalásban.minősitett hegesztő vagyok.érvényes tüv-ös vizsgákkak 141-111.avi, és elektróda.főleg olaj finomítókban ,és erőművekben dolgoztam szinte az egész európában.aki tud segíteni,nagyon megköszönném ,hálás lennék érte.skyp címem:orsos.janos681 ,e-mail:orsos.janos68@citromail.hu előre is köszönöm.
Ashdodban – a Thermodan uzemeben keresnek dolgozokat mekanikus gepekhez – peldaul targocahoz . Heber alap tudas szukseges.
tovabbi info:
Dani Fishman
08-8598345
054-429400
Sajnos a két telefonszám nem jó.
A 00-972-8-8598345 számon mindig egy automata jelentkezik,
a 00-972-54-429400 számra pedig egy automata azt mondja, hogy ezen a számon nincs előfizető. A mobilszámnál (54) az lehet a baj, hogy az utolsó tag csak 6 jegyű, és nem 7. Egy szám kimaradt.
Ha lehetne, jó lenne korrigálni a számokat.
Köszönettel: András
Nagyon sajnalom hogy hianyzot egy szam-most ujra jelezem:
Dani Fishman
054-4284007
fax: 08-8598388
iroda: 08-8598345 (automata heberul jelezi hogy miket lehet megnyomni – az irodaert a nullat )
Szia Dani!
Terveim szerint október végén, november elején Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott.
Egy gépipari műszaki főiskolán végeztem. Igaz, hogy informatikusként, de az iskola jellege miatt gépészeti alapokat is kaptunk.
(Itthon rendszerprogramozóként dolgoztam (adatbázis-kezelés). Windows-os rendszergazdai feladatokat is elláttam.)
Fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként rendszeresen végzek is. Mindezek okán nagyon szeretném, ha a hirdetésben megadott valamelyik munkakörre megfelelnék.
Izraeli személyi-igazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Minden nap megnézem a myisrael.info-t, ha itt válaszolsz, megtalálom.
Egyéb elérhetőségeim: tel. : 00-361-8060-067
e-mail : ariello93@gmail.com
skype : ariello8
(A hirdetésben megadott két telefonszám nekem nem működött, ezért írok itt)
Üdv.: András
Kedves Andras,
Dani Fisher az nem egy fiatal srac, hanem az uzem igazgatoja vagy talan tulajdonosa is…tehat jobb nem sziazni, kulonben se nezi meg a myisraelt.
kijavitottam a tf.szamot – ha itt leszel, es szukseged lessz ra, probalok segiteni Neked.
udv.
judith
Sziasztok.
Már csak 6 hét…
Viszont az a problémám, hogy ithonról (szüleim) nem tudnak támogtani,
ergo munkát kell vállalnom. Ez önmagában nem baj, csak pestről nem épp a legideálisabb keresni.
Hébert itt is tanulom,meg hát kint kötelező. Angollal elvagyok, de inkább csak makogok.
Ashdodba megyek a befogadási központba.
Ha tud valaki valamilyen munkát (diplomám nincs, csak OKJ-s papír), akkor kérem jelezzen. Takarítás, esetleg biztonsági örzés, áruházban árufeltöltő,stb.
Köszönöm: Dávid
Augusztusban telepedtem le Izraelben. Rehovoton lakom.Elektrotechnikus a szakmám. Gyenge áramú ipari automatizálásba dolgoztam sokáig. Az utóbbi években Budapesten kiállítások és rendezvények építésével és szervezésével foglalkoztam. Értek a szerkezeti lakatossághoz és villanyhegesztéshez. Már nem vagyok a legifjabb de minden munka érdekel Rehovot vonzáskörzetében.
Most kezdtem a héber nyelviskolát. Román és magyar nyelven anyanyelvi szinten, angolul és oroszul alapfokon beszélek.
Előre is köszönöm az Információkat és segítséget.
gyongyi
Posted 2011. szeptember 6. at 20:22 du.
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon……
Kfar-Sabai óvodába metapeletet keresünk – rész vagy teljes munkaidőre. /szeptemberi kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
SZIASZTOK aNDRÁS VAGYOK AKI SZÜLÖ NÉLKÜL NÖT FEL most 21 éves vagyok
kersek munkát Izraelbe miért választottam Izraelt hisz a legjobb barátom is kint van ,és tísztelem az embereket
Szoval vissza térve a munkához
jelenlegi helyem Magyar ország
Kulcs szó vendéglátó ipar,vagy konyhai kisegítő
köszönöm előre is kedves választ.Kérlek benneteket Izraeliek írjatok nagyon fontos
KÉRLEK
emailom andrassrac90@gmail.com
Sziasztok!
November első felében Izraelbe költözöm. Pillanatnyilag sem munkám, sem szállásom sincs ott. Eredeti képesítésem informatikus, programozó. Itt nagy adatbázis rendszereket ( ügyviteli, csomagküldő-rendszer, vendéglátóipari-rendszerek.. stb.) programoztam. Windows alapú rendszerek esetében rendszergazdai feladatokat is elláttam. Ugyanakkor fizikai munkát is szeretek végezni, és hétvégenként végzek is. Ezért az sem probléma számomra, ha kiköltözésem után 1-2 évig fizikai munkát kell végeznem, ez lehet akár utcasöprés is, vagy bármi.
Izraeli személyigazolványom van.
Héberül alapszinten beszélek, oroszul,németül jól, és angolul is elboldogulok.
Ha a fentiek alapján valaki tud nekem valamilyen munkát felkínálni, azt köszönettel venném.
Üdv.: Maci (Skype-címem: ariello8)
Tudsz oroszul is?!
))
Ne ijedj meg! Szerintem sinen vagy. Nem kellesz utcát seperned.
Szia Ilona!
Hát elég jól tudok oroszul. Ez még általános-, és középiskolai örökség.
De úgy látszik, a hogy fiatalkori tanulmányok jobban beégnek az ember agyába, mint a felnőttkoriak.
Mindenáron nem ragaszkodom hozzá, hogy utcaseprő, vagy szemetes legyek, de, ha ez az ára annak, hogy letelepedjek, akkor ezt is szívesen vállalom. Egyébként is úgy, tervezem, hogy az első egy, vagy két év a beilleszkedés időszaka lesz. Ebben az időszakban az embernek különösebb igényei nem lehetnek, mert ekkor a legfontosabb cél a nyelvtudás tökéletesítése és a környezet, az ország minél jobb megismerése. Ebben az időszakban az anyagiak szempontjából csak az a lényeg, hogy fel tudjam magam tartani.
Hogy ez milyen jellegű munkából történik, az (majdnem) mindegy.
Persze, ha letelik ez az egy-két éves “türelmi” időszak, akkor már lehet igényesebbnek lenni, és valami olyan munkát keresni, ami a képességeimnek és lehetőségeimnek legjobban megfelel.
Most úgy tervezem, hogy keresek egy olcsó lakást, vagy szobát kb. egy hónapra, és ezalatt próbálok ott munkát keresni. Legjobban Netanyán, vagy Hajfán szeretnék letelepedni, de, ha máshol van csak lehetőség az sem baj. Mivel pillanatnyilag nincs olyan komoly partnerem, akit magammal vihetnék, egyedül fogok menni. Ez részben előny, részben hátrány.
Hát dióhéjban ennyi, amit most tudok írni a terveimről.
Köszönöm, hogy biztattál, és, ha nem fáraszt túlságosan, szívesen venném, ha írnál a saját tapasztalataidról, a letelepedést illetően.
Üdv.: András (Maci)
sziasztok!!!!en egy erdelyi 38 eves no vagyok es szeretnek erdeklodni….hogy neme tudna nekem valaki segiteni munkat szerelni Israelben…idosgondozasban vagyis hazvezeto noi posztban ??mivel az a szakmam……..csak innen annyiba belekerul a kozvetitesi dij hogy azt keptelenseg kifizetni:(((..es ha valaki tudna nekem segiteni nagyon hallas lennek…elerhetosegem…….gyongyi730503@freemail.hu…..vagy 0040740164431..telefon szamon…….
kedves Gyongyi
Rendelkezik munkavallasi vagy tartozkodasi engedelyel?
Sziasztok!! Szeretném a segitségeteket kérni ,sajnos az ügyvéd úr elutasitott. Van köztetek metapelet aki tudna segiteni? Két éve volt májúsba,hogy itt dolgozom. Egy év és két honapig dolgoztam egy családnál.Sajnos megbetegedtem és felmontak . Nem kaptam sem felmondási idöt ,se beteg szabadségot..Szeretném egy ügyvéddel felvenni a kapcsolatot ,,köszönöm a segitséget kati,,
A kérdés az, hogy volt e munkavállalásid, vagy feketén dolgoztál?
Esetleg israeli állampolgár vagy? Mert ha feketén alkalmaztak, akkor ahogy képbe kerülsz a hatóságok előtt rögtön kitoloncolnak. Még a cuccodat sem lesz időd összeszedni. Hallottam már olyat akit tíz év után raktak ki.
Persze , hogy volt ,és van is. Nem irom le az egész történetet , amin keresztül mentem. Csak annyit , a család ahól dolgoztam kegyetlenül járt el velem.
Takacs Katinak (mivel nekem nem muekoedik a valaszfunkcio):
Van egy ismeroesem, Erika, metapelet Herzliyan, sok mindenen ment keresztuel, harcolnia kellett a jogaiert, van egy segelyszervezet Tel Avivban a Rambamban, de heberuel vagy angolul kell tudni vagy tolmacsot vinni, segitenek, felszolitjak a volt munkaadot es ha ez nem hasznal, a birosagra adjak az uegyet – ingyen – Erika telefonszama: 0545951830
Köszi,,felfogom hivni,,,
Tel-aviv és környékén (Ramat Gan, Petah-Tikva) szeretnék elhelyezkedni metapelletként.Magyarországon élek, állampolgárságom magyar.10 éves ápolói gyakorlattal rendelkezem.Sajnos csak magyarul beszélek.Aki tud kérem segítsen.Köszönöm.
Raanana hazvezetoi allas erdekelne? erlich.heidi@gmail.com
Szia!Csak most néztem meg a válaszod.Gondolom már nem aktuális a házvezetőnői állás.Ha tudsz valamit, kérlek jeéentkezz, minden megoldás érdekel.Köszönöm.
Edit.
email: deviedit@freemail.hu
Igen, minen megoldás érdekel.
sziasztok mindenki!Egy kis felvilágositásra lenne szükségem ,hogy lehet munkavállalási engedélyhez hozzájutni.Jó magam 3 éve israelben élek de a testvérem szeretne kijönni hozzánk és dolgozni hogyan kell ezt intézni kihez kell fordulni sajnos nem tudom kérem szépen aki tudja adjon tanácsot nekem köszönőm szépen előre is Hahn Ági
Kedves Mindenki!
Munkat keresek Tel Avivban es koernyeken, reszmunkaidoeben is, gyerekfeluegyelet, metapelet (nem bentlakasos), idoes embereknek haztartasban segites, mosogatas vendegloeben ill. barmi mas, 58 eves vagyok.
Tel.: 0528061793
a kerdes mindig az, hogy van e munkaengedelyed?
Keresek,ulti partnereket-Ahsdodban,vagy környékén.elérhetőségem:054-9230795
Szia!
Nem az, amit keresel, de jobb hiján…
Én itt rablórömizek a géppel, és élvezem.
Sok sikert és jó játékot!
http://www.ultinet.hu/servlet/Regisztracio
köszönöm,megtaláltam-de valahogy nem az igazi.
Surgosen keresnek Tel Aviv kornyeken, nem bent lako segitseget idosebb emberekhez. Alap heber tudas szukseges.
Tovabbi informacio:
Mordechai –
tf: 03-5015010, mobil: 054-4710535
Sziasztok!
Munkát keresek Izraelben, takarítást vagy babysitterkedést.
Állampolgárságom Magyar, jelenleg Budapesten élek.
Angolul nem beszélek, héberül tanultam, tanulok.
Ha valaki tud segítsen!
Köszönöm
ema@gmail.hu
trtozkodasi vagy munkavallasi engedellyel rendelkezo hazvezetonot , minimalis angol vagy heber tudassal keresunk Raananan
raananan hazvezetoi munkara,bentlakasos munkara keresunk
Munkavalalasi engedely szukseges
0544414175
Tel Aviv környékén keresek munkát német, angol, orosz és alapfokú
héber nyelvtudással.
Idegenforgalmi végzettségem van.

hazvezetoi munka erdekel?
Sziasztok!
Tervezem a kiutat Tel-Avivba, kint szeretnék dolgozni,
mivel az én ismerőseim közül sajnos senki nem jön, így kénytelen leszek egyedül menni.
Ha esetleg van köztetek olyan aki megy, vagy szeretne menni dolgozni
annak én nagyon örülnék!!
várom válaszaitokat!
szép napot!
ema@gmail.hu
Hello Mindenki!
Szeretnék segítséget és információt kérni.
szeretnék Izraelbe költözni hamarosan. viszont nincs zsidó száramzásom.. azonban a páromnak, aki nemrég ment ki neki van. Ha kinnt elvesz feleségül tudok maradni mint állampolgár, és vállalhatok munkát? Mi ennek a módja?
A másik kérdés, hogy a költözés elött szeretném meglátogatni egy hétre. Kell meghívólevelet intézni? És neki kell intézni, vagy nekem ?
várom a válaszokat!!
Szívesen segítek kapni 1-2 választ, de egyszerűbb privát levélben, írj nekem a hs2angel@gmail.hu címre az e-mail cimeddel.
szia Ágota:)
köszönöm, hogy segítesz választ adni viszont valamiért nem tudok neked emailt küldeni. a rendszer folyton visszair, hogy sikertelen:(
d.nikolett@c2.hu emalire ha esetleg te is megpróbálnád.. vagy itt nagyvonalakban leírnád. nagy segítség lenne.
köszönöm.
szia
Férfi vagy női munkaerőt kerestek??Magyar állampolgár vagyok. munkavállalási engedélyt is intéznétek?
Köszönöm:Krisztina
szia Jenő érdekelne a te feladott hirdetésed.írj élérhetőséget
íme az enyém.andrassrac90@gmail.com
Keresem Hahn Gábort aki tud róla kérem irjon HADERÁN LAKIK köszönöm
itt talalhatsz tobbszoros hozzaszolast agitol is es gabortol is
Kedves Mindenki!
Én egy 24 éves lány vagyok, és február óta élek Israelben, Netanyaban. Októberben fejezem be az 5 hónapos Ulpan-t, ezen felül beszélek angolul és persze magyarul. Hamarosan diplomás közgazdász leszek, kereskedelem és marketing szakon, de persze tisztában vagyok vele, hogy ki kell járni mindenhol azt a bizonyos létrát.
Tehát olyan állást keresek, amely az Ulpan után, délután végezhető. Széles tapasztalattal rendelkezem a kereskedelem területén, mint eladó, bolti kisegítő, de esetleg pincérnői, pultos állások is érdekelnének. Bár szóba kerülhet gyermekfelügyelet, irodai munkák, …stb.
Munkavállalói vízummal már rendelkezem, mint túrista, /mely a munkáltatató számára kedvező lehet, hiszen állítólag kevesebb adót von maga után/.
Gyorsan tanulok, szorgalmas vagyok és megbízható. Képes vagyok csoportban és önállóan is dolgozni. Az ulpan után tudok teljes munkaidős állást is vállalni.
A hs2angel@gmail.com e-mailen fel tudnak keresni.
Shabat shalom mindenkinek!
Üdvözlettel: Ágota
Kedves Agota
Heti ketszer keresunk takaritoi munkara valakit natanyan
Rishon letzionban takaritoi munkat kozvetitek. Ha erdekel keress meg.
ozsuzsi@aol.com
Salom Israel!
Ilona vagyok még Magyarországról. Izraelben keresek munkát!!! Visszatérő OLÉ vagyok. Sajnos családi okok miatt vissza kellett térjünk Magyarországra, de most már ismét mehetnénk. A gyerekeim pedig minden áron katonák akarnak lenni. Nekik már “önálló” életük van.Tő mondatokban tudok kicsit angolul. Sajnos a héberem nem az igazi. Kibucos ulpánon szereztem, olyan tanárnővel aki csak oroszul beszélt. Tehát marad a magyar. Minden tisztességes munkát elvállalok. Idősek gondozásban, házvezetőnői munkában van tapasztalatom. Kedves, nyugodt, jó kedélyű személyiség vagyok. Nem dohányzom.
ELÉRHETŐSÉGEM: e-mail szahha@gmail.com
Azoknak akik azt kérdezték mennyi időbe tellett az Aliya engedély: papírok összegyűjtése 2 év kutatómunkával együtt. Engedély megérkezése Israel-ből szűk 2 hónap. Tehát ha mindened stimmel akkor már nem olyan hosszú idő.
Megmondod mikor akarsz indulni. Vidékieknek transfer a vasútállomásról a reptérre. Elköszönés. Repülés. Érkezéskor a neveddel kis táblácskán vár egy magyar. Ügyintézés a reptéren. Várakozás terített asztal mellett. Transfer a szállásodra. Mi kibucban voltunk még a hűtőnk is fel volt töltve. Másnap egy magyar származású ember terelgetett minket. Hát dióhéjban ennyi. Remélem én is tudtam segíteni.
Szép napot.
Kedves Ilona.
Raananara kedves barataink keresnek hazvezetonot bentlakasos lehetoseggel.
Erd:heidi.erlich@gmail.com, +972544414175
A munka még szabad??? Mennyi lenne havonta a kereset és ott helyben lehetne lakni???Köszönöm válaszát
Udv,,,Brigitta vagyok Erdelybol,1974,05,05-ken szulettem,,engem erdekelne az on ajanlatuk.Dolgoztam 4-evet oreggondozassal Gorogorszagban..Szeretnek Izraelben dolgozni ugyan ebben az allasban angolul alap fokon tudok es magyarul meg romanul…koszonom,,Tisztelettel Brigitta..
Keresnek Jerusalemben bent lako metapelet idos holgyhoz. Szukseges alap heber, olasz vagy francia nyelv.
Tovabbi informacio: olehungaria@gmail.com
Tel Aviv-ban, a Tulip vendéglőbe keresünk részmunkaidőre pincért/pincérlányt illetve úgyszintén részmunkaidőre mosogatót. Jelentkezni lehet a 03-5668444-es telefonszámon Lacinál.
A hírdetett állásokat betöltötték, kérjük a továbbiakban ne telefonáljanak. Köszönettel
Laci
Vállalkozó azonnali kezdéssel keres munkavállalót, lakatos munkára. Betanítást is vállal. A munkák Raanana és környékén vannak. A vállalkozó kicsit beszél magyarul.
Név: Juda
Telefon:050 3503056
Üdvözlöm engem érdekelne a munka , részletesebb tájékoztatást kaphatnék ?
üdvözlettel : Ráckövesi Péter
Szia Péter!
Tapasztalataim alapján egy név és egy telefonszám az állásajánlat mellett azt jelzi, hogy minden további információt a megadott telefonszámon, az ott megjelölt személytől kell kérni. Én csak segítek. Sok szerencsét: Éva
köszi Éva , felhívom és beszélek vele üdv. Peti
Sziasztok!
Most lett biztos, hogy Ashdodban fogok lakni, a bevándorlásom első 5 hónapjában. Valamilyen munkát szeretnék vállalni, hogy ki tudjam egészíteni a pénzem.
Héberül sajnos nem tudok, angolul elboldogulok ha muszály
Ha valaki tud segíteni, előre is köszönöm: Sas Dávid
Édesanyám szeretne Izraelbe költözni és ott munkát vállalni. A papírjai rendben vannak, októberben tudna indulni. Egy komplett háztartást tudna vállalni, minden kötelességgel együtt, mint főzés, takarítás, gyereknevelés netán öreggondozás. Remekül főz, precízen takarít, babysitterkedésben és öreggondozásban pedig 5 éves tapasztalattal rendelkezik. Természetesen külön-külön is vállalja ezeket a munkákat. A héber nyelvtudás hiánya miatt elsősorban magyar családhoz szeretne menni.
elérhetőségek:
bohmzsuzsanna@gmail.com
raananara haztartas vezetes erdekelne
Ha léteznek még un Magyar Klub ok,akkor kérnék címeket lehetőleg északon.Köszönettel az esetleges választ.
Én is keresek Izraelben élő magyar közösségeket. 65 éves nyugdíjas egyetemi docens vagyok – az Országos Rabbiképzőben is tanítottam tíz éven keresztül – aki egy évtizedeken át írt a Haifán megjelenő Izraeli Szemlébe majd 15 éven keresztül a Dan Ofry által szerkesztett Új Keletbe,Holokauszt kutatással foglalkozom. E tárgykörben már több könyvem jelent meg. Kiadásra vár Hajdú és Bihar vármegyék története valamint a Debreceni zsidóság története 1840 – 2007 .-ig című munkám.
Ezekhez keresek támogatókat illetve szívesen vállalok családfa kutatást valamint zsidó temetők ápolásával kapcsolatos feladatokat illetve segítségadást azok számára , aki a magyar piac felé akarnak nyitni , vagy itt lakást vásárolni,
E mail címem : halmos. sandor@freemail.hu.
Mindenkinek szívesen válaszolok, akár kérdése , akár gondja van,
Halmos Sándor
28 EVES LANY VAGYOK KINT SZERETNEK MUNKAT TALALNI HA VALAKI TUD SEGITTENI KEREM IRJON
Kedves Melinda
4 gyermekem melle keresnek raananan segitseget,Mo-on tartozkodom most szivesen talalkoznek ha a munka erdekel
elerhetosegem06709464175 vagy erlich.heidi@gmail.com
Kedves Melinda!Engem erdekelne a munka ha esetleg aktualis lenne.En Netanyan elek es jelenleg Kvar saban egy oviban dolgozom.41 eves vidam alaptermeszetu no vagyok,2 nagykamasz es egy 10 eves gyerekem van.Heberul tobb mindent megertek a beszed kicsit nehezen megy de tanulok.Haztartasban is otthon vagyok.Ha aktualis a 077-320-1663 as telefonszamon elersz.Elfelejtettem irni,hogy juniusban egy eve alijaztunk Izraelbe.Koszonom:timi
Kedves Heidi!Az elobbi hozzaszolasban Veletlenul Melinda lett a megszolitas, elnezest.A munkaval kapcsolatban az lenne a kerdesem,hogy rendszeres lenne e ?Mivel az elobb felreolvastam a hirdetesedet es azt hittem kisegitesrol lenne csak szo.Ugyanis en dolgozom tehat rendszeresen nem tudnek dolgozni csak hetvegenkent esetleg estenkent heti egy ket alkalommal.Ha igy is aktualis akkor varom a valaszt.Elnezest megegyszer!
Sziasztok!!Magyarúl beszélő ugyvédet keresek, itt Israelben. Ha valaki tud segiteni megköszönöm.üdv Kati,,
Kedves Kati!
Megadnám Dr. Hersch Tamás telefonszámát. Az ügyvéd úr irodája Ashdódon van. Izraelben és Magyarországon is praktizál. Nekünk már több mindenben segített, nagyon rendes ember.
Mobilszám: 06-30-408-7070.
Üdvözlettel:
Strummer Zsuzsa
Köszönöm,,
Kedves Zsuzsa!
Tudna bővebb felvilágosítást adni az ügyvéd úrról? Milyen ügyekben lehet hozzá fordulni? Személyesen hol találkozhatom vele nagyobb eséllyel? Izraelben vagy Magyarországon? Megbízhatom benne, becsületes, korrekt ember és ügyvéd?
Köszönöm a segítséget: magyary.l67@freemail.hu, Lilla
ügyvéddel kapcsolatban hívjál fel 054 4727946
Kiriat Onuban van magyar ugyved – Schoner Zsuzsa, ha meg szukseged van ra, irjal egyenesen az olehungaria cimere es elkuldom tf.szamat neked.
Kedves Mindenki,
32 eves vagyok augusztus kozepere tervezem kiutam Izrael – Tel Avivba. Szerencsere van hol laknom, de munkara szugsem lenne, lehetoleg Tel Avivban, de szivesen vallalnek munkat kulsobb reszein is. Főzés, takarítás, házigondozás, baby sitteles, kutya setaltatas, elado boltban vagy szorakozohelyen majdnem bar mi. Beszelek angolul es meg csak tanulom a hebert.
Elore is koszonettel
Zita
Szia
Raananara gyerekek mele kene a segitseg, Bpen tartozkodom ha erdekel 06709464175 szamon elerheto vagyok
Keresek bébiszitteri munkát van valami munka Izraelbe???Magyar családoknál???Aki tud az megírná nekem ??
e-mail: címem: katalin.huszka@gmail.com
Kfar-Sabai óvodánkba metapeletet keresünk – rész vagy teljes munkaidőre. /szeptemberi kezdés/
Alap héber nyelvtudás (a szülőkkel való kommunikáció végett) szükséges, nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
Kedves Monika!
A reszmunkaido hany napot jelent pontosan? Mennyi az oraber?
Elore is koszonom a valaszokat.
Kinga
Elfelejtettem megadni az emailcimemet: eternityt1@yahoo.com.au
Hívd fel az adott számot mert telefonon megbeszélitek a találkozást is.
Munka keresés!
Tisztelt Magyarországról származó barátaim!
Keresek valamilyen 4 – 6 órás munkát. Kfar Saba vagy környékén. Én 75% – os rokkant vagyok 63 -éves és nem szégyellem a munkát. De kellene valamilyen elfoglaltság /rehabilitáció/. minden munkalehetőség érdekel ami nem kíván erős fizikai megterhelést, mivel mindkét lábamon porc műtét volt. Beteggondozás, társalgás. bevásárlás, beteg orvoshoz kísérése, stb. ( izraeli jogsi van). Tel:097484649 Slomo
Kiegészítésként az előző hozzászólásomhoz:
angolul, németül alapszinten, oroszul jól beszélek.
Sziasztok!
Én 53 éves vagyok. Tíz évvel ezelőtt már alijáztam, de akkor rajtam kívül álló okok miatt nem jött össze. Most újra ( és remélhetően sikerrel) megpróbálom. Van izraeli személyi igazolványom, és útlevelem. Alap szinten beszélek héberül. Bár a képzettségem informatikus, bármilyen munkát elvállalnék. Szeretek fizikai munkát is végezni, hétvégeken jelenleg is végzek. Kezdetnek 1-2 évig mindenféleképp jó lenne.
Ha tudtok ilyen lehetőséget, jó lenne, ha megírnátok.
Elérhetőségeim: e-mail: ariello93@gmail.com
Skype: ariello8
Tel.: +3620-8060-067
Üdv.: Maci
Ezt a magyar honlapot magyar ole csaladnak koszonhetjuk akik foleg azert terveztek hogy uj bevandorlok meseljenek a szemelyi tapasztalataikrol es segitsenek egymasnak.Remeljuk ez igy is folytatodik.
Az olek fordulhatnak egyenesen a Olei Hungaria Szovetsegehez is vagy hozam, cimunket, tf/szamunkat meg kulfoldon megkapjak.
Keres/Kinal sokat segithet ha megbizhato emberek irnak hoza es felelosek is a szavaikert. Behatzlaha le kulanu!
Kedves uj olek!
Akinek heberul valo ugyintezesben segitsegre lenne szuksege Tel Avivban, keressen meg.
eternityt1@yahoo.com.au
Kinga
Kinga
Sziasztok!
Rishon Letzion varosban, ami Tel Avivtol kb 20 perc kocsival, 40 perc busszal, magan hazak takaritasahoz keresek olyan ujbevandorlokat, akik szeretnenek reszmunkaidovel jol keresni.
e mail cimem : ozsuzsi@aol.com
szia ,engem minden munka érdekelne,szakmám ápolónó,szociális gondozó és ápoló ,de sajnos csak magyaruk tudok ,azonnal mennék ,ha van rá kereslet és jó megfizetik, köszönettel éva 4
elfelejtettem az email címem:pilla50@freemail.hu
senkitól nem kaptam egyáltalán ,semilyen választ sem , pedig várom!!!
azt nem irtad hogy van e munkaengedelyed?
szia zsuzsa ,igen van munkahelyem ,csak keveset keresek….. ,ha tudsz segíts!!! köszönöm
jah, bocsánat félre olvastam munkaengedélyem az nincs ! sajnos
kérlek válaszolj, koszönöm szépen!
szia zsuzsa
szeretnék doldozni israelben voltam már kint hivatalosan mint metapelet minden munka érdekelne amit megfizetnek.és tudom törleszteni belőle a hitelemet. segitségedet elöre is köszönöm 56 éves vagyok.
üdvözlettel Marcsi
SZia. Romaniaban elo magyar vagyok es szeretenek kimenni es munkat talalni barmilyen tisztesseges munka erdekel. Elore is koszi.
magyarul beszélő idős emberek otthoni gondozását és a háztartás vezetését vállalnám Izraelbe. 53 éves nő vagyok.
Ha valaki ilyen munkát tud kérem irjon. köszönettel Fábián Márta
Szia Marta!
Hol elsz? Takaritoi munka is erdekel? En kozvetitek Rishonban, kizarolag maganhazak takaritasat, ha ez erdekel keress meg e mailben.
Szia Zsuzsa
Engem érdekelne a takaritás ha megoldható a környéken a szállás.
Hol találom meg az emailed?
Szeretnék irni Budapestről mennék ki
Üdv
Ági
Bocs megtaláltam az emailed
Szia Zsuzsi.Elég régi hozzászólásod most olvastam,légyélszíves írjál ha tudnál ilyen takarítás vagy gondozási munkát ajánlani.53 éves vagyok…várom válaszod előre is köszönöm.
Kedves Zsuzsa.
a munkaajánlatod -takaritás – érdekelne, ird meg az email cimedet és ott
felveszem veled a kapcsolatot, ha még aktuális ajánlatod.
az én email cimem: martika50@gmail.com
köszönöm segitségedet . várom az email cimedet. köszönettel Márti
T.Cim. érdekelne a munka lehetőség, kérem bővebb tájékoztatását. köszönettel Fábián Márta
t.Cim.
érdekelne takaritási munka, esetleg bővebb felvilágositást kérnék. köszönettel Fábián Márta
26eves romanijaba elo magyar no vagyok es szeretnek izrajelbe munkat talalni hazvezetes ,gyerek gondozas .idos csalad gondozasa vagy takaritas.
Visszatérő lakosként szeretnék élni,perfekt héber tudással,de munkahiánnyal. Adminisztráció vagy ulpánban tanítás is szóba jöhet.Izraeli tanári diplomám van,de nem használtam eddig.Akár más ötletet is szívesen fogadok.
Jehudit
Szia Jehudit!
Nem tudom hol fogsz letelepedni, vagy hogy mar itt vagy e az orszagon belul, de en Rishonban eppen inditottam magan hazak takaritasat kozvetito kisvallalkozast. A munka fizikai munka, de reszmunkaidoben jol lehet vele keresni. Ha erdekel e mailben keress meg.
Kedves Zsuzsa!
Szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot, kérem adjon email címet vagy telefonszámot, ahol elérhetem Önt.
Köszönettel: Török Éva
email cím: evi680416@gmail.com
telefonszám: 36-36/361-238
mobilszám: 36-30/510-6243
azert feketén nem célszerű… hivatalosan meg nem eri meg s nincs is lehetőség … 6 év kintlét után tudom.
Kefar saban és közép Izraelben 40 sekel oraberert tudok munkát. 6 evig csinaltam,:)bluescorpion@freemail.hu
Házvezetői munkát keresek izraelben ottlakással,hobby szinten szabok-varrok,cukrászkodom.
munkáim,eladásra http://picasaweb.google.com/Erdelytextil/Erdelyitextil?feat=email#
Israelben Haderán keresek olyan megbizható becsületes férfi munka erőt aki beszél magyar-héber vagy magyar-német nyelven.válaszokat ide kérem köszönöm szépen Hahn Ágnes
Nekem van ilyen baratom akit erdekelne munka… Itt nem irja mirol van szo, szovalkerem kuldje el az emailcimemre azinformaciokat!
Koszonettel: Salamon Sara
Kérem hogy adja meg az elérhetőségét és bővebben tájékoztatom maradok tisztelettel
itt megtalalhato vagyok
Telefon:0527971655 16 h után
Köszönettel: Salamon Sára
mi van gabival mert sehol nem elérhető köszi edit
Sziasztok!
Szeretnék kimenni dolgozni Izraelbe….segítsetek kérlek…
nikinyuszi@freemail.hu
Köszönöm
Irj mit szeretnél dolgozni… takaritast tudok… bluescorpion@freemail.hu
Szia
Takaritoi munkakat kozvetitek Rishon Letzionban, ami a kozponttol(Tel Aviv) kb 20 perc kocsival, 40 perc busszal. Ha erdekel keress meg!
Szép napot, Ildah vagyok Erdélyből, Hargita megye területéről, kérem, érdekel a takaritás, bővebb infót szeretnék, az e- mail- em galildah@gmail.com
Akár idős emberek gondozását is vállalom.
Üdvözletem,
Gál Ildikó
Tel-Avivban (Ramat Gan és környéke) keresek kiadó lakást, szobát egy évre.
E-mail: andras.paszternak@nanopaprika.eu
Magyarországról frissen alijázott 25 éves, bölcsész/tanár végzettségű lány keres délutáni/esti munkát az ulpán idejére. Angolul beszélek, héberül tanulok. Minden lehetőség érdekel. Gyermekfelügyelet terén referenciával rendelkezem.
0543059744
Szsia Hedi!
Ha estleg erdekel maganhazak takaritasa is, akkor keress meg e mailben. A munkak Rishon Letzionban vannak.
Kedves Hedi
raananara keresek gyerekek mele segitseget szeptembertol, most Mo-on vagyunk amennyiben erdekel hivj a +36709464175 szamon vagy e mailben, erlich.heidi@gmail.com
Lakberendezési studió keres FÜGGÖNYVARRÁSBAN jártas, GYAKORLOTT varrónőt. Hosszú távu munka!
Érdeklődni lehet:
CHRISTINE RIMON: Tel: 09/951-1061, vagy christine@marksonthekikar.com
(magyarul is lehet bejelentkezni!)
Ha meg relevans, erdekelne… (?)
S ha esetleg valaki tud reszmunkaidoben vagy itthon vegezheto munkalehetosegrol (ket kisgyermek mellett), szivesen vennem, ha ertesitene! Angolul jol beszelek, heberul kevesbe, ovonoi- es gyogytornasz vegzettsegem van, de jartas vagyok lakberendezesben, viragkotesben, szabas-varrasban is, valamint dolgoztam angliai hotelben ket evig mint recepcios (elotte mint szakacs es hazvezeto-kordinator).
Elore is koszonom!
Szia Magdika! Én kettős állampolgár vagyok, dolgoztam Izraelben, most itthon élek 9 éve hébert beszélek alaptól egy kicsit jobban,szeretnék a párommal kimenni jó lenne az imél címed bővebben ott írnék!:) Mihamarabbi levélváltás reményében!
Köszi!:))
Email címem lemaradt.:) zso_@freemail.hu
Sziasztok !
Az lenne a kérdésem, hogy Izraelben mennyire lehet elhelyezkedni minősitett hegesztői szakmával ?
Esetleg aki tud cég cimeket, azt is megköszönném.
Kint voltam 6 évet hegesztettem irj a mailomra vagy keress meg … bluescorpion@freemail.hu
Szia Magdolna! Most talaltam ide, erre a honlapra. En jelenleg Israelben vagyok es allast keresnek mas csaladnal.
Itt az e-mail cimem, ha esetleg tudnal segiteni, vagy ott jobban megtudnank beszelni.
Koszonom!
magdi.liktor1@gmail.com
Magyar nyelvű könyvek (szépirodalom, verseskötetek, regények, ponyva, stb.) ingyen elvihetők északról.
Tel.: 052-4745470
Kb. 200 db. Magyarnyelvü könyvet / szépirodalom, vers, bűnügyi, stb./ Elvihető válogatás nélkül./ Kfar Sabáról Izrael/ sürgössen költözés miatt. Pontos címet csak magán levélben írok.
vagy telefon felvilágosítást a 0528544254
A könyveket már elvitték mindet!!!!!!
Sziasztok!
Aliya-engedély birtokában 2011. júliusában tervezek kiutazni. Elsősorban Tel-Avivban keresek házvezetőnői-nanny állást. Nem ismerem a kóser életvitelt, angolul beszélek még kiválóan, évekig éltem az USA-ban lánykoromban. Amúgy ügyvéd voltam itthon, 1 évre keresek ilyen állást, míg megpályázhatom az ügyvédi kamarai szakmai héber nyelvvizsgát. Jelenleg ivritül nem beszélek egyáltalán, a városi ulpánba szándékozom járni, esti kurzusra, majd később a kamarai nyelvtanfolyamra. K.
Szia!
Tudodm, hogy nagyon messze esik a te kepessegeidtol de ha erdekel en Rishon Letzionban magan hazak takaritasat kozvetitem olyan oleknak, akik a beilleszkedesuk idejen munkat keresnek. Ha erdekel keress meg.
szia
szivesen dolgoznék megint Israelben 2évet voltam kint referenciával rendelkezem ha szügséges metapelet voltam ASKELONBAN.
segitséget előre is köszönöm
marcsi
raananan ha erdekel irj vagy hivj a +36709464175 szamon
érdekelne az állás mekkorák a gyerekek és a fizetés. dolgoztam israelben .
Sziasztok!
Én 29 éves magyar állampolgárú nő vagyok.Izraelben szeretnék dolgozni, takarítás vagy babysitteri munka érdekelne. Négy évig dolgoztam egy Izraeli családnál babysitterként itt Budapesten. Izraelben kétszer voltam. Héberül tanultam, tanulok. Angolul sajnos nem tudok. Ha valaki tud segítsen nekem!
Köszönöm
ema@gmail.hu
Szia Monika
Takaritas erdekel? Itt vagy mar, vagy csak tervezed, hogy kijosz? En Rishon Letzionban elek es takaritoi munkakat kozvetitek. Ha erdekel keress meg.
Zsuzsa! Fel szeretném veled venni a kapcsolatot, munka érdekel!:)) Írd meg az imail címed.
amitiel@freemail.hu
raananan ha erdekel a 06709464175 szamon hivj
Sziasztok!
Izraelben keresek babysitteri, házvezetői, takarítási munkát.
Jelenleg Budapesten tartózkodom. Négy évig dolgoztam babysitterként. Izraelben kétszer jártam.Angolul nem beszélek.Tanultam, tanulok héberül, főleg a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat tanultam, gyerek dalok stb…
Utazni bármikor tudnék, de amíg nincs semmi biztos addig a látatlanban nem szeretnék.
ema@gmail.hu
sziasztok!
meg egy utolso utani probalkozaskent megkerdeznem hogy esetleg tudja valaki letezik meg sima hetkoznapi szodapatron???? lehet kapni vhol??? (mar azt hiszem minden korbejartam,de hatha?!)
Koszonom!!
Szia!
Amennyiben Magyarországon keresed: A TESCO-ban kapható.
Üdv: Mirjam
CBA üzletekben is a pénztárnál.
De a Márton u. (IX. ker) lehet kapni 2literes szóda vizet, amit ők töltenek meg.
ha magyarorszagon keresnem nem irnek ide. izraelben!! Tel Aviv es kornyeken sehol nem talaltam, de meg a neten sem hogy forgalmazna vki.azert kosz
Kedves Gábor,
Néhány éve még a körúton a Baros u. mellett, ha a belváros felé nézel, akkor jobb oldalon, volt egy üzlet, ahol árultak mindenféle patront. Mást nem is nagyon. Nem tudom, hogy megvan-e még, ha nincs akkor ennyi volt.
Üdv:
Tibor
Liss márkabolt, József körúton 51 szám alatt.Szódás szifont is árulnak.
Oxygénes szifon,és patron forgalmazása .Munkalehetőségként.
Akit érdekel nálam bővebben információhoz juthat.
Szia!
Bar a szodapatronrol nem sokat tudok, de itt Izraelben nem patronos uveget hasznalnak, hanem vagy ilyen uditoket/ivo vizet buborekozo szerkentyu, amit a legtobb kozert lancban lehet kapni. Olyasmi mint a kave fozo, csak nem poharat, hanem a muanyag uveget csatlakoztatod hozza es gomb nyomassal bele engedi a boborekot. Nekem nincs ilyenem, csak ismerosoknel lattam, de tuti hogy az is ugyan ugy munkodik, mint a patron, csak gondolom mashogy nez ki. Menj be egy Suferszal uzletbe es kerdezd meg hogy van e nekik ilyen (ird korul, mert a nevet en sem tudom), es ha igen, akkor tanulmanyozd, hogy az mennyire vallna be neked. Ez az oteletem van legkozelebb ahoz amit mi magyarok szodapatronkent ismerunk es itt Izraelben lehet elerni…
Sziasztok!
Én 29 éves magyar állampolgárú nő vagyok.Izraelben szeretnék dolgozni, takarítás vagy babysitteri munka érdekelne. Négy évig dolgoztam egy Izraeli családnál babysitterként itt Budapesten. Izraelben kétszer voltam. Héberül tanultam, tanulok. Angolul sajnos nem tudok. Ha valaki tud segítsen nekem!
toda raba!
ema@gmail.hu
Szia Monika
Takaritas is erdekel? Ha igen, keress meg!
A Hotel Ramada Jerusalem-be keresnek angolul es heberul legalabb alapszinten beszelo szobalanyfelugyeloket (Mefakeach kuma). Valamint heberul es angolul jol tudo housekeep koordinatort (Metaem meshek).
Plussz nyelvtudas elonyt jelent! Szakiranyu vegzettseg nem feltetel. Mind ket allashoz szukseges a rendezett kulso es az egeszseg, valamint a gyors helyzetfelismeres es a stressztures.
Akit erdekel az ilyen allas az kuldjon oneletrajzot vagy e-mailen (efraim11@gmail.com)vagy faxon (02-6421926), akar magyarul is.
Efi
Szia, Efi,
nem pontosan a hirdetésed profiljába vág,de jelzem, hogy meglévő alija-engedélyem birtokában júliusban települök ki Izraelbe. Ha esetleg Tel-Avivban rászorul a céged megbízható, magasan kavalifikált, dolgozni nem restellő munkaerőre (sikeres ügyvéd voltam itthon, saját jogi céggel), az izraeli ügyvédi kamarai rekvalifikációm előtti 1 évben ilyesfajta álláshelyet, vagy magánháznál housekeeper-/nanny állást vállalok. Angolul tökéletesen beszélek, évekig éltem az USA-ban lánykoromban. Pontos, precíz, miniciózus, tökéletes munkaerő vagyok, aki tiszteli és nem rühelli a kétkezi munkát. 1 évre tudom elkötelezni magamat. Megfelelő, a teljesítménnyel arányos bért várok el 2 hónap kölcsönös próbaidő mellett.
Köszönettel üdvözöl,
Dr. Tauber Krisztina Dianna
Kedves Dianna!
Sajnos a te kepzettseged magasan meghaladja ezt a fajta munkakort. Mint irtam, az ivrit nyelvtudas szukseges egy olyan szallodaban ahhol izraeliekkel dolgozik az ember.
Szerintem probalkozz egy ugyvedi irodaban elhelyezkedni mint tanulo.
Azert koszonom az erdeklodesed!
(A teljesitmennyel aranyos bert pedig mashol kell keresni… Valamint a probaido Izraelben minden esetben HAROM honap!)
Udv,
Efi
Kedves Emberek!
Egészségügyi végzettséggel rendelkező ,reflexológus,gyógymasszőr vagyok.Jelenleg 2
20 éve foglalkozom,azzal hogy az embereket hozzásegítsem a közérzetük,egészségügyi állapotuk javításához.
Táplálkozás beállítása,masszázsok,teák,és méregtelenítő kúrák ,egyénre szabottan.
Állapot felmérés után,életmód tanácsadás,reflexológiai kezelések.
Magyarul beszélek csak.Ezért elsősorban olyan Izraelben élő magyar családoknak szertnék segíteni,ahol az orvosi kezelések mellett ,az alternatív gyógymodokkal szeretnének gyógyulni.Vitiligó és más autóimmunbetegségek referenciáit tudok csatolni.
Tisztelettel kérem azokat ,aki olvassák ezeket a sorokat,segítsenek a gyógyulni akaró-vágyó betegekhez eljuttatni.
A blogomról a munkámról bövebben olvashatnak.
postaeva.freeblog..hu
Sziasztok mindenkinek
Nagyon örülök ennek az oldalnak vagyis, hogy rátaláltam. Abban szeretnék infót kapni, hogy mennyi időt vártatok az alija engedélyre ? Tavaly augusztusban adtam be azóta már 2x kértek hiánypótlást …még infót de december óta semmi…azóta is a NAGY várakozás.Nektek, hogy ment ?
További szép napot mindenkinek !
Tanuld meg Izraelben az első amit tudnod kell:
szávlanut = סבלנות / TÜRELEM /
! אתה צודק
de okos vagy…
Te mirol beszelsz???
Sziasztok!
Bentlakásos házvezetést,idősgondozást keresek Tel-Avivban,esetleg Jeruzsálemben vagy más országban-nem kóser családnál.7 év gyakorlat:Izrael,Kanada,Svájc,Németo. Zsidó családoknál dolgoztam eddig.
Házias,pedáns,leinformálható,nemdohányzó személy vagyok. Szeretem a házimunkát.Angol:társalgási szint.Fényképes önéletrajzzal és referenciákkal rendelkezem.
Érd.:szilagyi.i.88@gmail.com 36/20-462-62-43
Sziasztok!
Öreg néni gondozását vállalnám! Van munkatapasztalatom, legutóbb 3 évig voltam Izraelben.
e-mail: kissendrenemarika@freemail.hu
Magdolna
Budapeströl irok érdekelne munka ,hogy lehet keresni valamilyen tisszteségesen fizetö állást 8éve dolgoztam kint 56 éves vagyok.
üdvözlettel marcsi
szia szeretném ha segitenél munkát találni én már dolgoztam kint hivatalosan de most jo lenne a párommal eggyütt kint melozni ö festö én minden munkát elvállalok minden pénz kérdése 50éves vagyok vendéglátos köszi a segitséget
Tisztelt Cím!
Magyarországon élő 43 éves jól szituált hölgy vagyok. Magyar ajkú, Izraelben élő néni, bácsi ápolását, gondozását vállalom ottlakással. Minden megoldás érdekel. Nagyon köszönöm, ha ezügyben segíteni tud valaki.
Köszönettel: Márti
e-mail: bibike67@gmail.com
patrick szerint:
2011. február 24. csütörtök – 10:09
Tel Aviv környékén keresek, magán házban, bentlakással, házvezetést és egy idős néni házi ápolását ,fizikailag és lelkiismerettel vállalni tudó hölgyet, azonnali kezdés!A néni magyarul beszél. Csak komoly szándékú, hosszútávon gondolkodó jelentkezését kérem.
patrick100@bezeqint.net
Az e-mailre írjatok vagy hívjatok 972 54 4727946 számon.
Tel Aviv környékén keresek, magán házban, bentlakással, házvezetést és egy idős néni házi ápolását ,fizikailag és lelkiismerettel vállalni tudó hölgyet, azonnali kezdés!A néni magyarul beszél. Csak komoly szándékú, hosszútávon gondolkodó jelentkezését kérem.
patrick100@bezeqint.net
Az e-mailre írjatok vagy hívjatok 972 54 4727946 számon.
53 éves nő vagyok, szeretnék a munkára jelentkezni. Magyarul beszélek, minimális angol tudással.
Vállalnám a hirdetésben kinált munkát, kérném bővebb információját.
köszönettel Fábián Márta
Köszönöm a segítséget,de magyar oldal nincs?
Szeretnénk a barátommal állást keresni Izraelben, ha valaki tud segíteni, kérem írjon! 50- évesek vagyunk, én eü. végzettséggel, barátom bármit vállal, de építőiparban dolgozik jelenleg.e-mail cimem r.barabas@freemail.hu
SZIA MAGDOLNA! CSAK AZT SZERETNÉM KÉRDEZNI,HOGY VAN KONKRÉT SZÁLLODA CIMED AHOL VAN MUNKALEHETŐSÉG?
Magdolna!!!Köszönöm a segítségedet és mindent!:-D
Már nagyon várom a találkozásunkat Eilaton!!!
puszillak!!!
Timi
az email címem pontosan,taskozoli@gmail.com
szia magdolna! Köszönjük az információt,ha lehetséges az email címedet ird már meg nekem.taskozoli@gmail.com.Köszönöm
lakás bérlésben kérnék informáciot,netanja vagy rehovot,
http://www.yad2.co.il
rengeteg kiadó lakás van ezekben a városokban is.
Köszönöm, megnéztem én is, bár még nem tartok ott, hogy aktuális lenne.
Ennek a honlapnak nincs angol verziója?
Vagy esetleg más honlap ami van angolul (is)?
Üdv: Dávid
Keresd a http://WWW.Yad2. honlapot ot találsz rengeteget!
Pontos email: http://www.yad2.co.il/Nadlan/tivrent.php
patrick100@bezeqint.net
Mind az óvodai mind a bentlakásos munkák még aktuálisak. Külföldről sajnos csak az tud munkát vállalni akinek van engedélye….
Az e-mailre írjatok vagy hívjatok 054 4727946 számon.
szia hogy lehet budapeströl elintézni a munkavállalast,en ugy tudom azt kint kell intézni a munkaadonak es ugy lehet megkapni a beutazast hivatalosan, ha tudsz segiteni az nagyon jó lenne telefonszámom 36305827000
koszonom elore is marcsi
Akkor te tudsz bentlakásos munkát?
nagyon érdekes, hogy mindenki panaszkodik, hogy így nincs munka, úgy nincs lehetőség dolgozni! Hónapok óta keresünk folyamatosan dolgozni vágyó lányokat,asszonyokat, és még csak a fülük botját sem mozgatja senki sem, na ,ennyire na akarjatok dolgozni…..!!
szia Patrick!Bár csak én is kintlehetnék,én biztos,hogy nem panaszkodnék.Én 2000-ben voltam kint hát nem igazán volt akkor internet,igaz én vendéglátásban szerettem volna elhelyezkedni ami sikerült is.Úgy csináltam,hogy bementem minden étterembe és a főnökkel beszéltem.Kérdezték,hogy mit akarok dolgozni,mondtam,hogy mindegy,mosogatok takaritok,ablakot pucolok,az autódat lemosom ha kell.Este 7-re gyere ez volt a válasz.Másfél évet voltam ott.És nagyon megvoltak elégedve velem.Köszi,hogy meghalgattál.
mert,milyen munkakoerre kerestek asszonyokat, hol es milyen idoeseket, hol lehet jelentkezni?
Salom,
február 24-én irtad előszőr hogy keresel bentlakot, amit nehez találni, probálok segiteni,az emailen kivul küld az ole hungaria cimere a tf. vagy a mobil szamodat.
Szia!MI 3-an sürgösen keresünk munkát,bármit elvállalunk.2010 szeptembere óta Angliában dolgozunk egy 4*-os hotelba mint szobalány.Egyikünk tud angolul,héberül,németül.Nagyon szeretnénk váltami mert amit otthon igértek az itt kint nem valósult meg.Bármikot tudunk kezdeni.Köszönettel:Andrea
Várom mihamarabbi jelentkezését
Azt írtad, hogy nem tudsz segíteni! Most akkor mi van?
Én még levelet is írtam még is azt írtad, hogy nincs munka!:)
Az elérhetőségem:
054-201-22-14
gavriel.meirson@gmail.com
Sziasztok
34 éves vagyok, fél éve vagyok az Országban mint új Olé, és munkát keresek.
Bármiféle munka érdekelne, mert a menyasszonyom terhes és nem 2 forint ezeket a vizsgálotakat kifizetni.
Szóval aki bármiféle segitséget tudd annak előre is köszönöm.
Petach-Tiqwán lakom, szóval Gus Dán (középső rész) környéke érdekel. Közlekedés megoldható.
Előre is köszönöm a segitséget.
Sziasztok!
Izraeli-magyar par vagyunk, egy 2eves8honapos kisfiunk es egy 2 honapos kislanyunk van. Keresunk egy kedves, megbizhato, tapasztalt, gyerekszereto hazvezetonot Izraelbe, hosszabb tavra-minmum masfel evre, bentlakassal. Jelenleg Rishon Lezionban lakunk, augusztusban koltozunk Kfar Sabara. Az elvegzendo feladatok koze tartozik a haz koruli mindennapos munkaknal besegites, takaritas, valamint gyerekfelugyelet. Kulon szobat es teljes ellatast biztosunk. A tartozkodasi vizum megszerzese miatt, zsido szarmazasu jelentkezoket varunk. Fizetes megbeszélés szerint. Kapcsolatot fel lehet veni a zsofiaforras@gmail.com emailcimen keresztul.
Tisztelettel.kérem .Magyarul beszélő,44 éves gyermekszakápolói végzettségű reflexológus .természetgyógyász ,gyógymasszőr vagyok.
olyan munkát keresek aki már kórházból kikerült,és rehabilitálni,felépíteni kell ,az életbe,masszázsokkal ,reflexkezelésekkel,teákkal,méregtelenítéssel.Elsősorban ehhez értek.
Csak magyarul beszélek.Dolgoztam a Hajduszoboszlói Gyógyfürdőben reflexológusként,Gyógymasszőrként,de a hajduszoboszlói Mátyás Hotelben is.
Magán praxisom volt. Aki tud ,információkhoz juttatni,segíteni,tisztelettel megköszönöm.
Sziasztok!Magyarországon élek izraelben szeretnék munkát vállalni,idős emberek gondozását vállalnám.Tudok főzni,mosni,takaritani.Szociálisan érzékeny vagyok,most is ápolóként dolgozom.Elérhetőségeim,email:taskozoli@gmail.com tel:0036306263656.
lemaradt az e-mail:
patrick100@bezeqint.net
Tel Aviv környékén keresek, magán házban, bentlakással, házvezetést és egy idős néni házi ápolását ,fizikailag és lelkiismerettel vállalni tudó hölgyet, azonnali kezdés!A néni magyarul beszél. Csak komoly szándékú, hosszútávon gondolkodó jelentkezését kérem.
Tisztelt Hirdető
Én Magyarországon élek életkorom 34-év látszerészként dolgozom, de a férjemmel külföldön szeretnénk dolgozni, természetesen hosszú távon, én szívesen vállalnék betegápolást férjem pedig szakpályába vendéglátó iparba szeretne munkát vállalni. Várom válaszát e-maiéban, ha így is megfelelek, hogy nem egyedül akarok utazni.
Köszönettel: Ágnes
Nagyon szeretnék Israelben munkát vállalni idős néni ápolása és házvezetést. Több éves tapasztalatom van. Amerikában legutóbb 3 évig voltam /Brooklyn/ egy nénivel.Ismerem a kosher konyhát és angolul társalgási szinten beszélek. Figyelmes, türelmes, kedves, szeretet adni tudó magyar hülgy vagyok. Huzamosabb ideig tudnék maradni. MARTA
legyen szives vegye fel velem az oszekotetest skypon keresztul a nevem a skypon aliza-sahar
Sziasztok!
Tudom nem idevaló a kérdés, de azért kiteszem
Valaki felvetette, hogy magyarországon keresik a targoncavezető bizonyítvánnyal rendelkező álláskeresőket.
Esetleg ez kint is így van? érdemes itthon letennem mind a 3 targoncára a jogosítványt?
Köszi: Dávid
Sziasztok!
Tel Aviv környékén munkát keresek. 6 hónapja jöttem az országba a feleségemmel és a lányommal. Jelenleg Bat Yamban lakunk. Sajnos héberül még nem beszélek, csak magyarul. Felsőfokú képzettségem van, biztonságtechnikával és kereskedelemmel foglalkoztam eddig. Minden fajta munka érdekel.
Köszönettel: Rolland
Sziasztok
Tel Avivban lakunk a párommal és két kislányunkal. Munkát keresnék, sajnos csak magyarul beszélek. Vizszerelö vagyok, de bármi érdekelne amit két kézzel kell csinálni, nem riadok vissza a nehéz fizikai munkátol sem. Elörre is köszönöm.
Szia Alex!!
Én nem a munka miatt kereslek, de ha tudsz nekem segíteni mivel két kislányod van, és azokkal mentél ki. Én a három kiskorú és egy itthon nagykorúnak nevezett gyerekkel megyek ki egyedül. Csak annyit szeretnék megtudni, hogy a szochmut pénz mellet kaptatok-e a gyerekek után családi pótlékot, vagy csak egy év letelte után kaptok. Meg azt sem tudom, hogy a két nagyobb gyerekemnek van asztali számítógépe, vajon kivihetjük-e vagy azt is el kell adnom. Ha ebbe tudnátok a feleségeddel segíteni és megmondani az nagyon jó lenne. Az email címem: yvettericsko@citromail.hu
remélem minden sikerül nektek és szép napot.
Yvette
Halihó, Kfar-Saban még mindig aktuális munka, héberül alapfokon beszélő , gyerekeket szerető, óvodánkban dolgozni kívánok részére.
054 5711943 Mónika kell keresni.
2011 február 23 13:00 – 16:00
Szakképzési és Foglalkoztatási Vásár Haifán!
Lásd: Programkalauz
Gush Etzionban – Jerusalem mellett keresnek bentlako ferfit, idősebb házaspár melé-
küllön lakás a bent dolgozónak.
Beszélni magyarúl-portugalúl vagy héberül.
Lehet hivni a lányukat Adina – 052-8348038
szia! sajnos csak most olvastam ezt a hírdetést,de remélem még nem késtem le róla.Nagyon szeretném ezt a Gush Etzioni munkát.Idősebb házaspár mellé férfi dolgozó.Szeretném megkapni ha lehet adinak az email címét.
szia! Elfelejtettem megadni az email cimemet taskozoli@gmail.com
remelem elerted az Adinat telefonon, nincs meg az e-maile. orulnek ha ertesitenel hogy sikerult…..
Üdvözlök mindenkit!!!
Én idén júniusba fogok Aliázni, kicsit félek tőle de annyi szépet és jót hallottam Israelről, hogy mostanra már nagyon várom a gyerekekkel együtt, hogy kint legyünk. Egyedül nevelem a 4 gyermekemet a nagy fiam már 19,5 éves, a másik fiam 15 éves, a lányom 11 éves és a legkisebb pedig 5 éves és fiú. Ha valaki tudna infót adni arról, hogy milyen segítségekre számíthatunk, én nagyon szeretnék akár rögtön dolgozni bár nem tudom a héber nyelvet. Nem félek a munkától, hiszen itthon is rengeteget kellett dolgoznom, hogy eltartsam a gyerekeimet. Van élelmiszer eladói szakmám és az össze jogosítványom is megvan. 41 éves vagyok, de nem látszik rajtam állítólag. Barátságos vagyok, szeretem az embereket, és kint is sok baráti kapcsolatot szeretnék kialakítani. Ha valaki tudja, hogy kb: mennyire várható ennyi főre egy lakás+ rezsi és mennyi a normális mennyiségű kajára a költség csak nagyjából akkor azt megköszönném. Azt sem tudom, hogyha kimegyek akkor kapok-e a gyerekek után mint egyedülálló valami segítséget. A válaszokat előre is köszönöm és sok sikert mindenkinek aki kint él.
Utoljára: optimista vagyok ezzel szemben, bár az ismeretlenbe megyek a gyerekeimmel, és melyik anya nem tartana egy ilyen nagy lépéstől. Remélem mindent meg tudok adni a gyerekeimnek kint ami szükséges és kell nekik.
Yvette
Szia!
Mennyi időt vártál az engedélyre?Én holnap megyek szochnutba,, Miket kérdeztek?
Köszönettel: Dávid
Szia Dávid ha van sky-od add meg a címedet és írhatunk vagy beszélhetünk is
mergezetteger a skype azonosítóm, az msn azonosítóm az az email címem:
sas_david@hotmail.com
Üdvözöllek Dávid!
Én még nem voltam a Sochmutban, március végén fogok menni addigra tudom beszerezni az összes papírt amire ott szükségem lesz. Azt nem tudom, hogy előre mennyi idővel kell időpontot kérni, hogy március végén tudjanak fogadni. Egyébként nem hiszem, hogy problémám lenne, mivel anyukámék már egy éve kint élnek Aschelonban. Én is oda készülök a gyerekeimmel. Nagyon szeretnék kint mihamarabb megtanulni a nyelvet, nem hiszem, hogy nehéz lesz mivel könnyen tanulom a nyelveket. Nagyon szeretnék kint buszsofőr lenni, csak azt nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni az, hogy a teherautóra és pótkocsira valamint a buszra honosítsam a jogosítványomat. Itthon meg van mindenre a jogsim. Az biztos nem félek a munkától, nagyon megbízható vagyok, itthon is bárhol dolgoztam szerettek és sajnálták amikor elmentem. Idén fogok érettségizni, remélem ez is a hasznomra válhat. Remélem, hogy szerencsém lesz és minden rendben lesz. A nyelvet a legfelső szintig szeretném megtanulni, de hozzá még az angolt is. Hát egyenlőre ennyi. Remélem sok barátokra teszek szert kint és nagyon jól fogom érezni magam a gyerekeimmel. Optimistán és sok tervel készülünk kifele. Nagyon várjuk azt a napot amikor végre kint lehetünk, mert itthon már olyan kilátástalan a helyzet, hogy már nagyon nehezen bírjuk. De meg kell várni sajnos amikor a sulinak vége lesz.
Minden jót kívánok neked és mindenkinek és nagyon sok szerencsét!!!!
Yvette
Szia Yvette kérek egy email címet és írók neked bővebben én 2 éve élek itt.S nagyon jól érzem magam dolgozom.
Szia Ági! Én is kaphatok beszámolót? esetleg ha kérdésem van én is feltehetném?
Köszönettel: Dávid
Üdvözöllek Ágnes!
Az email címem: yvettericsko@citromail.hu
Kedves Yvette,
Szerintem, ha nem tudod a nyelvet az első idöben a legjobb lenne ha merkaz klitába-befogado központba mennél
amire a bpesti Sochnutol kaphatsz beutalást.
Az Ashdodiban tobb magyarok is vannak.A Sochnut add infot,az elsö évi segitségi öszegröl is.
sok szerencset!
judith
Kedves Judit!
Nagyon köszönöm a segítséget és tényleg örülök, hogy még ugyan nem vagyok kint de már van aki segít!! Ez nagyon szép mindenkitől. Én egyébként Aschelonba készülök mivel apukámék ott élnek. Kimentek a múlt évben, már egy éve kint vannak. Biztos, hogy a közelükbe akarok menni, mert ők tudnak segíteni. Például a gyereknél ugye ha dolgozni fogok. Meg a család fogjon össze. A nyelvet mihamarabb meg fogom tanulni ebben biztos vagyok. Könnyen tanulom a nyelveket ezzel nem lesz hiba. Csak egy dolgos ember vagyok és mihamarabb szerettem volna dolgozni. Most már tudom, hogy kicsit várnom kell ezzel mert ulpánra kell járnom és nem fogok csalódást okozni. eddig is ha valamibe belekezdtem azt 100%-san csináltam és fogok is csinálni. De azért köszönöm a segítséget előre is. Még annyit nem tudok, hogy a szochmut ugyan segít egy évig, de itthon ugye kapok a gyerekek után családi pótlékot, ami megszűnik ha kimegyek. A 15 éves fiam pedig tanulásban akadályozott, erről van szakvéleményem. nem tudom, hogy kint van-e családi pótlék vagy csak egy év letelte után jár. Ha ebbe tudnál segíteni akkor azt megköszönném, mert ezt anyukámék sem tudják. A jogosítványomat sem tudom, hogy lehet honosítani, mert itthon nekem megvan az összes jogosítványom. nem szeretném elveszíteni, nem tudom, hogy mennyibe kerül, és milyen feltételei vannak annak, hogy megmaradjon minden, mert lehet, hogy buszsofőr lesz belőlem. Persze azt gondolom a nyelvet azért tudni kell. Ha erre tudnál válaszolni azt nagyon megköszönném, de ha nem tudod az sem baj. Majd kint kiderül. Addig is köszönöm a segítséget.
Szép napot Yvette
kedves Yvette,
csak most olvasom amit irtal -
fontos hogy a fiadrol szakvelemeny meglegyen angolul vagy heberul.Mi leforditunk (ingyen)diplomakat es bizonyitvanyokat, de nem orvosi papirokat.Egy ev utan a Bituach Leumi, orszagi biztositas foglalkozik a kulonbozo segitsegek adasaval. Itt is van csaladi potlek.
judith
keressél meg vagy telefonon vagy skype-on.
972 544 727946 ide kuldjel sms-ben egy vezetékes szamot amint visszahívhatlak, skype: simai patrick
Yvette!
A szüleid itt élnek 1,5 éve a nagybátyád 30 éve…minek kérdezel itt ilyeneket? nem mondták el mi mennyibe kerül?vagy nem hiszel a családodnak?
Shalom!
Munkaügyben szeretnék érdeklődni. Az anyukámnak szeretnék munkát találni. Nem beszél sok nyelvet, alapszinten angolul, franciául, illetve jelnyelvet, ezért is gondoltam Izraelre, ahol lenne esélye akár magyar családnál elhelyezkedni. Végzettsége szerint masszőr, pedagógus, és gyermeknevelő, ezért is gondoltam hogy metapeletként, vagy házvezetőnőként talán el tudna helyezkedni. Jól főz, szorgalmas, kedves, és felnevelt már 3 gyermeket.
Válaszaitokat előre is köszönöm!
Cs
Anyukam mele 86 eves, nagyon tiszta es nagyon rendes,kelemes humoros,metapeletet keresek.
skypon lehet velem kapcolatba leni csak kel irni mikor kerik az aprobalast hogy metapalet
a skype nevem aliza-sahar
Szia Aliza!
Nagyon orulok a valaszodnak, fel is vettunk a Skypon hogy megbeszeljuk a reszleteket.
Koszonettel: Csabi
Szia Csaba!
Ha meg mindig all az ajanlatod, hogy anyukad el szeretne helyezkedni Izraelben hazvezetonokent, nezd meg az oldal tetejet, tegnap adtam fel pont hirdetest! Koszi!!
egy ismerösöm Ramat Avivban keres takaritónőt,
ha valakit érdekel,irjon nekem az olehungaria
cimére a mobil számával együtt.
köszönöm,
judith
HOGY MINDENKI TUDJA ELORE
SEMI SE LETT VEVE ITTEN MINDEN MAGYAR ORSZAGBOL LET HOZVA AMIT KORDA GABOR AKAR EL ADNI.A BUTOROK MART NEGY EVESEK,IGY MINDEN NEGYED ARBA KEL HOGY KERULJON….FIGYELMESZTETEK MINDENKIT HA VELETLENUL VENNI SZERETNE VALAMIT .AHOGY MEG TUDJA AZ ARAT FORDULJON HOZAM ES MEG MONDOM HA MEG AL E .ITT AZ I MAILEM
hannashalom32@GMAIL.COM
Kedves Mindenki
Mike Barbara vagyok 7 hónappal ezelőtt érkeztem a családommal, egy két embert már ismerünk itt. Korda Judit nagyon sokat segít nekünk, ezúton szeretném megköszönni Neki ezen a portálon is a sok segítséget. Az ulpánnak most lett vége és jelenleg munkát keresek, beszélek angolul és picit héberül. Tel Avivban vagy a környéken vállalnék munkát, jelenleg Bat Yamban lakunk. A lényeg a nyelv jobb elsajátítása lenne munka közben. Aki tud segíteni vagy még több tanáccsal szolgálni az kérem írjon: barbara.sendl@gmail.com köszönöm
Barbara, koszonom kedves szavaidat, ajanlom nezel munka ajanlatokat-angolul- a http://www.janglo.co.il honlapjan.Irva van jobs es melette Jerus.vagy T.A….sok szerencset!
judith
keresek +2000 héberül tanulók szótára c könyvet ha valakinek meg volna de már nincs rá szükség megköszönném nagy szükségem volna rá .Köszönöm szépen üzenetet ide kérek Ági
gabival mivan kérlek mond meg neki jelentkezzen fontos
Salom Mindenkinek!
Most találtam rá erre az oldalra, és örülök neki…Igazából bennem is kezd érlelődni a gondolat, hogy szeretnék újra kimenni Izraelbe. 14 évvel ezelőtt egy évig voltam Netanyában, egy idős hölgy ápolását vállaltam ott lakással. Angolul és héberül is tudok kicsit.Most 37 éves vagyok. Örülnék ha valaki tudna segíteni nekem ebben. Takarítást is szívesen vállalnék; és bárkivel örömmel megismerkednék, akinek hasonló tervei vannak, vagy ezzel kapcsolatban bármiféle információt, segítséget tudna adni. Minden jót kívánok!
Salom Mindenkinek!
Most találtam rá erre az oldalra, és örülök neki…Igazából bennem is kezd érlelődni a gondolat, hogy szeretnék újra kimenni Izraelbe. 14 évvel ezelőtt egy évig voltam Netanyában, egy idős hölgy ápolását vállaltam ott lakással. Angolul és héberül is tudok kicsit.Most 37 éves vagyok és Budapesten élek. Örülnék ha valaki tudna segíteni nekem ebben. Takarítást is szívesen vállalnék; és bárkivel örömmel megismerkednék, akinek hasonló tervei vannak, vagy ezzel kapcsolatban bármiféle információt, segítséget tudna adni,kérem írjon erre a címre : erzsok-bp.13@freemail.hu Minden jót kívánok!
A butorok eladása még mindég aktuális!!!!!
Sziasztok!
Most gondolkodom at Aliyán, de nem nagyon tudom, hogy egy magyar érettségivel, és OKJ-val kint milyen munkát tudnék vállalni. Nem kell hűűde munka, csak PL raktárosnak, vagy hipermarket árufeltöltőnek, vagy gyorséttermi munkához mik kellenek(kellhetnek?). 2 célból mennék. a. itthon (sajnos) kilátástalan a helyzet. b. nyelvtanulás. (angol).
Kérném, aki tud bármilyen infót, esetleg segítséget, azt kérem írjon a: sas_david@hotmail.com címre.
Köszönettel: Dávid
Számit, hogy mennyi idős vagy. Meg, hogy az angolon kivül egy kissé beszélj Héberül is.
Salom David,
lehet munkat talani de a hebert (vagy angolt,oroszt) kell tudni, tehat az elso
felevben minden erot ebbe fektetni….kulonben erdeklodhetsz a Bpesti Sochnutnal, ok foglalkoznak az alyasokkal.
minden jot,
judith
Köszönöm a választ, ezt a rovatot csak most nétem meg.
A Bp-i Szochnut nem igazán segítőkész, tettem fel nekik kérdéseket (igaz e-mailba) de nem válaszolnak rá jópár hete.
Ezért is fordultam máshova segítségért.
Angolul nagyjából tudok, de mindenféleképpen nyelvet kell tanulnom. Ezért is gondoltam (az első időben) olyan munkakörre, ahova nem kell olyan magas szintű nyelvtudás.
Rishon Letzionban elek 11 eves fiammal aki heberul es angolul beszel. Nincs csalad velunk es gondoltam jo lenne a gyereknek is magyarul (is) beszelo gyerekeket megismerni es nekem is az anyanyelvemen beszelo ismerosoket szerezni.
Ezen kivul en anolt tanitok, es ha kell szivesen tanitok hebert is, bar arra (heber tanitasra) nem vagyok szakositva, megis anyanyelvi szinten beszelem mindket nyelvet.
Delelotti orakban maganhazak takaritasahoz keresek olyan magyar fiatal holgy tarsasagat, aki szivesen dolgozna velem/nekem.
Szia Zsuzsa! Én ugyan nem tartozok a fiatal holgyek tarsasagahoz, de szeretnek Ivrit nyelvet tanulni, megpedig skype segitsegevel. Ha lennel szives valaszolni, hogy milyen feltetelekkel vallalnad a tanitast, orommel kotnek uzletet. Ashkelonban elek.
Ha tudsz, valaszolj e-mail utjan. Koszi Laci
Kedves Laszlo
En it elek mart 46 eve szivesen tanitanam magat heberul,de skypon nem a legjob mert nem csak beszelni hanem olvasni es irni is kell tanulni.En Bat-Yamba lakok ha ez jol al maganak akor heberul tanitanam magat itt az mailem
hannashalom32@gmail.com
Szia Zsuzsa, én Bat Yamban élek a férjemmel és a lányommal aki 14 és fél éves, 7 hónapja élünk itt, jelenleg munkát keresek, szívesen találkoznék veled, hogy megbeszéljük. Mike Barbara hívj: 0544745195 és a héber angol tanulást is megtudnánk beszélni. köszi
En is szeretnek hebert tanulni ,ha lehetseges valaszoly es egyeztessunk .Koszonom Teri
Szia Zsuzsa !Én is nagyon szívesen tanulnám a Hébert de egyedül olyan nehéz közben dolgozom is kérlek szépen írd meg hogy milyen feltételekkel és mennyibe kerül köszönöm szépen előre is Ági
Sziaaztok!
Én egy Budapesten élő anyuka vagyok aki másfél évig élt izraelben még 15 évesen .Kicsit beszélem még a nyelvet de sajnos sokat felejtettem.Évek óta készülök elindulni a gyerekemmel de eddig féltem de már itt teljesen kilátástalan az hogy normálisan fel tudjam nevelnia fiamat.Segítségeteket szeretném kérni,hogy ha tudtok segítsetek nekem egy kis nyelvgyakorlásban,valamint hova érdemes elindulnom melyik városban találok valamilyen munkát ,Bölcsésztudományi egyetemet végeztem itthon,de van kereskedelmi végzetségem is valamint imádom a gyerekeket,bármilyen munkát elvégeznék csak el tudjak indulni.
Válaszaitokat előre is köszönöm egy elkeseredett anyuka.
Kedves Renáta!
Szerintem legkényelmesebb a Szochnuthoz bejelentkezni nyelvtamfolyamra itt, Pesten. Ha pedig a nyelvet többé-kevésbé tudod, akkor szerintem nem ördöngöség munkát találni kint.
Szia
En Rishon Letzion varosban elek es jelenleg egyetlen magyarral sem tartom a kapcsolatot, amit most szeretnek megvaltoztatni.
En egy kis lakasban elek a fiammal es reggeli orakban hazakat takaritok, delutan meg nyelvet tanitok.
Nem tudok semmit ajanlani, de ha esetleg ide szeretnel jonni, akkor orommel vennem fel veled a kapcsolatot es akar hazak takaritasaban tudnek neked munkat szerezni.
Nem tudom hogy van e alampolgarsagod, vagy arra jogosultsagod?
Mennyi idos vagy? Hany eves a gyerek?
Irj meg akkor is ha nem ide jonnel, hiszen en orommel ismerkedek magyarokkal.
Zsuzsi
szia zsuzsi!Zoltán vagyok debrecenböl irok-Dolgoztam bat-yam ban 2-évet.Örülök,hogy ismerkedel magyarokkal én is ismertem sok magyart kint.Én 2000 és 2002 között dolgoztam kint igaz illegálisan de ez akkor nem volt nagy probléma.ha gondolod beszélgethetünk üdvözlettel zoltán
Ha a hírdetéseket lejebb nézed akkor látod, hogy Kfar Sabán van egy ovoda ahol a fönöknő magyar. Nála is megprobálhatod. Szinte folyamatosan vesz fel embereket.
Üdv. Slomo
Szia Renáta!
szintén Renáta vagyok Magyarországról és – őrület! – de szintén ilyen helyzetben is: évekkel ezelőtt éltem Israelben, azóta bánom, hogy nem maradtam lányommal ott. Nagyon készülünk vissza!!! Ha van kedved személyesen találkozni, megbeszélni, hogy lehet visszaindulni, írj! shalom, Renáta
Idősgondozást, otthonápolást vállalok magyar családoknál EU-s tapasztalatokkal, oklevéllel.Háztartásba besegítek. Kis Katalin
Szia,ha meg aktualis,kerek szepen telefonszamot,vagy ertesitest.
Koszonom, Agi
Judit nem kellett felvenni az ügyvéddel a kapcsolatot.Nem hívtam telefonon de azért köszönöm.
Engem erdekelne a forgathato iroasztalhoz alkalmas szek . Tel Avivban lakok , a Derek Hashalom 111-ben . Egri Eva ismerose vagyok . Kernem valaszoly ha meg tudjuk beszelni .
Koszonettel Terez
Kérlek hívj fel, hogy tudjunk beszélni rola.
Sziasztok
Eloszor is, munkat keresek heti harom napra. Van ket diplomam, kozgazdasz vagyok, ismerem a fo szamitogepes nyelveket. Szivesen vallalok barmit, nemcsak a szakmamban.
Masreszt, szivesen osszefuttatnam a lanyaimat (1.5 es 4.5 evesek) magyar ajku gyerekekkel Kfar Saba kornyeken.
Mobilom: 052-2841506
Koszi
nezd meg amit dec. 13-an irtam a http://www.shatil.org.il honlaprol
sok szerencset,
judith
Sziasztok!Szeretnek magyarorszagi tv adasokat nezni.Eddig a neten probalkoztam de nagyon bizonytalan ez a lehetoseg.Ha esetleg valakinek van otlete esetleg o tudja,hogy lehetne ezt megoldani megkoszonnem a segitseget!wilhelmtimi@vipmail.hu
Petaktikván van egy parabólás aki aránylag olcson feltesz egy parabolát aránylag olcson.
” ANTEVEL ” 052-2595186
1700 sekel- csak 5 Magyar állomás= 18×95 sek.
1900 ” 5 Magyar + 750 más két vevő fej=18x110sekl./hó
2000 sekl.valamennyi izraeli állomásis = 18×112 sekl./hó
Részletre is Csekk-könyvre 1/3 készpénz 2/3 rész csekk fizetés.
VISA vagy Isracard intelkártya – 18 havi részletre bontva.
- TULAJDONJOG A PARABOLA ANTENNA A VEZETÉKEK ÉS A BELTÉRI EGYSÉG VÉGLEGESSEN A TE TULAJDONOD MARAD -
nu mart elore is Korda Shlomo jo utat kivanok nektek visza fele Magyar orszagra,mert meg tudtam hogynem maradtok itten,mert dobnak at tikteket.Akor inkab mond asztat,ami igaz,hogy semit nem ertesz heberul es a Draga jo feleseged jobban beszel mint te.Ugy hogy peldakat meg penzbese adjal,mert konyen lehet hogy fere erteted mind minden mast.
gabor o magyarul beszel?
Szia
Ajánlom figyelmedbe RTL KLUB. MOST A neten.
Ezen a csatornán reality valóság show is megy.
Néha nagyon mulatságos milyen naivak és mások az emberek.
Megint Bebiszittert keresek: Heti egyszer, 4-tol 6-f7-ig, elhozni 2 lanyomat 3.8 es 1.8 az ovibol. Hazavinni es megfurdetni.
Tel.: 054-4741117
Ramat Gan
Na, lehet, hogy ide kellett volna csak írnom…? Mindegy, bemásolom ide is (max. máshonnan majd törlődik…)
Helló!
Három dolog miatt is írok (amiből kettő egyébként nagyjából egy és ugyanazon dolog, íme:), kezdeném a kevésbé egoistával:
1. Végzett hebraisztika szakosként szívesen segítek bárkinek a héber nyelvvel való barátkozásban, elsősorban nyelvtani hézagok betöltésében, de a nyelv megszerettetésében is, hiszen sokszor találkozom kétségbeesett reményvesztéssel, hogy jaj, milyen szörnyen nehéz is ez a héber nyelv, miközben én kb. éppen a héber nyelv iránti szerelmem miatt aliáztam
, és bár persze, hogy nagyon más, mint a magyar nyelv (vagy más megközelítésből a magyar más, mint a héber, sőt, a magyar különbözik minden más nyelvtől…), nehéznek nem mondanám, csak jól kell megfogni
, és meglátni, észrevenni a csodáját, a csodálatosságát, a sajátos, különleges logikáját!
Ezt mintegy életcélomnak is érzem, megbarátkoztatni a – számomra oly’ érthetetlen – fanyalgókat a Biblia szent nyelvéből immáron halottaiból újra élővé feltámasztott héberrel, mert hát nem olyan félelmetes ám az, mint elsőre tűnik, tényleg, csak jól kell megközelíteni!
Szóval ha bárkinek szüksége volna segítségre, állok rendelkezésetekre, pláne hogy tudom, hogy elsősorban a nyelv jelenti a legnagyobb nehézséget a bevándorlóknak, és talán nem utolsó szempont az sem, hogy éppen azért, mert a magyar nyelv, és ezáltal nyelvi gondolkodás annyira eltérő minden más nyelvtől, én éppen ebben, a magyar és a héber közötti párhuzamokban tudok segíteni, és bár Jeruzsálemben lakom, ugyanakkor a XXI. században is
, vagyis az internet és a telefon korában fölösleges már város- vagy országhatárokról beszélni, úgyhogy íme, itt vagyok: hadd segítsek!
2. A másik, ami miatt írok, mint említettem, egy kategóriába esik az előző felhívással valamennyire, hiszen munkát keresek, nagyon, lehetőleg “igazit”, vagyis lehetőleg vmi komoly, az egyetemi végzettségemhez illőt (még ha az “csak” bölcsész is lenne… :S), valami irodait-irodásat-szervezősdit szeretnék, vagy valami ilyesmit-hasonlót, netán tanítanék klasszikus, bibliai hébert is főállásban, bár ezt vhogy kétlem, hogy lenne rá kereslet, bár sosem lehet tudni, ha bárki tudna vagy hallana bármi ilyesmiről Jeruzsálemben vagy innen megközelíthető távolságra, akkor nagyon megköszönném, ha továbbítaná nekem.
3. Ezen kívül pedig budapesti lakásom kiadó, ha bárki tudna segíteni – lehetőleg megbízható – albérlőt, akár még jutalékról is beszélhetünk, a lakásról további részletek és kapcsolat itt:
http://zsoozsy.tar.hu/albi.html
Mindhárom ügyben használható a fenti lapon található e-mail címem, és természetesen minden segítséget megköszönök, előre is hálásan, jó hetet kívánok mindenkinek
Zsoozsy
A munka keresöknek ajánlom megnézni a http://www.shatil.org.il honlapot, azonbelül nézni luhot modaot, mehapszim
hirdetnek munka ajánlatokat az egész országban,
részük fizetve vagy önkénteseknek.
Kedves Zsoozsy!
Hat akkor segit, szuksegem lenne a segitsegedre, ha meg all az ajanlatod a heber tanulassal kapcsolatban.
Udv:Pongone Ildiko
Retro-projectre,50-60 as évek,
keresnek 22-35 éves nöi modeleket,
nem kell elöbbi tapasztalat,képet kűldeni
Gal Bondarevski számára: gal@fotobookim.com
http://www.fotobookim.com a honlapjuk.
lehet emliteni, hogy tölünk kaptátok az értesitést,
judith
Az IDF zenekara felvételt hírdet
Mr. Menashe Lev Ran karmestere által vezényelt IDF zenekar felvételt hírdet OLÉK részére. A zenekar elsősorban réz fúvosokat keres.
Meghallgatás: Tel Avivban
További információ:
Uri Yarkoni
IPO Center
Telefon: 050-8549549
idf.music @ gmail.com e-mail
http://www.wix.com/haimd1/idf-music
34 éves vagyok és 6 hónapja jöttem az Országba.
Munkát keresek főleg középen (Shomron). Jelenleg Petach-Tiqwán élek. Mindenféle munka érdekelne. Ha tud valaki, valamit az szóljon. Előre is köszönöm a segitséget.
keresek Metapeletet
Talan lehetne kicsit reszletesebben hallani a lehetosegrol?
Kihez, miert,mennyi idore,……?
Koszonom a valaszt, Agi
IRJAL NEKEM ERRE A CIMRE
hannashalom32@gmail.com vagy hivjal 0508284605
Koszonom elore
S.Patrick szerint:
2010. február 4. csütörtök – 08:38
Kfar-Sabara keresünk óvodánkba metepeletet – rész vagy teljes munkaidőre.
Alap héber nyelvtudás szükséges (a szülőkkel való kommunikáció végett), nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
/ Ne hívatkozzál rám hanem a My israelben fent megjelent hirdetésére/
S.Patrick szerint:
2010. február 4. csütörtök – 08:38
Kfar-Sabara keresünk óvodánkba metepeletet – rész vagy teljes munkaidőre.
Alap héber nyelvtudás szükséges (a szülőkkel való kommunikáció végett), nem baj ha tud magyarul vagy angolul is.
További információ:
054/5711943 /Mónika/ telefonon.
/A fent megjelent My israelben megjelent hirdetésre hivatkozzál/
40 éves ápolt, vidám lány vagyok. 1995-98 éltem Izraelben. Dolgoztam vendéglátásban, parkolóőrként, baby sitterként 3 kisgyermekkel egy ügyvéd házaspárnál. Mindenhol maximálisan meg voltak velem elégedve. Beszélek angolul jól, ivritül egy kicsit, németül és oroszul elfelejtettem. Bármikor elindulnék Izraelbe újra hosszú távra, semmilyen kötődésem nincs Magyarországon, sajnos nem vagyok zsidó. Értek a betegápoláshoz: 7 évig gondoztam kómában lévő anyámat. Dolgoztam autista gyermekekkel. Több, mint 10 évig utazási irodában dolgoztam, repülőjegyeket foglaltam, de idegenvezetőként is. Bármilyen megoldás érdekel, van alaptőkém.
Salom, Horváth Renáta 00 36 70 6033799, hrw@freemail.hu
Szia
Van izraelben egy olyan torveny, hogy ha valaki idos ember apolasara jo ki ide, akkor arra kap vizumot es hivatalos munka engedelyt is. Ehhez fel kell venni a kapcsolatot egy ceggel, akik ezeket a munkakat kozvetitik, es ugy kell kerni a vizumot hogy mar megadni az apolando nevet, cimet stb. Nem tudom a pontos reszleteket de erdemes utana nezni.
Ezzel az a baj, hogy ha az apoltad elhalalozik, akkor sajnos el kell hagyni az orszagot – de ilyen munkak vannak boven, ugyhogy lehet mashoz helentkezni utana. Foleg Filippinek csinaljak, de mivel itt vannak sokan idos magyarok, tuti a magyarnyelvu apolonak jok az eselyei.
Idén, januártól élek itt Ashkelonban. Erősáramu villamosmérnök képesítésem van, nagy vezetői és szakmai gyakorlattal rendelkezem. Ahgolul társalgási-, Ivritül alapszinten beszélek és írok a magyar anyanyelv ismerete mellett. Ha tud valaki számomra villamos szakmai munkát ajánlani, azt nagyon köszönöm és várom. Dél, Centrum környezete a tervezett célom munkahelyként. Minisztériumi honosított diplomám rendelkezésre áll. Az értesítést a turoczil@freemail.hu e-mail címre kérem, vagy a 0524027273 tel.számra. Köszönöm Laci
hívjál fel a 054 4 727946
Sziasztok!
Örömmel látom hogy van ilyen fórum.Szeretném én is a segitségeteket kérni,Izraelben szeretnék dolgozni,bármilyen munka érdekel.Egyébként itthon diszpécserként dolgozom idegenforgalomban,de voltam már lovasbemutató, értek az állatokhoz ,kertészkedéshez,főzni is jól tudok,bár sajnos erről nincs szakképesítésem.
Szívesen vállalnék idősgondozást is ,tud erről valaki bővebb infót adni?Előre is köszi!
Tel.06 30 449 09 30 email:norbert.szentesi@gmail.com
Jeruzsálemiek figyelmébe!!! A következő álláshirdetéseket találtam: adminisztrációs munkakörre és okleves építőmérnököt keresnek. Magyarul beszélőket, egy magyar vállalatnak. Sok sikert! http://www.jobmaster.co.il/code/check/search.asp?key=%E4%E5%F0%E2%F8%E9%FA
Lakberendezési studió keres függönyvarrásban jártas varrónőt hosszú távu munkára.
Érdeklődni lehet: CHRISTINE RIMON: Tel: 09 9511061, vagy christine@marksonthekikar.com ( magyarul is lehet bejelentkezni!)
Lakberendezési studió, függönyök felszerelésére keres megbízható, műszaki érzékkel rendelkező fiatalembert. Magyar nyelv + alapfoku héber, vagy angol nyelvismeret szükséges! /hosszú távu munkalehetőség!/
Érdeklődni lehet: CHRISTINE RIMON: Tel: 09 9511061, vagy christine@marksonthekikar.com ( magyarul is lehet bejelentkezni!)
Tel Aviv központjában kiadó 1-1,5 szobást lakást keresünk max 3400 shekelért. Ha tudtok szóljatok. előre is köszönöm a segítséget, tel:0542012218
MUNKA AJANLAT
idos ferfi keres Bat Yamban gondozot,
5 nap hetenkent, 6 ora naponta,
kell hogy beszeljen kicsit oroszul is.
hivni: Mordejai Yarkoni
052-6088529
Jo napot!
Kommunikacios szinten beszelek oroszul, romanul, angolul 28 eves vagyok . maxinbudapest@gmail.com cimre varnam a reszleteket, amennyiben szamomra is elerheto a munka
MUNKA AJANLAT
idosebb holgy keres segitseget Tel Avivban, heti 8 ora, delelott es kell hogy kicsit romanul is tudjon.
hivni Mordejai Yarkonit:
052-6088529
Hello en neven csaba .26 eves.sajnos nem tudok oroszul.. de szivesen dolgoznék!!!
Koszonom!
u.i :
B. Csaba
Jo napot Kivanok
Miklos Vera vagyok Romaniabol Csikszeredabol.
55 eves vagyok,ket felnott gyerek edesanyja.
Erdekelne a munka.
Tisztelettel
Miklos Vera
Itt vagy izraelben vagy kulfoldon ??
Udvozlom..Brigitta vagyok Erdelybol szul,1974 04 05,,erdekelne az onok ajanlatuk,mivel dolgoztam is mint oreggondozasban 4-evet Gorogorszagban..Roman,magyar,gorog,es keves angolt beszelek,,a telefonszamom,,0040755898884..Tisztelettel Brigitta,e-mail-cimem brigicybrigicy.